„(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban,
akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen
is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”
Ó, te jó ég! Ez volt az első kiáltás, ami elhagyta a számat,
miután befejeztem ennek a könyvnek az olvasását. A második pedig annak a
felháborodásomnak adott hangot, mely abbéli dühömet és kétségbeesésemet kívánta
alátámasztani: mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet? Nos, a válasz
egyértelmű, hiszen az író jót kacaghatna most kétségbeesésemen és dörzsölhetné
a tenyerét, hogy lesz ez még így se. Pontosan tudom, hogy egy trilógia első
részét volt szerencsém olvasni, de egyszerűen még mindig nem tértem magamhoz
igazán.
A fenti monológom csupán egy töredéke mindannak a mély
érzésnek, melytől nem tudok szabadulni és ez az érzés a kétségbeesés. De
mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni az Európa Kiadónak, hogy meghonosítottátok
itthon az írót és műveit. Ha ti nem vagytok, akkor valószínű én se avatok új
kedvenc alkotót.
Az első, ami teljesen elbűvölt, az a borító volt. Az Európa
Kiadó könyveire alapvetően is jellemző egy bizonyos kiemelkedő „borítókép
világ”, de amikor egy-egy kiadványukat bátorkodom kézbe venni, csak ámulok és
nagyon hamar nagy elvárásokkal fogok neki az olvasásnak. Ez most is így
történt.
Carlos Ruiz Zafón neve először nagyjából egy éve került
elém, amikor karácsonykor kerestem olvasnivalót a Páromnak. Akkor megvettem A szél árnyéka / Tűzrózsa című
alkotását –ami azóta is várat magára a polcon-, de nem fűztem hozzá
különösebben nagyobb elvárásokat. A köd hercege című regénye viszont már megjelenése
előtt vonzott magához, hiszen lépten-nyomon „belebotlottam” és sokszor úgy
éreztem, hogy be kell szereznem, de végül erre idén kerítettem sort. A borító
csodálatos, ahogy fent már említettem és bizony többször csak hosszan
nézegettem. Külön vonzódásom van ehhez a kötethez, amit még így utólag sem
tudok ész érvekkel megmagyarázni, csupán csak annyit írhatok, hogy szerelem
első látásra és olvasásra.
Fülszöveg alapján történetünk 1943 nyarán kezdődik valahol
Spanyolország egy városában. A Carver család a háború elől a városból az
Atlanti-óceán partjára menekül, egy kis faluba, abban a reményben, hogy békére
és nyugalomra lelnek a világi zavargások elől. A család tagjai a két szülő és a
három gyermek, Alicia (16), Max (13) és Irina (8). Az apa nagy lelkesedésétől
eltekintve a többiek nagyon nehezen viselik a változást, de igyekeznek a
helyzethez megfelelően viselkedni. Látszólag az új szituációval és a
környezettel Irina barátkozik meg először, hiszen még az érkezésük napján egy
„jó barátra” tesz szert, egy cica személyében. A macska különleges minden
szempontból, bár ki látott még olyat, hogy nem issza a tejet, de az óriás
pókokat pillanatok alatt levadássza! Bár hízelegni nagyon tud, de mégis sokszor
furcsa, vizslató tekintettel néz a gazdáira és a világra is. Az új ház sok felfedezni valót nyújt a
családnak, bár szinte még tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Max és
Alicia jó barátságot köt egy helybéli fiatallal és egészen idilli érzettel
kezdenek neki az új életüknek. De, ahogy mondani szokták a látszat néha csal,
hiszen a ház mögötti ködbe borult szoborkert folyamatosan éberen figyeli az
eseményeket. Hogy mi köze van mindehhez egy titokzatos hajóroncsnak és egy
világítótoronyőrnek? Nos, erről igazán
nem beszélhetek, de javaslom, hogy olvasd el a könyvet.
„ A rossz emlékek akkor is veled vannak, ha nem viszed
magaddal őket (…).”
Ez az idézet valahogy meghatározza az egész történet
hangulatát, mert a múltból előtűnik egy bizonyos Köd Hercege, aki nem engedi,
hogy begyógyuljanak azok a régi sebek. Sokáig nem tudtam vagy nem akartam
megérteni, hogy miért is nyomasztó ennyire ez a történet, mire végre
ráébredtem, hogy sok olvasóban felszínre hoz majd olyan emlékeket, melyeket a
legszívesebben elfelejtene.
„Minél idősebb vagy, annál több dolgot értesz. (…) az ember
élete három szakaszból áll. Az elsőben még nem gondolunk arra, hogy
megöregszünk, hogy az idő telik, sem arra, hogy születésünk napjától kezdve a
halál felé haladunk. Ezután jön a második életszakasz: az ember már nem gyerek,
éppen ezért tisztában van saját élete törékenységével, ez eleinte kissé
nyugtalanítja, majd a nyugtalanság nőttön – nő, egy kétségekkel és szorongással
teli tengerré duzzad, ami aztán életünk végéig elkísér. Végül az ember utolsó
életszakasza is elérkezik: ekkor már elfogadja a valóságot, beletörődik és
türelmesen várakozik. Életem során számos olyan embert megismertem, aki
beleragadt valamelyik életszakaszba, és képtelen volt túllépni rajta. És ez
szörnyű dolog.”
Személyes élményem a könyvvel kapcsolatban az, -melyre a
fenti idézet is jó példával szolgál-, hogy az ember az idővel nem gazdálkodik
megfelelően és mindent egy „világ egységbe” próbál beleerőltetni. Mondhatnánk
azt is, hogy ettől van rend és ehhez viszonyítunk mindent, de szerintem és a
történet bizonyos szegmenseiben is, ez nézőpont kérdése. Mert megszületünk és
meghalunk, ez tény, de, hogy kinél mikor jön el, ahány ember annyi verzió. Nem
vagyunk egyformák, hiszen rólam nagyon kevés ember tudja megállapítani a valós
koromat, míg egy kedves barátnőmről szinte mindenki. A kettőnk közti eltérés
nagyon nagy, nem csak az életünk alakulása, de a gondolkozásunk miatt is és ez
meglátszik a külsönkön. De nézhetünk olyan példát is, ahol két 20 éves fiatal leánykát
vizsgálunk, az egyikük korosztályának megfelelően néz ki, a másik pedig vagy
tíz évvel idősebbnek. Mert nem mindegy hogyan éljük a mindennapokat és az sem,
hogy mennyire becsüljük meg az időt.
A könyv ettől az üzenettől függetlenül is nagyon érdekes és
értékes. Számos olyan kérdést boncolgat, ami alapjaiban is megrendíti az
olvasót, de így „egy csokorba” szedve nagyon letaglózó és fájdalmas.
A karakterek érdekesek, mert bár egyikük sincsen
különösebben kidolgozva, viszont a felszínes kezdetek után nagy utat járnak be,
főleg a három főszereplőnk. Számomra Max személye volt a legkülönlegesebb, mert
egy 13 éves kamasz szemszögéből a felnőtté válást megélni, valami elementáris
cunamit indított el bennem. Az egész lénye unikális, mind eszével, mind pedig
egy bizonyos csendes bölcsességével. Nyitott lélekkel figyeli a világot és
hamar levonja a maga konklúzióit.
Alicia kicsit zárkózottabb, mert lényének egy része még
kiforratlan. Hiába Ő a legidősebb gyermek, ettől függetlenül is érződik, hogy
két véglet között őrlődik. Egy részről igényli a szülői figyelmet és törődést,
de a másik oldalról már távolinak érzi kishúga gyermeki viselkedését és el is
várja környezetétől, hogy felnőttként kezeljék. Sokszor perlekedik húgával és a szüleivel is
dacol, mégis,- ahogy egyre több minden történik vele-, egy törődő, kedves
leányt ismerhettem meg személyében. A végén pedig egészen szívfájdítóan
megkedveltem.
Van két legény a történetben, akik nem is különbözhetnének
egymástól jobban, mind korban és mind világszemléletben. Mégis együtt érnek egy
egészet, mert velük kezdődött minden és általuk „ér” véget. Egyikük élete se
könnyű, de egymás nélkül még nehezebb.
És igen, létezik egy kimagasló misztikum, egy megfoghatatlan
jelenség, ami maga az őrület, mégis vonzott egész végig. Tudni akartam a létezése
okát és azt is, hogy vajon mi a lénye legfőbb vágya.
„ Az univerzum végtelenjében túl sok részlet van, ami az
emberi értelem előtt rejtve marad.”
A regény szimpatetikus, merész és nagyon eredeti, mert bár
elemeiben tartalmaz „lerágott csontnak” gondolt elemeket, mégis a köré épített
világ és maga a megoldás is nagyon megnyerő és originális.
„Az univerzum egyik nagy ellentmondása: csak akkor döbbenünk
rá az igazságra, amikor már túl késő.”
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon izgalmas és remek
szórakozást nyújtó regényt olvashattam.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nem riad
meg egy kis misztikumtól és szereti a mélyebb gondolatokkal ellátott könyveket.
És ne feledjétek: „(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban,
akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen
is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Európa Kiadó
oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése