Sokszor hangoztatom, hogy számomra mennyire fontosak kis
hazánk szerzői, különösen azon alkotók, akik olyan oldaláról tudják bemutatni
tehetségüket, melyről még nem olvastam, vagy nagyon ritkán. Még tavaly volt
szerencsém olvasni a Nem ezt ígérték című novellás kötetét a mostani
interjúalanyomnak, mely akkor belopta magát a szívembe. Idén a Három tucat
szuvenír című kötetével pedig bebizonyította számomra is, hogy országunk
dimbes-dombos vidékein is találhatunk még bőven szép és érdekes felfedezni valókat.
Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, a Szanyi Ildikó írónővel készített
interjút! Kezdjünk is hozzá!
Eltelt kicsivel több, mint egy év, mióta beszéltünk. Hogy
vagy mostanában? Hogy telt az elmúlt egy év a pandémia időszakában?
A bezárkózás alatti időszakban munkával és a családi
kapcsolatok erősítésével. A hétfőtől péntekig tartó online munkavégzés annyira
leterhelt, hogy jól esett hétvégenként kimozdulni egy kicsit. A barátaimmal
kevesebbet találkoztam, mint általában, viszont sokkal többet beszéltünk telefonon.
A kapcsolatok, a valakihez-tartozás-érzése felértékelődött bennem. Nagyon sokat
beszélgettem olyanokkal, akikkel eddig csak laza ismerősi kapcsolatban álltam.
Igen, átgondolva, az elmúlt egy év alatt a két bezárkózás ellenére is sokat
gazdagodtam személyes kapcsolatokban.
Van a könyveidnek egy bizonyos megfoghatatlan varázsa,
amikor úgy érzi az olvasó, hogy megfogod a kezét és végig vezeted az
eseményeken. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Nem szándékos. Lehet, hogy a tanári és idegenvezetői
munkámból adódó gondoskodás, pártfogás bújik elő ilyenkor belőlem.
Az értékelésemben is írtam, hogy egy kicsit másra
számítottam, amikor kézbe vettem a Három tucat szuvenír könyvedet. Ettől
eltekintve rendkívül érdekes és szívmelengető volt olvasni a soraidat. Honnan
jött az ötlet, hogy a másik szakmád, az idegenvezetés által átélt történéseket feldolgozzad?
Hogyan született meg ez az alkotásod?
Tavaly tavasszal, amikor a vírushelyzet betört az életünkbe,
tele voltam tervekkel. A naptáram pedig tele volt idegenvezetői munkával,
amiket a pandémia egyszerűen eltörölt. Úgy kezdtem el feldolgozni a helyzetet,
hogy elkezdtem leírni az utóbbi évek leginkább emlékezetes útjait. Gondolatban
még egyszer bejártam ezeket a helyeket, az írás közben újra átélhettem az
ottani élményeket. Ez nagyon jólesett. Nyárra elkészült a 36 történet, a 36
különböző helyről magammal hozott szuvenír.
Számos helyen járhattam a novelláid által és sok embert
ismerhettem meg. Mennyire valós vagy éppen fikció, amit megosztottál az
olvasóiddal? Minden pontosan úgy történt, ahogy leírtad?
Hihi. Ezt már mások is kérdezték. A történetek az esetek
többségében egyáltalán nem úgy történtek, vagy megtörténtek, de nem azon a
helyen. Először átgondoltam, hogy melyik helyszínről szeretnék írni, majd
megszülettek a helyszínhez kapcsolódó gondolatok. A szereplők egy része
kitalált személy, mások viszont megfordultak az életemben, bár nem mindig
utasként. A célom az volt, hogy a helyszínek ismertetése mellett bemutassam a
különböző utastípusokat, a turizmus szereplőit, és az életüket a kulisszák
mögött. Néhol szerettem volna görbe tükröt tartani az utazó elé, máshol pedig
megdöbbenteni az olvasót.
Melyik utad volt a legemlékezetesebb a számodra és melyikre
gondolsz nehéz szívvel?
Sok emlékezetes utam volt, nehéz lenne egyet kiválasztani.
Szerencsére egyikre sem gondolok nehéz szívvel.
Volt- e olyan csoportod, akikkel a mai napig is tartod a
kapcsolatot, vagy személy(ek)? Kialakulhat-e egy-egy ilyen út alkalmával
szorosabb barátság, ismeretség?
Igen. Több mint tíz évvel korábban egy pár éven keresztül
többet foglalkoztam idegenvezetéssel, mint tanítással, és ebben az időszakban
rendszeresen vezettem osztrák és svájci csoportokat is az országban. Az egyik svájci csoportom, aki egy hetet
töltött itt, nagyon emlékezetes maradt a számomra. Valamilyen, számomra
érthetetlen dialektust beszéltek. Ekkor ismertem meg a wallis-i németet. Az itt
töltött idő alatt olyan sokat meséltek erről a dialektusról, hogy elkezdtem
vele foglalkozni, elkezdtem tanulmányozni Svájc Wallis régiójának kortárs
irodalmát, és beiratkoztam a Debreceni Egyetem doktori iskolájába. A doktori
tanulmányaim alatt rendszeresen jártam hozzájuk Svájcba, sőt ők is
meglátogattak engem Magyarországon. A barátságom az akkori csoportvezetővel a
mai napig is tart.
Európa számos országában jártál már. Van-e olyan hely, amit
még nem fedeztél fel, de rajta van azon a bizonyos listádon?
Ó, sok ilyen van! Nagyon szeretném élőben látni a Sarki
fényt, illetve érdekel még Kelet-Ázsia, azon belül Dél-Koreába vagy Japánba
utaznék.
Az elmúlt egy év finoman szólva se kedvezett a turizmusnak
sem. Hogyan érinti a szakmát a járvány nyomán kialakult helyzet, a külföldről
érkező turizmus több mint 90 százalékos csökkenése?
Sok jóbarátom élete, akik a járvány előtt utazási irodában
dolgoztak vagy főállású idegenvezetőként tevékenykedtek, alapvetően
megváltozott. Sokan otthagyták a szakmát, és teljesen más munkakörben kezdtek
el dolgozni. Sok utazási iroda nem tudta átvészelni a krízishelyzetet, és
bezárt. Most velük együtt reménykedem. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de
helyreáll a szervezett turizmus. Helyre kell, hogy álljon, hiszen az emberek
utazási szükséglete, ami az ismeretlen felfedezéséből, az új kultúrák
megismeréséből, a kalandvágyból adódik, az utóbbi évek tapasztalatai alapján
szinte alapvetőnek mondható. Egy idegenvezetőt pedig nem lehet gépekre
cserélni. Az utasok az információk és adatok mellett, mindig is igényelni
fogják a gondoskodást, a törődést, a mosolyt, és ezt csak egy hús-vér
idegenvezetőtől kaphatják meg.
Térjünk vissza a könyveidhez. Számos novellád érzelmileg
nagyon megkapó volt a számomra. Mi alapján válogattad össze a történéseket,
embereket, életeseményeket?
Részben a saját életemből merítettem, részben pedig azokat a
társadalmi-szociális viszonyokat igyekeztem ábrázolni, amik mostanában
foglalkoztatnak.
Milyen terveid vannak a következő időszakban? Mikor
várhatunk tőled újabb könyvet?
Jelenleg a Napkút Kiadóval közösen a Svájcban élő szerző,
Rolf Hermann novelláskötetének magyar nyelvű megjelenésén dolgozunk. Elkészült
egy kisregényem, ami tovább jutott egy irodalmi pályázat utolsó fordulójába,
így többet nem árulhatok el róla. A laptopomon pedig újabb és újabb novellák
„teremnek”, amik, remélem, hamarosan egy harmadik novelláskötetben látnak
napvilágot. És egy kevésbé irodalmi jellegű, mégis szerzői munka is áll
előttem: a SzegaBooks Kft. megbízott két, turisztikai témájú tankönyv írásával.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése