2022. június 28., kedd

A kendőzetlen igazság - Interjú Koncz Mars János íróval

Úgy látszik, hogy az idei évben csupa olyan szerzővel ismerkedhetem meg, akik valamilyen formában alakítanak a világról vagy éppen az emberi pszichológiáról kialakult nézőpontomon. Hiszen sokan vagyunk és sokfélék, de nemcsak a természetben rejtőznek ragadozók. Ezt a témakört is járta körbe Koncz „Mars” János – Buborékember című pszichokrimije is. Ez a regény egy interneten „vadászó” ragadozóról mesél, aki bizony rendre visszaél az áldozatai naiv jóhiszeműségével. Mivel nagyon megfogó volt számomra a történet és több kérdés is felmerült bennem olvasásom folyamán, így kaptam az alkalmon és interjúra hívtam Koncz Mars János szerzőt. A vele készült beszélgetést olvashatjátok most!




Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Üdvözlök mindenkit, én köszönöm a lehetőséget! A nevem Koncz János, de az inkognitóm megőrzése végett és hogy valóban senki se ismerjen fel, Koncz Mars János néven publikálok. 🙂

Igazából gyerekkorom óta szerettem írogatni, de a felnőttkorom javát vállalkozóként éltem meg, így nem nagyon maradt időm az írásra. A COVID járvány kibontakozásakor úgy gondoltam, hogy élnék a felszabadult időmmel és nekiláttam komolyabban foglalkozni az addigi vázlataimmal.

A történeted tulajdonképpen egy krimi, amit bizonyos szinten a valóság táplált. Kérlek, hogy mesélj kicsit arról, hogy honnan merítkeztél írás előtt? Illetve, hogy milyen sajátos források adták az ötletet, hogy végül megírd ezt a könyvet?

Valahogy többször is belefutottam olyan karakterekbe életem során, amelyről az antifőhőst mintáztam. A gimnáziumi éveim alatt, később a vállalkozásom során, az általam működtetett túraportálon és most, legutóbb egy kiadó révén. A végletekig manipulatív, erősnek, befolyásosnak mutatkozó, ám valójában gyenge karakter, aki belemenekül saját szelfjébe, buborékvilágába, tehát adott volt. Mivel érdekel a pszichológia, ugyanakkor nem akartam valamiféle szakmai anyagot írni - mivel nem vagyok szakmabeli - inkább szórakoztató formába próbáltam önteni a tapasztalásaimat.

Az utolsó eset, és az azt övező botrány, illetve a botrányban vállalt szerepem felbátorított, hogy sok konkrétumot felhasználva írjak egy ilyen történetet. Ahogy a valódi világban felvettem a kesztyűt a felháborító jelenséggel szemben, úgy a történetben is "le akartam győzni" a negatív főhőst. Megjegyzem, a könyvben könnyebb dolgom volt, hiszen rábízhattam a négytagú "csapatra" a munkát (vagyis a könyvbeli nyomozókra).

A karaktereid alapvetően teljesen hétköznapi, úgymond közemberek. Az olvasó ezáltal könnyedén beletud simulni a nyomozócsapat bármely tagja személyébe. Ellenben az Éjsötét Kiadó mögött meghúzódó szereplők, már sokkalta árnyaltabbak, úgy is fogalmazhatnék, hogy pszichológiailag megkérdőjelezhetőek. Van olyan személy az életedben akár közvetett vagy közvetlen ismeretségedben, akiről mintáztad a személyiség jegyeket? Miért pont egy négytagú csapatot állítottál a középpontba?

Először a négytagú csapatról ejtenék pár szót: A stáb tagjait részint létező személyekről mintáztam, részint saját karakterem részeit építettem beléjük. Mivel sohasem szerettem a latin sorozatok tisztán fekete vagy fehér szereplőit, úgy gondoltam, hogy a jellemhibáik felvállalásával közelebb viszem őket az olvasókhoz. Mivel imádom megfigyelni az embereket minden élethelyzetben, ezért nem volt nehéz dolgom velük. Csak arra kellett ügyelnem, hogy nehogy keverjem őket: mondjuk, nehogy a pszichológus kezdjen egyszer édességet falni vagy hasonló...

Az Éjsötét Kiadó karaktereinek megformálásában komolyan támaszkodhattam az imént említett, botrányba keveredő kiadó alakjaira. A velem való kommunikációjuk a többszörösen skizofrén, álprofilok mögé bújt támadásaik elegendő forrást biztosítottak, amihez már csak egy kis fantáziára volt szükségem. Bár valóban hihetetlennek tűnnek a negatív figurák, azt kell mondjam, hogy inkább finomítottam rajtuk, semmint hogy kiemeltem vagy kikarikíroztam volna bármit. Természetesen kitalált minden karakter, ezt fontos leszögezni, de kétségtelenül valós inspirációk vezettek.

Bizonyos szinten elbűvölt az a pszichológiai kidolgozottság, ahogy végig vezetted az olvasót az eseményeken. Gondolok itt elsősorban a levelezések egymásra épülésére, levezetésére. Mennyire vagy jártas az emberi természet vagy akár kérdezhetem úgy is, hogy mennyire ismered a pszichológia szerteágazó ösvényét? Jó emberismerő vagy?

Bízom benne, hogy igen. De persze erre mindig sikerül rácáfolnia a sorsnak, amikor előhúz a kalapból egy-egy olyan "nyulat", akit maximálisan félreismerek. 🙂

Bevallom őszintén, hogy olvasásom folyamán először olyan érzésem volt, mint ha egy amerikai sorozatba csöppentem volna. Elvégre részletes nyomozást olvashatunk a kötetben. Régen mennyire voltál híve ezeknek a sorozatoknak? Egyáltalán magánemberként szereted a krimit, mint műfajt?

Örülök, hogy így éreztél. Mármint, mintha egy sorozatba csöppentél volna.

A kérdésedre válaszul: a jó krimit szeretem, de nem vagyok nagy krimirajongó. A probléma, az ügy konkrét megoldásánál izgalmasabbnak tartom az odavezető utat. Éppen ezért kedveltem például Colombo hadnagy sztorijait, ahol az esetlen, néha ügyefogyottnak tűnő főhős zseniálisan bogozta ki az eseményeket. Ezek a történetek még úgy is szórakoztatóak voltak, hogy az első percben tudtuk, hogy ki a rossz fiú.

A frissebb kiadású zsánerfilmek már inkább az akcióra, a látványra helyezik a hangsúlyt, s így néha elsikkad a lényeg. Akkor pedig inkább egy kifejezetten akciófilmet nézek inkább...

Elég sajátos borító képet választottál, és nem tagadom nagyon ismerős volt valahonnan a férfi, aki a könyved elején szerepel. Ki készítette a képet és milyen szándékkal választottad ezt a karaktert?

A képet én készítettem. Vagyis rajzoltam. Ha a könyv hátoldalán lévő QR kódra kattintasz, akkor megnézheted a rajz kialakításának lépéseit is. 😉 Természetesen előtte több vázlatot is készítettem, de mindegyikbe szerettem volna valami olyan buborékot ábrázolni, amely kemény, rideg hatású, mintha fémből vagy más áthatolhatatlan anyagból készült volna. A végleges verziónál pedig először két embert akartam "belezárni" a felületbe, de aztán végül maradt Bárány József alakja.

Hogy emlékeztet valakire? Nem tudom. Lehet. 🙂 De rengeteg kopasz embert ismerünk, úgyhogy ez bizonyára csak illúzió.

Szerinted a mai világunkban, miért van még helye olyan átveréseknek, amelyeket a közösségmédia oldalakon megtörténhetnek? Elsődlegesen gondolok itt hamis profilokra vagy akár egy pályázat meghirdetésére, amelyre a gyanútlan, még kezdő írók jelentkeznek a siker reményében. Mennyire büntethető ez a fajta visszaélés és milyen módszereket javasolsz egy csaló lefülelésére? Egyáltalán kiszűrhető – e, hogy a valóság alapokon mozgó pályázatokra jelentkeznek-e a leendő szerzők? Te találkoztál már az életben ehhez hasonló esettel? És, ha igen mit tettél vagy tennél ellene?

Az ügyeskedők minden korban „ráhajtottak” a gyanútlan, jóhiszemű áldozatokra. Mivel a rendőrség rettentően túlterhelt és a létszámhiány miatt a "valódi" bűnügyekre is alig marad idő, így a törvény segítségét kérni naiv cselekedet.

A jelen kori csalók kihasználják a közösségi média adta lehetőségeket, hiszen egy kis trükközéssel bármennyi profilt alkothat valaki. A konkrét esetben például, amit az említett kiadóval kapcsolatban átéltem, előfordult olyan, hogy Újév hajnalán, amikor a normális gondolkozású emberek épp a bulizás utóhatásait szenvedik meg, addig az én könyveimet 22 (!) álprofil pontozta le gondosan nagyjából fél óra leforgása alatt a Google Play-en. Tehát, ha az írásból élnék, akkor egész pontosan kárt okozott volna az adott kamuprofil gyáros. Így csak annyit ért el, hogy tartalmat gyártottam az esetből.

Később az egyszerű gyanút egész konkrétan beigazolta az illető ügyetlensége, amikor saját magát buktatta le, amelyet újra csak a nagyvilág elé tártam a blogomban. Azt gondolom, hogy az ilyenek ellen csak ezen a módon lehet harcolni. Persze a valódi világban ehhez jó idegek kellenek, hiszen a kamuprofilos megalázási próbálkozásokon át, a jogi lépések megtételén át igen komoly támadások érhetik az embert. A könyvbeli szereplők is átmentek komoly viszontagságokon, de ahogy őket, úgy engem sem tántorítottak el az események.

Manapság nagy divatja van az úgy nevezett internetes trolloknak. Ez az elnevezés elég groteszk a maga nemében, de tulajdonképpen már sajnos kivédhetetlen a közösségimédia felületeken. Szerinted mi motiválja azokat a személyeket, akik, mások megalázásával próbálják többnek érezni magukat? Egyáltalán szerinted ki az a troll és hogyan védekezhetünk ellenük?

A trollok sok esetben ártalmatlan unatkozók (például a politikai vagy életviteli tanácsokkal foglalkozó kommentfalakon). Őket egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, úgy gondolom.

Akik mások megalázásával próbálják piedesztálra állítani önmagukat, azok nem igazi trollok. Ezek az emberek már minősített pszichopaták. Erre részletesen kitérek a "Buborékember"-ben. Az ezzel foglalkozó rész megírása előtt elég sokat konzultáltam szakmabeli ismerősömmel és ekkor vált világossá csak számomra is a különbség köztük és a "mezei" trollok közt.

Védekezni meglehetősen nehéz ellenük, hiszen olykor ugyanaz az ember mozgat sok tíz karaktert, akik végletekig lojálisak a "gazdájukkal", imádják őt és felnéznek rá.

De legtöbbször éppen ez a vak imádat, illetve a mesterkélt stílus ad okot a gyanakvásra. Ha ilyet tapasztalunk, akkor nyugodtan rá lehet menni arra a vonalra, hogy kamuprofillal társalgunk és ennek megfelelően lehet belekényszeríteni helyzetekbe, ahol esetleg lebuktatja magát. Persze ez elég sok idő lehet.

A könyved tulajdonképpen a saját kiadódon belül jelent meg. Miért érezted azt, hogy szükséges létrehoznod egy magánvállalkozást? Próbálkoztál kiadatni más kiadóknál is vagy rögtön belevágtál ebbe a nem kis projektbe? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a megjelenésig? Egyáltalán szerinted miért érdemes kiadókhoz fordulni? Milyen előnye és hátránya van az ilyen megjelenéseknek?

A magánvállalkozást nem én hoztam létre. Egy ismerősömé, aki konkrétan szerkesztőként, sőt tudtommal főszerkesztőként is dolgozik, dolgozott. A konkrét kiadó létrejöttét a téma indokolta. A megkeresett kiadók, tartva a korábban említett kiadó erkölcstelen és aljas húzásaitól nem merték nyíltan felvállalni a könyvet. Ez rettentően elszomorított, de teljesen megértettem őket.

A saját kiadó felépítése nem egyszerű, de a könyv elkészítéséhez nagyon sokan segítettek, amit itt külön megköszönnék nekik: ki csupán tanácsokkal segített, ki a korrektúrázás, szerkesztés trükkjeiben mutatott utat, de volt, aki a tördelést magyarázta el, illetve olyan kedves ember is akadt, aki a webshopunk GDPR részét nézte át, nehogy azzal támadhassanak be minket. Így összeállt a kiadó és a könyv is.

A nehézségekről: legrosszabb az volt, hogy sokan óvtak a megjelentetéstől, mondván, hogy vehemensebb támadások érnek, mint eddig: feljelentések, ilyesmik. Talán ez volt a legnehezebb. A többi csak munkaigényes volt, nem nehéz.

A kiadókkal úgy általában nincs problémám, bár sok helyütt érzem a "lehúzás" vágyát, illetve néha nevetséges feltételekkel kerestek meg önjelölt "segítők". Ha az ember magának ad ki, akkor ilyesmi értelemszerűen nincs. Az anyagi kockázatvállalás egyébként is jellemző, hiszen ma már talán nem is létezik a klasszikus könyvkiadás, ahol elég volt írni egy jó sztorit és eljuttatni valamely főszerkesztőnek. A nagy kiadók betagozódtak abba a létbe, ami korábban például az amerikai filmiparra volt jellemző: már csak a biztosra, csak a tutira hajtanak, ahol semmi kockázat nincs. Kezdő íróként tehát ők eleve kiesnek.

Az efféle megjelenés hátránya, hogy nem veszik annyira komolyan (holott a jelenlegi kiadók 90% nem más, mint egyszerű magánvállalkozás valami jó fantázianévvel).

Most kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended! Mint magánember, hogy éled meg a mai hazai közéletet. Mennyire érzed élhetőnek a folyamatosan emelkedő árakat? Mennyire befolyásol téged a könyvírás terén? Letaglóz vagy inkább merítkezel belőle? Egyáltalán van bármi hatással rád a jelenkori események mind politikai, mind egészségügyileg, elvégre még mindig nem zárult le a COVID kérdését sem?

Mindig izgatott a társadalom működése, belső dinamikája, így természetesen hatással van rám az aktuálpolitika és a hazai közélet is. Anélkül, hogy belemerülnék, nagyon veszélyesnek és helytelennek tartom a magyar belpolitika egypólusúvá válását, ám ennek okai sajnos nem csupán a kormány populizmusában keresendők, hanem az ellenzék inkompetenciájában, erkölcsi erodálódásában is.

Minden drágul, sőt a közeljövőben még durvább mértékű lehet az infláció, ami tovább nehezíti az életünket, egész konkrétan a könyvkiadást is: drágul a gyártás és fogyatkozik a vásárlóképes kereslet, hiszen akinek kenyérre kell a pénz, az nem vesz olvasnivalót.

Jómagam próbálok pragmatikusan hozzáállni a helyzethez, hiszen változtatni nem tudok rajta, így inkább igyekszem sodródni az árral (itt most a szó szoros és átvitt értelmében is). Az írást nem befolyásolja, sőt talán kicsit inspirál is. A "Buborékember"-en kívül főleg sci-fi-t írok, ám ezek a történetek sok esetben csak díszletül szolgálnak egy-egy valós probléma megjelenítéséhez. A most készülő "Paranoidia" a normalitás kérdését járja körül, illetve hogy mindezt hogy befolyásolja a társadalom, illetve korábbi - de még ki nem adott - kisregényem, az "Olasz történet" azt boncolgatja, hogy a robotizáció miként veszi ki a munkásosztály kezéből az érdekérvényesítés lehetőségét.

Az egészségügyet csak megélem, de próbálok nem foglalkozni vele és inkább egészségesen élni. Történetet pedig semmiképp sem kerekítenék például a COVID-ból, mert szerintem mostanság Dunát lehet rekeszteni az ilyesféle sztorikkal.

Gyermekként a legtöbbünknek kimondottan határozott álmai vannak. Egy elképzelés, hogy felnőttként milyen szakmát is szeretnénk majd csinálni. Ennek hátsó forrása többnyire a szülők, nagyszülők életéről vett minta, de mégis ilyenkor még határtalan a képzelet. Te milyen gyermek voltál? Milyen álmokat dédelgettél? Volt-e már akkor esetleg olyan ábrándod, hogy egyszer író leszel?

Rossz, vagyis inkább nehezen kezelhető gyerek voltam állítólag. Ez abból adódott, hogy nagyon jól tanultam, viszont nem voltam hajlandó semmiféle olyan szabályt betartani, amit "illett volna". A tanáraim nem tudtak beskatulyázni, így aztán igazából irányítani, terelni sem. Szóval a szüleimnek nem volt könnyű. Sajnos ez a fajta hozzáállás mostanáig megmaradt, így a környezetemnek sem könnyű.

Egyébként boldog, kiegyensúlyozott családban nőttem fel, a késői Kádár-korszak szokásos problémáit megélve. Sohasem tudtam eldönteni, hogy "mi leszek, ha nagy leszek" - még ma sem - így az életutam meglehetősen kacskaringókkal teli volt. Írni mindig szerettem, de ezt korábban csak saját szórakoztatásomra végeztem. Azzal, hogy kiléptem a fényre, egy újabb, izgalmas világ nyílt meg előttem: a könyvkiadás és az írói társadalom olyan szubkultúrát mutatott be, amelyről olvasóként nem is sejthettem. Érdekes, ugyanakkor néha kicsit lelombozó ...mint amikor rájössz a "varázsló" trükkjére és onnantól már csak egy illuzionista a krapek.

Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?

Szoktam és szeretek is olvasni, csak mostanság kevés időm van rá. Régen voltak kedvenc íróim, ma már inkább mindenevő lettem. Egy időben elolvastam mindent Ken Follett-től, mert lenyűgözött a részletekbe menő alapossága, ahogy egy-egy témához nyúlt. Aztán, ahogy picit több időm lett, faltam mindent. Mivel izgatnak az okok és előzmények, olyan "műveket" is hajlamos voltam elolvasni, mint a Biblia, Marx írásai, vagy egészen extrém - és sok helyütt tiltott - irodalomként a "Harcom". Úgy gondolom, hogy ezeket muszáj ismernünk ahhoz, hogy megértsük mi miért alakult így, ahogy.

A legutóbbi olvasmányaim az abszolút kortárs, magyar írók könyvei, akik javát csak most ismertem meg, amióta beléptem ebbe a világba. Itt nem mondanék neveket, mert az írók érzékeny emberek, de a lényeg: sok tehetséges szerzővel találkozom.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik?

Először meglepődtek: "te írsz?" Talán ez volt a legjellemzőbb.

De miután felocsúdtak, mindenki nagyon támogatóvá vált. Édesanyámat úgy kellett lefogni, hogy ki ne menjen az utcára méteres molinókkal, hogy a "kisfiam író lett"! ...na persze azért ez nem így volt, de látom rajta, hogy milyen büszke rám.

A párom hasonlóképp támogató, hiszen ő szokta elsőként átolvasni az írásaimat. Nagyon sokat segít, amit próbálok a könyveim elején megköszönni neki.

Ért-e már bármiféle atrocitás a könyved tekintetében. Ugyan még nagyon korai lehet ez a kérdés, de már egy-két blogger, előolvasó véleményezte az adott művet. Milyen érzés, ha kritika éri a könyvedet, ami nem feltétlenül pozitív? Hogyan kezeled ezeket a megnyilvánulásokat? Valamint már fentebb többször emlegettél egy bizonyos kiadót. Nem félsz attól, hogy esetleg hasonlóságot vélnek felfedezni a könyvedben szereplő Éjsötét Kiadó és köztük, amely esetlegesen valami negatív visszavágást, szépen szólva reakciót eredményez? Számítasz-e bármilyen kellemetlenségre?

Kamuprofilos beírogatás jött már a szerzői FB profilomra, de ezt kellő gúnnyal hárítottam, azt hiszem. Egyébként a kritikák eddig jók voltak, akik jeleztek bármit is, azoknak tetszett. Nyilván rengeteg gyermekbetegséggel küzdhet a könyv, hiszen sohasem készítettem még ilyet, így bármennyire is igyekeztem, bizonyára vannak hiányosságai, hibái.

Az építő jellegű kritikát általában jól kezelem, igyekszem tanulni belőle (még akkor is, ha adott esetben karcos stílusban öntik rám).

A korábban említett kiadó sok újdonsággal már nemigen szolgálhat, hiszen egy százharmincötödik álprofilos fenyegetés vagy egy huszadik, ügyfélkapun benyújtott rendőrségi feljelentés nagyjából annyira izgat fel, mint a korábbiak. Természetesen az aljasság tárháza túlmutat az emberi megismerés lehetőségein, így akár kitalálhatnak valami sokadik "poént", de nem vagyok ijedős.

Egyébként pedig mind az Éjsötét Kiadó főszerkesztője, mind pedig a tulajdonosa nárcisztikus pszichopata. Amennyiben ebben bárki magára ismer, hát lelke rajta, az ő dolga.

Mennyire vagy híve a ma már egyre jobban elterjedt E-book könyveknek? Gondoltál-e már rá, hogy így jelenteted meg írásaidat? Szerintem mi az előnye és hátránya ennek a formátumnak?

Kétségtelen előnyük, hogy olcsóbbak, nem kell hozzájuk erdőket kivágni, ám mivel nem anyagiasulnak, a legtöbben nem tekintik őket igazi produktumnak. Amíg a könyvesboltból az átlagember nem lop el egy könyvet, mert erkölcstelennek érezné a tettét, addig egy E-book-ot szemrebbenés nélkül letölt valamelyik torrentoldalról és/vagy átmásolja bárkinek.

Kezdő íróként tehát megvan az előnye, mert ha nem számít belőle bevételre az ember, akkor jó eszköz a marketingre: hamarabb megismerhetik az író nevét.

Sokan nem szeretik, bár jó olvasóval szerintem ugyanolyan jó olvasni, mintha egy nyomtatott könyvet tartanánk a kezünkben.

Egy baráti beszélgetés alkalmával szóba került a téma, ahol valaki azt mondta, hogy az E-book olvasóban nem lehet virágot préselni, illetve az olvasónak nem tesz jót, ha azzal ütik agyon a legyet. 🙂 Ez is szempont.

Van több E-book formátumban megjelent könyvem: a két legismertebb a "Felelőtlen próféta" és "A kártevő". Illetve a Google Play-en fent van néhány ingyenes olvasásra létrehozott rövidebb könyvem is (igaz, jól lepontozva... 😃 )

Milyen zsánerben olvashatunk tőled legközelebb? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Idén két könyvet szeretnék még megjelentetni. Az egyik a "Paranoidia", amelyet már említettem. Ez egy sci-fi lesz. A másik, amelynek még csak munkacíme van, egy életrajzi ihletésű kalandregény, amely Kolumbiában játszódik majd.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

A Buborékember című könyvet pedig, a Marsbook Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése