a köveken túl már felkelt a nap
de ennyi ember
istenem
az mennyi bűntudat.”
Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is
lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam
aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni,
akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy
nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta
papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással
kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a
fedelet.
nem szokás,
Idehazudok hát valami megfoghatót
hogy minden még éppen kibírható legyen
és bizonygatom majd
képesek vagyunk a gyászra.
Aztán megvárom míg búcsúzáskor
eltűnik az összes távozó.
Végül talán nem is mondok semmit
mert ünnepélyes pillanatokban
nem illik a dadogás
és mifelénk emlékezni különben is
egyenes háttal
szépen vasalt ingekben szokás.”
A versek bizonyos szinten emlékezések, hiszen egy család
életmozaikjai sejlenek fel a lapokról. Ezek a puzzle darabkák adnak egy keretet
és egymáshoz illesztve végül egészen döbbenetes, bűzlő, rothadó húsként
hívogató élményeket tárnak az olvasó elé. Bárki lehet dögevő, hiszen megadatik
a felkínált hús fogyasztása, ámbár arra számítani kell, hogy a gyomrot megüli
és végül mi magunk is áldozatává válunk. A sorok között megbúvó halál nagyon
ravasz, sokszor maga a megértő „angyal” és mégis, mire észbe kapunk, már vértől
ragacsos a kezünk, testünk és lelkünk.
Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorok között, akkor csak a
felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző
élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az
olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.
Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies
film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk
bizarrságában az élet borzalmává növik ki magukat.
nagyapám szerint éppen ezért kellene még neki egy kis idő
aztán este lett és reggel
első napon a mama nem válaszolt
aztán iszonyú bűz lett
második napon a falat lebontottuk
eltelt még néhány nap bűnbánattal persze
hetedik napon eltemettük
Amikor olvastam ezeket a sorokat az jutott eszembe, hogy már
találkoztam hasonlóan kifejező versekkel, hiszen még tavaly volt szerencsém
kézbe venni Ágoston Tamás – A visszaalvás művészete című verseskötetét, amiben
szintén egy család „mindennapjairól” olvashattam némi groteszk felhanggal. Ott
már említettem, de itt is csak ismételni tudom önmagamat, miszerint a szerző
megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis
reméljük, hogy csak a képzelet szüleményei. Az egész könyvre jellemző egy
bizonyos depresszív groteszkség, amit elsődlegesen a költeményekben megjelenő
szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.
A költeményekben bizonyos motívumok vissza-visszaköszönnek,
ilyen például a magányosság, a halál közelisége, valamint a madarak jelenléte.
Mint tudjuk, a madár általában a felemelkedés, a szárnyalás, az elérhetetlen
világ jelképe. Ég és föld között szárnyal, így válik közvetítővé ember és a
felső világ között. Ez a jelkép megmutatkozik eme versekben is, hiszen többször
van egy szinten említve a Jóisten különböző formáival.
És végezetül, de nem utolsó sorban tükröt állít az emberiség
arca elé. Ha elég bátor vagy belenézel. Először nem látsz mást, mint
tükörképedet, talán illegeted is magad előtte, talán elégedett vagy éppen
látványoddal, vagy csupán ráncolod homlokod. Bárhogyan is legyen, egy röpke
pillanat után már nem a tiszta önmagadat csodálhatod, hanem egy nem is oly
régen történt esemény képei sejlenek eléd. A homályos kép lassan kitisztul és
egy családi házat pillanthatsz meg. Minden életről árulkodik, az összes bútoron
tisztaság és csipketerítő. A falakon fényképek és festmények, a fogason még a
kabát is ott lóg. A szobában emberek jönnek-mennek, mosolyognak, beszélgetnek,
de te mégis érzed, hogy valami nem stimmel. Hallgass az első megérzésedre és
figyelmesen olvasd a következő sorokat:
„de inkább te beszélj
én hallgatlak
mesélj azokról
akik a halott emberek
ágyaiban aludtak
kinyitották szekrényeiket
elhordták ruháikat
megették az ételüket
vagy átírták a nevük
a névtáblán
és hiába áll rajta sajátjuk
ne látják soha többé
nem láthatják önmaguk
Azt hiszem ennyi pont elegendő lesz ahhoz, hogy ha
kíváncsiságod tűzét felélesztettem el akarod majd olvasni a többi alkotást is.
Ha ezek után nem érzed a vágyat, akkor mindegy, hiszen kiidézhetném az egész
könyvet, de ezt a könnyítést nem teszem meg neked. Olvasd el és hagyd, hogy az
üzenete megfesse lelked papírját… hogy miképpen csukod be a fedelet, azt majd
eldöntöd ezután.
Az én kezem remeg és nem az aktuális szobám hűvösétől, hanem
azon emberek emlékéért sír a lelkem, akiket a Holokauszt áldozatává tett. Nem
éltem akkor, de még az én arcomat is bánattól potyogó könnyekkel áztatják,
hogy legalább még egy lélek tisztelettel adózzon az elhunytaknak.
Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Igen nehéz kérdés, hiszen
a verseket egy szűk réteg kedveli manapság, ráadásul a kortárs
szerzemények még nehezebben befogadhatóak azoknak, akik az élet megszokott üteméhez
szoktak. Sokszor nincsenek míves szavak vagy magasztos sorok, mégis többet
mondanak puritánságukkal a versek, mint a hajdani időkből származtatottak.
Talán azoknak ajánlanám, akik értékelik a mély mondanivalóságot és elég bátrak
ahhoz, hogy a lelkük üres vásznát egy költő kezébe adják. Hogy milyen alkotás
születik végül egyéni, de a végeredmény beleivódik mindenki lelkébe, ezt
biztosan állíthatom.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Magvető Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése