2021. július 6., kedd

" Azt szerettem volna elérni, hogy aki elolvassa a könyvet, legalább egy picikét nézze más szemmel az őt körülvevő világot." - Interjú Molnár Réka írónővel

 


Sokszor úgy érzem, hogy a véletlen egy olyan elv szerint működik, amit az emberi értelem még nem tudott igazán beazonosítani és pont ezért vagy hiszünk benne, vagy elutasítjuk. Én az előbbi vagyok, bár tény, inkább az élet különleges rendezési elvének látom, sem mint egy irányíthatatlan jelenségnek. Ennek a rendezői létnek köszönhetem valószínűleg, hogy egy igencsak kalandos úton érkezett meg hozzám a mostani interjú alanyom regénye is. Nagyon különleges könyvet vehettem kézbe, ami azóta is töretlenül a felszínre tör bennem. Nagyon örülök, hogy beszélgethettem Molnár Réka írónővel. Kérlek, tartsatok velünk!


Köszönöm, hogy elvállalta az interjú felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be az olvasóknak!

Én köszönöm a lehetőséget! Molnár Rékának hívnak, általános iskolás gyerekeknek tanítok hittant Dunaújvárosban. Kiskoromtól fogva vonzott az irodalom, már az óvodában folyékonyan olvastam, később pedig író akartam lenni. A sors úgy hozta, hogy ez az elhatározásom csak sok évvel később teljesedett be.

Több forrásból merítkezve olvastam, hogy Ön hitoktató és teológiai tanulmányokat folytat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Mennyire érzi azt, hogy amikor ír, önmagából ad át az olvasóinak? Van-e az írásnak hittérítő célzata?

Semmilyen hittérítő célzata nem volt a regénynek, hiszen nem is keresztény tematikájú könyvről van szó. Inkább egyfajta létszemlélet bemutatására törekedtem, ami eltér az általunk megszokott, hétköznapi szemlélettől. Azt szerettem volna elérni, hogy aki elolvassa a könyvet, legalább egy picikét nézze más szemmel az őt körülvevő világot. Úgy gondolom, valamilyen formában minden író kiadja magát a könyveiben, történjen ez egy karakteren, a cselekményen vagy magán a szellemiségen keresztül. Nem csinálok titkot abból, hogy a saját személyiségem egyes vonásai is visszaköszönnek a különböző szereplőkben.

Amerre a hattyúk szállnak egy igazán különleges könyv, mely stílusát tekintve megfoghatatlan és rendkívül elgondolkodtató. Milyen forrásokból merítkezett mielőtt elkezdte írni a regényt?

Egy ideje érdekel a keleti vallásbölcselet, azon belül is a jóga rendszere, keresztény oldalról pedig a misztika. A szakdolgozatomat is e két téma köré építettem fel, melyek a regényben is hangsúlyosan jelen vannak. Ha olvasmányokat kellene megneveznem, az alapvető szentiratokon kívül olyan bölcsek könyveit használtam, mint Szvámi Véda vagy Ramana Maharsi. Harmadrészt pedig ott vannak a saját tapasztalatok, amelyeket egy-egy jóga gyakorlás során gyűjtöttem.

A karakterei egy kivételével, szinte kilépnek a lapokból. Többször is úgy éreztem, hogy ismerem Nórát, mert bármelyikünk lehetne ő maga. Miért választotta ezeket a személyiségjegyeket a szereplőinek és tudatos volt-e Önben ez a hétköznapiasság?

Tudatos annyiban volt, hogy ne legyenek tökéletesek. Egyáltalán nem terveztem meg előre a szereplőimet. Inkább hagytam, hadd formálja őket a történet. Elképzeltem egy helyzetet, a szereplők tulajdonságai pedig maguktól jelentek meg előttem. Olyan ez, mint egy film, ami folyamatosan pörög a fejemben. Megjelenik Marcell karaktere, és elképzelem, ahogy ez az ember, azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel felruháztam, kapcsolatba lép egy olyan nővel, amilyennek Nórát megírtam. És elképzelem azt is, hogy ez a két személyiség hogyan képes kapcsolódni egymással a különböző helyzetekben. Aztán ezek a helyzetek újabb tulajdonságokat adnak hozzá a szereplőkhöz, így szépen lassan, a könyv végére megszületik a teljes jellem. Arra persze nagyon kell ügyelni, hogy ne viselkedjenek a megírt tulajdonságaikkal ellentétesen, vagy ahhoz képest irracionálisan.  Így volt ez az összes többinél is. 

Még maradjunk egy kicsit a szereplőknél. A regényben szerepel egy bizonyos személy, akit csak V –ként ismerhetünk. Számomra ő egyfajta transzcendens akaratot közvetít. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek? Mi alapján formázta meg ezt a karaktert és milyen szimbólumokat társított hozzá?

Így van. V mindenképpen transzcendens figura. Jelen is van, meg nem is. Kulcsszerepe van Nóra spirituális fejlődésében. De hogy pontosan ki vagy mi ő, azt nem szeretném elárulni. A titok megfejtése hadd legyen az olvasó feladata. (-: Ahány olvasó, V karakterének annyiféle értelmezése fog megszületni, ebben biztos vagyok.



A könyv címében és magában a történetben is nagy szerepet kapott egy bizonyos állat. A hattyú legtöbbünknek a tisztaságot jelképezi, de ahogy olvastam a könyvét, annyival több jelentést véltem felfedezni erről a csodálatos teremtményről. Miért esett a választása erre az élőlényre és tulajdonképpen mit szimbolizál?

A hattyúnak, mint szimbólumnak itt alapvetően nem a nyugati, hanem a keleti jelentéstartalmát használtam. A hattyú, vagyis a hansa egyfelől Szaraszvatinak, a bölcsesség Istennőjének hordozóállata. Nórát erős, a transzcendens iránti fogékonysággal és intuíciós képességekkel ruháztam fel, ezért is társítottam hozzá hattyút. Másfelől, a hansa a tökéletes egyesülés szimbóluma is, azé az állapoté, amikor a világ kettősségei az alany számára megszűnnek.

A kötet részben önsegítő is, hiszen a figyelmes olvasónál számos kérdést a felszínre hoz, amelyre igazán csak önmagában találja meg a választ. Személy szerint sokszor olyan kérdések ötlöttek fel bennem, amikre alapvetően nem gondolok a hétköznapokban. Szándékosan adta a történetnek ezt az önismereti vonatkozást vagy ez csupán egyéni értelmezés kérdése?

Örülök, ha ilyen vonatkozása, hatása is van a regénynek, nem volt szándékos egyébként. Az tény, hogy a felbukkanó karakterek V kivételével egytől-egyig sérültek, töredezettek, a mai divatos szóval élve „mérgező kapcsolatokat” alakítanak ki a környezetükkel. Manapság rengeteg ilyet láthatunk, lehet, hogy akadnak a személyes ismerőseink között is, vagy nekünk volt részünk nem túl szerencsés szerelmi kapcsolatba lépni velük, vagy mi magunk vagyunk ilyenek. Bárhogyan is legyen, ha tökéletes embereket sorakoztattam volna fel a könyvben, nem tudtak volna hova fejlődni. Jézus is azt mondja, a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek. Ha Nóra tökéletes, sikeres, boldog és kiegyensúlyozott nő lett volna a regényben, akkor V karakterére sem lett volna szükség. A személyes világlátásom elsősorban a Nóra és V között létrejövő dinamikában érezhető, illetve a már említett szimbólumok használatában, és a különös helyszínek, álmok megjelenítésében.

A könyvben sok vallásos elem ötvöződik, nekem mégis inkább a Buddhista vonal tűnt a legerősebbnek. Előtanulmányi ismeretében ez kicsit meglepő volt, inkább a keresztény elemek dominanciáját vártam volna. A magán illetve hitoktatói életben is ugyan ilyen zökkenőmentesen megfér egymás mellett a keleti és a nyugati vallás?

A buddhizmust nem használtam, a hinduizmus hagyományrendszerén belül a jógabölcselet volt hangsúlyos a könyvben. Valószínűleg mindenki más is arra számított volna, mint Ön, de én már csak ilyen vagyok, szeretek meglepetéseket okozni (-: Hittan tanításnál a világvallások témakörön belül nagyon jól hasznosíthatóak ezek az ismeretek, illetve alapvetően a különböző hagyományok tiszteletére, elfogadására próbálom nevelni a gyerekeket. Van, amikor egy témát jobban körül tudunk járni, ha más vallásokból is hozok párhuzamokat.

Jövőben is várhatjuk ennek a filozofikus, vallásos vonalnak a továbbvitelét könyveiben vagy esetleg más területen is tervezi kipróbálni magát?

Jelenleg ifjúsági regényen dolgozom, a kamaszok problémáival foglalkozom benne – mozaikcsaládok, szülő halála, első szerelem és csalódás, ilyenek. A történetben persze felbukkannak mitologikus alakok és lények, történnek különös, megmagyarázhatatlan események, de nem úgy, ahogyan ebben a regényben. Utána pedig egy öngyilkosságra készülő nő történetét szeretném megírni, amely egyfajta metafora lesz, de még elég kiforratlan, ötlet szintjén van jelen.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen számos érdekességet olvashattok!

Amerre a hattyúk szállnak könyvet pedig, az Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.


Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése