2021. július 23., péntek

"Emberek vagyunk szokásokkal, jó és rossz tulajdonságokkal és ezt szerintem bele kell vinni a történetekbe, ettől lesz életszerű." - Interjú Ferenc K. Zoltán íróval

 

Fotó: Szűcs Attila


Mindig nagy örömmel készítek interjút egy új szerzővel, hiszen jó érzés megismerkedni egy olvasni és alkotni szerető lélek gondolataival. Nem is olyan régen vettem kézbe Az ördög evangéliuma című regényét, melyet egy történelmi kitekintésnek gondolok, de maradtak bennem megválaszolatlan kérdések, amire feleletet szerettem volna kapni. Ezért is nagyon örülök, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a szerző. Kérlek, olvassátok érdeklődéssel Ferenc K. Zoltán íróval készített beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!


Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg Az ördög evangéliuma című regényed?

A nevem Kantó Ferenc és Ferenc K. Zoltán néven írok. Az első regényem 2019-ben jelent meg “A halál színe vörös” címmel, ami Budapest második világháborús ostromát mutatja be a védők szemszögéből. Ez a könyv annak a történetnek a folytatása mondhatni. Legalábbis kettő főbb szereplőt itt is felhasználtam, az ő háború utáni történetüket ismerhetjük meg. Mivel nem közvetlen folytatás csak kapcsolódnak egymáshoz, így nem is nevezném folytatásnak.

A könyved fő időszaka a 60-as években, a Kádár-rendszer időszakában játszódik. Elég merész gondolat egy második könyves írótól, hogy egy olyan korszakra helyezi a fő hangsúlyt, amelyben nem is élt még. Milyen forrásokból merítkeztél? Kik segítették esetleg a kutatómunkádat?

Nem gondolom, hogy merész lenne, bár sokan így gondolják. Sokkal több középkori történet született a magyar történelemből, mint újkori, de rajtuk sem lehet úgymond “számon kérni”, hogy nem éltek akkor. :) Szerencsére sok forrásanyag van, nem csak tanulmányok, hanem ugye a szüleink és nagyszüleink végigélték azt az időszakot, tehát könnyű volt utánajárni az akkori közhangulatnak. Az első könyvem esetében ez nehezebb volt, ott második világháborús veteránokkal kellett beszélnem, közülük a legtöbben sajnos már elmentek. Voltak olyan részei a könyvnek, amikor elakadtam és történészt kellett felkeresnem, esetleg régi történelem tanáromat. Köszönöm nekik innen is.

Amikor olvastam a könyvedet, egész végig egy mélységes szomorúság ülepedett a lelkemre, mely persze érthető bizonyos szinten a tematikáját tekintve, mégis megfoghatatlan volt a számomra az a sok igazságtalanság, ami jellemezte a történetet. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az adott kor szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?

Akkoriban rengeteg igazságtalanság érte az embereket, sokan beleszülettek és természetesnek vették, hogy a kormány terrorban tartja őket. A mai ember számára felfoghatatlan lehet, hogy egyetlen rossz mondat miatt akár évekre börtönbe kerülhetsz. Akkoriban nem luxusbörtönök voltak, mint manapság és az emberjogok sem érvényesültek. Rengeteg forrásanyagot olvastam és megdöbbentett, hogy mik történtek akkor. Egyfajta tehetetlen düh járt át és ezt az érzést akartam megfogni és átadni az olvasónak. Jelenleg úgy érzem ez sikerült. Kifejezetten nehézségem nem volt, kicsit untam a végére a sztorit, de ez sajnos nem újdonság. 

A karaktereid számomra nagyon élettel teliek voltak. Sokszor úgy éreztem, hogy ismerek egy – egy szereplőt. Ki a kedvenced? Kivel tudtál igazán azonosulni? Volt olyan személy, akivel nehezebben tudtál dolgozni?

Örülök, hogy így gondolod! Nagyon sokat foglalkozok a karakterek jellemvonásaival, rossz szokásaival stb. Ezek szerintem fontosak. Számomra sok könyv azon bukik el, hogy jellemtelen papírmasé szereplők vannak benne. Túlidealizált hősök, gonosznak született rosszarcúak mindenféle komolyabb ok nélkül. Emberek vagyunk szokásokkal, jó és rossz tulajdonságokkal és ezt szerintem bele kell vinni a történetekbe, ettől lesz életszerű. Legalábbis számomra. Egy karakterrel sem tudtam azonosulni és kifejezetten kedvencem sincs. Talán egy jelentéktelen mellékszereplő, a kocsmáros, akivel akárhányszor találkoznak a szereplők ugyanazt a történetet adja elő másképpen. Mi is ismerünk legalább egy ilyen embert nem? Zsuzsanna karakterét nehezebb volt megírni, ennek viszont egyszerű oka van: nem vagyok nő és profi író sem. Vele nehezebben haladtam. Összességében viszont egységesnek érzem a sztorit, senki sem lóg ki.

Fentebb említetted, hogy dühítőnek találod, hogy idézem:  „Akkoriban rengeteg igazságtalanság érte az embereket, sokan beleszülettek és természetesnek vették, hogy a kormány terrorban tartja őket.” Ebből arra következtetek, hogy határozott véleményed van az ilyen viselkedéssel kapcsolatban. Mennyire társadalomkritika a történeted? És szerinted politizálástól függetlenül, mennyire igaz ez a mostani időszakunkra? Mit gondolsz ezekről úgy általában?

Valamennyire lehet társadalomkritikának nevezni, de nem ilyen szándékkal írtam. Az egykori besúgók, hóhérok, a “párt öklei” a mai napig köztünk élnek. Ez félelmetes. Az elszámoltatás elmaradt, nem beszélünk az áldozatokról, a táborokba internált emberekről. Ez baj. Szembe kellene nézni a múltunkkal, ahogy a többi ország megtette. Szerencsére a mai korszak lényegesen és jelentősen jobb. Ma nyugodtan kimehetsz tüntetni az utcára és nem jönnek tankok Moszkvából utána, a karhatalmi erők nem lőnek a tömegbe, nincsenek sortüzek a Nyugatiban. Persze a mai kor is el van politizálva sajnos és könnyen diktatúrát kiált az ember, de szerintem a mai kormányzat sem meríti ki a diktatúra fogalmát, ahogy a rendszerváltás utáni egyik kormány sem. Történtek jogsértések, de az sajnos máshol is előfordul.

A történetedre jellemző egy bizonyos árnyalt szarkazmus, és bizony nem egyszer elnevettem magam, pedig nem humoros az adott kötet. Mennyire volt szándékos ez a kis „kiugrás”? Ironizálás vagy feszültség oldásnak szántad?

A humor az élet hétköznapi része. Mindenki próbál viccelődni néha. Talán mindkét eset igaz, egy regényben a humorral nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen mesterkélt vagy erőltetett. Szándékosan írtam bele ilyen részeket, szerintem sokat hozzátesz ahhoz, hogy életszerű legyen a sztori.

Térjünk rá kicsit a "háttérmunkálatokra". Ki tervezte a borítódat? Saját meglátásom szerint illik rá, bár elsőre nagyon horrorisztikusnak találtam. Mi volt a cél ezzel az összetett képpel?

Schiszler Ádám munkája, akinek innen is hatalmas köszönet, amiért segített! Maga a kép az én fejemben született meg, Ádám pedig tökéletesen megalkotta és hozzátette a saját elképzeléseit. A borító egy jelenet a könyvből. Szerintem kifejező lett és elégedett vagyok vele. Jól összefoglalja az egész könyvet.

Az Underground Kiadónál jelenik meg a könyved. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka?

Az első könyvem is ott jelent meg így tudtam mire számítsak tőlük. Nem is ért semmilyen meglepetés. Minden tiszteletem a kiadóé, de jellemzi őket egy rideg távolságtartás. Pontosan azt kaptam, amiben megegyeztünk, pontosan akkor amikorra mondták, egyfajta német precizitás is jellemzi őket és itt tudom, hogy sokan felszisszentek, de! Az UGK pontosan azt csinálja, amit kérsz tőle. Én tudtam mit akarok látni végeredménynek és azt is kaptam. Sok rossz vélemény kering róluk ebből én semmit sem tapasztaltam.

Az elmúlt másfél év finoman szólva is nehéz volt, hiszen egy világjárvány határozta meg a minden napjainkat, ami ha minden igaz még mindig nem zárult le és újabb problémákat jelenthet. Mi erről a véleményed? Valamint az írói oldaladat, hogyan érintette és érinti most ez az időszak? Termékeny táptalaja-e az alkotásnak, vagy egyáltalán nem befolyásol téged?

Igen sajnos rengetegen elveszítették a munkájukat, családtagjaikat, barátaikat. Sajnos úgy érzem -és ez igaz az elmúlt 5-6 évre is- hogy történelmi időket élünk épp át. Nekem is kétségessé vált, hogy megmarad-e a munkahelyem, hónapokig otthon voltam. Írás szempontjából jó volt, mert annyit tudtam dolgozni a könyvön, mint korábban soha, de azért nem csinálnám végig újra. Szerencsére a munkahelyem is megmaradt, az új könyv, pedig lassan de biztosan készül.

A könyved krimi, thriller és némiképpen horror is. Bár az utóbbit elsődleges társadalmi oldalról nézhetjük, úgy is fogalmazhatnék az „élet” horrora. Mennyire volt tudatos ezekben a műfajokban alkotni és igazán mi illik hozzád a legjobban?

Nem csak némiképpen horror hiszen... Na jó nem lövök le poént. Mind a három műfajt szeretem, sőt kifejezetten horror rajongónak tartom magamat. Teljesen szándékos volt, az első könyv után tudtam, hogy egy sokkal sötétebb hangulatú, kifejezetten nyomasztó történetet akarok írni. Nem lett teljesen olyan, mint szerettem volna, de szerintem sohasem leszek elégedett igazán. Most jónak érzem az irányvonalat, fejlődni, tanulni pedig továbbra is kell, ami csak rajtam múlik. Ha megvan a megfelelő alázat, akkor mindig lehet emelni a színvonalat picit, hiszen fejlődsz, több leszel.

Fentebb említetted, hogy újabb regényen dolgozol. Mesélnél pár mondatban erről? Illetve milyen további terveid vannak íróként? Esetleg más műfajt is kipróbálnál-e?

Nem gondolkodom kifejezetten műfajokban. Történelmi korszakokban gondolkodok és egy hozzá kapcsolt eseménysorral. Most az 1800-as évek második felében fog játszódni a történet, de többet nem szeretnék elárulni. A további terveket pedig meglátjuk. Előre nem szeretnék kijelenteni semmit, hiszen mindig van egy jobb ötlet.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik? Egyáltalán köztudott a belső körökben, hogy íróként is tevékenykedsz?

Senki sem fogadta rosszul, szerintem ez nem olyan dolog, amire rosszul kellene reagálni. Nyilván vannak olyan helyzetek, amire a család esetleg rosszul reagál, például ha szigorú konzervatív szülőknek bejelented, hogy pornózni kezdtél. De, a szerzői lét azért szerencsére más. Sohasem tagadtam, hogy írok miért is tenném? Nem nevezem magam írónak, legjobb esetben is csak szerzőnek.

További sok sikert kívánok az írónak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Az ördög evangéliuma című könyvét pedig, az Underground Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése