Szöllősi Bernadett - Szív-garzon

 

„Hullám

Légy, mint a tenger,

hibád, mint homok: próbáld

tisztára mosni.”

Már megszokhattam volna igazán, hogy bizonyos szerzők, -akiktől már volt szerencsém korábban olvasni- nem tudnak rosszat alkotni, vagy csak nagyon ritkán. Gondolok itt elsődlegesen a stílusra, a mondanivalóság különböző formáira és arra a bizonyos emocionális többletre, amelyek olvasáskor előtőrnek bennem és nem eresztenek. Ilyen sokszínűséggel ritkábban találkozom, mint szeretném, de ha eljön a pillanat, nagyon tudom becsülni, ahogy tettem most is. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm.

Szöllősi Bernadett- Szív-garzon című verseskötete 2017-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A borítót szemlélve először egy bizonyos gótikus irodalmi stílus érzése ötlött fel bennem, hiszen az illusztráció tartalmazza azon stílusjegyeket, amelyek ezt engedték feltételezni. Később persze ez a nézetem teljesen szertefoszlott, bár bizonyos szinten nem tudok elvonatkoztatni tőle. A könyvben több illusztráció is található, amelyeket a borítótervvel együtt László Maya munkájának köszönhetünk. Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra nagyon impozáns a maga stílusában és remek hangulatteremtő volt.

A versek és haikuk két részre bontják a kötetet. Míg első szériában az előbbi, evidensen a másodikon az utóbbiak helyezkednek el.

A versek különböző formában mutatják be a megélt és meg nem élt eseményeket, a különböző érzelmi hullámzásokat és egy bizonyos üzenetet, amelyet a költőnő kíván átadni olvasójának. Ezekben az alkotásokban benne van az szerző lelke, véleménye és minden gondolata, amit egy fiatal művész megélt a létezése folyamán. Ez a kötet olyan, mint egy paletta, ezer színnel és élménnyel kecsegtet, az ecset az olvasó kezében van és az üres vászon az emberi lélek befogadására szolgál. Hiszen ha nyitottan állsz egy alkotóhoz, akkor a tiszta felület hatalmas és bármit alkothatsz, de ez igaz az ellentétjére is.

Én nyitottan és nagy kíváncsisággal fogadtam be ezen alkotásokat és két verset szeretnék megmutatni a számotokra. Nézzétek csak!

„Lennél-e mondd, torkomban ragadt szó.

és írásjel minden mondatom végén?

Törött lelkem részei közt ragasztó,

vagy a legkedvesebb kávéscsészém?

Lennél-e árnyék, mi sosem hagy magamra,

Lágy szellő, mi hajammal játszik?

Vagy fénykép, amit kiteszek a falamra,

és vastag sál, ha a nyakam fázik?

Mondd, lennél-e a semmi és a minden,

az üresség itt bent, ha ég a hiányod?

Szegénységben a legnagyobb kincsem

és bokámban a fájás, ha a lépést elhibázom?

Lennél-e arcomat simító verőfény,

és a csípőmön pihenő porszem?

De ha csak az az egy vagy – ennyivel beérem –

kivel így kezdődik a mesém: Hol volt, hol nem…”

És a másik:

„De jó lenne néha szív nélkül,

nem lenne, mi megszakadni készül.

Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?

S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte?

De jó lenne néha gyereknek lenni,

fagylaltot nyalni és cukorkát enni.

Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,

fodros kis szoknyában reggelig pörögni.

De jó lenne néha felnőttnek lenni,

és mindig jó döntést hozni.

Érteni, hogy ami fáj, néha szükségszerű

és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.

De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,

- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.

Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit –

és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.”

A második rész már sokkalta könnyedebb érzéssekkel olvasható, hiszen az apró versek, tehát haikuk, mindig egy finom érzést, vagy pillanatot örökítenek meg. Akár érzelmi foszlányról van szó, akár másról annyi értelmet nyer magának ahány olvasó. A saját lelkünk virágzásától függ, hogy miképpen is látjuk ugyanazon verseket és lehet, hogy amíg nekem valami borús, az addig számodra maga a fény.

Innen is hoztam két kedvencet.

„Legbátrabb a Hold,

mert van ám, hogy néha fél,

de sosem retteg.”

És egy másik:

„Látod, tehát van.

De néztél-e valaha

a tükör mögé?”

Összességében úgy gondolom, hogy ismételten kellemes, de annál tartalmasabb élményeket és gondolatokat kaptam a szerzőtől, amelyeket nem tudok elég hálásan megköszönni.

Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen egy kis könyvben is rejtőzhetnek nagy csodák. És egy gondolat tőlem: a hiábavaló remény is remény. A hiábavaló szerelem, még mindig szerelem. Amíg nem változol meg ezek benned élnek!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy