Csongor Andrea - Mozaik

 

„(…) a szokásokra szükség van, ezek nyújtják az állandóságot, ez a nyugalom fedezete.”

Ez a történet valahogy más volt, mint az eddigiek, persze az is igaz, hogy ahány könyv annyi világ, mégis, sem a forma, melyben íródott, sem pedig a témája nem átlagos. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Hálás vagyok, mert újabb lépést tettem a komfortzónámon kívül. Köszönöm.

Csongor Andrea – Mozaik című könyve egy második házasság apró-cseprő „problémáiról” mesél. Különlegessége elsődlegesen abban rejlik, hogy a két házasulandó félnek különböző korosztályú gyermekei vannak, így a „kis” család már nem is olyan hétköznapivá válik az olvasó szemében. A kilenctagú família bizony nem kis feladat elé néz, hiszen a szürke hétköznapokban is meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. A két szülőnél ez könnyedebbnek bizonyul, de a hét gyermek már egészen más tészta. Ráadásul a két félnek nem csak a gyermekek összecsiszolódásával kell megküzdeniük, hanem a társadalmi presszióval is, mely két eltérő etnikumú ember együttélésére próbál nyomást gyakorolni. Ebből főleg akkor van konfliktus, mikor különböző hétköznapi helyzetekben idegen emberektől különböző appercepció érkezik. Hogyan lehet két ennyire eltérő ember mégis szeretettel és hittel egymás iránt? Vajon képesek ebben a szimbiózisban boldogan élni? Nos, ha érdekel, olvasd el a könyvet!

Szubjektív véleményem, hogy bár fennen hangoztatom, hogy sem a szexuális identitás, az etnikai -, vallási hovatartozás, de még a bőrszín sem határozhatja meg két ember egymáshoz fűződő emocionális viszonyát, mégis a társadalmi nyomással és ítélkezéssel nap, mint nap fel kell venni a harcot. A kisregény egy érdekes formában tárja az olvasó elé többek között ennek a témának a boncolgatását. Humorban gazdag és pont ezért, talán elveszi az élét ezeknek az egyként tabu témáknak. Egy második házasságot kezdett családi struktúra eleve hátránnyal indul a közös úton, hiszen diszfunkcionálisnak számít, bárhogy is nézzük. Meglátásom szerint, amennyiben vannak utódok mindkét fél oldaláról, a gyermekek gördülékenyebb életéhez elengedhetetlen a sok kommunikáció és a problémák nyitott elrendezése. Hiszen a gyermekek már sokat szenvedtek a felnőttek döntései miatt és egy új mostoha belépése még nehezebbé teszi az új életforma megszokását.

Az írónő egyik karakterét sem dolgozza ki igazán, sőt meg merem kockáztatni, hogy a fő ismérveken kívül az olvasóra bízza ezt a feladatot. Ez a regény egy hétköznapi szituációt bont szirmaira, melyben megméretet mind a társadalmi, mind pedig a szülő –gyermek kapcsolat.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon érdekes, rendkívül élvezetes, de annál komolyabb témáról olvashattam, mely különleges élményt és mély érzelmeket hagyott bennem. És zárásképpen szeretnék egy verset kiemelni a kötetből. Kérlek, olvassátok figyelmesen:

„Vastag, piros csík a papiroson,

át- meg átrajzolja az önzés, a hatalom,

néhányan a túloldalt maradnak,

mások belül rekednek, ha nem is akarnak…

Az én ereimben is ott a piros tinta,

át is átfestem vele a határaimat,

számodra messze kerül az innenső oldal,

más lesz, idegen, akit hordozok valómban.

Lesznek ártatlanok, áldozatok, túszok,

kívül rekedők, keserűek, sírók,

de a térkép innentől magának szerez érvényt,

átíródik az igazság, változik a lépték.”

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert mindannyiunknak érdemes tudni ezekről a témákról és a legfontosabb, hogy humorral fűszerezve könnyebb is befogadni. És ne feledjétek: „A szeretet felülírja az igazságot.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy