"A meseolvasás valójában nem egy plusz feladat az amúgy is fáradt szülőknek, hanem meghitt együtt töltött idő, ami jó esetben szórakoztat és kikapcsol gyereket, felnőttet egyaránt."- Interjú Farkas Barbara írónővel

Mindig nagy örömmel ismerkedem meg első könyves szerzők munkáival, hiszen sosem tudhatom, hogy milyen „kincsekre” lelek általuk. A mostani beszélgető partnerem is egy számomra újdonságként ható, de rendkívül kedves és bájos történet megálmodója. Nagyon örülök, hogy elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel Farkas Barbara írónővel készült beszélgetésemet. Kezdjünk is hozzá!

Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Már gyerekkoromban írtam kis történeteket és vezettem naplót is. De akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha is író lesz belőlem. Így visszagondolva, az egész életemet végig kísérte az írás, de általában csak akkor nyúltam hozzá, ha valami rosszat ki kellett írnom magamból. Aztán kislányom, Panni születése után kezdtem meséket írni saját magunk szórakoztatására. Ezeknek a meséknek egy macilány volt a főszereplője, akivel minden nap az történt, ami a kislányommal. Ahogy nőtt Panni, úgy változtak a mesék is, és a mesélés, meseírás igazi közös program lett számunkra, és szerencsére azóta is az.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni a Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvedet, melyet nagyon megszerettem. Egy kutya családon keresztül mutatod be a kis gyermekekre jellemző viselkedésformákat, szépen rávilágítva arra, hogy bármilyen bosszantó is lehet egy adott esemény, de szeretettel és türelemmel meg lehet tanítani gyermekeinket a helyes viselkedésre. Honnan jött az ötlet, hogy egy kutyacsaládot helyez a könyved középpontjába? Miért ezt az állatot választottad?

A kislányom két éves korában menthetetlenül beleszeretett a kutyákba. Onnantól kezdve nálunk minden a kutyákról szólt. Naponta jártuk a környéket és minden itt lakó kutyát megnéztünk, megismertünk. A kislányom kedvence egy közelben élő tacskó lett. Tulajdonképpen így lett a macilányból Kicsi Tacsi.

Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végig lapoznom a kötetet. Ki illusztrálta a könyvedet?

Én készítettem a rajzokat is.

A könyvben három mese található. Mindegyikről elmondható, hogy könnyű a nyelvezete és bizony a tanító szándék mellett, a rejtett humor is színesíti a meséket. Milyen szándékkal írod a történeteidet és hány éves kortól ajánlod?

Szeretném, ha a szülő és a gyermek egyaránt jól szórakoznának, amikor a meséimet olvassák, számomra ez az egyik legfontosabb. Másrészről ezek a mesék a szeretetről, a megértésről és az elfogadásról szólnak olyan formában, amit egy kisgyerek is könnyedén megért. Két éves kortól ajánlom a meséimet, de azt gondolom, az olvasást nem lehet elég korán kezdeni.

Kicsi Tacsi kalandjai oldaladon láttam, hogy színező is kapható a könyved mellett. Milyen rajzok találhatóak benne? Készségfejlesztő feladatok esetleg színesítik a lapokat?

Kicsi Tacsi kalandjai a Pipacsosmezőn címmel készítettem egy színezőt, ami 20 oldalon keresztül mutatja be Kicsi Tacsi életét: hol lakik, mit szeret, melyik a kedvenc játéka, étele. Mindegyik oldalon egy-egy fekete-fehér, kiszínezendő kép található és hozzá egy kis magyarázó szöveg, így végső soron egy mesét is lehet kerekíteni belőle Kicsi Tacsiról.

Azt vettem észre a könyved olvasása folyamán, hogy mentes minden „csúnya” szótól, nem gyerekeknek való kifejezéstől. Mit gondolsz, hogy manapság egy mesekönyv mennyire tudja befolyásolni a gyerekeket? Gondolok itt elsődlegesen, ha a kisebb korosztályú gyermek rondán kezd beszélni. Lehet-e hatással a kicsikre egy mese vagy történet?

A kisgyerekek mindent úgy szívnak magukba, mint a szivacs, minden hatással van rájuk, az egyszer hallott vagy látott mese is. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy egy kisgyerekeknek szóló történet tényleg a kisgyerekeknek szóljon és mentes legyen a csúnya szavaktól és minden mástól is, ami még nem nekik való.

Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Egyértelműen mese! Mi nagyon kevés rajzfilmet nézünk, Panni sem igazán igényli és tévénk sincs.

Hazánkban a kulturális színvonal csökkenése egyre aggasztóbb a kimutatások szerint. 100 családból jó, ha 40-nél van jelen a napi meseolvasás és ebből is legalább a fele egy idő után elhagyja ezt a szokást. Mit gondolsz arról, hogy miért történik mindez? És szerinted mivel lehetne javítani a mesék iránti igényt?

Szerintem sok szülő nincs tisztában azzal, hogy milyen csodálatos pozitív hatásai vannak a meseolvasásnak a gyerekek számára és hogy ezt nem lehet a tévénézéssel, mesenézéssel helyettesíteni. A meseolvasás valójában nem egy plusz feladat az amúgy is fáradt szülőknek, hanem meghitt együtt töltött idő, ami jó esetben szórakoztat és kikapcsol gyereket, felnőttet egyaránt. Ha ezekkel tisztában lennének, vagy képesek lennének ezeket a szempontokat is szem előtt tartani, az talán segítene ezen a romló tendencián.

Azt vettem észre, hogy kis hazánkban egyre több olyan kötet jelenik meg, amely magánkiadásban kerül a könyvesboltok polcaira. Számos írótól hallottam, hogy inkább így adja ki a könyvét, mint a meglévő kiadóknál. Mások pedig arra panaszkodnak, hogy hiába küldik el a nyersanyagot, sokszor még választ sem kapnak. Szerinted is jobb magánkiadásban megjelentetni könyveket? Mit gondolsz úgy általában erről?

Mivel még csak magánkiadásban jelent meg könyvem, csak erről az oldaláról vannak tapasztalataim, így azt nem tudom megítélni, hogy jobb-e. Azt gondolom, hogy magánkiadásban is ki lehet adni egy könyvet, és ez nem von le semmit az értékéből, ráadásul nagyon sokat lehet tanulni belőle. De szívesen kipróbálnám milyen egy kiadóval együtt dolgozni egy könyvön. És volt olyan is, hogy úgy éreztem a magánkiadás során, hogy hiányzik a kiadó nyújtotta szakmai segítség és támogatás.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatunk tőled újabb mesekönyvet?

Készül a mesekönyvem folytatása, melynek címe, Kicsi Tacsi kalandjai Apa Tacsival lesz, bár pontos megjelenést még nem tudok mondani. Mivel rengeteg mese van még a tarsolyomban, remélem, hogy Kicsi Tacsi még sok-sok izgalmas kalandba keveredik a jövőben.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvét pedig a Kicsi Tacsi weboldalon tudjátok beszerezni.

Írta: NiKy

Mike Menders - Hercegnő

 

„Az emberek többségének fejébe száll a győzelem, amikor nagy bevételre tesznek szert, és valakinek hiszik magukat.”

Nem sűrűn fordul elő, hogy erotikus irodalmat értékelek, de vannak bizonyos szerzők, akik vagy belopták magukat az én „kérges” szívembe, vagy nagyon nem tetszik, amit olvastam tőlük. És igen, ilyenkor merészelek írni egy-egy kritikát, de, hogy most melyik esetről van szó, hamarosan kiderül. Ezt a könyvet egy nagyon kedves barátnőmnek köszönhetem, hiszen volt olyan önzetlen, hogy kölcsönadta frissen beszerzett példányát, ezért szeretném itt is hálámat kifejezni. Köszönöm szépen.

Mike Menders szerző neve azoknak már biztosan nem újdonság, akik sűrűbben olvasnak pajzán történeteket és őszintén szólva én is hallottam már az íróról. Nem első olvasásom volt az alkotótól, hiszen pár hónapja egy másik sorozatának első kötetét szintén kézbe vettem és ennek a kötetnek az első részéhez is volt szerencsém. Az író nagyon éles határt szab az ízléses erotika és a közönségesség között. Hogy éppen ki hogyan értékeli, függ az olvasó hangulatától és nyitottságától is úgy gondolom.

Mike Menders – Hercegnő című regénye 2021 egyik újdonsága, amely bár magánkiadásként látta meg a napvilágot, de ebből senki se vonjon le hirtelen negatív következtetéseket. Nagyon sok ilyen típusú könyvet vettem már kézbe és bizony több kincsre leltem közöttük.

Amit elsőre megszoktam vizsgálni, az a kötet borítója és úgy átlagban a külseje. Azt elsőre megállapítottam, hogy a borítókép bár szexi, mégis diszkrét és ettől ad egy bizonyos izgalmas érzést. Már az első lapon meglepődtem, hiszen dombornyomott névjegyet elvétve találok az ilyen típusú regényekben, de bizony ebben a kötetben ott az író jele és ez ad egy bizonyos eleganciát, amit kimondottan igényesnek gondolok. Nézzük is, hogy ezek után miről szól ez a történet.

A Házinyuszi folytatását tartod majd a kezeidben kedves olvasó. Ha még nem olvastad az első részt – öreg hiba- akkor kérlek, hogy tedd félre ezt a kötetet és előbb a „nyuszikával” ismerkedj meg. Aki viszont már tudja, hogy mire számíthat, annak nem kell bemutatnom főszereplőnket. Hank egy bizonyos érzelmi cunami után kezdi összeszedni magát, de ahogy várni lehet, ez nem megy zökkenőmentesen. Már csak azért sem, mert a pimasz élet ismét elébe sodorja válságának okát, Misty-t. Főszereplőnk kimondottan szereti a merész kalandokat, így egyik játékból csöppen a másikba. Hogy ez éppen hol és miképpen zajlik, azt mindig a helyzet hozza és természetesen egy „őrült” lakótárs, aki nem bír a vérével. Ez a játék egyre veszélyesebb és mások is színre lépnek általa. Hogy mi lesz ennek a vége? Nos, erről nem beszélhetek, de bízom benne, hogy vagy olyan kíváncsi és kézbe veszed a könyvet.

Szubjektív meglátásom szerint az író ismét elengedte a fantáziáját és persze ezt nem csak az erotikus részekre, hanem az emberi kapcsolatokra is értem.

Karakterek szempontjából még mindig Hank pártján állok, és hiába vagyok nő, a hölgy szereplőket ki nem állhatom. Már az első résznél is ezzel volt a legnagyobb problémám, egyszerűen egy normális női karakter sincs ebben a történetben. Természetesen esti mese felnőtteknek írott formában, mégis úgy gondolom, hogy a jobb hatás kedvéért egy minőségibb fehérnéppel nagyobb hatást lehetett volna elérni. Természetesen nem hibátlan a férfi oldal sem, de ha az „Éhes Malacka” becenevet ráillesztem, meg tudok bocsátani neki bármilyen helyzetet.

Viszont még mindig nem vagyok kibékülve a trágárság bármely formájával, egyszerűen nem kell bele. Az erotika így is lángra lobbantja a lapokat, de számomra ezek a kifejezések inkább lohasztóan, sem mint vágykeltően hatnak.

És csak csendben jegyezném meg, hogy már nem először érzem úgy, hogy a szerző álmait olvasom valós életéből merítkezve.

Ettől függetlenül érdekes olvasmánynak gondolom és kíváncsi vagyok, hogy a harmadik része a sorozatnak mivel kecsegtet majd.

Kedves hölgyeim és uraim, kéziféket be, egy kellemes ital társaságában kezdődhet is az olvasás. De egy jó tanács előtte, ha lehet, tedd ki a táblát: „Olvasok!”

Ajánlom a könyvet az erotika kedvelőinek és azon olvasóknak, akik szeretik a fűtöttebb történeteket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó webshopjának oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Halmosi Sándor - Neretva

 

„Szörnyetegek vagyunk.

Vemhes vaddisznón ülünk és szelfizünk.

Fehér a fogunk.

Minden gyalázatunknak mi adunk nevet.”

Már nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, ugyanis a Gondolat Kiadónak köszönhetően egy pár hónappal ezelőtt volt szerencsém olvasni az alkotó Napszálkák című kötetét, amely a mostani verseskötet első része. Akkor nagyon megkedveltem a szerző stílusát, elgondolkodtató sorait és legfőképpen azt a mély emocionális töltetet, amelyet át kívánt adni olvasójának.

Tehát a fent említett várakozással rendeltem meg a könyvet és szaladtam is boltba, hogy kézbe vehessem minél előbb. Ráadásul már az első perctől „régi ismerősként” gondoltam a könyv borítójára és bizony beigazolódott a sejtésem, miután voltam olyan pimasz és hátralapoztam, hogy meglessem, hogy kinek a munkáját láthatom. Fábián István grafikái csodálatosak a maguk egyszerű, de nagyszerű elveként. Az illusztrációi mindig lényegre törőek, mégis bonyolultak. Aki szereti a képzőművészet eme ágát, feltétlenül tekintsen rá a művész úr munkáira. Ezt az alábbi linken megteheted.

Halmosi Sándor – Neretva című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg. A borítón egy komor színhatás látható, hiszen a feketén átsejlő szürke felírat és kövezet minta egy apró reménysugárként van jelen. Ráadásul ebben a szürkeségben egy emberi alak eltorzult sziluettjét véltem felfedezni, amely olvasásom folyamán visszaigazolódni látszott.

A költő könyve most is igen merész és gondolatébresztő sorokat rejt magában. A társadalmi és egyéni kritika tükröződik vissza a lapokról, amelyek eleven húsként égetik az olvasó lelkét. Erre nagyon jó példa ez a verse:

„Szelídülsz, összetörsz. Azt mondod,

ami van. A fényeket nem töröd,

a vizet nem mered. A közhangulat

hidegen hagy. Világvégi hangulattá

szelídül. Összetör.”

A kötet négy részre osztható, melyek a következők:

1. Szeretik a népek
2. Neretva
3. Agapé
4. A belső eszkimó

Mindegyik főcím nagyon beszédes és tulajdonképpen az egyes részek külön-külön is tökéletesen megállják a helyüket, mégis egységesen letaglózó és nagyon fájdalmas.

Szeretik a népek cím alatt olyan költeményeket találunk, melyek a világról és a világnak szólnak. Tulajdonképpen egy kritika egyes témakörökre lebontva, amelyek közül is ez számomra a legerősebb:

„Kirepültek ma is, idő van.

És sötét, kegyelmi állapot. Most kell igazán

vigyázni, most kell erősnek lenni – és maradni,

nem elszökni. Felseperni, kiszellőztetni a szebb

időket is látott körletet. Szabadon sírni, félni

Isten szabad ege alatt. Bízni a korrekt eljárásban.

Hinni az elszabadítóban, a világ helyett.

Elengedni az embert.

Várni hajnalig a denevéreket.”

A második rész Neretva névvel hirdeti magát, amely megegyezik a könyv címével is. Elsőre valószínű nem mond semmit az olvasónak, de aki kicsit is tájékozottabb vagy szemfülesebb rá fog jönni, hogy bizony ez a név nagyon is különleges. A Neretva folyó Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén található. Tulajdonképpen ennek elsőleges szimbóluma mellett egy bizonyos átívelést, átfolyást tapasztalhatunk, amely az összes verset összefogja, és egy egységgé teszi. Hangulatilag a megemelkedett, kissé harcias, valamint a megtört és reményvesztettség érzését köti össze. Erre két példa, nézzétek csak:

„Annyi év után annyi év jön.

És annyi böjt annyi tor okán.

A szénakazal belülről szúr.

Késő van. És mindig késő lesz.

Hiába futsz a lélekszekér után.”

És a második:

„Kell az életnek az élet, testnek a test,

s közé a nehezék.

Így találkozunk, világ a világ.

Így lesz ki az ötödik kerék.

És az idő így telik ki.”

Harmadik címként szintén egy jelentős nevet kapunk, amely meghatározza ennek a résznek a hangulatát. Az Agapé cím hétköznapibb értelemben nyolc fajta szeretetet jelent (erosz, philia, storgé, pragma, mania, ludus, philautia, és agapé). Mivel görög eredetű szóról beszélünk, ezért eme néphez társíthatóak a szó valódi jelentései, amelyek a szeretetet, vendégséget takarják. Innen is szeretnék két különlegességet megmutatni nektek.

„A szörnyűségnek mindig két vége van,

és egy emberi teste. Hiába kenjük ördögre,

Istenre. És hiába keverjük bele

az angyalokat. Minden, ami a létezést

karcolja, a mi ujjlenyomatunkat viseli.

Minden nyakon gallér.

Minden ing alatt dögcédula.”

És a második:

„Ha leveszed a falról, ott marad a helye.

Ha kitéped, sarja nő.

A megerőszakolt test erőszakos lesz,

és erőtlen. A lélek kidobott serpenyő.”

A belső eszkimó címmel olvashatjuk a költő utolsó verseit ebben a könyvben, amelyek tulajdonképpen egy belső vívódást, egyfajta elszámolást fejeznek ki. Nézzétek csak:

„Ahogy lepereg rólad a maradék szeretet.
Ameddig lepereg a fény is. A mozdulatok
maradnak. A kiszolgáltatott testhelyzetek.
Leejted a stigmát. Felszeded a szemetet.”

Mint látható egy igen határozott és rendkívül depresszív hangulatú verselésről van szó, mégis magával ragadó és rendkívül impozáns.

Szubjektív meglátásom szerint Halmosi Sándor eddigi -általam ismert- legerősebb alkotásait olvashattam, amelyeket elsősorban diszfória és másodsorban harcias hangulat jellemez.

És szeretném megmutatni a személyes kedvencemet is nektek:

„A hazugságok elérték

a kritikus tömeget.

Likvidátorok vagyunk.

Nem épül szarkofág.”

Összességében egy rendkívül fájdalmas, de annál megragadóbb könyvet olvashattam a költő tollából. Alig várom, hogy eme sorozat harmadik könyvét is kézbe vehessem és az is biztos, hogy ezek után keresni fogom az alkotó eddig megjelent műveit.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert aki szereti a költészetet, ebben a könyvben megtalálhatja mai világunk egyik fontos igazságát.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Gondolat Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

"Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni." - Interjú Péri Györgyi írónővel

 

Fotó: Jakab Szilárd

Minden évben megfogadom, hogy különleges oldalukról szeretném bemutatni a szerzőket az interjúk folyamán, olyan személyiségükre rávilágítva, amelyek bár a könyveikben megmutatkoznak, mégis csak a figyelmes olvasók számára észlelhetők. A mostani interjú alanyom egy számomra nagyon fontossá vált írónő, akinek mind a két könyvét a szívembe zártam és sokat köszönhetek általuk. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, Péri Györgyi alkotóval készült beszélgetésemet. Családról, társadalomról, történelemről és még sok más érdekes témáról beszélgettünk. Kezdjünk is hozzá!

Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled irodalom szerető alkotó?

Péri Györgyi vagyok, magyartanárként dolgozom több mint 25 éve. Gyerekkoromban a könyvek egyfajta menedéket nyújtottak számomra, később már én magam is próbálkoztam az írással. Főiskolás koromban kezdtem tudatosabban alkotni, de abban az időben még nem jelentettem meg a munkáimat.

Testvérem meghívására kerültem be 2009-ben a 7torony Irodalmi Magazin oldalaira, majd a Tolna megyei Tollforgatók Klubja által kiadott antológiában is az olvasók elé tárhattam írásaimat. Így indult kissé döcögősen az írói munkásságom.

Három gyermekes édesanyaként egy jó ideig visszaszorult az írás, ami csak most, a kirepülésük után kezdett újra előtérbe kerülni.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni, Aki hétszer született című regényedet. Be kell valljam, igen megdöbbentett a cím, hiszen nem szokványos. Ugyanez elmondható a regényedről is. Hogyan született meg a könyv? Milyen forrásokból merítkeztél? Kérlek, mesélj kicsit erről!

Egy érzés indította a könyvet: ha galambbúgást hallottam, olyan szépnek érzékeltem, mégis szomorúságot okozott számomra. Ez az ellentmondás egy novellát hívott életre, mely a Kézjegy antológiában, a 7toronyban Szép szomorúság címmel jelent meg. Ha jól emlékszem valamikor 2009 környékén.

Úgy gondoltam, ezzel én eleget is tettem a feladatnak, de sokan az ottani írótársak közül kérték, hogy bővítsem ki regénnyé. Én akkor még úgy éreztem, nem vagyok képes regényírásra, hisz az olyan mérhetetlenül nagy munka. Később azonban egyre több regényötlet született, majd egy író-szeminárium megmutatta, hogyan tudok a hétköznapi élet feladatai mellett regényt alkotni. Ezzel a lelkesedéssel felvértezve ezt a történetet vettem elő, hogy elsőként kidolgozzam.

Azt tudtam, hogy a babona miatt a történetet a középkorba kell helyezzem, de nem volt semmilyen koncepcióm. Rég volt, hogy én erről tanuljak, úgyhogy az írás közben magam is sokat kellett kutassak. Sok segítséget kértem bölcsész lányomtól, aki a történelmi adatok korrekciójában segített, állattenyésztő ismerősöm a kecskékről adott információkat, vadász ismerősöm pedig a csapdákról és a farkasokról. A kor szokásairól pedig a Múlt-kor történelmi magazin weboldaláról tanultam sokat. A legérdekesebb információkat beleszőttem a történetbe. Ilyen például az, hogy hogyan akarták rászoktatni abban az időben a járásra a gyerekeket, vagy hogyan kell késsel dobni.

A könyvet mégis vagy kétszer kellett megírnom. Ma már tudom, hogy a vázlat, a koncepció mennyire segíti az írói munkát. Igen humoros helyzetekhez vezetett, hogy hol az elejébe, hol a közepébe, hol pedig a végébe írtam random egy-egy fejezetet. Így történhetett, hogy az öt éves kislány két fejezettel később két évessé vált. Volt a szerkesztőnek a nyers kézirattal elég munkája! De állta a sarat!

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

Nagyon örülök, ha így látod a szereplőket.

Sokat faragott a szerkesztőm, hogy egységessé váljanak a karakterek. Minden író szerintem saját magából, a tapasztalataiból indul ki valahol. Én magam vagyok néhol a riadt, magába forduló Remény, néhol a kemény, kérlelhetetlen Sára is.

Szinte mindegyik karakterben vegyesen szerepel több jelenkori életemben tapasztalt viselkedés vagy tulajdonság. Kél atya végtelen türelmét és megértését például az egyik kolléganőmben csodálhattam meg. A regényben azért jóval letisztultabbak a személyiségek, mint az életben. Inkább egy-egy élethelyzetben tapasztalt viselkedést vetítettem ki egy karakterre.

Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Remény, mely igen ritka. Honnan jött a névválasztás ötlete? Én úgy tudom, hogy ez talán az orosz Nagyezsda fordításaként lehet értelmezni. Mesélj, kérlek erről kicsit!

A nevekkel folyamatosan hadilábon álltam a regény megírásának kezdetén. A novelláimban személytelenebbé téve a szereplőket sokszor úgy jelöltem: a férfi, a nő, az asszony...  Itt azért ezt nem lehetett.

A főszereplőnek beszédes nevet szerettem volna adni, hogy utaljon arra, Sára miért hajlandó felnevelni. Kerestem más nyelvű megfelelőjét is, de nem tetszett egyik sem. Ez ráadásul már valamilyen nemzethez is kötötte volna a történetet.

A névválasztásokat az előolvasók közül más is furcsállották, így keletkezett egy rész, amiben maga a szereplő jegyzi meg – Mara -, hogy ez nem igazi név, és ezért nem is szólítja a kislányt nevén. Később, ahogy fejlődött a történet, jól jött ez a név. A hiú remény, amit Sára táplált a lány képességiben, megerősíti Remény kétségeit önmagában, így a fejlődése is látványosabbá vált. 

A könyved időszaka és eseményei a késő középkori világba kalauzolják el az olvasót. Miért ezt a történelmi időszakot választottad?

A babona miatt, ami hol veszélybe sodorja, hol megmenti Remény életét - ahogy a fülszövegben is írtuk.

A babona abban a korban még elég erősen élt az akkori emberek életében, de már nem annyira volt meghatározó és elterjedt, mint néhány száz évvel korábban. Bár a babona soha nem veszett ki az emberi gondolkodásból.  Az volt a cél, hogy megmutassam, hogy mindenre van érthető magyarázat, ha látjuk a részleteket, illetve az, hogy az ember tehet önmagáért. 

Kicsit maradjunk még a történelemi korszaknál. Egész olvasásom folyamán azt éreztem, hogy tulajdonképpen párhuzamot állítottál az akkor élt ember félelmekkel átszőtt babonái, és a mai modern kor hite között. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Pontosan milyen hitre gondolsz, ami a mai világra jellemző?

Az biztos szerepel benne, hogy a modern ember is könnyen feltételez dolgokat másokról felületes megfigyelése, előzetes tapasztalatai alapján. A feltételezés azonban sokszor nem helytálló. Érdemes megismerni az okokat, és nem aszerint megítélni valakit, amit másoktól hallunk róla, vagy, ahogy elsőre tapasztaljuk. Ebben a dologban nem változott az ember.

És, ha már hitről és vallásról beszélünk, tulajdonképpen az egész regényt meghatározza, és ez adja a sava-borsát is. Miért ezt választottad alappillérként? Milyen szándékkal emelted ki ezt a tematikát? 

A vallást nem szándékosan emeltem ki. Meg is lepődtem, mikor azt hitték a regény miatt, hogy erősen katolikus vallású vagyok. Hiszek istenben, de nem a klasszikus módon. A klérust, az egyházi szokásokat, a liturgiát így teljesen meg kellett tanuljam, hogy hiteles tudjon maradni a kor ábrázolása. Abban a korban már a kereszténység meghatározta a mindennapokat Európában, bár a babonák éltek, az egyháznak nagy hatalma és befolyása volt. Nem kerülhettem ki ezt a fontos elemét az akkori életnek. Az olvasás gyönyörűsége is csak egyházi személyeknek és azoknak adatott meg, akik nemesi származásúak voltak, vagy a gazdaságban számadói, intézői feladatokat láttak el. A haladóbb szellemű kereszténység Kél atya személyében ellenpólusa lett a babonás, tudatlan embereknek. E két pólus között ingázik Sára. 

Ha jól tudom, Szálkán élsz jelenleg. Magyarország egyik kincsesládikájának tartják, hiszen a nem túl könnyen megközelíthető hely gyönyörű a maga nemében. Mennyire inspirált a környezeted, esetleg részleteiben megtalálhatjuk-e ennek a festői tájnak elemeit?

Ilyen szépen leírva ezt még nem láttam. Köszönöm. Igen, Szálka egy kis imádni való mesefalu. A környezetem, lakóhelyem azonban kevésbé jelenik meg a regényben, inkább az erdő. KÉK-túrázom, sokat járok erdőben. A különböző évszakok és az időjárás sok féle arcát és hangulatát engedte láttatni, ami a leírásokat is inspirálta.

A könyved borítója egyszerű, de nagyszerű elvén, egy rendkívül elegáns, de mégis a történethez tökéletesen passzoló képet mutat. Kinek a munkáját láthatjuk a könyv fedelén? És mennyire vagy elégedett vele?

Lengyel Levente munkája. Imádom. A borítót is, az alkotót is. Kreatív művész a maga szakmájában, akivel igazi csapatként tudunk együtt dolgozni. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Mivel a különböző regényötleteim különböző zsánerűek, ő javasolta, hogy a borító alapján tegyük egységessé a megjelenő köteteket. Némi ötletelés után így esett a választás a piktogramokra. A méret, a betűforma marad, a változás a színekben, a piktogramok számában, és a bennük lévő figurákban lesz, amelyek utalnak a beltartalomra. Harmonikusnak tartom a színeket, ami még passzol is az illusztrációkhoz. Ez mondjuk a véletlen műve volt.

A regényed vége finoman szólva is függővéges és pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor várható a következő része? Ha nem titok, mesélnél egy kicsit a következő részről?

A folytatás Magda reménye címmel fog megjelenni.

Még a háromnegyedével készültem csak el, és még a szerkesztés, lektorálás, és egyéb nyalánkságok követik majd a kézirat befejezését. Nagyon szerettem volna, ha karácsonyra elkészül, de most nem látok erre annyi esélyt. Január-február reálisabb.

A városban Reményt új élet várja, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Itt is lesznek segítők, gátlók, kétkedők, félreértések, amik bajba sodorják, vagy éppen kihúzzák a csávából.  A babonaság alapmotívumát megtartottam. Az emberek a városban tudatosabbak, szervezettebbek, ugyanakkor többször cselekednek önös érdekből, kevésbé hangsúlyosak a közösségi értékek. Valamivel mozgalmasabb történetre lehet számítani, hisz több szereplő több eseményt generál rövidebb időszak alatt.

Térjünk még kicsit vissza a regényedhez. A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, melyben az emberi bűnök felsorakoztatásán át a jó minden árnyalata fellelhető. Tulajdonképpen senki sem az, akinek elsőre gondolnánk és mindenkinek megvan a maga sötét oldala. Ebből arra következtetek, hogy komoly pszichológiai kutatómunka áll mögötted. Kérlek, mesélj erről is egy kicsit!

Tanár vagyok, ahol ebben a témában kaptam némi képzést. Ez jó alapot adott. A saját személyiségem alakítása miatt azonban sokat tanultam az emberi viselkedésről, a miértekről. Bújtam az idézetes-, motivációs könyveket; önelemzést, tanfolyamokat végeztem el, hogy egyes élethelyzetek ne temessenek maguk alá. Talán ez a megszerzett tudás szivárogtak be a regény lapjaira észrevétlen. Egyik táncostársam mondta most, mikor megvette a könyvet: „Györgyi, Aki hétszer született írója. Pedig ő nem is hétszer, hanem vagy 1000-szer született újjá.”

Tulajdonképpen milyen üzenetet hordoz magában a könyved emocionális szinten? Hiszen Sára és Remény kapcsolata is egy finom szálon mozgó, de rendkívül intenzív alapokon működő érzelmi csoda. A két nő egymás iránt való „küzdelme”, a határok feszegetése és tulajdonképpen egy rejtett, de erős ragaszkodás képén keresztül ismerhetjük meg a fehérnép közötti kapcsolat egy bizonyos típusát. Mit gondolsz erről?

Te vagy a riporter, mivel azonban az olvasóm is vagy, hadd kérdezzek vissza: Számodra milyen üzenetet hordozott? Azt írtad az értékelésedben, hogy magad fejlődésében is segített a történet.

Ez így van. Nem titok, hogy nagyon bonyolult és nehéz kapcsolatot ápolok a szüleimmel. Mikor Sára és Remény kapcsolatáról olvastam, megértettem, hogy a szüleimtől is csak azt kaptam, amit ők láttak a nagyszülőktől. Se többet, se kevesebbet. Ennek hatására felkerestem édesanyámat és most azt kell, hogy írjam, jobban el tudom fogadni őket.

Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megosztottad velem.

Az egyik célom, hogy az olvasók szórakozva fejlődhessenek. Akár gondolatban, önértékelésben, elfogadásban vagy megértésben. Én is voltam gyerek, aki lázadt a szülők ellen, és próbáltam édesapám keményvonalasságát elkerülni anyaként, ami nem mindig sikerült. Ahogy említettem, mindkettő karakterből van belőlem, az ő fejlődésük talán az én saját fejlődésem kivetülése is lehet. Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni. A két nő hat egymásra. S a hatások nyilván befolyásolják a döntéseiket is.

Ezen túl viszont egy történet szerintem mindenkinek mást üzenhet az alapján, hogy mit élt meg az életében.

A regényed számos értéket képvisel. Számomra az egyik ilyen, hogyan képes először az empátia, majd a megszokás és ragaszkodás szeretetté formálódni. Miképpen képes egy bántalmazott lélek átadni mindazt a tudást, melyet ő maga is kapott, akár akarta akár nem. Tulajdonképpen a nevelőszülővé válás is gyönyörűen megmutatkozik a lapokból. Milyen szándékkal és rejtett gondolatokkal építetted be ezt a szálat a történetedbe? És ha már nevelőszülői szerepről beszélünk, mit gondolsz arról, hogy egy regény mennyire tudja befolyásolni egy mai nő lelkét? Rá tudja-e esetleg beszélni a gyermekvállalásra vagy akár el tudja-e kedvetleníteni?

Uhhhh! Jókat kérdezel, hallod.

Sok esetben az írói tevékenység nem ilyen tudatos ám. Az emberben megformálódik egy történet, aztán jön egy pont, amit meg kell magyarázni:

Hogy élhet túl egy árva csecsemő a középkorban? Befogadják. De miért tennének ilyet? Főleg úgy, hogy félni kell tőle. Hát kell egy rejtett motivációnak lennie. Sára alakja valami hasonló módon került bele a regénybe.

Hogy a nevelésben az anyai ösztönei hogyan segítették, illetve a szokások hogyan nyomták rá a bélyegét az amúgy is bizalmatlan egyéniségére, az már nem annyira tudatosan alakult. A szándékosan előidézett vetélés eleme, amelyet a haldoklásánál említ, tudatos volt. Ez egyfajta jóvátétellé is alakítja Remény nevelését, amit eredetileg önző módon azért vállalt, hogyha felnő a kis boszorka, meg tudja majd gyógyítani. A kalmár jelenetében viszont már szinte magára ismer: saját balsorsát látja a lányéban. Sára hozzáállásának ez a két fordulópontja volt csupán tudatosnak mondható.

Hogy a mai embert mennyire befolyásolja? Egy regény hat az emberekre, ahogy a környezet is, ahogy mondtam. Hogy mennyire, azt nem tudom megítélni. Egyéni tapasztalatok és fogékonyság kérdése is szerintem.

Nemrég jelent meg a Minden más válogatás köteted. Kérlek, pár szóban mesélnél róla?

Az Aki hétszer született az első regényem.

Előtte rövidebb prózákat, novellákat, verseket írtam. A Minden MÁS című kötet az eddigi meglévő prózákat gyűjti csokorba. Kissné Elek Mária ötlete a cím, mert tényleg mindenféle műfaj és hangulat szerepel benne. Ezek azért jobban megmutatják az én kálváriámat is.

Mivel minden kötetnél szeretnék egy képzőművészt is bemutatni az illusztrációk által, itt is felkerestem egy alkotót, ő azonban mégsem  tudta vállalni a megbízatást, így az én egykori grafikáim díszítik a kötetet.

A borítóterv ugyancsak Lengyel Levente alkotása. 

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor olvashatunk tőled legközelebb újabb könyvet?

Kincső, Boti és a többiek címmel írt ifjúsági regényt, melyet a Regényes természet pályázatra írtam, a NapKút Kiadó befogadta, annak várom a megjelenését.  

Közben készül Remény történetének folytatása, amelynek a kiadása a jelenlegi kötetek eladási bevételétől is függ majd, de szeretném jövő év elején megjelentetni. Sokan várják már.

Abban is gondolkodok, hogy verseimet hasonlóan kötetbe szerkesszem, ahogy a prózákkal tettem.

Ezeken felül lapul a fiókomban még egy kapcsolatokról szóló felnőtt mese, egy sci-fi és egy riportregény terve is. Remélem lesz erőm mindegyiket úgy megírni, mint az Aki hétszer születetett című regényt, s a jelenlegi olvasók hasonlóan örömmel fogják mindegyiket forgatni.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Aki hétszer született és Minden MÁS című könyveit pedig, a Péri Penna weboldalon keressétek!

Írta: NiKy

Kováts Gábor – Huba a Nagyvízen

 

„– Tudod, a szeretéstől minden csak jobban működik!”

Nem ritka, hogy borító alapján választok magamnak olvasnivalót, így amikor megláttam ennek a mesekönyvnek a címlapját, éreztem azt a bizonyos vonzást, mely évek óta hatalmába kerít, ha megtetszik egy könyv. A mostani értékelésem is egy olyan kötetről szól, amit a fent említett módon választottam. Ahogy mondani szokták a külső megfog, a belső pedig megtart, bár tény nem feltétlenül ebben a kontextusban használják átlagban ezt a mondást, én mégis többször így gondolok ezekre az esetekre.

Kováts Gábor – Huba a Nagyvízen című mesekönyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Magyar Napló gondozásában jelent meg.

A könyv elsődlegesen Győri Tibor rajzai miatt különleges, mert bizony nagyon izgalmas színekkel, remek illusztrációkkal találkozhat az olvasó.

A történet egy kisfiúról szól, aki ismételten Álomfölde segítségére siet. Ebből már sejthetitek, hogy egy sorozat második részéről van szó. Ez így elsőre persze nem is hangzik rosszul, hiszen kicsit olyan Végtelen Történet érzést keltett bennem a sok fura szerzet és az alapkoncepció megismerése után.

De nézzük is fülszöveg alapján részletesebben:

Az emberek álmai sokszor nyugtalanok, kacifántosak és nehezen értelmezhetőek. Nem is gondolná senki, hogy mindennek bizony komoly oka van, mégpedig az, hogy Álomföldén Dzsuvás Vili ismételten rosszban sántikál. Természetesen, hogy ne legyen ilyen egyszerű a probléma, rögtön két bajkeverővel van dolga Hubának, annak a kisfiúnak, aki egyszer már megmentette ezt a földet és népét a komoly bajoktól. Tehát Vili megnősült és újdonsült arájával, Banyek Baby viharboszorkánnyal esőfelhőket támasztanak, hogy vízözönnel pusztítsák el Álomföldén élő népeket, hogy aztán átvehessék a hatalmat. Hubára ismételnek egy nagy kaland vár, melynek komoly tétje van és egy rendkívül izgalmas, de veszélyektől sem mentes küldetéssel teljesíthető. A mostani utazás elején rögtön egy nagy vízitúrás kalanddal kezdődik minden. Régi és új barátokkal együtt vág neki ennek a küldetésnek Huba, de eközben az ellenség sem tétlenkedik, ahogy várni lehet. Vajon sikerül –e a küldetés és megmentik-e Álomföldét? És vajon Huba képes –e megbízni azokban, akik segítséget nyújtanak, még ebben a szokatlan világban is?

Szubjektív meglátásom szerint ez a mese felettébb érdekes. A kalandokban és furcsa szerzetekben gazdag történet nem kis fantáziáról árulkodik, a szerző határtalan csavarokon átívelve vezeti olvasóját egyik kalandból a másikba. Nem sok pihenésre számíthat a gyanútlan olvasó és még a furcsa lényeket és neveiket is meg kell szoknia.

Főszereplőnk, Huba nagyon mai gyermek, aki a mostani szlengeket felettébb szereti használni és nem feltétlenül könnyű ezáltal megszeretni. Számomra két szereplő volt igazán megfogó, ők pedig nem mások, mint Szörmianyóék. Mint már fentebb említettem olyan érzésem volt, mintha a Végtelen Történet részleteit látnám és olvasnám egy kifordított világban. Talán ezért is kedveltem meg ezt a házaspárt, akik emlékeztettek eme másik történet szereplőire és ez jó érzéssel töltött el.

Persze ez senkit se riasszon el, hiszen a két történetnek semmi köze nincs egymáshoz, ez csak a saját nosztalgikus emlékeim miatt kerültek elő.

Amit viszont kissé zavarónak találtam, az az, hogy én például nem olvastam az első könyvet, és a többszöri visszautalásokkal sem lettem okosabb. Nem azt írom, hogy olvashatatlan, hiszen nem lenne igaz, de bizonyos szinten hiányérzetem volt egész olvasásom folyamán. Talán érdemes lenne mindenkinek az első résszel kezdeni Huba kalandjainak megismerését. Ezt leszámítva kellemes élmény volt az olvasásom és kíváncsi vagyok Huba és barátai következő kalandjaira is.

Ajánlom a könyvet alsó osztályos gyerekeknek és természetesen a kortalan felnőtteknek egyaránt, hiszen ki ne szeretne kalandozni és új, ismeretlen helyeken járni. Én mindenképpen.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Magyar Napló Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Cso Namdzsu - Született 1982-ben

„(…) milyen megosztó az emberek között a házimunka. Vannak, akik semmibe veszik, mintha csak szórakoznának otthon, mások felmagasztalják, létfenntartó munkának tekintik. Viszont senki sem próbálja kiszámolni a pénzbeli értékét, talán mert abban a pillanatban, hogy árcédulát kapna, fizetni kellene érte.”

Hogy őszinte legyek nagyon mérges és talán még annál is jobban szomorú vagyok, hogy egy ilyen könyvnek az alapjai – amiről éppen értékelést kívánok írni – valóságosak és sajnos a mai modern világban is megállják a helyüket. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Cso Namdzsu írónő 1978-ban született Szöul, Dél-Koreában. Gyermekkorát meghatározta a női elnyomás tudattalanul tudatos hagyománya, ahol míg a lány gyermek balszerencsét jelentett, de a fiú születését áldásnak vették. Ettől függetlenül kitartóan dolgozott egész gyermekkorában, melynek eredményeképpen az Ihva Női Egyetemen szociológiából diplomázott. Az ezt követő 10 évben televíziós műsorkészítőként dolgozott, ahol elsődlegesen aktuális eseményekkel vagy oktatással foglalkozott.  2011-ben jelent meg első regénye, amelyért megkapta a Munhakdongne Kiadó díját. Ezt követően jelent meg még két regénye, melyek közül a harmadik alkotásáért 2017-ben megkapta a Ma írója – díjat és 2018-ra elérte az egymillió eladott példányt. Született 1982-ben című könyvéről írtam utóbb, amely ráadásul nyersessége és őszintesége miatt, a nők életéről és társadalmi elnyomásáról szóló kíméletlen és hiteles forrásokat feldolgozva a koreai feminista irodalomnak és a helyi #Me Too mozgalom alap könyvének tituláltak.

Cso Namdzsu - Született 1982-ben című regénye 2019-ben jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A könyv címe igen szokatlan már elsőre is, hiszen sokan úgy gondolhatják, hogy a dátum fontosságát jelzi, de ez cseppet becsapós, mert valóban van jelentősége némiképpen ennek az évszámnak, mégsem ez határozza meg a kötet értékét és fontosságát.

De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól a történet.

Történetünk főhősnője, Kim Dzsijong, aki egy három gyerekes család középső szülöttekként nő fel. Mivel lánynak született, így nővérével és a nagymamával közös szobában lakik, öccse pedig a szülőkkel egy légtérben tölti a napjait. A két nem között óriási szakadék húzódik ebben az időben, hiszen a két lánynak mindig mindenért meg kell küzdenie, míg a kisfiú automatikusan a jobbat és többet kapja. Ez akkor változik meg, mikor a nagymama eltávozik az élők sorából és az édesanya fellázad a családi „szokások” ellen. Sajnos ez a lealacsonyító nézet társadalmilag van jelen, így a két nővérnek komoly gondot jelentenek az iskolák elvégzése, valamint későbbiekben a munkavállalás és a családalapítás is. Vajon sikerül-e Kim Dzsijong-nak kitörnie ebből a sokszor megalázó helyzetből? És mi köze van mindehhez a gyereknevelésnek és a társadalmi nézeteknek?

„(…) a fiúk általában gonoszkodnak és bántják azokat a lányokat, akik tetszenek nekik.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv méltón nyerte el a különböző díjakat és lett a koreai feminista irodalom kiemelkedő története. Vérlázító volt olvasni hogyan bántak a nőkkel és mennyire méltatlan még ma is sok sorstársunk helyzete a világban.

Kim Dzsijong karaktere először szokatlan érzéseket hozott felszínre bennem, de ahogy cseperedett és kezdte érezni, hogy valami nem stimmel a vele való bánásmóddal, úgy nyíltam meg én magam is erre a mélységesen depresszív alkotásra és a főszereplő személyére. Bár nagy utat jártam meg általa, de a személyisége nagyon lassan, szinte alig észrevehetően változik a kötet háromnegyedéig, míg a végére megtörténik, amire nagyon vártam. Mégis döbbenten és kissé csalódottan csuktam be a könyvet az utolsó oldal után. Ezt az érzést elsődlegesen azért érzem, mert pontosan tudom, hogy a szerzőnek a sokkoláson kívül számos más mondanivalója és üzenete volt olvasója felé. Nehezen tudtam követni a sok idegenül hangzó név miatt, hogy ki kicsoda, de a folyamatosan visszatérő családtagokat, munkatársakat végül megszoktam, ettől függetlenül nem lettem tőle sokkal nyugodtabb vagy boldogabb. Bár alapvetően egy fikcióról van szó, a társadalmi probléma valós és rendkívül szép kutatómunka fedezhető fel, ahogy haladtam előre olvasásom folyamán.

„Pont azok várják el a nőktől, hogy viseljék örömmel a fájdalmat, a nehézségeket és a halálos rettegést, akik a legkisebb fejfájásra is kapkodják a fájdalomcsillapítót, és érzéstelenítő krémet kérnek egy anyajegy eltávolításához. Ezt nevezik ők anyai szeretetnek, és úgy terjed, mintha vallás lenne.”

Rendkívül fájdalmas ilyen könyvet kézbe vennem, pedig tudom, hogy olvasnom kell. Fáj a szívem, hogy még mindig ott tartunk, ahol több száz éve, pedig a modern világ adta fejlődésnek köszönhetően már régen le kellett volna vetkőznünk a faji, nemi, etnikai ítélkezéseket. Fogjuk már fel végre, hogy nő nélkül nincs szaporodás, nincs szeretet, otthon és nincs szórakozás sem, de ugyan ez érvényes a férfiakra is. Egyek vagyunk csak más külsőségekkel és hiszem, hogy egy életért küzdünk mindannyian. Ez a könyv remek példa arra, hogy mennyi hiba és felesleges agresszió van a társadalmakban úgy a nemek között, hogy egyik nem sem létezik a másik nélkül. Unalomig ismételhetem magam, de ennek az értékelésnek nem ez a lényege.

Összességében egy megrázó és rendkívül fájdalmas könyvet vettem kézbe, de nagyon hálás vagyok azért, hogy olvashattam.

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, mert nem mindegy hogyan bánunk egymással és igen is számít, hogy te mit gondolsz, és hogyan cselekszel! Hiszek az egy mindenkiért, mindenki egyért elvekben, de csakis egy közös, élhető világ tekintetében!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Athenaeum Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Rejtő Jenő (P. Howard) - Az elveszett cirkáló

 

“- Ez igazán derék dolog volt. Nem is tudom, hogy némelyik maguk közül hogyan kerülhetett ilyen mélyre.

- Nagyrészt közgazdasági okai vannak. Ez a vámdolog. Illetve a vám még nem is volna baj, csak lehetne nyugodtan csempészni. “

Rejtő Jenő nevét úgy gondolom egyetlen olvasni szerető embernek sem kell bemutatni. Sajnos ő is egy a számos olyan írónk közül, akinek életművét fájdalmasan rövidre zárta a második világháború. Nyílván lehet vitatkozni azon, hogy művei mennyire tartoznak a szépirodalom és mennyire a ponyva kategóriájába, de az kétségtelen, hogy munkássága révén halhatalan karakterekkel és szállóigékkel bővítette a magyar kultúrát. Előrebocsátom, hogy nem vagyok nagy Rejtő-szakértő, alig néhány művét olvastam csak, sokáig irodalmi kíváncsiságom is csupán gyerekként a Fülesben közölt Korcsmáros Pál-féle képregénysorozat kivagdosására korlátozódott nagyapám leplezetlen örömére.

Az elveszett cirkáló a Helikon Zsebkönyvek sorozatban látta meg a napvilágot 2017-ben. Egyszerű, funkcióját teljes mértékben betöltő design jellemzi a külalakot, ahogy azt már a sorozat eddigi részeitől megszokhattuk.

Dióhéjban annyit érdemes elárulni a történetről, hogy egy eltűnt angol katonatiszt felkutatása végett -és nem mellékesen az ezért járó pénzjutalom reményében- kétes hírű kikötői alakokból “részvénytársaság” alakul, akik aztán az Égei-tengertől kezdve az Indiai-óceánon át egészen Burmáig keverednek igen kalandos körülmények között. Tipikus “rejtői” kaliberekkel van itt dolgunk, ilyen például az ellenlábasait intenzív osztályra verő Főorvos vagy Rozsdás, a vöröshajú bandavezér. És mivel általánosságban tengeren zajlanak az események, természetesen nem maradhatott ki a balhéból Piszkos Fred, a legendás kapitány sem.

Saját meglátásom szerint, bár a karakterek nem riadnak vissza semmilyen kétes megoldástól a cél érdekében, mégis érvényben marad egyfajta íratlan becsületkódex. Rejtő írásai nekem valahogy mindig a Bud Spencer – Terrence Hill filmek hangulatát idézik vissza a sokszor szélhámos, de alapvetően jószívű főszereplőkkel, a nagy pofonokkal és a rengeteg humorral. Persze azért a könyvek esetében a cselekmény többnyire jóval komplexebb és fordulatosabb, de alapvetően itt is a könnyed szórakoztatást érzem az elsődleges szándéknak.   A stílus élvezetes, nagyon olvastatja magát, még ha nyílvánvalóan filozofikus mélységeket vagy tanulságot nem szabad várni.

“- Na, jómadarak! Most mi lesz?

- Botrány – felelte hidegen Rozsdás. – Néhány francia és angol admirálist nyugdíjaznak, a világ évszázadokig Anglián röhög, minket felkötnek, aztán filmet csinálnak rólunk.”

Ajánlom mindenkinek, aki egy szórakoztató délutáni olvasmányra vágyik vagy csak szeretné kipipálni azt a “kötelező egy Rejtőt” a bakancslistáján.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Helikon Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: Süni