Mechler Anna - Nadin és a varázstégely

 

„(…) az embereknek is szüksége van a növények gyógyító erejére.”

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen felnőtt a világon, aki a gyermeki énjét időközönként kényezteti, persze mindenki mással. Számomra Mechler Anna mesekönyvei azok a bizonyos történetek, amitől a lelkem szárnyra kel, és igazán üdítően érzem magam egy – egy kötet olvasása után. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvecskéről szól.

Mechler Anna – Nadin és a varázstégely című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Ez a kötet A virágtündérek titkai sorozat harmadik része. A sorozat többi részét itt találod.

De nézzük is, hogy miről szól ez a mese:

A hiedelem úgy tartja, hogy a legtöbb tündér ügyes és kecses. De mi van akkor, ha ez mégsem teljesen igaz? Minden népnél, legyen az ember vagy tündér, akadnak olyan személyek, akik cseppet ügyetlenebbek, hiszen sokszor megütik magukat, elejtenek vagy összetörnek valamit, ráadásul csupa kék-zöld folt csúfítja a karjukat, lábukat, mert sokszor elesnek vagy beütik a testüket. Nadin pontosan ilyen kis tündér, hiszen semmi sem úgy sikerül neki, ahogy ő szeretné. És pont ezért nagyon meglepődik, amikor őt jelöli ki a virágvarázslat, hogy a fekete nadálytő segítője legyen. De ahogy már megszokhattuk a tündérek világában véletlenek nincsenek, így talán Nadin-nak is több lehetősége van kicsit ügyesebbé válni. Vajon sikerül – e elvégeznie feladatát? És mi köze van egy varázstégelynek mindehhez?

Számomra ez a történet is tele volt kedvességgel és tanulsággal, mert nem csak szórakoztam, de sok érdekes információ bírtokába is jutottam a gyógynövényekről.

Nadin karaktere kissé „szokatlan”, mégis nagyon jó érzés volt a bőrébe bújni és őszintén szólva sokszor komfortosan éreztem magam vele.

„Puha ágyikó, finom vacsora, meleg tea és a barátok figyelme, szeretete – mi kell még a boldogsághoz?”

A mostani mese is csupa furfang és báj, ami önmagában is remek olvasási élményt okoz.

Láng Anna illusztrációi pedig ismét a csodával határosak, melyek a mesekönyv ékességei. Érdemes külön is végiglapozni a könyvön és megcsodálni ezeket a szépségeket.

Összességében ismét remekül szórakoztam és alig várom, hogy a következő részt is kezembe vehessem.

Ajánlom a könyvet minden olyan meseszerető léleknek, aki szívesen kalandozik együtt egy tündérkével vagy csak szereti a gyógynövényeket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Manó Könyvek oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Marabu - A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután

„Azt tudom csak, hogy az emberiség mit gondol saját magáról. Leginkább azt, hogy mi, emberek okosak, megfontoltak, precízek, előrelátóak vagyunk. Ezt gondoljuk. Na de mekkorát tévedünk! Az emberiség sorsát ugyanis nem az előrelátó megfontoltság, hanem a véletleneknek sora alakította."

Őszintén szólva leginkább a borító keltette fel a figyelmemet és a cím. Ennek a kettősnek köszönhetően döntöttem úgy, hogy bizony olvasnom kell a könyvet. Ha ti is ránéztek, akkor már sejthetitek, hogy egy vidám szösszenetről van szó és végül is nem is tévedtek nagyot.

Marabu, azaz Szabó László Róbert szerző neve igen csak egyszerűnek tűnik, pedig valójában egy  színes egyéniséget takar. Hétköznapibb értelemben a HVG heti lapszámokban találkozhat a szemfüles olvasó munkáival. Aki persze nem olvassa az újságot, annak újdonságként fog hatni – én magam is ide tartozom -, de az illusztrációk és a történet fergeteges élményt fog nyújtani, ebben biztos vagyok. Erről itt tudsz meg többet. 

A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután című könyv 2021 őszi újdonságainak egyike, ami a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ha most tanulsz olvasni, vagy csak gyakorolni szeretnél, vedd kézbe ezt a meseregényt, mert bizony a nagy betűknek és illusztrációknak köszönhetően garantált a siker és még jól is szórakozol közben. Ha pedig más történetre vágysz, nézz körbe a kiadó Zseblámpás sorozatában, hiszen hasonló remek alkotásokra lelhetsz.

Már a cím hosszúsága sem szokatlan, hát még a benne található rajzok és szöveg együttese. Tulajdonképpen egy rendkívül rafinált, humorban gazdag szatíráról van szó, ami a maga intelligens módján szórakoztatja az olvasó közönséget.

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a kötet.

Sokan vallják, hogy véletlenek nincsenek, de bizony ez a történet az élő bizonyíték rá, hogy mégis léteznek. És bizony, ahogy várható az emberiség történelmében is találunk egy-egy mozaikdarabkát, ami alátámasztja ezt. Nézzük csak a mostani eseményeket, hiszen a Lila Iskola két tanulója, Cérna és Dugasz egy szép nap délután összeakad néhány törpekommandóssal, akik egy igen merész és veszélyes világuralmi tervet készülnek megvalósítani. A kezdetleges „kellemetlenségek” odáig vezetnek, hogy a két ravasz kis fickó kénytelen megmenteni a világot. De vajon sikerül-e megakadályozni a gaztetteket? És mi köze van ehhez az egészhez egy kalóz jelmeznek? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

„Hová mész te kiscsibe?

Megyek csibebölcsibe!

Miben mész te kiscsibe?

Nadrágba meg pulcsibe!

Hová mész te kisliba?

Megyek libasuliba!

Miben mész te kisliba?

Lila libabugyiba!”

Saját meglátásom szerint ez a könyv zseniális és rendkívül kiforrott. Tulajdonképpen kicsit csalódott voltam, mikor a végére értem, mert szívesen olvastam volna tovább. Nagyon szeretem ezeket a humorba csomagolt szatírákat, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de tulajdonképpen egy igen komoly témára hívják fel az olvasók figyelmét. Ebben az esetben nem szeretnék a spoiler erejével élni, így elég csak annyit írnom, hogy nálam telitalálat lett és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe a könyvet.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki most gyakorolja az olvasást és szereti a humoros történeteket. De azok is jól szórakozhatnak nemtől és kortól függetlenül, akik élvezik a vidám, szórakoztató könyveket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Péri Györgyi - Minden más

 

„Légy önmagad!

Mindenki más már foglalt!

(Gilbert Perreira)”

Ha létezik olvasó és történet között szerelem, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen már ahogy kézbe vettem éreztem egy bizonyos vonzást. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy megírta ezt a könyvet. Köszönöm.

Péri Györgyi szerzővel már megismerkedtem egy pár hónappal ezelőtt, amikor volt szerencsém olvasni első regényét, Aki hétszer született címmel. Erről az értékelést itt tudod megtekinteni.

Bevallom őszintén, akkor már sejtettem, hogy olyan szerzővel „ismerkedem”, akiről biztosan állíthatom, hogy nekem írja a történeteit és igazam is lett. Minden más című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Péri Penna gondozásában jelent meg. Már az első pillanattól kezdve a kezeimhez tapadt és a tekintetemet alig tudtam levenni a borítóról. Rólam érdemes tudni, hogy a színek szerelmese is vagyok, így a vörös és bordó árnyalataiban tündöklő borító nagyon sokat ígért. Elsődlegesen szenvedélyt, másodsorban mélységet és végül a végleteket. De nézzük is, hogy miről szól a regény.

Fülszöveg alapján, az írónő őszintén elénk tárja mind azt az információt, amire szükségünk van olvasás előtt. Tehát megtudjuk, hogy tulajdonképpen ezek a prózák és novellák az életéből, vágyaiból, álmaiból, meg nem élt látomásaiból születtek meg. És valóban, a történetek sokszor már az események közepébe csöppentik az olvasót, mégis szépen kidolgozva fedik fel a titkokról a fátylat. Minden alkotás egy-egy életmozaik, amiben a dráma, a szeretet különböző formái, vágyak, el nem mondott szavak, és sok – sok könnycsepp adja a varázst.

 „A szép álmok ritkaságának melankóliája a grafit.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv attól olyan különleges, hogy mindenki megtalálja benne önmagát nemtől és kortól függetlenül. Mert mindannyian szerettünk és szeretünk most is, gyűlölünk és félünk. Rettegünk a még meg nem élt jövőtől, nem értjük a jelent és siratjuk a múlt emlékeit. Hogy azért, mert fáj vagy pont, mert nem, teljesen mindegy. Ami elmúlt már visszahozhatatlan, de a jelenünkre nagy hatással van, a jövő pedig bár alakítható, ha nem tudunk láncainktól szabadulni, semmi sem fog megváltozni.

„Ki gondolná kamasz fejjel, hogy a hibák ismeretében sem tudjuk azokat elkerülni? Sőt, hogy ezeket a hibákat, mint örökölt ruhát cipeljük magunkkal – magunkon. Ki gondolta volna, hogy ennyire nehéz? Senki nem gondolja akkor, hogy az elképzelt jövőkép szertefoszló illúzió csupán. S mintha ezzel együtt te magad is köddé válnál. Hát így lesz a lelkes „Majd mi!”-ből, „Hát mi se.”

Igen, Bárhogy fáj, be kell lássam: ÉN se."”

 A könyvben a vörös szín többször előtérbe kerül, számos formában, térben és időben. A másik pedig a fehér, melyről azt gondolnánk elsőre, hogy a tisztaság jelképe, de ahány kultúra, annyi értelem és tulajdonképpen a tiszta vászon még festhető, de ugyanakkor az elmúlást is jelenti-e tekintetben. Mindenki eldönti maga, hogy melyik jelentésnek ad helyet, de az tény, hogy ez meghatározza a későbbieket.

Karakterek szempontjából szinte senkit sem ismerünk meg igazán, de az adott események tükrében minden lélek megmérettetik, ki – ki a maga lelkiismerete által. Az életek lehetnek jók vagy rosszak, derűvel, vagy gyásszal teltek, de egy biztos, embernek születünk és akként is halunk meg.

 „A gyengére a tisztességesek is rátaposnak.”

Azt mondják a tudás hatalom és én hiszem, hogy ez igaz is. Ebbe a könyvbe a szerző beletette a teljes lelkét és testének egy nagyobb darabját is. A könyv lélegzik, mint az írónő gyermeke, hiszen őt neki köszönhetjük, de rajtunk áll olvasóként, hogy mivé „neveljük”.

És van egy igen komoly alkotás a kötetben, amitől nagyon elszomorodtam, majd megértettem, hogy lehetünk bárhol a világban, bizonyos emberek hasonló sorsot húztak, amikor a lélek esszenciális töltekezéséről beszélünk. Ebben a műben, melyet meg szeretnék mutatni nektek, benne van az én történetem is, csak nem ugyanazt a személyt szólítom meg. Nézzétek csak!

„… mert 59 éves volt és rákos…

Mert gyönyörűen tudott kötni…

Mert mindig pici volt és sovány…

Mert előtte is két hétig kórházban volt…

Mert a doktorok is csak az áttétet vették már észre…

Mert volt, aki megjósolta…

Mert tele volt véraláfutásokkal, úgy összeszurkálták…

Mert mégis jobban lett, és kipirult…

Mert életerős volt már és büszke…

Mert csak azon panaszkodott, hogy neki nem

mondanak semmit.

Mert utolsó szerdán nem vittem neki tiszta hálóinget,

Mert a fogasról szatyrostul ellopták, és

Mert ezért szégyelltem bemenni hozzá…

Mert nem láttam többé!

Mert nem hittem el.

Mert nem tudtam sírni.

Mert anyu már csak feketében jár…

Mert hallottam, milyen a boncolás…

Mert hamvasztani fogják…

… azért, mert ő volt a MAMÁM.”

Azt gondolom, hogy ezekhez a sorokhoz nem kell több magyarázat, ha valaki átélte, megérti, aki pedig nem, annak hiába mondanám.

Ezer érzelem tükröződik vissza a lapokról, amelyek vagy mélyre taszítanak vagy felemelnek. És a legnehezebb, hogy sose tudhatod, hogy éppen mivel találod szembe magadat.

Az írónő gyönyörűen bánik a szavakkal, mert az első sortól kezdve fogta a kezemet és az utolsóig el sem eresztette. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, pedig néha rettegtem, hiszen ezek az életből merített el nem mondott igazságok, melyek egy prózai csomagolást kaptak. De semmit sem ér a külcsín belső nélkül, hiszen a kettő ad egy egységet.

Talán most értettem meg, hogy az írás valóban gyógyítja a lelket, de erre is születni kell. Csak akkor fogunk jobban lenni általa, ha a toll sercegése a papíron egy - egy szívdobbanásunkkal ér fel.

Köszönöm, hogy olvashattam és hálás vagyok az el nem mondott szavakért. Értem, megértem, átéltem. Tehát ilyen érzés, mikor az író megálmodja, az olvasó pedig vele álmodja tovább a történetet. Mese a mesében, lélek a lélekben, eggyé válva.

Összességében egy különleges könyvet kaptam, amitől több lettem és talán kicsivel könnyebb a lelkem is. Ezt az érzést keresem minden alkotónál.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert aki szeret álmodni, hinni és vágyakozni, annak ezen sorok otthonra lelnek lelkében. És egy saját gondolat a végére: A legtöbb ember azt mondja, hogy nem másoknak kell megbocsátani, hanem magunknak. De nem őszintén teszik ezt.  A megbocsátás nem olyan könnyű, mint ahogy hangzik és legbelül mindenki tudja ezt.

Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Péri Penna oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tasnádi István - Helló, Héraklész!

 

„– De mi nehezebb, mint a bűn?

– Talán a jó cselekedet – tippeltem.”

Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát, ha elismerem, megint egy számomra fontos lista miatt vettem meg a könyvet. Persze alapvetően is szeretem a kiadó Abszolút kiadványait, mert mindamellett, hogy szórakoztatóak, rendkívül színes tudást nyújtanak az olvasónak.

Tasnádi István – Helló, Héraklész! című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, mely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet már a borítóval megfogja olvasóját, hiszen egy vicces jelenetet láthatunk. Ha valaki kicsit tüzetesebben is rátekint, rögtön meg fogja érteni, hogy bizony a görög mitológia neves hősei tekintenek rá a képről. És ha már a borítóról van szó, Felvidéki Miklós rajzai rendkívül impozánsak a maguk stílusában és jó szívvel ajánlom külön megnézésre őket. Ráadásul még a Budapest Bábszínházban is megtekinthető a történet. Erről itt tudsz meg többet!

De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a regény.

Ezt a történetet megtaláljátok minden valamit magára adó történelemkönyvben, számos relikvia díszítésén és több formában megfilmesítették, sőt még videójátékban is megleled. De most egy olyan különleges formában fogod megismerni a valódi eseményeken alapuló történelmet, amit csak egy nagyon közeli személy mesélhet el hitelesen.

Iphiklész remek mesélőként elregéli, hogy ki is Héraklész, közkedveltebb nevén Herkules. Hiszen csak egy testvér ismerhetni az igaz történetet. Egészen kicsi gyermekkoruktól, az iskolás éveken át egészen a felnőtt kor küszöbéig vezet a mese ösvénye, tele ármánnyal, cselszövéssel. Járatlan úton 12 próbát téve, mitológiai lényekkel övezve. Vajon megismerjük–e igazán ezt a különleges hőst? És mi köze van Hérának ehhez az egészhez?

„Ahogy néztem utána, arra gondoltam, hogy mindig is szerettem volna valamivel kitűnni a tömegből. Valamiben különbözni, jobbnak lenni, mint a többiek. Most kezdtem látni a tesóm példáján, hogy ennek azért ára van.”

Ez a történet nagyon szerethető, mert remek karakterekkel, humorban gazdag párbeszédekkel, fantasztikus és izgalmas eseményekkel tarkított. Nagyon sokan szeretik a görög mitológiát és pont ezért egy kis csavarral meghintve remek pár órás szórakozást nyújthat.

Őszinte leszek, én más mitológiai lényekért és kultúráért rajongok, ezért nem voltam túl lelkes az olvasásom kezdetén, de bizony még engem is sikerült berántania a történetnek és ezért fejet hajtok az író előtt.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam, sokat mosolyogtam és jó érzéssel tettem le a könyvet.

Ajánlom a görög mitológia szerelmeseinek, de azok is élvezhetik a könyvet, akik szeretik a jó humort és a kalandozást. Az ifjúságnak pedig kötelező olvasmánnyá tenném, hiszen vidáman és szórakozva érdemes tanulni, nem igaz?

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ágoston Tamás - A visszaalvás művészete

 

„Szeretem a felhőket. A madarakat. A csillagokat.

Szeretek mindent, ami könnyű. Én nehéz vagyok.

Nem hibáztatok senkit ezért. A könnyűség adomány,

mint a szél, amely a tenyeremből eszik.”

Vannak bizonyos könyvek, amelyek elemi erővel csapódnak az olvasó lelkébe, és nem eresztik még hosszú idő után sem, pedig az idő koptatná az emlékeket. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen.

Ágoston Tamás nevével bevallom most találkoztam először, mégis régi ismerősként köszöntöttem olvasásom folyamán. A szerző mondanivalóját olyan erős, mély jelentéssel fűszerezte meg, hogy a legtaglózás erejével hatott rám. Már elve a borító kép is ad egy bizonyos érzést, hiszen a fotón két gyermek ölelkezése látható. Bár a figyelmes szemlélőnek fel fognak tűnni azon sajátos jegyek, amelyek rögtön más érzést keltenek, ha ismét rátekintenek. A két gyermek közti kapcsolat nagyon könnyen leolvasható és bizony az egyik önteltséggel, míg a másik mélységes szomorúsággal tűri a fotó készültét. Ettől a tekintettől kirázott többször is a hideg, de pontosan értettem, hogy nem lesz egy könnyű olvasási élményem.

A visszaalvás művészete című verseskötet 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorokban, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.

Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk bizarrságában az élet horrorává növik ki magukat.

„A faluban nincs törpe, csak nálunk,

a kiszáradt kútban él, magányosan.

Letakartam ponyvával, mert nem szereti a fényt,

főleg nyáron, amikor szalonnát sütünk alkonyatkor.

Mindennap ránézek, néha kétszer is,

apám szerint meghálálja a törődést.

Kenyérhéjat dobok neki, mézes szalonnabőrt,

a férges almát s nagyon szereti.

A pap azt mondta: agyon kell ütni,

mert ráül éjjel az emberre,

de én még csak a macskát láttam apám hasán,

mikor elbóbiskolt. Nem hiszem, hogy gonosz,

bár a szeme villog, s a lábujjai között hártya van.

A múltkor leengedtem egy égő villanykörtét,

mert látni akartam, mit művel,

a pap azt mondta, hogy bombát is barkácsolhat.

Még nem ért le a kábel, mikor visítást hallottam,

olyan hangos volt, hogy apám is kiszaladt a fészerből.

Azóta vajas kenyeret dobálok neki parizerrel,

szeretném kiengesztelni. Nem lenne jó,

ha elmenne, mert akkor én is szedhetem

a sátorfámat. Vagy ami rosszabb:

mászhatok le a kútba, mint a bátyám,

akinek tilos kimondani a nevét a családban.”

A második versben, pedig egy olyan érdekes „élet mozaikjai” térnek vissza, melyek éjszakánként felriasztottak legmélyebb álmomból és nem eresztettek.

„Csendes kastély.

Kavicsos parkjában fehér zongora áll.

A zongorán kitömött róka billeg.

A lehangolt cselédség a rókát bámulja egész nap.

A férfiak kezében piros poroltó,

a nők késeket, lábasokat, repedt poharakat tartanak.

Este hazamennek, asztalhoz ülnek, várják az éjfélt.

Éjfélkor fáklyát gyújtva végigvonulnak a kastélyon,

libasorban, ahogy mindig.

Megállnak szénakazal előtt,

ahol a béna uraság hever nyitott szemmel,

szuszogva. Ráncos arcán megölik a pókokat,

megcsókolják egyenként a homlokát.

Másnap reggel megint a rókát nézik.

A róka szembogara párásan csillog, mintha élne.

Az uraság szerint egyszer megmozdul majd,

akkor a kastély, a park, a zongora

becsukódik, mint egy szomorú könyv,

amelyben büntetlenül öltek már meg valakit.”

És van egy személyes kedvencem is, amit mindenképpen szeretnék megmutatni nektek. A szándékom elsődlegesen az, hogy megértsétek, hogy bizonyos gyermekeknek mennyire pokol a „felhőtlen” életük. Vajon már értitek?

„Két ember járkál az elszenesedett fényben.
Anya kezében légycsapó,
apa kezében húsklopfoló.
Hívogatnak.
A szekrényben lapítok
a színtelen ruhák bűzölgő rétegei alatt.
Néma vagyok, mint a nyolcadik törpe,
akit Hófehérke agyonvert.
Anya mesélt róla, mikor bepisiltem
az óvodában. Azt mondta: a te jeled
a virág, kicsim, de ez még változhat.
Apa bólogatott. Aztán egymásra nevettek,
mint akik értik a tréfát.”

Összességében úgy gondolom, hogy ez a könyv egy mélységes árokba vezeti olvasóját, majd magára hagyja egy –egy költeménnyel. A szerző megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis reméljük, hogy csak a képzelet szüleménye. Az egész könyvre jellemző egy bizonyos depresszív, groteszkség, ami elsődlegesen a költeményekben megjelenő szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.

Összességében elmondhatom, hogy idei évem egyik legmeghatározóbb verseskötetét volt szerencsém kézbe venni.

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek és senkinek, az előbbit azért, mert nagyon fontos elmélyülni az ilyen művekben, az utóbbit pedig azért, mert rendkívül szomorúvá és deprimáltá tesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy