2021. január 31., vasárnap

Johanna Sinisalo - A Nap Magja

 

„– A természettel való elveszett, sallangmentes kapcsolatot keressük. Azt az állapotot, amelytől az ember az úgynevezett civilizáció hatására eltávolodott. Azt az állapotot, amelyet a sámánok éltek meg. A világban való teljes és tökéletes beolvadást. Az emberi lét béklyóiból való kiszabadulást. Milyen sokat tanulhatunk, megismerhetünk akkor a saját testünk korlátozott külső valóságáról, ahogyan a testünk maga látja!”

Sokszor találkozom olyan könyvekkel, melyek valamilyen formában változtatnak rajtam. Formálnak, hiszen az olvasottak olyan témát ölelnek fel, melyek elemeiben rombolják le a hitemet, vagy egyszerűen egy ősi dühöt hoznak felszínre bennem. Ez a kötet pont ilyen hatással volt rám és sajnos némiképpen rádöbbentett, hogy mennyire naiv tudok lenni a világ felé, hiszen mindig reménykedem, hogy az emberek között lévő egyenlőség nem egy álomkép csupán, de erről később. A könyvet utazókönyvként „kaptam”, melyet itt is szeretnék megköszönni. Egy nagyon meghatározó élményben volt részem.

Kezdeném a borítóval, mely először semmi furcsaságot nem okozott, mire rájöttem, hogy a képen látható forma a nőiességhez szorosan köthető és bizony keserűen felkacagtam, mert a külső kép egy remekmű a szememben, hiszen esztétikusan megmutatja, hogy miről is szól a kötet.

Johanna Sinisalo: A Nap magja című alkotása ugyan egy képzelt társadalomról mesél, mégis a mai világunk különböző népeinek negatív életformáit vegyítette egybe. Adott egy testvérpár, két lány, kik bár egy családból származnak, mégis különböznek egymástól. Egyikük a társadalomban népszerű eloikhoz tartozik, míg a másik cseppet eltér tőle. A boldogulás érdekében a család úgy dönt, hogy azonos nevelést kapnak, ezért mindent elkövetnek, hogy a látszat fent is maradjon. Hiszen ebben a társadalomban a szőke, szolgalelkű, párzásra alkamas eloik mehetnek csak férjhez és alapíthatnak családot. Az élesebb eszű morlockok alantas munkával töltik napjaikat, nem szülhetnek és megvetés övezi életüket. A két testvér boldogulásáról szól a történet. Valamint képet kapunk egy olyan létformáról, mely a XX. század küszöbén jött létre és napjainkig „jól” működik. Különböző nevelési és polgári törvényeket, szabályokat és egyéb iratokat olvashatunk. Képet kapunk az elvárt életforma különböző aspektusairól, valamint a törvény által tiltott szerekről. Köztük az erős paprika bármely formájáról is. A függőséget elemeiben elutasító rendszer mindent kiírt, ami nem felel meg az előírtaknak és vadászik mindenre és mindenkire, akinél csak a gyanú árnyéka is felmerülhet.

A kötet számomra azért formáló, mert riasztó képet fest le egy olyan világról, amiben nem élnék szívesen. Pontosan tudom, hogy a nem kívánt morlock típust képviselném és a rám váró életforma elemeiben rázta meg a lelkemet. A nemek közötti egyenlőség nyomaiban sincs meg, a nőket megalázó, kizsákmányoló rendszer alantas eszközökkel kényszeríti a nőneműeket rabszolgasorsba, bár nyíltan nem így nevezik. A felhímek bármit megtehetnek velük, a bántalmazó kapcsolat nem ritka és enyhe büntetéssel jár a kiderülése. Minimalizáltak és nagyon kemény szabályokhoz kötik a nők létezését. A párzási piac már nagyon korán jelen lesz a hölgyek életébe és bizony csak olyan tanulmányokat folytathatnak, ami a felhímeket szolgálják valamilyen formában. Nem ismerős hölgyeim a fent leírtak? Jelen korunkban is van ilyen társadalom és mélységesen elszomorít, hogy ez természetes az ott élőknek.

Erre ez az idézet a legjobb:

„ – Képtelen vagy megkülönböztetni az eloit a morlocktól?

Mirko a tekintetével méreget, metszően és áthatóan kering körülötte a döbbenet. Bámulja a szőke, göndörített hajamat, a sminkemet, a tűsarkú cipőmet, a felpolcolt mellemet, aztán Jaréra néz, és széles mosoly omlik el az arcán.
– Számoljak ki valamit fejben, vagy oldjam meg Einstein klasszikus logikai feladványát? – A hangomban nincs sem egyetlen puhán selypítő s hang, sem pedig egyetlen elnyelt vagy emelkedő szóvég. Mirko még mindig szótlanul bámul rám, én pedig kissé lealacsonyodva megpaskolom az arcát, és visszamegyek Jare mellé.”

Hogy valójában kik is az eloik? Nos erre itt a válasz:

„Eloi. Közkeletű, de nem hivatalos köznyelvi szó, amely a 40-es években honosodott meg a nyelvben, ma hivatalos kifejezéssel -> feminő (többes számban: feminövek). A nőneműek azon alfajára utal, amely aktív a párosodási piacon, és amelynek feladata jellemzően a hímneműek jólétének sokoldalú elősegítése.”

Én hiszem, hogy nincs nő férfi nélkül és fordítva. És bár fizikailag gyengébbek vagyunk, a lelki erőnk és kitartásunk sokszor sokkal magasabb szinten van, mint a hímeknek. Természetesen mindkét esetre igaz, hogy vannak kivételek, de szerencsére ez igazán megosztó.

És bizony nagyon megbecsülöm, hogy hova születtem és milyen életet élhetek. Hiszem, hogy a kapcsolatoknak szabad akaratból kell születnie. És hiszek a szerelem és szeretet erejében is, de nem vagyok idealista, sőt kimondottan hidegen ítélem meg a világot.

A függőséget okozó szerek a kötetben túlzóak. Bár a drog és az alkohol, dohány rendkívül nagy károkat tud okozni, mégis csak az első van korlátozva és ez sem mindenhol. Úgy gondolom, hogy a hajlam emberfüggő, hiszen nem mindenki lesz áldozata bármelyik szernek, ha erős vagy olyan társra lel. Hogy a paprika miért került erre a listára a kötetben igazán érdekes meglátás. Nézzétek csak!

„Mélytányérba szedek a zöldségraguból, megkeverem egy kicsit, hogy lehűljön, de ne hűljön ki nagyon. A meleg ételbe tett lövés egyedülálló: elsőre lehetetlen megmondani, melyik égeti a szádat, az élet forrósága, vagy a kapszaicin tüze.
Megremegek, amikor először megérzem az habanerót. Már három vagy négy villányival megettem, amikor végre megérzem az erejét, elsőként egy kis csobogó hullám érkezik, aztán viszont időm sem marad észrevenni, ahogy a dübörgő szökőár mindent elönt.
Kiáltás tör fel belőlem, amint a forró vasaló elkezdi a szám belsejét simogatni.
A testem összes izzadságmirigyének pórusain keresztül egyszerre lövell ki a forróság. A gerincem mentén égető cseppek ömlenek végig, a homlokom, a szemem alja, a hónaljam, a lágyékhajlatom, a nadrágom csupa-csupa izzadság, mintha magam alá löttyintettem volna valami vizeset, és ez akár meg is történhetett volna anélkül, hogy észrevenném, hiszen a láng most a nyelőcsövemen száguld végig, és úgy hasít belém a mellkasom alatt, akár egy balta.
– Áááá, ÁÁÁÁ! – ordítom el magam kétszer is, a villa csörren a tányéron.
A fülemben robban a süketség, alig hallom, amikor Jare aggódó arccal kérdez valamit, aztán megemeli a hangját:
– Minden rendben?
Felemelem a tekintetemet a tányérról, ránézek Jaréra, alakja a szempilláim alól dőlő izzadság és könny függönyén sejlik át.
– Rendben-e? Ez elképesztő!
Visszaveszem a villát a kezembe, rátűzök egy falatot a vöröslő ételből, a számba tömöm. Akár át is lyukaszthatnám a nyelvemet a villával, észre se venném a különbséget. A pompás, kínzó gyötrelem újra olyan érzéssel tölti el a szám belsejét, mintha valaki éppen a fogamat ütötte volna meg kalapáccsal.”

A kötet egy hatalmas társadalomkritika is egyben, mely megmutatja, hogy tulajdonképpen világunk elszórtan, elemeiben tartalmazza ezeket a „képzelt” törvényeket, csak szerencsére nem egy országra értendő. És ami a legjobban kiütközik, hogy a felsőréteg még itt is mindenhez hozzájut, és másokon való nyerészkedésével tartja fent magát. Nyilván a köznép szenvedése által maradhatnak fent ezek az alantas törvények, ami rendkívül megrázó a számomra. Hogy őszinte legyek undorodom minden ilyen életformától.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán izgalmas, rémísztő, de annál érdekesebb történetet olvashattam. Akár nő vagy, akár férfi érdemes egyszer olvasnod, hiszen a szórakoztatás mellett rendkívül éles képet fest egy lehetséges életformáról is.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Metropolis Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy