2021. október 4., hétfő

Tasnádi István - Helló, Héraklész!

 

„– De mi nehezebb, mint a bűn?
– Talán a jó cselekedet – tippeltem.”



Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát, ha elismerem, megint egy számomra fontos lista miatt vettem meg a könyvet. Persze alapvetően is szeretem a kiadó Abszolút kiadványait, mert mindamellett, hogy szórakoztatóak, rendkívül színes tudást nyújtanak az olvasónak.

Tasnádi István – Helló, Héraklész! című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, mely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet már a borítóval megfogja olvasóját, hiszen egy vicces jelenetet láthatunk. Ha valaki kicsit tüzetesebben is rátekint, rögtön meg fogja érteni, hogy bizony a görög mitológia neves hősei tekintenek rá a képről. És ha már a borítóról van szó, Felvidéki Miklós rajzai rendkívül impozánsak a maguk stílusában és jó szívvel ajánlom külön megnézésre őket. Ráadásul még a Budapest Bábszínházban is megtekinthető a történet. Erről itt tudsz meg többet!

De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a regény.

Ezt a történetet megtaláljátok minden valamit magára adó történelemkönyvben, számos relikvia díszítésén és több formában megfilmesítették, sőt még videójátékban is megleled. De most egy olyan különleges formában fogod megismerni a valódi eseményeken alapuló történelmet, amit csak egy nagyon közeli személy mesélhet el hitelesen.

Iphiklész remek mesélőként elregéli, hogy ki is Héraklész, közkedveltebb nevén Herkules. Hiszen csak egy testvér ismerhetni az igaz történetet. Egészen kicsi gyermekkoruktól, az iskolás éveken át egészen a felnőtt kor küszöbéig vezet a mese ösvénye, tele ármánnyal, cselszövéssel. Járatlan úton 12 próbát téve, mitológiai lényekkel övezve. Vajon megismerjük–e igazán ezt a különleges hőst? És mi köze van Hérának ehhez az egészhez?

„Ahogy néztem utána, arra gondoltam, hogy mindig is szerettem volna valamivel kitűnni a tömegből. Valamiben különbözni, jobbnak lenni, mint a többiek. Most kezdtem látni a tesóm példáján, hogy ennek azért ára van.”

Ez a történet nagyon szerethető, mert remek karakterekkel, humorban gazdag párbeszédekkel, fantasztikus és izgalmas eseményekkel tarkított. Nagyon sokan szeretik a görög mitológiát és pont ezért egy kis csavarral meghintve remek pár órás szórakozást nyújthat.

Őszinte leszek, én más mitológiai lényekért és kultúráért rajongok, ezért nem voltam túl lelkes az olvasásom kezdetén, de bizony még engem is sikerült berántania a történetnek és ezért fejet hajtok az író előtt.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam, sokat mosolyogtam és jó érzéssel tettem le a könyvet.

Ajánlom a görög mitológia szerelmeseinek, de azok is élvezhetik a könyvet, akik szeretik a jó humort és a kalandozást. Az ifjúságnak pedig kötelező olvasmánnyá tenném, hiszen vidáman és szórakozva érdemes tanulni, nem igaz?


Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése