2022. január 20., csütörtök

Ronnie W. A. (szerk.) - Csillagtalan

 

„Senki sem ismeri el szívesen a saját kudarcait.”



Többnyire óvatosan nyúlok több szerzős könyvekhez, mert nem egyszer jártam már úgy, hogy alapvetően jó élménnyel párosult az olvasásom, mégis később főleg azokra az alkotásokra emlékeztem, amik nem tetszettek, vagy kevésbé voltak megfogóak a számomra. Erre mondhatnám azt, hogy ilyen az emberi psziché, a drámákra és a rosszra jobban összpontosítunk, mint a pozitívra, de én nem így gondolom. Mindazonáltal a mostani könyvre jó ideje kíváncsi voltam, hiszen egy számomra fontos személy az egyik alkotó és mindenképpen érdekelt, hogy milyen lesz egy új oldaláról is megismernem.

Csillagtalan címet kapta azon novellás gyűjtemény, amely arra hivatott, hogy tizenegy alkotót egy csokorba gyűjtsön és a romantika jegyében maradandót alkosson. Ezen szerzők stílusa nagyon változó, ahogy a témakörök is, mégis elmondható róluk, hogy többnyire megfogóak, érdekesek és különlegesek.

A borítót mindenképpen ki szeretném emelni, hiszen olyan, mint egy ékkő. Iván Eszter munkájának köszönhetjük, és bizony nagyon szépen mutat a könyvespolcokon. A könyv pedig 2021 egyik újdonsága, amely a Book Dreams Kiadó gondozásában jelent meg.

Első kőrben játszunk egy játékot! Csukd be a szemed és gondolj a romantika szóra! Milyen színben jelenik meg elsőre?

Mivel a kötet minden olvasónak más színben fog pompázni, így csak annyit írnék, hogy számomra megegyezik az alvadt vér színével és ez kitartott az utolsó sorokig. Hogy miért gondolom így? Nos, ezt mindenki eldönti maga, de nézzük is, hogy miről szólnak ezek a novellák:

Az első szösszenet rövidsége ellenére nagyon szép mondanivalóval hangolja az olvasót. Tulajdonképpen A csillag egy olyan utazásra hív, ahova csak egy picinyke varázslat és egy tiszta szív szükséges. Hogy ki hova repül? Nos, ezt fedezd fel te.

Minden, amire vágytam egy olyan mese felnőtteknek, ahol egy „macska egérre” vadászik. De mi van, ha ez a Kandúr nem is olyan egyedi, ráadásul a macska egér játék meglepetésekkel is szolgál?

Sokszor hangoztatjuk, hogy ez A sors keze, de vajon tudjuk –e valódi jelentését? És mi van akkor, ha egy nő életében minden balul sül el, mégis van fény az alagút végén?

A gorgó szerelme visszanyúl egészen a mondák világáig, ahol egy ősi lény múltjába pillanathatunk be. A „gonosz” is volt valamikor jó, bár az idő belepte nyomát, de még erről is szól egy történet.

A kék könyv egy igazi relikvia, mégis valakinek az életet jelenti. Egy elfeledt személy az idősíkokon át is képes segíteni, csak megfelelően kell értelmezni.

Amikor a legnagyobb gyalázat ér minket és azt hisszük nincs kiút, akkor is van egy fénynyaláb. Ez az aprócska csoda életeket menthet, de lelkeket törhet össze. A Szilánkok pedig szétszóródnak. És, csak egy kérdés marad: vajon megérte?

Bassiana, a tigrisidomár egy különleges ifjonti lélekről mesél, aki lelke nyitottságával még a legelkeseredettebb szíveket is meggyógyítja, felmelegíti.

Nincs is rosszabb annál, mint Amikor a desszert elfogyott. De mi van akkor, ha három vágy egymásra lel? Vajon milyen nyalánkságok várnak rájuk?

Az Igazi vadmacska életeken át küzd sorsáért. De vajon mi van akkor, ha kilenc élet sem elég? Vajon mennyire elegendő egy harcias, küzdő szellem ahhoz, hogy megmaradjon egy kegyetlen világban?

A Befejezetlen és az Érzelmi viharok két olyan történet, ahol a lélek darabjaira hullik és a gyógyulásra nem sok idő marad. Vajon mire lesz elég?

És végezetül a Végtelenül című történet zárja a sort, ahol a könnyek útra kélnek és ezt arcunkon teszik meg, hogy életük utolsó útjára léphessenek.

Természetesen minden novella sokkal komplexebb, mint ahogy én jellemeztem őket, mégis azt kell, hogy írjam, nem vagyok maradéktalanul elégedett.

„A léleknek idő kell, hogy rendbe jöjjön, és még akkor sem biztos, hogy a sebek nyom nélkül begyógyulnak.”

Szubjektív meglátásom szerint a könyv erőssége egyben a gyengesége is. Ugyanis, ha csak azt nézem, hogy mennyire változatos, még nem is szólnék semmit, de véleményem szerint van a kötetben három olyan alkotás is, ami nem illik a többi közé. Egyik sem rossz a maga nemében, egyszerűen csak elüt a többitől és ezzel élményrombolóvá válik.

Abszolút nagy kedvencemmé váltak a következő történetek:

- Minden, amire vágytam

- A gorgó szerelme

- Szilánkok

- Igazi vadmacska

- Végtelenül

Ha csak ezek a történetek lettek volna a kötetben kedvencemmé avattam volna, de így az egyik szemem sír a másik meg nevet.

A szerzők stílusának változékonysága ad egy keretet a novelláknak, és némelyik olyan mélyen érintett, hogy alig akartam elhinni csupán ennyi lenne az adott történet.

Ez a kötet mese felnőtteknek egy adag tejszínhabbal. Hogy kinek életető vagy éppen émelyítő, azt egyénileg eldönti mindenki. Számomra elsődlegesen egy kellemes pár órás kikapcsolódás, másodlagosan pedig a szerzőkre való figyelemfelkeltés melegágya. Olvasnék még ezen tollakból.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott és befogadó mind a színes stílusra, mind pedig a mesék időben és térben való játékára.

Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Book Dreams Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése