2020. november 5., csütörtök

Szendrei József - Kiutak

 


Ezt a verses kötetet valószínű magamtól nem vettem volna kézbe, de mivel recenzióként megkaptam az Ágenda Kiadótól, így elolvastam és igen meglepő élményt kaptam. Ezt szeretném megköszönni ezúttal is.

Rá kellett jöjjek, hogy a kiadó könyveinek köszönhetően folyamatosan bővül az írói repertoárom. A felhozatal nagyon változatos, hiszen kisregénytől kezdve a verses kötetig megtalálható minden. Ugyanez elmondható a tapasztalataimra is, és az biztos eddig két egyformát még nem olvastam. Szendrei József költő neve számomra eddig ismeretlen volt. Mivel ilyenkor nyitott lélekkel állok neki az olvasásnak, nagy reményeket fűzők ahhoz, hogy a verses kötet hozzám fog beszélni és meg fogja érinteni a lelkem. Azt kell, hogy írjam valóban volt több olyan vers is, melyet többször újra olvastam, mert megfogónak és igaznak éreztem. A költő párhuzamot von az élet és halál, a szegénység és gazdaság, a jó és rossz között. Teszi ezt tiszta szándékkal, hittel és egy nehezebb múlt tapasztalatával. A szándékot mi sem bizonyítja jobban, mint ez a vers részlet. Nézzétek csak:

 

„ Egy élettel nem lehet több utat járni,

és az utak között nehéz választani.

Sokszor egy apró döntésen múlik,

és az életed teljesen széthullik.

Vagy nem!

Pont az ellentéte és akkor találsz rá

az igazi énedre.

Bármi is történik, valamit mindig tehetsz,

harcolsz és küzdesz azért, hogy jobbá tegyed!

Mi a jobb?

Mikor megtanulsz szeretni,

közelről-távolról a világot elfogadni.

Elnézni a rossz mellett, és a szépet látni,

mit a sorstól kaptál, jó szívvel fogadni!

Mikor úgy érzed, az emberek szeretnek,

akkor jó ember vagy, és ne is változz meg!”

A hit mindenhol jelen van, nagyon kevés versben nem szólítja meg Istent. Hol hozzá imádkozik, hol dicsőíti, és sokszor hálával gondol és utal reá! Ez a szemléletmód végig kíséri a különböző verseket és ad egy bizonyos keret hangulatot az egész kötetnek. A múlt tapasztalása, pedig ennél az idézetnél érződik a legjobban. Figyeljétek meg a szavak használatát, ahogy a sorok egymásra épülnek:

„Negyven évig nézhetek a múltba,

mégis olyan sokszor, mintha ezer volna.

Emlékkönyvet ha szeretnék írni,

ezer lap sem tudná azt betölteni.

Emlékszem a kőre, mit csúzliból kilőttem,

és a kismadárra, ahogyan lelőttem.

Ma már szégyellem, de akkor büszke voltam,

viszont örülök, hogy ekkorát változtam.

Csalódtam-e a múltba, mi idáig vezetett?

Mondhatnám, hogy igen, de mégsem teszem ezt.

 

Hiszen szeretnek és én is szeretek.

Szegény vagyok, házam sincs,

sokszor a kenyér is kincs.

Mégis hálás vagyok az útért, mi az enyém,

ha újra kéne járnom, újra megtenném.

Csak azért, hogy újra itt ülhessek,

Szent családom között verseket költhessek.

 

Sok ember lelkének örömöt okozzak,

egyszerű szavakkal boldogságot hozzak.

Hirdessem az eszmét, mi a legfontosabb,

a virágot ne tépd, inkább locsolgassad.

Szeretet vizével fürödjél naponta,

szívedet bú helyett boldogsággal mosva”

 Ahogy haladunk az olvasással, úgy nyílik meg előttünk a költő léte, élete. Hogy ki és mi fontos a számára, milyen elveket vall, és valószínű mi nyomja lelkét egyes napokon. Megismerünk egy büszke kisfiút, ki egykoron egy idős emberrel élt együtt nagy szeretetben. A gyermeknek volt egy kedvenc bajtársa, egy kutya személyében. Megtudjuk, hogy hosszú, nélkülözésekkel teli időszakot kellett átélnie, sokszor hontalanul kóborolva az utcákon, de úgy emlékezik erre vissza, mint fontos leckére, hiszen nélküle nem lenne az az ember, aki most ezt az élményét megírta nektek és nekem. A mostani lét sem olyan könnyű, de nagy szeretettel tekint a világba és legnagyobb kincsének a családját tartja. Erre ez az idézet a legékesebb példa:

 

„Hálát mondanék ma este.

Hálát a sok szépért, rosszért.

Hálát a gyermekeimért.

Hálát páromért, ki nem elejétől, de régtől velem él.

És hálát mindenért.”

 Nagy hazaszerető benyomását kelti, sokszor a régi időket és az áldozat vállalást siratva. Erről ezen vers részlet az ékes bizonyíték:

„Megfáradt öreg kéz,

már ráncos és remeg,

de még bizton fogja

a nehéz szerszámnyelet.

Emeli és lesújt a kemény homokkőre,

keserű emlékek jutnak az eszébe.

Magas már a fája, mit neki ültettek,

annak árnyékába a sírját ássa most meg.

Rágondol életére, a harcra, a vérre,

hazájáért tett szent esküjére.”

 Viszont sajnos nem volt felhőtlen az olvasás élménye. Mert, bár nyitott lélek vagyok, számomra ez a túlnyomó vallásosság riasztó, sem mint felemelő. Mások vagyunk, más nézetekkel, de úgy gondolom, hogy befogadóvá tenni mást ennyire erős hittel nagyon nehezen lehet. Ettől függetlenül minden elismerésem az alkotó felé, mert tiszta szándékát ennek ellenére még én is éreztem. Sőt, olyannyira, hogy bizonyos verseket még jó párszor újra elő fogok venni. Az én személyes kedvencem pedig, egy olyan részlet, melyben, mint apa mutatkozik meg és úgy gondolom, ha elolvassátok megértitek miért erre esett a választásom. Nézzétek csak:

 

„Sötétben, fényben,

Földön és égen,

Rosszban és jóban,

Bajban vagy örömben,

Fáknak susogásában,

madárnak dalában,

Víznek csobogása,

szélnek illatában,

Kelő nap fényében,

éjjel sötétjében,

Zenék dallamában,

kisgyermek sírásban.

Én ott leszek,

ott leszek bennetek,

bárhol is dobogjon

gyönyörű szívetek.”

Örülök, hogy olvastam és kíváncsian várom a költő következő kötetét.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Ágenda Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése