Nehéz bármit is írnom, ami vígasz vagy támogatás lehet egy gyászoló
anyának. Az én gondolataim és azon olvasóké, akik ezt a könyvet kézbe fogják
venni, csak csendesen, könnyek hullatásával mondhatják el részvétüket és
együttérzésüket, de igazán csak azok szavai fognak némi erőt adni, akik átélték
ezt a sok fájdalmat, szörnyűséget.
Mit mondhatnék, ami megfelelően kifejezi azon érzéseimet,
ahogy megrendülve és sokszor a könnyeimmel küszködve olvastam a sorokat? Talán
semmit, én mégis úgy érzem, hogy egy kisebb értékeléssel is emlékezem egy
ismeretlen fiúról.
Életünk folyamán annyi minden történik velük, hiszen a
létünk tele van buktatókkal, kihívásokkal. Megszületünk, majd gyermekként
szárnyainkat próbálgatjuk, tesztelve a határainkat, a világunkat és minket
körülvevő személyeket. Sokszor túllépjük a korlátokat, nem figyelve a családra,
barátokra vagy önmagunkra. Majdan felnővünk és ki-ki a maga útjára lép, hogy
megkezdje azt a hosszú menetelést, amit választott magának. Nemtől függetlenül
minden döntésünk elindít egy folyamatot, hogy ez jó vagy éppen rossz, oly sok
mindentől és mindenkitől függ, mégis felelősséggel jár. A döntéseink
meghatározzák azt, akik vagyunk akkor és azt is, akivé válni fogunk. De az élet
nem csak fájdalom és kötelesség, hanem sok apró csoda összessége. Gyermekként a
sok újdonság befogadása és megélése, felnőttként pedig a szerelem és
családalapítás egyik legfontosabb melegágya. De mi van akkor, ha egy anya
többre vágyik és nem csak a hétköznapi robot és kötelesség az életcélja? És mi
történik akkor, ha a múltunk sebeiből még szivárog a genny és akaratlanul is
ezt örökítjük tovább gyermekeinknek? Nos, ezeket a kérdéseket is boncolgatja a
könyv, mégis sokkalta több ennél.
„Innét üzenem minden férfinak: ha az anyát bántjátok, azzal
a gyereket is bántjátok! Tudom, akiknek ez szól, azoknak hiába is mondom. Nem
érdekli azokat senki élete a magukén kívül.”
Három testvér és egy anya elindul egy hosszabb nyaralásra,
hogy kipihenjék az egész éves stresszt. Bár a megelőző körülmények rendre balul
sülnek el, egy határozott lélekkel szemben kevés esélye van a sorsnak. A
megérkezés és egy pár nap nyugalom után, ismételten sok vészjósló esemény veszi
kezdetét, amelyek utólag figyelmeztetési mutatóként is szolgálhattak volna, de
akkor csak újabb bosszantó tények és megoldandó problémák. És aztán eljön a
szél, amely magával sodor mindent és mindenkit. És mint tudjuk, a természeti
elemekkel szemben védtelenek vagyunk. Vajon mit érez egy anya, aki elveszíti az
egyik legfontosabb kincsét? És vajon hogyan dolgozza fel egy testvér, aki túl
közel járt a bajhoz? Vajon mennyire lehet túlélni a mindennapok kongó
ürességét? A szél jön és elsodor mindent, ha hagyod, még a könnyeidet is.
„Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen
addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyűséget kibírunk,
mint gondolnánk.”
Először azt gondoltam, hogy a szerzőnek ez a regény egy
gyászmunka, amelyben sorra veszi a múlt eseményeit és visszaemlékezik azon
történetekre, amelyek elvezettek ahhoz a bizonyos naphoz. De tévedtem.
Ez a történet maga az élet, hiszen egy család által betekintést
nyerünk a mindennapokba, megélhetjük a jót és rosszat egyaránt. Néha
elmosolyodunk, máskor könnyes lesz a szemünk, de a legfontosabb hatni kezd
ránk. Először megkérdőjelezzük önmagunkat, az életünket, a minket körülvevő
embereket és eseményeket. Kívülről fogjuk látni magunkat és szinte fizikai
fájdalmat fog okozni. De aztán apránként elsodródunk a jelentől és mások
fájdalmán keresztül mi magunk is újraéledünk. Az írónő számomra maga a Főnix,
hiszen a lelke elhal, hogy aztán újraéledjen és megerősödve, a gyermekeiért és
önmagáért egy teljesebb, igazabb és emlékekkel telibb életet élhessen.
„(…) az emberek nagy része a legfontosabb döntéseit soha nem
meri később megkérdőjelezni. Vannak kérdések, amikről pedig nagyon korán
megtanuljuk, hogy tilos azokat feltenni. Szülnék-e, ha tudom, mivel jár? Mitől
fosztott meg az anyaság? Az lett-e a gyerekemből, akit elképzeltem? Bele sem
gondolunk talán pont azért, mert félünk attól, hogy mi lenne majd a válasz. Még
jobban pedig attól, hogy azzal a válasszal mihez kezdenénk majd.”
A legtöbb esetben karakterekre és eseményekre bontok egy
könyvet. De ettől most szeretnék eltekinteni. Túlságosan fáj még a gondolata
is, hogy belenyúlkáljak egy különleges léleknyomatba, és pont ezért csak némán
emlékezem.
Ezt a könyvet minden anyának, férfinak és nőnek a kezébe
nyomnám, hogy kötelező, olvasd el! Mert megtanít élni, emlékezni. És bár ahány
lélek annyi nézet van a világban, mégis egy levegőt szívunk, és mindenkinek van
legalább egy fontos pont, egy lélek, akiért érdemes mindennap felkelni és
tovább lélegezni. Ez az idézet pedig egy méltó zárás: „Az élet most van, itt
van, ebben a pillanatban. Most kell élni, most kell boldognak lenni, szeretni,
örömöt, bánatot jól használni. Ki kell hozni mindenből a legjobbat itt, ezen a
világon.”
Szeretném azt gondolni, hogy rád is hatással lesz ez a
könyv, ezért remélem, hogy a Libri Kiadó oldalára ellátogatsz és te is emléket
állítasz egy elveszett léleknek.
