2023. március 9., csütörtök

Kállay Kotász Zoltán - Poroló

 

„A csillagok előtt minek szégyenkeznék?”



Mindannyiunknak van egy bizonyos transzgenerációs öröksége. Kinek tele szép emlékekkel, de sokunknak törött üvegekkel, sírással, sötétséggel. Az idő otthagyja nyomát az emberi lelkeken, de a családi album felnyitásával minden emlék – legyen bármilyen halovány is – új köntöst kap, és ismét életre kél. Újra halljuk nagyanyánk zsörtölődését a konyhából, nagyapánk pipájának illatát érezzük orrunkban. Édesanyánk meleg ölelő karjait véljük magunkon tudni, míg édesapánk fütyörészése hallatszik át a falakon. Emlékek, amelyek akaratlanul is felszínre törnek, és bár nem mind szép vagy fényes, mint egy letisztított üveggolyó, mégis, csak a mienk.

A mostani könyv egy családi emlékcsokor, amelyet a költő osztott meg olvasójával. Sok olyan pillanatról rántódik le a történelem leple, amely évtizedekig titokként örződött a családi fészek falain belül. Egy láthatatlan lepel, amely csak az emlékezések erejével emelkedik fel.

Kállay Kotász Zoltán szerző neve számomra egy biztosíték, hiszen immáron negyedik kötetét vehettem kézbe. A költő eddig elsődlegesen haiku költészetével nyűgözött le, és most először mutatkozott meg előttem szabad verselése is. A véleményem kezdetén említett múlt, egy bizonyos család emlékpillanatain keresztül mutatkozik be az olvasó előtt. Sok emlék, amely talán csak halovány fénycsíkként létezik a tudat egy rejtett zugában, most felszínre tört és talán nekünk is – olvasóknak – megadatik, hogy emlékezzünk azon elfeledettnek hitt élményeinkre, amelyek anno sokat alakítottak rajtunk akaratlanul is.

„Mennyire fontos egy történet kezdete? És a vége?
Nem tudom eldönteni, pedig gyakran ébredek úgy,
hogy az álmom eleje feledésbe vész.”

Kállay Kotász Zoltán – Poroló című verseskötete 2022-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A kiadvány egyik érdekessége, maga a cím, hiszen az elmúlással foglalkozunk, jobban mondva egy családi közeg rég elfeledett, de talán annál értékesebb emlékeivel, pillanataival. De mielőtt mélyebben is belemennék, itt is szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy olvashattam a könyvét.

A könyv két fő részre osztja a verseket. A két idősíkot jelölő cím, elsőre talán nem ad túl sok információt olvasójának, de ahogy elmerülünk a versekben, bizony rögtön megértjük, hogy miért ezt a felosztást választotta a szerző.

Minden időszakból választottam egy-egy alkotást, amely számomra fontossá vált. Ezek a versek számomra is sokat jelentettek, hiszen az én emlékeim is felszínre törtek. Emlékezem egy sötét kontyos asszonyra, aki nagy szeretettel mesélt a családunkról. Megismertem én is olyan felmenőket, akiket a fekete-fehér fényképek homályos arcaiban véltem felfedezni kisebb koromban. Ezek a pillanatok megfizethetetlenek, ahogy a költő számára is egyértelműen megmutatkozik értékük. De nézzük is részletesebben.

I. Régmúlt

Hagyományaink, tartozzanak egy nemzethez vagy egy családhoz, mindig nagy értéket képviselnek, hiszen a generációk váltakozásával hol felerősödnek, hol elhalványulni látszanak. Pedig ezek a szokások sokat formáltak felmenőinken és részben számunkra is egy alapértéket adtak. De honnan eredeztethetjük egy-egy ősünk származását vagy éppen milyen élményekkel jutottunk el a mostani hazánkba? Ezek talán elsőre nem is olyan fontos kérdések, pedig csalfa a látszat. A kezdet és a vég közötti eltérés egy dolog, de a megtett út a legfontosabb, úgy gondolom. A következő alkotásról csak annyit írnék, hogy védtelenül ért ez a sok fájdalmas emlék és talán még most is emésztem lelkemben. Olvassátok figyelmesen!

Kép: NiKy m.i.

„Felcsattan a vagon ajtaja, arcok kandikálnak elő.
Elkerekedő szemek:
Megérkeztünk?

Ameddig csak látni:
lélegzetfelhő,
alattuk lassan imbolygó testek ezrei.

Emberek, fejtetőig húzott kabátban.
Mintha a nap is megfázott volna,
ködrongyot szorít az arca elé.

„Én Istenem, jó Istenem, nincs már semmim, csak a testem…”

Néhol tűz pislákol,
nedves vasúti talpfák ropognak, szemét serceg,
inkább füst, mint láng,

odaszorul a csarnoktető alá,
megüli, körülzárja a tömeget.
Egy anya mozdulatlan gyermeket ölel.

„Te őriztél meg az éjjel, maradj ma is énvelem…”

A többség köhög, mégis egymás mellé bújnak.
Néha csendőr jön, fáradtan magyaráz;
szürke bögréket osztanak, és…

(Ebből a bögréből ittam én is
hatvan év múlva reggelente a kakaómat.
Vastag volt a fala, néhányszor

leejtettem, nem tört el.
És nem tudtam, miért nevezi anyu így:
„vagonbögre”…)

és naponta egyszer merőkanálnyi levest.
Ennyit tud adni… Ki is?
Anyaország.

„Kérlek, ne aludjon ki a láng… Kérlek, ne váljak érzéketlenné…”

Vagonbögre. Üres,
de még mindig szorítják, fűtse
az ujjakat a melegség emléke.

Kapaszkodni oda,
ahol a szavaidra
még érkezik szó, érthető válasz…

„Hallgass meg, kérlek… Mert nem magamnak kérek…”

Igen, a szó hozta ide őket,
mely szinte kimondhatatlan: haza.
Van még? Vagy… Haláltusa?

A szemeken látszik, nincs hova tovább.
Ezerkilencszáztizenkilenc, Budapest.
Nyugati, végállomás.

„Legyen meg a Te akaratod. Ámen.”

II. Mostmúlt

A második fejezetnek már sokkal nagyon terjedelem és szerep jutott. Minden, ami a gyerekkorban csupán egy apró pillanatnak tűnt, később, évek múltával, már nem is olyan jelentéktelen, hiszen még mindig őrizzük féltett kincsként magunkban. Ezek az emlékek néha előjönnek, beköszönnek – „szia, itt vagyok, ne felejts el!” – de igazán nem határozzák meg a napjainkat. Akkor miért is olyan fontosak? Minden ember hordozza a felmenők jegyvonásait, bizonyos tulajdonságait, viselkedési formáit. Akaratlanul is ott rejtőzik az unokák szemében a nagyszülők tapasztalata és bár ez egy kéretlen örökség, mindenki viszi magával. Vajon hányan vagyunk képesek bátran és merészen a rossz berögződéseket felülírni, nem tudnék se neveket, se számokat felsorolni. De egyet bizonyosan tudok, hogy életünk egyik legnagyobb feladata, amelyet kevesen értünk meg és elenyésző mértékben teszünk is érte.


Kép: NiKy m.i.

„Aznap délután az óriáshoz mentünk,
akinek cégtáblán is hirdetett nagysága
kifejezte hatalmát az időn.
Apró fekete tárgyat emelt az arcához,
ráhunyorított, és a nagyító – ma már tudom, az volt –
a szeme előtt maradt.
Moccanni sem bírtam:
a szerkezet fölé görnyedt, megkisebbítette magát
a figyelemnek és alázatnak olyan természetességével,
amely megértette velem,
a képtelenül nagy és lehetetlenül apró dolgok összefüggenek.
-Kedves asszonyom, egy rugó elfáradt!-
egyenesedett vissza, csipeszével felmutatva a porszemet.
Megvárta, hogy kiámélkodjuk magunkat,
aztán a pult alól pótalkatrészt kotort elő.
-Kedves asszonyom, az egésznek az a forsza,
hogy nem kell teljesen felhúzni… Nem kell pöccig!”
Nagymama figyelmesen bólintott, aztán papírpénzt halászott elő.
Az óriás komoran hessentett.
-Kedves asszonyom… Láthatta, csupán rugócsere volt!
Munkadíjjal együtt háromhatvan…
-Most már soha nem fogunk elkésni sehonnan! –
kuncogott nagyi az utcán,
és felhúzta az órát… Persze pöccig.”

Ennek a kötetnek súlya van, pedig igazán nem a külsejében mutatkozik meg, csupán az években, amelyeket könnyen nyomon követhetünk a lapok szélein jelölve is. Minden vers egy-egy porlepte emlék, amely hol keserédes, hol apró csintalanságoktól érdekes, mégis mindegyik nagy erővel bíró, hiszen egy egész nemzedéket meghatározó is egyben.

„[…] Hiszen minden csak csak szerep…
mely egyszer véget ér –
ennyi a remény?”

Összességében érdekes olvasmánynak gondolom a könyvet, ámbár az is igaz, néhol száraznak véltem. Jó volt megismerni a költőt ifjú legényként és talán egy picit közelebbről is láthattam, hogy honnan is jött és merre tart éppen. Mindig is érdekeltek az emberi sorsok, legyenek bármennyire is rögösek, hiszen minden lélek történetével gazdagabb, tapasztaltabb és bizonyos szinten bölcsebb leszek.

Ajánlom a költészet szerelmesinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szívesen merül el a múltnak bizonyos szegmenseiben és talán szintén utat enged a saját emlékeinek. És talán egy apró intelem a végére még belefér:

„– Maga, meg a többi öreg mindig csak példálóznak!
Tényleg azt hiszik, hogy a történelem ismétlődik?
– Nem a történelem ismétlődik, hanem a valószínűsége…”

 Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalán megrendeled. 

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése