2022. március 31., csütörtök

Romhányi József - Doktor Bubó

„Ha a tudományra bízzuk magunkat, ütlegelés nélkül is pofonegyszerű megoldásokra jutunk.”



Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan felnőtt, aki, ha meghallja vagy látja valahol Romhányi József szerző nevét, akkor széles vigyorral az arcán jókedve támad. Velem sem történt ez másképpen, hiszen amikor tavaly a Móra Kiadó jóvoltából ismételten megjelent Doktor Bubó című könyve, alig vártam, hogy kézbe vehessem. Ezt külön köszönöm a kiadónak és azt is, hogy egy saját példánnyal rendelkezhetem. Köszönöm szépen!

A fent említett úriembert (1921. március 8. - 1983. május 7.) úgy gondolom, hogy nem kell bemutatnom, de ha mégis akad olyan delikvens, akinek nincsen legalább egy jó emléke róla, akkor annyit elárulhatok, hogy számos mesét köszönhetünk neki, ilyen pl. a Mézga Aladár különös kalandjai vagy Misi meséi is többek között. A szerzőről itt tudhatsz meg többet. 

Romhányi József – Doktor Bubó című mesekötete immáron többszörös utánnyomást megélve először 1979-ben, majd jelen esetben 2021-ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. Az illusztrációkat minden esetben Ternovszky Béla kiváló munkájának köszönhetünk, ami személyes kedvenceim egyike.

Ebben a történetben egy különleges Bagoly életébe pillanathatunk be, akiről köztudott, hogy a lélek nagy ismerője és minden baj gyógyítója is egyben. Hű társa – és távoli csodálója – Ursula, a medvehölgy, aki asszisztensi feladatokat lát el a doktor úr mellett. Valamint többszöri visszatérő karakterünk, a kissé nyers modorú Sólyom csőrmester. E három különleges karakternek köszönhetően már biztosak lehetünk a fergeteges szórakozásban, elvégre a humorban gazdag események még egy kis pikantériát is kapnak a bagolydoktor által hűen kedvelt elme-belgyógyász professzora bölcseleteivel meghintve.

„Sohasem szabad a lázat annyira csillapítani, hogy a páciens kihűljön…”

Nyolc történetet olvashatunk a könyvben, amelyből egy a doktor életébe enged némi bepillantást, a maradék hét pedig egy-egy kezelést mesél el. Van, itt kérem minden, amivel egy jó orvos találkozhat munkássága folyamán, többek között egy dühöngő, disznóságoktól sem mentes malac család, némi abszurd erdei kalandok és természetesen a jól bevált szóviccek összessége. Hát nem csodálatos?

„A doktor nem látta értelmét, hogy azonnal beavatkozzék. Sejtette, hogy egy ittas állapotban lévő, részeg disznót nem lehet a józan értelemre ható, szelíd meggyőzés eszközeivel azonnal jó útra téríteni. Úgy határozott hát, hogy előbb körülnéz az ólja táján, megismerkedik életkörülményeivel. Sok esetben ugyanis a garázda bűnök melegágya a családi alom körül keresendő.”

Azt hiszem cseppet elragadtattam magam, amikor becsuktam a könyvet, de eldöntöttem, hogy ami létezi mesefilm erről a becses bagolydoktorról, azt meg kell néznem ismételten. Persze ez a szándékom még most is él, csak időhiányában némiképpen nehezen kivitelezhető, de idővel bízom benne, hogy sikerülni fog.

A mese csodálatos, mondanom sem kell, elvégre minden kezelés megérte a maga tanulságát és szem nem maradt szárazon sem a történetben, sem általam. Imádtam a különböző koreseteket, a kezelési terveket és minden olyan „apró” problémát, ami fellépett a folyamat kivitelezése közben.

Nem hiába vannak jó emlékeim erről a csoda dokiról és csak remélem, hogy az utódaink is megismerik és szeretni fogják ezt a különleges élőlényt.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert Doktor Bubó mindenkinek tud újdonságot és szórakozást biztosítani és legalább egy bajára gyógymódot felírni.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

3 megjegyzés:

  1. Régi nagy kedvenc volt, néha ha a tv odakeveredik is tudok mosolyogni rajta és a főcímdalt is ébekelem:D
    Még jó hogy csak a család hallja:D
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan kérlek, énekelek én veled és hallja az egész világ, hátha még többen csatlakoznak. :D Igaz, a fülldugót erősen ajánlom minden kedves résztvevőnek! :D ♥

      Törlés