Rácz-Stefán Tibor - Éld át a pillanatot!

 

„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a csúcson vagytok (…)” 

Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek.

Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye, én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra inkább, mint blogger volt és van is a tudatomban, hiszen évek óta követem írásait és számos érdekes vagy új információval lettem gazdagabb általa. (Ha te is szívesen követnéd vagy érdekel az író másik arca, a Sorok között blogon megleled).

Miután felkerült az Éld át a pillanatot! regénye egy számomra fontos listára, így evidensé vált, hogy ideje elolvasnom ezt a történetét. Hogy őszinte legyek nem vártam semmit, mert nem egyszer csalódtam már ilyen téren, így nyitott lélekkel, de óvatosan vettem kézbe a kötetet.

Első ránézésre cukorbombaként hatott rám a borító, melyen egy fiatal szerelmespár egymást átölelve áll a sejtelmes fényekben. Mit mondhatnék? Nem voltam elsőre elragadtatva ettől a habos-babos máztól, hiszen ki nem állhatom az elidealizált, érzelmektől túlcsordult marketingre éhes képeket, melyektől bár az olvasói szemem jólakik, de közel sem biztos, hogy a lelkem is azt kapja, amit a szemem megszokott. Tudom, hogy ridegnek hatnak a szavaim, de nem vagyok érzéketlen, csupán két lábbal állok a földön, mikor ilyen hatásvadász dolgokat látok, érzékelek.

Miután levontam az első konklúziómat, úgy voltam vele, hogy essünk túl rajta, de titkon azért reménykedtem, hogy tényleg valami érdekes történettel találkozom.

Fülszöveg alapján egy ​dedikálás alkalmával találkozik két főhősünk, kiknek a kapcsolata először nehézségekkel indul, de végül valami teljesen mássá csap át. Panka egy 17 éves lány, aki több nevelőszülő és állami nevelde után egy állandónak látszó otthonba kerül. A szokványosnak tűnő családi közeg idegenként éri, de igyekszik a játékszabályoknak megfelelően élni a hétköznapokat. Szorgalmasan tanul és dolgozik, hogy később egy biztos jövőt építhessen ki magának. Régóta nincsenek nagy álmai és úgy érzi, hogy csak magára számíthat. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor ez a kötet sem íródott volna meg.

Bastien egy nemzetközi sikereknek örvendő, fiatal író, aki bár külsőleg tökéletes, de a látszat néha bizony csal. A 19 éves srác megjárta a poklok poklát és bizony nem kevés veszteségekkel sikerült csak túlélnie. Számára az írás gyógyító erejű és bár a sikerek egyre csak gyűrűződnek körülötte, ő mégis magányos és bizony a környezetét sem kíméli emiatt.

Vajon mit tartogat ez az esemény ennek a két sérült fiatalnak? Mitől lesz másabb ez a karácsony, mint az összes többi?

„A személyes problémáink nem indokolhatják, hogy undorítóan viselkedünk másokkal. Nem várhatja el senki, hogy pusztán sajnálatból kiváltságosként kezeljük! Az élet egyszerűen nem így működik! Csak azért, mert tragikus a múltad, még nem kell neked is kibírhatatlannak lenned, és más jelenét pokollá változtatnod!”

Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam ettől a történettől. Valami giccses sztorit, ami majd megakad a torkomon és még a pohár víz sem fog segíteni, hogy megemésszem. Ehhez képest kaptam egy cukorbombát, ami millió ízben szétrobbant a belsőmben és bár picit sziruposra sikeredett, mégis megszerettem.

Panka és Bastien nem tökéletes tinik, akik most léptek le valamelyik plakátról. Élő, hús és vér emberek, akiknek a bőrébe bárki bele tudja képzelni magát. Mert a tökéletlenségük miatt esendőek és különlegesek. Tudom, hogy sok olvasónak a szerelmi szál a legfontosabb, de számomra mellékes zöngévé vált. Sokkal fontosabb lett az emberi- és karakterfejlődés, mely bár csak pár napot ölel fel, számomra mégis egy egész életet jelentett. Csodálatos volt látni, hogy hibáznak, botladoznak, de önmagukban is megtalálják a hibát és próbálnak változni, többet adni és átgondolni a történteket. És erre igazán csak nagyon kevés ember képes.

„ Az élet tele van olyan pillanatokkal, amikor saját magunkkal tolunk ki, ha tagadjuk a nyilvánvalót. Az sem mentség, hogy olykor fájdalmas őszintének lenni saját magunkkal.”

Ez az idézet csak egy a sok közül, mely kinyilatkoztatja azt, amit sokan szeretnénk elfelejteni. Akkor kell bátornak lenni, mikor az élet hozza a helyzetet, mert igen az igazság sokszor fájdalmas, de a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Lehet, hogy nem leszel tökéletes külsőleg, hiszen vannak állapotok, melyeken nem lehet változtatni, de sokat segít, ha felemelt fejjel, akár egy szerető társsal, baráttal vagy szülővel támogatva ugyan, de egyedül szembe mersz nézni az adott helyzettel.

„- Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben csalódunk. Ez sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem két féleképpen élheted az életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falat húzol, óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni. (…) Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is.”

Hogy mit kaptam ettől a könyvtől? Sokat és egyszerre keveset. Az előbbit azért, mert sok pontban magamra ismertem. Az utóbbit, pedig azért, mert olvastam volna még. Nem vagyunk tökéletesek és hiába nyomja ránk a társadalom minden felületen, hogy légy az, nem leszel. Se egy menő ruhától, se egy király kocsitól, sőt még egy szuper állástól sem. Ugyanis önmagadat viszed mindenhová, és azt tudomásul kell venni, hogy az ember már csak ilyen. Tökéletlenségükben tökéletesek.

Összességében elmondhatom, hogy egy új, érdekes és kiemelkedőnek látszó írót ismerhettem meg. Örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalát is az alkotónak, mert így még szívesebben fogom olvasni a posztjait és valahol tudatosan keresem majd a további könyveit is.

És még annyi, hogy hálás vagyok, amiért ilyen témához nyúlt, mert így közelebb hozza az olvasóinak az elfogadás érzését. Hiszen lehetsz árva vagy egy fontos részeddel kevesebb, amíg a szíved a helyén van és mozog, addig bárkinek szerethető leszel. Vár rád valahol egy másik sérült lélek, aki csak annyit kér, öleld át és szeresd! Ez az élet egyik mozgatórugója és ezért kelünk fel minden egyes nap újra és újra! Merj élni és merj szeretni! Carpe diem!

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a kedves, de tartalmas történeteket. Nem fél szembenézni a valósággal, de élvezi a mézes-mázos meséket. És záró gondolatként szeretnék egy saját életérzetemet megosztani veled kedves olvasó: Ne versenyezz a múltaddal, hanem inkább várj nagy dolgokat a jövőtől és szeresd a jelenbeli énedet!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy