Egressy Zoltán - A virágot jelentő deszkák

 

„Ahhoz, hogy az ember tudjon valamit, kellő mennyiségű energiát kell befektetni.”

 

 

Még mindig nagyon kacagok, pedig már tegnap befejeztem a könyvet. Ugyanis vannak azok a bizonyos történetek, amelyek még olvasásom után is velem maradnak, igaz mindig más okból. Jelen esetben egy nagyon vegyes olvasási élményen vagyok túl, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném elmesélni nektek, hogy miképpen is állok a gördeszkázáshoz. Hogy mi köze ennek a kötethez? Oh, nagyon is sok, ugyanis az alapsztoriban ennek a tevékenységnek van a főszerepe.

Nos, hogy rövid legyek –tőlem szokatlan módon- a gördeszka sosem volt a szívem csücske, pedig még csak ki sem próbáltam. Ellenben az általános iskolai éveimben az osztálytársaim körében nagyon menőnek számított, ha valaki így járt iskolába. A gondom csupán annyi, hogy borzasztó zajos. Ellenben a pozitívuma mindenképpen a látvány, ahogy a fiatalok ügyesebbnél-ügyesebb trükköket alkalmaznak. Szóval részben megértem a könyvben szereplő felnőtteket, de megint előre szaladtam.

Egressy Zoltán József Attila – díjas magyar író, költő, akinek számos kiváló regényt köszönhetünk. Ilyenek többek között a Szarvas a ködben vagy a Százezer eperfa című alkotásai. Gyermekirodalom tekintetében már két könyvet is megálmodott a kisebbeknek, amelyek a Piszke papa meséi címet kapták. Első ifjúsági regénye viszont jelen esetben A virágot jelentő deszkák címmel 2022 egyik újdonságaként került a hazai piacra, amelyet a Móra Kiadó gondozásának köszönhetünk.

A cím elsőre nekem is furcsán hangzott, de a kötet végére bizony nagyon is megértettem, sőt fel is kacagtam. Nem is lehetett volna találóbb nevet adni eme kiadványnak, rádadásul Szabó-Nyulász Melinda illusztrációi még fergetegesebbé tették az amúgy sem unalmas történetet.

Adott négy fiatal suhanc, akik a gördeszka királyaiként minden nap a helyi lakótelepen bosszantják az ott élőket. Különösen Tücsi bácsit és Pölö nénit. Az előbbi közösképviselőként, míg az utóbbi egy „kedves”, de annál kíváncsibb lakóként harcol a „baromarcúak” ellen. Igen ezt a gúnynevet kapták a fiúk, hiszen a napi háromszoros intelem sem hat rájuk soha, ráadásul Pölö néni új tudománya – az ecetes, fokhagymás víz – sem árthat nekik, főleg, ha csak más kap ebből az égi áldásból rendszeresen. A két felnőtt egymáshoz való viszonya sem probléma mentes, elvégre az asszonyi érzelmeknek igazán nehéz ellenállni… vagy mégsem?

Ugyanezen a téren bandáznak a Viráglányok is, akik a nevük után egy csapatot alkotnak. Bár lenne egy negyedik leányka is, de ő sajnos bármennyre is helyes és megfelelne a csapat szigorú szabályainak – nem kerülhet be, pedig milyen jó lenne.

Természetesen a két banda között óriási harcok és pimaszkodások húzódnak meg, pedig néha-néha a hormonok is közrejátszanak.

Az egész kálvária végül odáig fajul, hogy a felnőttek egy igazán komoly tervet eszelnek ki. Majd ők megmutatják, hogy kikkel kezdtek ki a suhancok! Eközben pedig a két csapat között is elindul egy igazi verseny, amelynek tétje talán mindenkit igazán meglephet!

Tudom, hogy egy ízig-vérig ifjúsági könyvet vettem kézbe, amely tele van poénokkal, nagyon mai problémákkal és szlengekkel, de őszintén szólva az elején nagyon nem tetszett Tücsi bácsi viselkedése és kimondottan irritált a „baromarcúak” kifejezés is. Valahogy nem fér össze számomra ez a fajta trágárság az ifi regényekkel. Ugyanakkor a végére megszoktam és végül teljesen elengedtem.

Karakterek tekintetében szerettem a fiúkkal és a lányokkal is egyaránt „bandázni”, valahogy természetes volt ez a macska-egér játék és nagyon jól szórakoztam a felnőttek puffogásán is.

Azt kell, hogy írjam tényleg nagyon mai a történet, csupa olyan problémával, amely bármelyikünk gyermekével, vagy körülöttünk lévő fiatalokkal is megeshet. Jó volt beleilleszkedni ezen gyermekek szemszögébe és éppen aktuálisan pimaszkodni a felnőttekkel.

A könyv üzenete is elég aktuális, ráadásul jó megoldásokat kínál akaratlanul is.

A kötet vége ugyan meglepett, de talán ez volt az egész őrület legjobb lezárása.

Azt kell, hogy írjam egy estés szórakozásnak tökéletes volt, de valószínű nem fogom újra kézbe venni.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert ebben a történetben mindenki megleli önmagát és a remek szórakozásnak nincs korosztályos határa. Kalandra fel!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Avar Judit - Kőberótt

„Múltak szépítése

Felemelő önámítás

A történtek bevallása

Illendő magatartás”

Mostanában kicsit félve kísérletezem a kortárs költészet terén, mert az utóbbi időben többször nehezen tudtam befogadni egy adott szerző gondolatiságát és nem feltétlenül a mű hibájaként róttam fel ezt az élményt. Nem mindig vagyok befogadó lelkileg, de ha már megveszem a könyveket, szeretném ütemesen feldolgozni, átélni mondanivalójukat. Most is úgy álltam neki az olvasásnak, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom, legfeljebb félreteszem és később egy letisztultabb időszakomban visszatérek hozzá. Ami még érdekes a mostani olvasásomnál, hogy tulajdonképpen egy új kiadót is most ismertem meg, mert bár régebben ifjúsági vonalon már olvastam tőlük egy kiadványt, de a költészet sokkal zártabb tereiből még nem „csemegéztem”. Miután ezt a felfedezést megállapítottam, már sokkal nyugodtabban merültem el a szerző kötetében. 

Ezek után nem lesz meglepetés valószínűleg, hogy első olvasásom volt a költő munkásságából. Avar Judit költőnő immáron negyedik kötetét publikálta, amely jelen esetben egy rendkívül igényes és széleskörű alkotáscsokrot tartalmaz. A szerző múltját tekintve a zenei élet egyik kiemelkedő csillaga. Régi zenészként hosszabb ideig reneszánsz és barokk műveket énekelt és játszott viola da gambákon. Magántanárként pedig többek között éneket tanít növendékeinek. A versek szeretetét már tizenhat éves kora óta vallja és az írást is ettől az időszaktól számítja. A szerzőről itt tudhatsz meg többet.

Irodalmi téren is felfedezhető az önkifejezési formák kutatása, hiszen ebben a verseskötetében jól látható, hogy milyen sokrétű és sokszínű a művésznő.

Ez a verseskötet változatosság szempontjából két részletre bontható, míg az első és egyben főszál egy bizonyos képvers formához köthető, addig a másik a kissé „hagyományos” verselésnek is nevezhető alakzatokból merítkezik.

A képvers vagy más néven kalligram, olyan vers, amely a betűk, szavak, szövegrészletek, verssorok sajátos grafikai-tipográfiai elrendezésével egyszersmind képileg is megjelenítik a témakört. Ebben a kötetben számos ilyen alkotás fedezhető fel, amelyeket kiemel a szerző stílusának egyedisége is.

Nagyon szívesen megjelenítenék ezekből az alkotásokból formailag is egyet – kettőt, hogy mindenki jól lássa, hogy milyen művekről is írok most, de sajnos a jelen lehetőségeim igen szűkösek, ettől eltekintve természetesen a versekből mindenképpen válogattam.

Két számomra kedves alkotást szeretnék megmutatni, amelyekről elmondható, hogy nagy igazságot rejtenek. Elvégre a nőiesség hátrányairól vagy éppen a művészekhez való hozzáállásunkról kevesen írnak igazat és azt is kendőzetlenül már szinte elenyészően. Azt gondolom, hogy egy a nyers valóságot átadó alkotás csokor pont elegendő arra, hogy az olvasó elgondolkodjon mibenlétéről és esetleg átértékelje, hogy ő maga hova tartozik, és mit tesz a jelenben. 

 Az első alkotás a művészekről mesél, íme:

„A költő semmiből megél

Nem eszik – nem iszik

Ruhát sem cserél

Tátott szájjal szívja a bódító étert

Oly eleven

Lecsapni se kívánatos

Bár viszolyog a bírálattól

Pillanatra megdermed

De spongyát rá

Buzgón ontja eszmefuttatásait

Ábrándjai nem kényszerképzetek

Verseiért megmászná a jéghegyet

Hason csúszik visszafelé

Egyetlen gatyája kireped

Ez azért még jól jöhet

Hatásosabban okádja tőle

A kínrímeket

És lám

A művészet felragyog

Mi áll mögötte

Nem is gondolod

Hősünk a rajongástól

Reménykedve patkol el

Hogy holtában nagyon fájjon

Netán hamarabb kerül fejére

Tövisspékelt babérkoszorú”

A második pedig a nőilét egy árnyékoltabb oldalára vetít fényt, amelyet többnyire letagadunk, mégis igaz. Természetesen nem szabad általánosítani, hiszen sokunk más tartalmat ad a fenti fogalomnak, de ettől függetlenül ez a tematika sajnos nagyon igaz. Figyeljétek csak!

„Illegsz – billegsz
Tipegsz – topogsz
Sandán pislogsz
Selypegsz – nyafogsz
Biztosan tájolva
Így kelhetsz el

 hagyd el a férfit
ha mellette félsz
és nem úgy élsz
ahogyan remélted

 A teherbeesést
Ne tekintsd megoldásnak
Megszűnik személyes létezésed
Lehetetlen elmenned
Eszedbe jutnak a gyermekek
Miattuk pláne nem mered

Anyaként lejárt a szavatosság
Ismét jöhet a szabadosság”

A könyv számos verse apró emlékek mozaikja, amelybe könnyen beleillesztheti bárki a maga lelkét, és ha e kettőség létrejön, már a szem sem marad szárazon, hiszen magunkénak érezzük a sorokat és minden fájdalmat felszívunk, mint vizet a szivacs.

Ettől is olyan különleges ez a kötet, hogy számos formában megérinti az olvasói lelkeket és csak akkor szabadulhatunk igazán, ha hagyjuk, hogy a szavak valódi jelentése megmérettessen, és mint egy bukott rab végül láncainkat levetve, szemet lesütve kimerészkedjünk a fénybe. Mert az élet nem csak móka és kacagás, de mégis, még az árnyékos időszakokban is van egy picinyke fénycsík, amelynek létezése a legnagyobb ajándékok egyike. A remény minden pillanatban megerősíthet bennünket, csak meg kell látni. Tartsd az arcodat a fénybe, hogy a lelked feltöltekezzen, majd pedig olvasd el ezt a verses kötetet és megérted mennyi mindent kaphatsz általa.

Hogy kinek ajánlom? Tulajdonképpen minden olyan léleknek, aki szereti a különlegesebb költészetet. Hiszen csak ki kell nyitnod lelked ablakát és a versek egy új dimenzióba repítenek. És ne feledd: az élet akkor szép, ha a remény csillanását még a legsötétebb időszakban is észreveszed. Egy vers pedig akkor szól igazán hozzád, ha nyitott szívvel olvasod a sorokat.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Fekete Sas Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Holden Rose - A lapátos fickó

 

„El se tudod képzelni, hogy milyen egy rendes ígéret, és milyen mélyen sértő, ha nem tartják be.”

Emlékszem gyermekként, hogy milyen sokáig féltem a sötétben. Sokszor felkeltettem a nagyszüleimet, hogy jöjjenek velem ki az illemhelyre, mert bár a szobából csak pár lépésre volt a fürdőszoba, mégis nehezemre esett kimenni egyedül. Mindig attól féltem, hogy a sarokban egy sötét árnyék lapul és csak arra vár, hogy én kimenjek. Ez az érzés egészen addig meg is maradt, míg pár évre rá egy nagy akváriumot kaptunk, amelynek esti kék derengése az egész szobát be nem világította. Ezek után a félelmem is elpárolgott, amely felnőttként már egyáltalán nincs jelen. Most már szeretek a sötétben ülni és nem ijedek meg az árnyékoktól.

A mostani ifjúságnak íródott történet a Lapozz és parázz! jeligével egy olyan élményre csábított, amely azzal kecsegtetett, hogy bizony most lehet, hogy mégis lámpafénynél fogok aludni. Kicsit ugyan csalódottan vettem tudomásul, hogy nem interaktív kötetről van szó, hanem regényről, mert megtévesztett a fent említett szlogen, de ettől függetlenül az élmény nem maradt el. 

Holden Rose, alias Kovács Attila neve már ismertebb az ifjúsági műveket olvasók körében, elvégre egy több könyves íróról van szó, aki Howard Matheu különös esetei című gyerekeknek szóló krimi sorozatával vált ismertebbé. Róla honlapján olvashattok több érdekességet.,

A lapátos fickó című regény 2022 nyarának egyik újdonsága, amely a Móra Kiadó gondozásában jelenik meg. Ennek a kötetnek már a címe is ad egy bizonyos borzongós érzetet, amelyhez a borítón szereplő árnyalak is csak hozzátesz. Egyébként nagyon illik a könyvhöz, de erre igazán csak olvasás után jöttem rá. A borítóterv ismételten Müller Péter munkáját dicséri, ami számomra már egy „megszokott” minőséget is jelent.

Ebben a sztoriban bizony minden megtörténhet. Nem hiszed? Nos, akkor gyere és fedezd fel velem ennek a bizonyos Lapátos fickónak a történetét.

„[…] mert rémálomból ébredni olyan, mint víz alól a felszínre törni.”

Adott egy család, ahol az édesapa taxisként keresi kenyerét, az anyuka pedig nagy szeretettel terelgeti gyermekeit. Bár a munka mindkét szülőt leterheli, mégis a kötelező esti vacsora adja ennek a családnak a napi szeretetteljes feltöltődését. A két gyermek között nagy a korkülönbség, ezért a kislány még csak ovis, bátyja, Timo, pedig idén kezdte meg a hatodik osztályt. Timo eminens tanuló, aki barátjával, Owennel alkotják az iskola egyik legsikeresebb kvíz csapatát, a Quiz Quittek-et. A két fiú kezdeti nagy barátsága, egy kellemetlen iskolai kiránduláson megtörni látszik. Timo körül egyre több furcsa esemény történik és egy idő után elveszti a legjobb barátját, de még az iskolában is furcsán tekintenek rá. Vajon mi lesz a kvíz játékkal, ha az iskola legsikeresebb csapata feloszlik? És hogyan magyarázhatja meg egy fiú, hogy egy sötét derengés követi? Egy lapátos férfi, aki kilép a homályból és egy csillámos leány, aki megoldása lehet ennek a rejtélynek. Gyere és kalandozzál velünk egy csupa izgalmas és kissé para történetben!

„Mindig nehéz, ha valamit kizárólag egy ember lát. A többiek legtöbbször nem hisznek neki, vagy furcsállják a dolgot, esetleg kételkednek az illető épelméjűségében, a legrosszabb lehetőség pedig, hogy kinevetik.”

Hogy őszinte legyek nagyon kedvemre való volt ez a történet. Tudom, hogy nem a szokványos kereteken belül mozogtunk, de pont ettől vált számomra kiemelkedővé. Igaz, hogy kissé félelmetes volt egy bizonyos szellem miatt, mégis sokszor elmosolyodtam, mert az jutott eszembe, hogy fiatalabb koromban én is mennyire szerettem volna ezt a történetet.

Timo karakterén keresztül ismerhettem meg az eseményeket, és őszintén szólva nem lettem volna a helyében. Sok kínos és talán veszélyes szituáción keresztül vezetett az útja, amely valljuk be, hogy olykor még nekem is, mint olvasónak kellemetlen érzés volt. Ugyanakkor egész végig azon gondolkodtam, hogy mennyire vág a srác esze és tényleg jó volt a bőrébe bújni. Ráadásul szép jellemfejlődésnek lehettem a tanúja, de nem feltétlen csak nála.

„Egy kitűnő tanuló mindig orvos vagy mérnök szeretne lenni, a lényeg, hogy jó nehéz legyen a felvételi, és senki ne tudja teljesíteni, csak az ilyen eminensek […].”

Események szempontjából egy percig sem unatkoztam, sőt, végig izgultam az egész könyvet. Sok igazságot fedeztem fel a lapokon és nagyon örültem, hogy az üzenete is tisztán érthető, de természetesen érdemes odafigyelni a részletekre.

Azt hiszem, hogy a szerző nálam elérte célját, mert bizony kedvenceim egyike lett a könyve, pedig az alapsztori kissé elcsépelt, mégis képes volt újdonságokkal színesebbé tenni.

Remélem, hogy hamarosan újabb kötettel örvendeztet meg az író, de addig is biztos vagyok benne, hogy nem utoljára vettem kézbe ezt az írását.

Ajánlom minden bátrabb fiatalnak és természetesen a felnőtteknek is, hiszen aki a saját árnyékától megijed, annak ez a kötet kész gyötrelem lesz! És egy gondolat: ”El kell fogadni mások hibáit. […] nem a saját hibáimon kell rágódnom, és nem kell félnem attól, hogy hibázok, helyette igyekeznem kell megbocsátónak és elnézőnek lenni mások hibáival szemben. Úgy talán az enyémek sem lesznek túl feltűnőek.”

Amennyiben belevágnál ebbe a kalandba, akkor a Móra Kiadó weboldalára látogass el!

Írta: NiKy