Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.
Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.
Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.
Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.
„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”
Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:
Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.
Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.
Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.
Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…
„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”
Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.
Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?
„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”
A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.
- Paranor bukása
- A Fekete Tündérkő felkutatása
- A kard kovácsolása
- A Rhenni csata
„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”
Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?
„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”
Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.
„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”
Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.
„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”
Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.
„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”
Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.
„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”
Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.
„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”
Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…
Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.
Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.
Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.
Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.
És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”
Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned.
Írta: NiKy
„A tekintet, a lélek tükre még csodával sem módosítható.”
Az első gondolat, amely hirtelen eszembe jutott, hogy mégis miért gondolják a legtöbben azt, hogy a hazai szerzők nem érnek fel a határokon túli, más népek gyermekeként felnővő nagy nevű írókkal. Mert igen, sokszor nem tökéletes, amit olvasunk, ráadásul ahány lélek, annyi üres vásznat kapunk, amelyre az aktuális alkotó felfesti majd könyvének rejtelmeit, de ehhez kell az olvasó fantáziája is és e kettőségből bontakozik ki végül az olvasási élménynek is hívott véleményezés. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy nagyon izgalmas egy magyar szerző regényét kézbe venni és igen, én bátran nyújtom üres vásznamat, hogy töltse meg színekkel, élményekkel. Ezek után persze azt gondolhatja mindenki, hogy áradozni fogok erről az olvasásomról, de hogy ez kiderüljön, velem kell tartanotok. Mielőtt bármit is lejegyeznék, szeretném őszinte hálámat kifejezni a szerző irányába, hogy biztosított számomra egy példányt és előolvashattam a könyvét. Köszönöm szépen.
Gregus Gábor egy név a tömegből, de mégis egy hihetetlen kreatív elme, akinek a fantáziája valószínűleg kiapadhatatlan. Hogy miért gondolom így? Talán azért, mert ebben a történetében a magyar mondákat és népihiedelmeket formálta korunk modern világába. Az emberek élik „szürke” hétköznapjaikat és mégis annyi mindent nem látnak, nem hallanak. Persze ez még nem jó semmire se, mondhatná bárki, de aki kicsit is fogékony a magyarság őstörténetére, azon hagyományokból merítkező népimesékre, amelyeket minden ember valamilyen formában megismer gyermekként – ki félelmei alapjaira ismerhet, ki pedig csodás álmok világára -, azokban mind ott lakozik az őserő, amelyről már nem sokat beszélünk, de tudjuk létezését. Minden magyar szívében és lelkében őriz őseinek eszenciájából, de vannak kiváltságosok, akik vérünkben érzik pezsgését és kiapadhatatlan hittel formálják egy kézzel fogható bizonyítékká. Jelen esetben egy könyvről van szó, amely az olvasót el fogja bűvölni és esélye sem lesz eme „rontás” ellen védekezni. Tehát, ha azt kérdezed, hogy ki Gregus Gábor? Akkor a választ ebben a könyvben fogod meglelni, ezt garantálom. De, ha te mégis a racionálisabb csoporthoz tartozol, a szerző honlapján érdemes lehet kutakodnod!
De most már foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek ide vonzottak téged kedves olvasó. A könyv, mely évezredek óta ősi tudások őrzője. Titkok és rejtélyek gyűjtő helye. Egy különleges jelenség, amely bár fizikai formáját meglelvén bárki kezébe kerülhet, de csak annak mutatja meg valós tartalmát, aki nyitott lélekkel és tiszta tudással kezdi el olvasni sorait. Egy kötet, amely csak arra vár, hogy felnyisd fedelét és onnantól kezdve örök rabjává tesz, akár akarod akár nem. Van elég hited önmagadban és lelki erőd? Tudod, hogy képes vagy elolvasni és elengedni? Nos, erre csak akkor tudod meg a választ, ha cselekszel.
Hogy mire számíthatsz, egy kis segítséget kapsz tőlem. Figyelmesen olvasd a következő sorokat, vagy vessz el hanyagságod miatt!
„Aki nem hisz a csodákban, az az életben sem hisz...”
Amit most látsz magad körül mind az ember által teremtett, anyagias világhoz tartozik. Ha kilépsz az utcára már egy fokkal közelebb vagy egy másik dimenzióhoz, amely körülvesz, de te észre sem veszed. Ha elindulsz a megadott ösvényen, talán láthatsz néha növényeket, fákat. Ha szerencsés vagy hűs szellő cirógatja arcodat, és a Nap incselkedik veled játékosan. Ez már egy jó kezdete annak, hogy néha átláthass a Fátyol mögé, amely egy olyan világot rejt, amelyhez foghatót úgy hiszem elképzelni sem tudtál soha.
Mai világunkban él egy szürke lelkű, sokszor maróan gúnyos szavakkal incselkedő fiatalember, akinek legnagyobb vágya éppen, hogy hőn vágyott és hónapok óta kiszemelt kolléganőjét végre randira hívhassa, de sajnos a mai nap még várat magára, hiszen jönnek tanulmányozni egy ősi könyvet, amelyet ugyanabban az épületben őriznek hét lakat alatt, ahol hősünk dolgozik éppen. Ugyan sokan akarják megkaparintani, de mi esélyük van álig felfegyverkezett őrök ellen, és ugyan ki lenne oly balga, hogy megpróbálja elvinni? Nos, igen, normális esetben ez a felvezetés valódiságon alapulna, de mivel nemcsak az emberek tudnak létezéséről, ezért sok harcost és nem evilági lényt vonz szintén tartalma. A kalandok igazán akkor kezdődnek, mikor egy Örzők névre hallgató társaság libben be a fent említett ősi leletért és persze ehhez főszereplőnknek is lesz egy – két fájdalmas sóhaja.
Hunor már a nap elején érzi, hogy valami igen kellemetlen élményben lesz része, de feltételezése okán csak abban hisz, hogy esetleg éppen kiszemeltje utasítja el, ehhez pedig már kezd hozzászokni igazán. Persze izgalmas a mai nap azon tekintetben is, hogy pár emelettel fentebb egy egész országot lázba hozó antik magyar leletet őriznek.
A kötet ősi nyelven íródott, amelyet csak a legjobb tudósok képesek talán megfejteni, de míg erre sor kerül, addig komoly erőkkel őrzik a beavatatlan szemek elől. Persze ez a pár fegyveres legény nem sokat ér, ha természetfeletti erejű ellenféllel találja magát szemben, főleg akkor, ha hirtelen többen is lesznek. Hunornak esze ágában nem volt belecsöppenni egy varázslattal, mágikus lényekkel tarkított horror filmbe illő világba, de ahogy magához tér és érzékeli a körülötte lévő világot, rá kell döbbennie, hogy a látszat csal és bár a józan eszét valószínűleg elvesztette, amikor elájult, mégis el kell fogadnia, hogy a gyermekkorában hallott mesék hősei bizony léteznek. Tündérek, manók, ősi fajzatok ezrei, akik elrejtőzve a Fátyol mögött élik életüket és nagyon komolyan vigyáznak kilétük fedhetetlenségére. De ahogy már lenni szokott, minden népnek vannak romlott tagjai, kik többre vágynak, mi éppen megadatik nekik. Jelen esetben, hogy ez egy emberméretű csótány vagy éppen egy tüzes asszony képében jelenik meg igazán mindegy, a lényegen nem változtat. Hiszel és cselekszel vagy elveszel! Hited legyen törhetetlen, lelked és hangod ezer fényben ragyogó és legfőképpen döntsd el most, hogy melyik oldalra állsz, mert mind a két oldalra elkél a friss hús! Döntöttél? Akarod a tudást és kell a könyv? Gyere és szerezd meg! De előtte barátom vegyél egy kis friss levegőt, mert ez lesz az utolsó, míg be nem fejezed a történetet…
„Ha kizárólag az észérvek és a tudomány vezeti a gondolkodásodat egész életedben, az nagyon sivár tud lenni. Mindenkinek jót tesz néha kilépni a realitás kereteiből, legalább gondolatban. A képzelet fontosabb, mint a tudás. A mondák ereje nagyobb a történelemnél. És az álmok felülkerekednek a legerősebb tényeken is.”
Ejha, ez aztán egy kemény és bizony minden pillanatában üdítően ható történet volt azt kell, hogy írjam. Nem tagadom, hogy imádtam minden sorát, az első betűjétől az utolsó mondatáig. Nem erre számítottam ezt nyilván mondanom sem kell és elég szkeptikus tudok lenni a fantasy tekintetében, hiszen ami jól mutat egy író fejében, az még papíron igencsak silány lehet. Írni tudni kell és nem mindenki alkalmas rá, ezt most leszögezem. Ráadásul a zsánert is érdemes kutatni és keresni, hiszen kevesen tudnak újra és újra megújulni. Számomra a szerző neve már ismert volt, mert nem első olvasásom tőle, de most először írok róla kritikát és ez sokat elmond.
„A magyarok hiedelemvilága a sámánizmus volt. Ez a hit az ősi valóságból ered. Abból, hogy minden él, és minden kapcsolatban áll mindennel. Az ég, a föld, a tűz és a víz, mindez mi vagyunk. Hatnak ránk, de mi is hathatunk rájuk. A régi dalaink, mondókáink, meséink mind erről szólnak. Ezekkel a rigmusokkal űzte el a táltos a gonosz szellemet, gyógyította a beteget, hozott esőt…”
Karakterekben és eseményekben gazdag alkotást vettem kézbe, hiszen nem elég, hogy szoknom kellet a stílust, de bizony már az első oldaltól kezdve kapaszkodót kellett keressek, mert szédületes tempót diktált a történet. Kezdve a sok ősi magyar hiedelemvilágból való merítkező lényekkel. Nagyon szeretem a magyar hagyományokra épített közeget, ahol bárki és bármi kiléphet a lapokból. Elképesztő kutatómunka állhat a könyv születését megelőzve, mert ennyi tudást és részletgazdagságot nem szívunk magunkba az anyatejjel és bár a letűnt idők hagyományai elenyészőben vannak korunk mindennapjaiban, ebben a regényben mindenki meglelheti a maga kedvencét vagy éppen gyermeki félelmei elevenednek meg szemei előtt.
Hunor karaktere esendő és a maga nemében ettől is vált hitelessé a szememben. Egy ideig ugyan idegesített hitetlenkedése, de valószínűleg én se reagáltam volna másképpen a vele történtekre. Barátja egy igazi pojáca, ezen nincs mit szépíteni, de ahogy a Nap nincs Hold nélkül, úgy ez a történet is igényelte jelenlétét, sokszor a végletekig bárgyú megnyilvánulásait.
Az Örzők csapatát három fő alkotja eleinte. A táltos igencsak mogorva fickó, aki társaival keményen bánik, ahogy ellenfeleivel is, mégis hűséges és remek barát. A kékbőrű már megjelenésében is egy madárijesztőre hasonlító, önmagában elég fura jelenség, mégis határtalan energiájú személyiség, akihez foghatót még nem olvastam eddig. És ott van a virágillatot árasztó, mindig csupa fény és mosoly leányka, aki lelkileg már öregebb, mint a társai együttvéve, mégis kedvessége és tudása ennek a regénynek a legszebb szereplője.
Persze a negatív oldalt is illik kicsit tüzetesebben megismerni. Mindjárt itt van egy komoly motoros banda, akinek a vezére nem éppen mindennapi lény. A félig csótány félig ember szerzet minden vágya elpusztítani a fenti csapatot és megszerezni a könyvet. Ehhez pedig sok lelemény és aljasság kell, de megéri, nem igaz?
„[…] az undor nem más, mint felvett reakció.”
És ott a szépség, az évezredek legérdekesebb asszonya, a bűnre csábító lény, akinek létezése már a természetet is legyőzte cseleivel. Ennek az asszonynak szépségével vetekszik jéghideg belseje, amelyet a vér éltet és szintén a könyv titkait kívánja éppen.
Természetesen számos érdekes és különleges mellékszereplővel gazdag a regény, de úgy gondolom eleget duruzsoltam erről, hiszen tudod, hogy nem úszod meg és csak olvasás által leplezheted le az igazi titkokat.
Események szempontjából is igencsak sokrétű a kiadvány. Egy perc nyugta sincs a gyanútlan olvasónak, sőt mit több, sokszor fuldokló hatásokat vált ki, hiszen képtelenség letenni és megpihenni. A sok izgalom mellett komolyabb üzenetekkel is szolgál a regény, amelyeket szépen adagolva kapunk azáltal, ahogy haladunk az olvasással. Ezek megfejtése és megértése szintén egyéni, hiszen nem vagyunk egyformák. Ami engem megérint, az téged hidegen hagy és fordítva, de egy biztos, a remek szórakozás mellett a regény gondolkodásra is késztet, ami nem utolsó úgy gondolom.
„– A magafajták eljátszogatnak abban a sártengerben, amit a Földből csináltak. Süketek, vakok, a betonrengeteg gyermekei. Ott születnek, és ott is halnak meg. Abban a világban, ahol semminek sincs értéke, de mindennek van ára.”
Azt hiszem elmondtam, amit olvasás előtt érdemes tudnod. Ezek után a te döntésed, hogy élsz a tudással vagy hagyod elenyészni, mint ahogy majd testeddel is történik, mikor lelked elhagyja fizikai otthonát. Az élet rövid és sokszor nem könnyű, de azért fontos használni a képzeletet, hogy újra felszívhassuk magunkat egy különleges világ eszenciájával, hogy majd visszatérve a valóságba ismét energiákkal telve harcolhassunk életünk csatáiban. Mert bár ez egy röhejes közhely, mégis igaznak vélem: Nem a csata számít, hanem a háború. A stratégia, amit azért vetsz be, hogy végül megnyerd a háborúdat és végül elnyerd méltó jutalmadat. A segítség számtalan formában eléd kerülhet, akár ebben a regényben is meglelheted.
Egy kitekintésem viszont lenne a könyv vonatkozásában. Ha egy szerző ilyen minőségi történetet hagy hátra az utókornak, akkor miért nincs rendesen átnézve a szöveg? Tele van elütésekkel, vessző és ékezett hiányokkal. Egy hisztisebb olvasó rögtön kapni fog az alkalmon és dobálózhat majd a hanyagság fogalmával. Őszinte leszek, nekem is fullánk a nem létező ősi talpamban, de mivel többre értékelem a tartalmat és az író írástechnikáját, ezért csak említés céljából hagyom itt gondolataimat.
„– A zene és a ritmus alapvetően misztikus erőkből ered. Védelmet nyújtottak, feltüzelték, vagy megnyugtatták az embereket, igény szerint. A csend a valóság félelmetes üressége, amit mi azzal törünk meg, hogy hangot adunk ki magunkból. Dúdolni kezdünk egyedül a sötétben, hogy ne érezzük annyira a védtelenséget. Régen dobokkal indultak a harcba, ma pedig a fülünkbe dugjuk a fülhallgatót, hogy csak egy kis időre kizárjuk az egyhangú szürkeséget.”
Összességében jól szórakoztam, megméretettem tudás és lelkierő tekintetében, ismét hiszek őseink erejében és tudom, hogy a következő regényét is kézbe veszem kedves író úr… lehet rettegni, de addig is álmodjon és írjon, mert ez valami elképesztő jó volt jelen esetben.
Tőlem szokatlan módon csak annyit írnék ajánlóként, hogy mindenki emelje fel a fejét és nyissa ki jól a szemét. Az olvasás kézségfejlesztő és gondolkodásra késztető. Tudom, hogy fáradtságos tevékenység, de csak gyakorlás kérdése, mint minden. Ha nem vagy lusta, hiszel önmagadban és nyitott vagy egy a népünk őselemeiből merítkező fantasy kötetre, akkor a polcodon a helye és hiszem, hogy a szórakozás mellett még használod majd az eszed is. Hiszen ez igaz a legjobban: „A gondolat nem folyó, hogy gátat vethess neki…”
Ezek után remélem lesz merszed kézbe venni a könyvet, amelyhez nem kell mást tenned, csak az Olvasni Menő Kiadó weboldalán rendelni egy példányt, ráadásul most kedvezményes áron tudod beszerezni! Kalandokra fel!
Írta: NiKy
„Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”
Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.
Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése című alkotását, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az első része. Már akkor megállapítottam, hogy tetszik az szerző magával ragadó és egyedi stílusa, kétséget kizáró igazi high fantasy szerzeménye, mely bővelkedik a kalandregények adta izgalmakban és ezt a mitológia fűszerezi meg.
A borítóról csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon tetszik. És itt a bizonyíték, hogy igen is lehet izgalmas és szép külsejű könyveket készíteni magánkiadásban is. De nézzük is, hogy miről szól a történet.
Szubjektív meglátásom szerint ez a történet sokkal jobbra sikeredett, mint az első kötet. Itt is volt minden, ami szem szájnak ingere, tehát féltem, harcoltam, reménykedtem és kutattam. Minden pillanatomat kitöltötte a karakterekkel való együtt lélegzés és a meggyőződés, hogy valami nem stimmel.
Kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát immáron Maugis, hiszen benne megvan minden olyan tulajdonság, amit értékelek egy adott karakterben. És bár a maga módján esendő, hiszen hibázik, mégis úgy éreztem, hogy a vele való azonosulás a legkedvezőbb és legkönnyebb. Szerettem a gondolatait, azon érzéseket, melyek az események hatására kerültek felszínre és bár néha megráztam volna, hogy feleszméljen, mégis tökéletesen eggyé tudtam válni vele.
Az események pörögnek, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Sokszor szinte a harcok és veszélyes helyzetek közepében éreztem magamat és egy rendkívül színes világot ismerhettem meg.
Amit pedig a könyv végén kaptam, teljesen kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? És igen, most jön az, hogy kell a folytatás, most rögtön.
A hisztit ezennel befejeztem, de kedves író úr, ha kérhetem, legyen olyan jó, és addig ne álljon fel a gépe mellől, míg a következő kötete kész nem lesz.
Összességében egy nagyon izgalmas és különleges regényt olvashattam.
Ajánlom a fantasy és kalandregények szerelmeseinek, de azok is kellemesen szórakozhatnak, akik élvezik, ha ismeretlen tájakon járhatnak.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„ És egyáltalán, tényleg valóság lehet az a közhely, hogy az ihlet, az igazi ihletett művészet képes a teremtésre, az élet csodájára?”
Már lassan egy hete is megvan, hogy én ezt a könyvet kiolvastam, de még mindig nagyon zavarban vagyok, mikor arra gondolok, hogy mit is írjak róla. Először is azért, mert Gaura Ágnes – Túlontúl regénye olvasása után beleszerettem az írónő stílusába és szinte lángra lobbanok, annyira várom, hogy újabb regénye lásson napvilágot. Ugyanakkor ezt a történetét már cseppet kritizálni merészelem, mert nagyon hajaz egy általam kedvelt külföldi sorozatra és ettől nem vagyok boldog. Persze szerencsére sok egyediség is van benne, de Bori őrülete, Laurell K. Hamilton - Anita Blake-jére emlékeztett és borzasztóan nehezen tudtam ettől eltekinteni.
Az Átkozott balszerencse egy sorozat második köteteként látta meg a napvilágot 2013-ban a Delta Vision kiadó gondozásában. A regény külsőre megfogó, mert szeretem az ilyen stílusú illusztrációkat, attól az egytől eltekintve, hogy a hideg ráz a férfi tekintetétől. Senki se kérdezze, hogy miért, nem tudok rá felelni.
A regény pár hónappal később játszódik, mint ahol az első rész abbamaradt. Borbíró Borbála kiasszony szerelmi élete legalább olyan katasztrofális, mint az élete egyéb területei. A kezdeti meg nem értéseket egy sorozatos pech széria követi, mely arra enged következtetni, hogy a hölgyeményt megátkozták. Egyik szereplőtől rohanunk a másikig, információkat gyűjtünk, próbálunk életben maradni. Egyik kanosabb legényt a másikig igyekszünk lehűteni, hol a beszólásokkal, hol egyéb formában. Ebben a tempóban próbálunk életben maradni és megtalálni azt a személyt, akinek annyira beletenyereltünk a „lelkébe”, hogy ilyen átokszórásra adta fejét. Vajon kiderül-e, hogy ki volt az átok okozója és sikerül –e megfékezni ezt a szerencsétlen sorozatot? Nos, erre majd te megkeresed a választ kedves olvasó.
Saját meglátásom szerint Borival még az írónőnek is meggyűlt a baja, mert nem elég, hogy jól felvágták a nyelvét, de még őrült is, a szó minden értelmében. Mégis szerettem a bőrébe bújni, mert sokszor úgy éreztem, hogy minden kitekert gondolatának van helye az ő világában és ténylegesen sok „görény” férfival és nővel kellett szembeszállnia.
A karakterek színesek, élők és holtak, bőrösek és szőrösek, attól függően, hogy ki hova tartozik éppen. Minden lénynek megvan a maga szerepe és fontossága, senki sem elhanyagolható, vagy elfelejthető.
Akit ki nem álhattam, az Géza személye volt. Nekem mondhat bárki bármit, nála aljasabb férfi karaktert nehéz találni, igen, még Roccónál is rosszabb.
A világ felépítése nagyon korunkbeli, ugyanakkor jól keveredik a fantasy elemekkel, így az olvasónak a kötet végére olyan érzése támad, mintha a szomszédok is lehetnének vámpírok vagy egyéb lények.
Az írónő stílusa számomra még mindig kiemelkedő és bár ez a kötet hagyott bennem kis kesernyés szájízt, el fogom olvasni a sorozat többi részét is, mert nagyon kíváncsi vagyok Bori kalandjaira. Kis eredetiség és ötletesség ráférne a következő részekre, mert így számomra kissé erős az Anita Blake párhuzam.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a nagyszájú hősöket, aki nem veti meg a jó humort és bizony még nyomozni is szeret.
„A szerelem tényleg a mágia egy formája.”
Nagyon vártam, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Már egy ideje ott lapult a polcon, de aktuálisan mindig máshoz volt kedvem.
A Caraval befejező kötete egyszerűen káprázatos. A szó legszorosabb értelmében. Gyönyörűek benne a helyszínek, lélegzetelállító, ahogyan ábrázolja az emberi viselkedést a normál és misztikus lét határmezsgyéjén.
A kötet elején egy lightos kis kezdéssel mind a két lány szerelmi élete van a központban, miközben szépen lassan elkezdenek ébredni a Fátumok és rombolnak maguk körül. Ameddig a romantikus szál van középpontban, addig a cselekmény is kissé vontatott, mintha lassan zajlana minden. Utána hirtelen bedurvul.
Scarlet vonala szerintem nagyon csúnyán lett lezárva, nekem ez nagyon brutális végkifejlete volt egy egyszerű hódításnak. Telláé már jóval emészthetőbb volt, bár a viselkedése azért elég sokszor kiveri a biztosítékot. Hiába nem egy elkötelezett hős szerelmes típus, mindennek van határa. Tella karaktere ettől függetlenül is jóval szimpatikusabb Scarletténél. Sokkal belevalóbb és fogalmazzunk úgy életre termettebb a nővérénél.
A Fátumok ébredésével egy újabb szakasz kezdődik. Nekem a kedvenceim a fatális helyek voltak. Nagyon szépen ír róluk a szerző. Tele mágiával, áldozatokkal, imádtam. A fatális tárgyak is nagyon menők voltak. Amit a Caraval a maga varázsával adott, azt most visszakaptuk az álmokban és egész Valendában. Kicsit a Fátumokban csalódtam. Na, nem mindben, mert volt, amelyik elég részletesen ki volt dolgozva, de a többségről én még szívesen olvastam volna. Ahogyan a Fátumok sorra szerepet kaptak, úgy Paradisnak is egyre nagyobb szerepe lett, bár szerintem így is méltatlanul keveset tudunk róla. Nagyon hiányolom a történetét, a mozzanatait. Ugyanez igaz Legendre, Julianre, Marcello Dragnara. Nagyon érdekelt volna, hogy Legend hogyan lett Legend, hogy mi az ő sztorija. Nem beszélve a fő gonoszról, akiről szintén kimaradt ez az infó.
Szóval nagyon izgalmas és élvezhető volt a vége, de én még ezekre az információkra vágynék. Igazából úgy is érzem, hogy nyitva hagyta az írónő a lehetőséget, akár egy ilyen kis félkötetnek. Remélem lesz is, mert irtó bosszantó. A legvége az, ami amúgy talán legkevésbé tetszett. Nagyon túl volt tolva szerintem, mindkét lány részéről. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó könyv, sőt az egész trilógia nagyon jó.
Ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza a kalandos némiképp misztikus történetek világától.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Kolibri Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Amennyiben te is szívesen elolvasnád a könyvet, az Athenaeum Kiadó oldalán be tudod szerezni.
Írta: Anett
„Soha ne bízz másban, csak aki a bőröd alatt lakik!”
Már sokszor kifejtettem, hogy mennyire vonzódom az egyedi témájú könyvekhez. Legyen az fantasy, western, vagy bármely más kategória, ha valami megfog benne, hűséges olvasója és követője leszek. Így jártam ezzel a sorozattal is. Az első kötetet nagyon megkedveltem, mert egy teljesen új, egyedi világképet adott a számomra. És mivel függővéges volt (nem morogtam érte kicsit sem) nagyon vártam, hogy mikor jelenik meg a második része. És most végre megkaptam, amire vágytam. Ezért először is szeretném megköszönni a Twister Média Kiadónak és a Szerzőnek, hogy előolvasóként kézbe vehettem a kötetet.
Azt hiszem nem is én lennék, ha nem a könyv külső és belső rajzait venném először szemlére. Még mindig azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek. Rendkívül szépen, mégis kicsit groteszk módon ábrázolja a történéseket. Az arcvonások szinte életre kelnek és ezernyi érzést fednek fel. Úgy gondolom, hogy már ezért megérte kézbe venni a művet.
A mostani regény ott folytatódik, ahol az előző résznek vége szakadt, illetve majdnem. Yuko és Vajk róják a szokásos köreiket, ami az egymáshoz való viszonyuk kibogozását illeti. Míg az előbbi szenved az el nem mondottaktól, addig az utóbbi lezáratlan múltja elől menekül, és nehezen nyit az új felé. Mindkét karakterről elmondhatom, hogy a szívem csücskei. Yuko fiatalsága ellenére sok keserűséget és fájdalmat cipel a vállán. Az új érzések és lehetőségek megbillentik az eddigi felfogását és csak nehezen tudja megérteni, merre is vezet az az ösvény, amire rálépett, mikor megengedte magának a luxust, hogy önmagán kívül más is fontos lehet. Vajk pedig egy sokat megélt harcosként, saját „vérző” lelke darabkáit próbálja egyben tartani, még azon az áron is, hogy kívülről nem több mint egy fatuskó. A két szereplő adja ennek a regénynek is a színét és illatát. Ha róluk olvastam számos érzés és gondolat járta át lelkemet és bár nagyon drukkolok egy bizonyos esemény miatt, mégis úgy érzem ennek még koránt sem lesz „boldog” vége.
A kötetnek van még egy főszereplője, aki sokszor csak a múlt fátylának fellebbenésekor látható, mégis meghatározó szerepe van a történésekben. Az ő érzései és személye, bár nem titok, számomra nehezen érthető. Nem tudok vele azonosulni, ugyanakkor mindig elfog egy erős kíváncsiság, hogy jobban rá lássak a vele történtekre, érzésekre. Sok kérdésem van és messze se kaptam kielégítő válaszokat.
Ebben a kötetben is akad ellenség dögivel, akiket már jó ismerősként köszöntöttem, de akadtak olyanok is, akikről még semmit sem tudtam. A „régi” karakterek is szépen fejlődtek a regényben, hiszen a múlt többször felelevenítésre kerül és ez által fontos részletekre bukkanhat a figyelmes olvasó.
Az események pörögnek, az idősík változó, ahogy az időjárás is. Az egyik pillanatban a jelenben izgulhatunk hőseinkért, a következőben már foghatjuk a fejünket és a múlt árnyaival küzdhetünk, akár akarjuk, akár nem.
Az írót kritizálni merészeltem az első kötet olvasása után, hogy jó női karaktert tudni kell írni. Nos, most nagy boldogan kijelenthetem, hogy ez a megszólásom tovaszállt. Rengeteget fejlődött az alkotó legnagyobb örömömre. Minden korban és minden női típusban érzem a változást. A kötet egyik különlegesége lett a személyiségfejlődések kiemelkedése. De sorolhatnék mást is. Most sokkalta több jutott az emberi érzelmekre, mégis egyensúlyban tartva az izgalmakkal és a harcokkal. Külön díjazom, hogy a kedvenceim sérülnek és véreznek. Senki ne nézzen rám furán, de fontosnak tartom, hogy emberiek maradjanak. Mert akik „elterülnek” a földön, azok előbb-utóbb felállnak. És akkor mutatkozik meg, a tapasztalás általi fejlődés. Nagyon örültem, hogy ezt olvashattam. Ami pedig a történések alakulását illeti, már meg sem lepődöm. Nem sűrűn szoktam ilyesmit írni, de talán most mégis kivételt tehetek.
Kedves Író Úr!
Mikor óhajtod folytatni, vagy akár lezárni ezt a történetet? Ugye tudod, hogy nagyon morcos vagyok? Hogy lehet így –megint- „befejezni” egy részt? Értem én, hogy kell a függővég, de, és ez a lényeg, a hozzám hasonló olvasók kikészülnek ilyenkor. Remélem, hogy már íródik, és nem kell fenyegetőznöm elzárással, szobafogsággal és ehhez hasonlókkal!
Üdvözlettel, egy morcos, de hűséges olvasód
A viccet félretéve legalább olyan jó volt ez a történet, mint az előző. És meg merem kockáztatni, hogy sokkalta többet kaptam, mint vártam. Számomra új kedvenc könyvet avattam.
Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül. De ne feledjétek! Csak nyugodt körülmények között kezdjetek bele az olvasásba, mert garantálom, hogy nem teszitek le a könyvet egyhamar!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.
Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra.
Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar írónő tollából született meg és annak jele, hogy itthon is vannak fantasztikus képzelőerővel és írástechnikával rendelkező alkotók.
Bár a külső borítás először nem győzött meg, hiszen nem éppen a legszebb külalakú kötet, mégis a látszat csalóka. A témáját nézve hűen letükrözi a belső tartalom egy nagyon fontos alkotóelemét és így ezért jobban meg tudtam békélni vele.
Hel Enai Dawn – Sunderon- Az ördög vére című alkotását az idei évem legjobb fantasy regényei között tartom számon. Nagyon részletes és egyedi világképet álmodott meg az alkotó, mindennek megvan a helye és ideje, nincsenek túlzások vagy elcsúszások, és pont ezért csak többet akar tudni az olvasó.
A kötet a „szokásos” angyal-démon harcokról szól, mégsem lerágott csont, mert egy teljesen új alapra helyezi a létüket és a két harcoló fél közötti ellentéteket. Az események középpontjában egy lány áll, akit mindenki meg akar győzni, hogy álljon az adott oldalra, de senki sem bánik vele fontosságának megfelelően és az őt védelmező vagy neki ártani akaró lények konfliktusából indul el a történet.
De nemcsak a világ, hanem az események és karakterek együttese adja ezt a fantasztikus történetet.
És ha már a szereplőkről írók, ennek a könyvnek úgy gondolom, hogy több főszereplője van. Ahogy fontos Sun, úgy szintén kiemelkedő Deron, Arez, Gewn, Mush és sorolhatnám. Számotokra egyelőre csak nevek, de számomra csodálatos személyiségű lények és emberek.
Igen jól olvasod, hiszen mégiscsak fantasyról van szó, és mint olyan nagyon is kiemelkedőről.
Több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket, és igen oda kell figyelni ki kivel van szövetségben, ki kinek az ellensége. De ami számomra rendkívüli, az az árnyaltság, mely jellemzi a szereplőket. Itt se angyal, se démon nem jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a maga indítéka és terve, hogy mit miért tesz. Mindenkinek van folt a múltjában, és igen a jelenében is.
De nézzük sorra őket:
Sun: elsőre egy egyszerű lány, aki egy para boltban dolgozik, imádja a horror filmeket és nem túl kedves a környezetéhez. Másságához hozzájárul egy sérült testrész, melynek lüktetése mindig emlékezteti őt arra, hogy nem feledkezhet meg arról, mi a célja és ezért a múltját is fel kell kutatnia.
Számomra a lány bőrébe bújni egy igazi kihívás volt, mert nagyon élveztem a gondolatait, mégis nehezen emésztettem meg a sorsát és bizony többször mérges voltam rá. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez így van rendjén, neki még fontos szerepe van, és bizony megértem, miért hajszolja azt a tudást, melyért mindent képes feláldozni.
Deron: már kicsit másképpen hatott rám. Vele könnyebben azonosultam, de sokszor feldühített az arroganciája és többször éreztem szívesen fejbe verném egy péklapáttal. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, hiszen sem a felmenője, sem a népe nem bánik vele kesztyűs kézzel. Bár a viselkedése és mániája Sun felé némileg örömmel töltött el, meg is zavarodtam, hiszen nem egészen azt nyújtotta, amit vártam tőle.
Arez: a kedvenc karakterem ebben a történetben. Kivetettsége, meg nem értettsége szánni való, de ugyanakkor sokkalta több van benne, mint egy átlagos erős harcos félvérben. A hűsége csodálatos érzéssel töltött el, bár tudom, hogy még tartogat számomra meglepetéseket és nagyon szurkolok, hogy érezze, amit kell egy bizonyos személy felé.
Gewn: egy talány az egész könyv során. Hiszen a látszat csal, mégis ő a legbölcsebb és legerősebb karakter mind közül. Az ereje nem feltétlen az külső adottságaiban mutatkozott meg a számomra, hanem abban a páratlan hűségben és hitben, amit képviselt a történet folyamán.
Mush: már egy más típusú figyelmet kapott tőlem. Nem utáltam, de nem is tudtam megkedvelni. Bőven értem, hogy miért vált azzá aki, de ugyanakkor számos rossz döntései miatt sokszor felidegesített és azt a bizonyos ostort a nyaka köré tudtam volna tekerni. Viszont nagyon sok kérdést hagyott bennem, amire választ szeretnék kapni.
Ez a világ nem gyermekeknek való, van benne bőven horror elem is. Bár számomra csak egy fűszere volt a cselekményeknek, mégis úgy gondolom, hogy fel kell kötnie a nadrágot mindenkinek, aki olvasni szeretné ezt a könyvet.
Ami pedig a végén kaptam, hogy is fogalmazzak?
Kedves Írónő!
Amit leraktál az asztalra az számomra egy nagyon erős és határozott igent jelent. Rábólintok arra, hogy olvasni szeretnék még tőled. De, hogy teheted ezt velem? Vagy bármely olvasóddal? Igen panaszt merek fogalmazni feléd, hiszen már most kaparom a falat, hogy hol a kötet folytatása. Ilyen függővéget hagyni, nem szép dolog, nagyon nem. Elérted, hogy szeretnék egy saját példányt a polcomon látni és nagyon várom, hogy megjelenjen a következő része a sorozatnak.
Addig is minden jót kíván egy új olvasód!
Mint látható kedvencemmé nőtte ki magát a kötet és cseppet benne ragadtam ebben a világban. Nagyon örülök, hogy megíródott, annak pedig főleg, hogy magyar tollból származik. Ajánlom minden fantasy rajongónak és annak is, aki csak egy jót szeretne szórakozni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Acsai Roland író munkássága nem ismeretlen a számomra, hiszen számos kötetet írt és fordított már a korábbiakban. Én tavaly év elején olvastam először az írótól, akkor a Jin és Jang című regénye sajnos nem azt váltotta ki nálam, amit vártam, végül közepes értékelést kapott a kötet. A mostani regényét a Napkút Kiadó recenziójaként választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy egy másik műfajban milyen élményt hagy bennem az alkotó munkája. A könyvet ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak. Köszönöm a lehetőséget, hiszen végre kellemesen csalódtam az alkotó eme írásában.
A csonthavazás a fülszöveg alapján bizalomgerjesztő és igencsak felcsigázza az olvasni vágyó moly lelkét. A történet egy nem is annyira fantázia szülte világot vetített lelki szemeim elé. Az emberek a társadalom rohamos hanyatlásától, a meddőség általános elterjedésétől és az állandó veszélyektől meggyötörten élik mindennapjaikat. És, ha még mindez nem lenne elég: hó helyett csontszilánkok hullanak a járókelők fejére. Ha belegondoltok már ennyi tudás is elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk egy elég bizarr és érdekes alaptörténetet tár elénk az alkotó.
A társadalmi felépítés eléggé kietlen, mint a táj is, melyen a történet játszódik. A belső harc feloszlik az osztagosok és a szerzetesi rendek között, kettőjük között a különbség nem csak a fény és sötétség képviseletében, hanem a harci módszerekben is megmutatkozik. Az előbbi feladata ez a katatónikus pusztulat megtartása, míg az utóbbiaktól a megváltást és az új korszak eljövetelének ígéretét kapjuk. A történet több szemszögből íródott, sok karakteres, és bizony minden szereplő kulcsfontosságú a maga nemében, az események alakulásában. Akik először csak említés formájában kerülnek képbe, később azok is szerephez jutnak és bizony fontos események láncolatát indítják el.
Mégis négy szereplőt sorolok a fő karakterek közé. Per, Ethümia, a főpapnő és Hannah, ők négyükről szól igazán ez a történet. Mindenkinek megvan a maga árnyalt oldala, még akkor is, ha első körben ellentmondásosnak tűnik a szereplők személyének ábrázolása. Mégis ezen szereplők köré épülnek az események és bőven okoznak fejtörést. Igazán egyiket sem tudtam megkedvelni, de főleg azért éreztem így, mert az alkotó nem hagyott időt arra, hogy jobban megismerjem őket. Ahhoz túl rövid és túlzsúfolt volt a történet, mind eseményileg, mind pedig a szereplők felsorakoztatása kapcsán. Ebből is adódik azon nézetem miszerint kisregénynek túl sok volt. Már az elején belecsöppentem az események közepébe. Innen kiindulva bontja szét az író a múlt és a jelen történéseit, mégis túl gyorsnak éreztem a sztori haladását. El tudtam volna viselni egy hosszabb, kicsit összeszedettebb társadalmi leírást, a karakterek múltjának szélesebb áttekintését ahhoz, hogy felismerhessem, kivel tudok azonosulni és kivel nem.
Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon jó alaptörténetet kaptam. Az események és világ felépítése a maga komor hangulatában tárult szemeim elé és úgy gondolom, hogy nagyon tudtam volna élvezni, ha a fent leírtakkal nem szembesülök. Azt kell, hogy írjam meghozta a kedvem az író a további műveihez, és csak remélem, hogy legalább ilyen izgalmas olvasmányban lesz részem.
Ajánlom azoknak, akik szeretik a feszültséggel teli, izgalmas történeteket és élvezik a misztikus lényekkel megszínesített társadalom kritikus írásokat.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási tematikámat tekintve, a western, mint műfaj ez idáig kimaradt nálam.
Hogy emiatt, vagy mert nem volt kedvem az olvasáshoz egy jó ideig váratott magára, mire úgy döntöttem ideje felfedeznem, mit is rejt ez a egyedi borítójú könyv. És ha már a külsőségeket említem, meg kell, hogy mondjam, nagyon örülök, hogy egy ilyen munka, magyar kézből került ki. Igen is szuper szakemberekkel rendelkezik kicsiny országunk is, és ezt rendkívül szeretem. Ugyanis semmi csicsa, "egyszerű, de nagyszerű" mivoltával, valamint a történethez kapcsolódva díszíti a könyvet.
Ami a belső világot illeti, meglepődtem és bár összességében kellemes olvasmányként könyvelem el, akadtak problémáim olvasás közben. Kezdeném a világ felfedezésével, a kevert világképpel, melyek társadalmak katyvasza, mégis befogadhatóként tálalva. Helyszínként kicsiny országunk hegyes-dombos, illetve egy képzelt térségben helyezkedik el, de egy olyan társadalmi réteggel, maffiával, uralkodókkal, törvényen belül-és kívülállókkal valamint a főhősökkel megtekerve, mely elsőre kicsit furán hatott, de végül is az egyediség dicséretes és nem vétek. Az alaptörténet nagyon szépen átgondolt, izgalmas és idegesítő részek váltják egymást, hol téptem a hajam, hol elégedetten bólogattam. Hogy maradjak a pozitív töltetnél, egy nagyon izgalmas, igen csak részletgazdag eseményekkel dúsított történetet kaptam.
A karaktterek egytől egyig érdekesek, fejlődésre képesek. Senki sem ártatlan, minden egyéniség cipeli a maga kis puttonyát, mely tele van fájdalommal, haraggal, vesztességgel és halállal. Ölsz vagy halsz felfogás az alap élet tézis és ezt árnyékoltan tükrözi minden személy, mely fellelhető eme történetben.
Yuko és Vajk kezdeti kényszere szépen lassan, egy mélyebb, de vékony jégen mozgó érzelmi cunamivá érik, ami a legtöbb esetben örömmel töltene el, de itt kezdődtek a problémáim. Női karkatert tudni kell írni, és bár tudom néhol túl sokként hatunk a "köz hím" népére, szeretném kiemelni, hogy egy félig kamasz, félig felnőtt lány érzelmi ábrázolásának túl dramatizálása, valamint annak kigúnyolása nem éppen felemelő egy női olvasó szemében. Azt megértem, hogy Yuko múltja több mint nehéz, valamint azt is, hogy a vele történtek, ebben az ingatag és veszélyes világban nehezen összefésülhetőek egy kezdődő románccal, mégis úgy gondolom a kevesebb néha több.
Ennyi butaságot, mely ennek a leánykának a száján kijött rég olvastam, és nem humoros, hanem szánalmas képet festett róla. Vajk reagálása érthető és teljesen életszagú, még ha nem is ez lenne a lényege.
Nagyon érződik, hogy az írónak melyik karakter az erőssége, és melynél kellene még kicsit csiszolnia. Ezt azért hánytorgatom fel, mert nagyon élményromboló, mikor a fárasztó hisztiken kell átrágnom magam, majd hirtelen váltva, egy mélyérzelmi lavinán. Bár ez így elsőre visszatükrözi egy sérült lélek próbálkozásait a fényfelé, velem sajnos nem feledtette a kiábrándultság érzetét, hogy végre jól szórakozom, erre ki kell, hogy zökkenjek.
Elég sok kérdésre nem kaptam választ, bár ezen nincs is mit csodálkozni elvégre egy első kötetről írom most az értékelésemet. A fő kérdésem csak az lenne, hol a folytatás? Ha nincs kész, az baj, nagyon nagy baj...nem örülök, és ha én nem vagyok boldog, az nagyon nagy lavinát indíthat el....
De ha komolyra fordítom a mondanivalómat, ez egy jó könyv. Nem hibátlan, de egy első könyves írótól messze túlteljesített érzést ad számomra, mivel többnyire nem szoktam pozitív véleményt kialakítani.
A kötetben több rajz is segíti a mélyülést eme világban, erős, határozott kontúrok kísérik útjukon a karaktereket, hűen követve az adott eseményeket. Nagyon tetszenek. Összességében ez egy szórakoztató olvasmány volt és várom a következőrészét.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Az idei évem egyik alap pillére, hogy megleljen azt a könyvet, mely bár erotikus, mégis eléri nálam, hogy imádjam, akarjam olvasni és feltüzelje a lelkemet. Számos írót ismertem meg ebben a témában, de többnyire kiábrándulva csuktam be az utolsó lapokat és csak pislogtam, hogyan is lehet szeretni egy ilyen alantas, emberi ösztönökön élvhajhászkodó műveket. Mielőtt bárki kiakadna, semmi bajom a testi örömökkel, sőt nyitott lélek vagyok. Szívesen teszem, beszélek vagy olvasok róla, de az igénytelenséget nem bírom. És a legnagyobb kedvencem, mikor megszólnak, hogy az erotikát (film, könyv) mennyire kedvelem nő létemre, de az már rendben van, hogy az igénytelen pornóról szóló ponyva elözönlötte az országot! Szerettem ezt a kettős mércét és elég szánalmasnak is találom. Ugyanakkor, hogy miért erről írok? Nagyon egyszerű, most olvastam először idén olyan könyvet, amiben igen is van erotika, de csak a felszínt kapargatja, de azt milyen jól teszi.
On Sai könyvei már egy ideje felkeltették az érdeklődésem, de a Calderon után úgy éreztem hanyagolni fogom, mert bár tetszett, annyira nem voltam elragadtatva tőle. A másik két sorozata, pedig az olvasatlan könyveim között szunnyad arra várva, mikor veszem kézbe őket. Ezt a vásárlásomat nem az írónő neve határozta meg, hanem a könyv borítója. Gyönyörű, és mivel minden különlegesért rajongok, már csak azt vettem észre, hogy megvettem.
Az első, ami nagyon izgalmas ebben a kötetben, az a páratlan írástechnika. Olvastatta magát, gyönyörűen használva a magyar szavakat, melyek feltüzelték lelkemet és minden kéjelgésre simán rávettek volna. Egyszerűen odatapadt a kezeimhez és addig le se akartam tenni, míg be nem fejezem.. A megálmodott világ egyedi, nem olvastam még ehhez foghatót. A cselekményszál bonyolult, de remekül szövi hálóját olvasója köré, szinte fulladozásra kényszerítve. Fullasztó volt számomra, mert vagy sírva kacagtam, vagy a vágytól nem láttam. És jöjjenek a karakterek, amik számomra a legfontosabbak. Imádtam őket, mindenkit, legyen akár gonosz, akár jó, de mindenki árnyalt, senki sem csak egyik oldal képviselője. Imádtam, hogy Rianna bőrébe bújhattam. Tele van élettel, de nagyon agyafúrt és elképesztő pimasz. Fantasztikus élmény volt felfedezni általa a világot, a saját lelkét és a másik nemet. Hímek közül három is a szívem csücske, persze fény derül sok komiszságra, de akkor se tudok még dönteni, hogy kiért is dobogjon az a fránya kicsi szívem. A politikai harcok sokszor fárasztanak, itt viszont inkább fűszere volt egy jó bornak, melybe, ha belekóstolok a mámor és forróság emészti el lelkemet.
Amiért viszont piszok ideges vagyok az a befejezés. Ki vagyok akadva és jogosan. Mégis, hogy gondolta ezt az írónő? Simán hülyíti olvasóját és még egy ilyen csavarral szédelegve utamra enged, mondván még úgyis találkozunk? Mert bizony fogunk és én addig "eszem a kefét" míg megálmodja és le is írja a folytatást. Most mondom, hogy nem egyedül vagyok morcos, csak én fel tudok sorolni jó pár könyvmolyt, akik nem fogják békén hagyni, erről gondoskodom!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése