Győri László - Éjszakai híd

 

„Ugyan ki vagyok?”

Ez a kötet szerelem első látásra, ugyanis abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Napkút Kiadó által recenzióként választhattam és olvashattam el. Itt is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

Visszatérve a borítóra, ha ránéztek láthatjátok, hogy egy címadó külső borításról van szó, hiszen az „Éjszakai híd” látható rajta. A sejtelmessége főleg abból fakad, ahogy a háttérben meghúzódó fények megvilágítják a híd kontrasztját. A tompított színek teljesen visszatükrözik, hogy egy mély és érzelmes elmerülésben lesz része az olvasónak. Nos, nem tévedtem sokat, mikor a fenti előérzet megszületett bennem, ugyanis a költő számos versében az életét, a társadalmat és bizonyos élethelyzeteket tár az olvasó elé. Azt érdemes tudni, hogy nem egészen nekem szólnak ezek az alkotások. Én jobban be tudom fogadni azon műveket, melyek letisztultak, akár lírikusak, vagy csak a ritmusból kiindulva bekúsznak akaratlanul is a bőröm alá. Ezek a versek inkább kötetlenebbek. Bár azért találtam olyan verset is, amin sokat gondolkodtam és bizony a mai napig újra olvasom. Nézzétek csak:

„Nem tudom magam soha kibeszélni,

az élőszó sose volt kenyerem,

letepertek a fecsegők igéi,

most is hallgatom némán, mereven.”

Nagyon érdekes volt látni, hogyan vélekedik az alkotó az emberi sorsokról. Például, mikor egy lélek ugyanazon a helyen éli le az életét, ahol megszületett. Erről hoztam is egy részletet.

„Itt élsz, ez a látványod, ez a város,

agyad itt őrli naponként

a sivár sikátort, a darabos utcát,

az alvilág rozsdás lakatjait,

a járókelők szeme rebbenését.

Itt nézel, itt látsz, pupilládba

ez a tér evődik bele,

ez etet, ez kínál a zamat részleteivel.

A többit az elme, a lélek végzi el.

Tered a teret betölti, maradj

vagy menj, ez a hely örökre te vagy.”

Szintén érdeklődve szemléltem a természet és az emberi társadalom letükrözött vizsgálatát. A költő különösen nagy gondot fordít a mindennapi élet és az életcélok vizsgálatára. Erre ez a részlet a legjobb bizonyíték:

 „Sötéten, észrevétlenül

rejtőzködik mélyen a föld alatt a

láthatatlanul, éberül

szunnyadozó ősbolyban a hangya.

Új időt érez, megfeszül,

a szárnyát hirtelen kitakarja,

röpülne már, de elvegyül,

húzza még a sokaság hatalma.

 

A földet ha végre kilyukasztja,

nyüzsögve, fúlva kiröpül

mélysége rácsai közül

 

a fényre, a szabad sugarakra,

hogy egy majd, egyes – egyedül

egy az egész világot uralja.”

 

Ahogy haladtam az olvasással úgy fedeztem fel egy bizonyos morbid szemléletet. Kifordítani a világot nem könnyű, de megtalálni a helyünket ebben az inverz világban még nehezebb. Sokszor megzavart ez a nézet, de átgondolva nagyon jó érzés volt valami frissel találkozni. Erről ez a vers részlet a legjobb bizonyosság. Nézzétek csak:

„A zsákot vállára tetette,

vitte vállon a búzamagot,

mint könnyű bábot, úgy cipelte

magasba, amit ő aratott.

Zsákokba szedte, meregette,

hozta vállon a búzamagot,

nagy, erős vállára emelte,

döngtek a szálkás deszkafokok.

 

Előbb föl, azután pedig le.

Vitte-hozta a búzamagot,

föl-föl és le, körbe, keringve

 

örvénylő malomba vetette.

S a búza szólt: – A példa vagyok,

hordozgat ide-oda, íme,

mag voltam, és most belehalok.

Őröl – ez az eszme a híve.

Én, a mag, őrlöm csontjaitok.”

Összességében úgy gondolom, nem kell, hogy minden vers hozzám szóljon, ha már eléri, hogy visszatérjek hozzá, akkor megérte elolvasni. Bár nem teljesen sikerült azonosulnom a költő nézeteivel, mégis érdekes olvasási élményt hagyott bennem. Olyan versszerető olvasóknak ajánlom, akik szeretnek kalandozni a tematikákban, szívesen elmélyülnek egy emberi lélek meglátásaiban és mernek ebben a egyedi, kifordított világban lépdelni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy