Hogy őszinte legyek először nem akartam írni az erről a
regényről, mert túl sok volt egyszerre, de végül úgy döntöttem, hogy mégis
érdemes leírni a gondolataimat róla, hátha mások is észreveszik és elolvassák.
Ennek a kötetnek lelke van és kicsit talán gyűjtő is egyben, emberi lelkeket
gyűjt, mert aki kézbe veszi, az otthagy magából egy apró szeletet és azt már
sosem kapja vissza.
Borbély Szilárd (1963.november 1.- 2014.február 14.) József Attila –díjas magyar költő, író,
egyetemi oktató, irodalomtörténész. Elsődlegesen versei által ismerhette meg a
publikum nevét hazánkban. Első regénye, amely először 2013-ban, majd rá pár
évre 2021-ben újra nyomással és egy új külsővel került ismét a könyvesboltok
polcaira. Ezutóbbi kiadást jelen esetben a Jelenkor Kiadó - Borbély
Szilárd-életműsorozatának keretén belül gondozta. A kötet címében az egyszerű,
letisztultságot mutatja, hiszen rövid és érhető szót találunk a borítón. Az
általam kézbe vett kötet borítóján Rozsda Endre – A tekintet című festménye
látható. A címre visszatérve elsőre már sejtheti a kíváncsi olvasó, hogy
nagyjából miről is szólhat ez a történet. A Nincstelenek cím ugyanis
akaratlanul is egy vagy akár több társadalmilag az alsó kasztba tartozó
embercsoportot juttat eszünkbe. Bizonyos szinten talán fel is készít a belső
tartalomra, bár én inkább csak a sejtetés szót használnám, mert csak a
felszínét kapargatjuk mindannak, amit eme regény magába foglal.
A történet egy rendkívül szegény, szó szerint nincstelen
paraszti családot ismertet meg az olvasóval egy öt év körüli kisfiú szemszögén
keresztül. Gyakorlatilag a gyermekkorának nehézségeit, lemondásait, némiképpen
identitáskeresését és egy határtalan magányosságot mutat be a regény.
Az öttagú család minden napjait láthatjuk, a családi
szerkezet romos és sokszor megvetéssel, rengeteg fertővel borított életét, ahol
az anya végzi a napi teendőket a ház körül, az apa –jó esetben – a helyi
téeszbe jár dolgozni, a legidősebb lány segít vigyázni a legkisebb öcsikére és
maga a fent említett kisfiú lézeng a család, „barátok” körül. A család igen
csak szerény körülmények között, egyszobás kis házban éli a mindennapjait, ahol
bár jut hely majdnem mindennek, még sincs igazán semmijük sem. Megismerjük a
teljes famíliát, a faluban élő embereket és az akkori – hatvanas évekbeli –
hazai alsó társadalmi rétegek életét, a kor politikai elvárásait, valamint a
falusi és családi szokásokat egyaránt.
A kisfiú kilátástalan körülmények között él, ahol mások
levetett ruháit hordja, a legegyszerűbb étkeket fogyasztja és bizony az
elmagányosodást már nagyon korán megismeri. Ennek tudatában teljesen érthető
menekülési vágya, hiszen a felnőttek saját problémájukon kívül nem
tudnak/akarnak a gyermek érzéseivel, kívánalmaival foglalkozni.
A regény valósága egy rendkívül kegyetlen világ, ahol
farkastörvények uralkodnak, és a gyengék elhullnak. Ebben a közegben felnőni a
legnagyobb lecke, amelyet valaha is adhat az élet. Embernek maradni egy embertelen
világban.
„A végtelen nem osztható semmivel. Mert Egyetlenegy. Az
Isten magányos, mert senkivel nem tud semmit megosztani. Egyedül kell cipelnie
mindent. Az egész mindenséget.”, mondja anyám."
Miután befejeztem a könyvet, három gondolatom támadt. Az
első, hogy ez gyomorforgató olvasmány volt. A második, hogy embertelen és a
harmadik, hogy köszönöm, hogy így élhetek.
Azt hiszem, hogy a legelső gondolatom szorul csak némi
magyarázatra, ugyanis nem attól fordult fel a gyomrom, hogy minden – de szó
szerint minden le lett írva, hanem attól, hogy valóban kilátástalan volt a
karakterek helyzete és a valóságban ezek mind megtörténtek és ma is jelen
vannak bizonyos szinten.
Valóban gyomorszorító volt olvasni a sorokat és sokszor
félre is kellett tegyem, pedig egy alig háromszáz oldalas kötetet egy-két óra
alatt kivégzek, most viszont kereken egy hónapig olvastam a regényt.
Mélységesen felháborított, elszomorított és mégis, nagyon nagy hálát is kiváltott.
Hálát, hogy ilyen körülmények között élhetek, hogy van tudásom és erőm
dolgozni, tanulni, megteremteni a mostani életemet Párommal karöltve. Bár én se
könnyű sorsot húztam, mégsem panaszkodhatom. Ezek a regények mindig
visszarántanak a valóságba és komoly pofonok is egyben, de tanító szándékúak.
Nem szeretnék ennél mélyebb elemzésbe kezdeni, mert igazán
még most sem tértem magamhoz olvasásom után. Talán pár hónap múlva még
visszatérek ide, és kiegészítem a leírtakat, de most csak a figyelmeteket
szeretném felhívni erre a kiadványra, mert igen is mindenki kezébe belenyomnám.
Tehát ajánlom nemtől és kortól függetlenül, legalább
egyszeri olvasás gyanánt, mert fontos üzenetet oszt meg velünk a szerző és a
kötet valós könyörtelensége ellenére hálás érzéssel fogsz majd rá gondolni,
hidd el!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint
a Libri weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy