Csillagtalan antológia, szerzői mustra 8. - Interjú Kate Moon írónővel

 

Fotó: Rea Root

A Csillagtalan antológia szerzői mutrájának nyolcadik állomásához érkeztünk, ahol egy számomra nagyon különleges szerzőt és novelláját fogjátok megismerni. Az Igazi vadmacska című történetben megismerkedünk egy vagány karakterrel, akinek az élete koránt sem egyszerű. Ebben a novellában találsz izgalmat, kalandot, csípős humort. Ha kitartó vagy kedves olvasó, akkor a végén a jutalmad sem marad el, ami ugyan egy "érzelmi pofon", de a szó jó értelmében. Hogy mitől is jó? Nos, ezt neked kell felfedezned, de mielőtt megteszed, gyere, és tarts velünk egy érdekes beszélgetés erejéig! Kérlek fogadjátok szeretettel Kate Moon szerzővel készített beszélgetésemet!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, kezdő íróként nekem nagyon sokat jelent egy ilyen felkérés. Kate Moon álnév alatt írok, egyelőre csak egy novellát publikáltam, ami tavaly decemberben a Csillagtalan antológiában jelent meg.

7 éves korom óta falom a könyveket, de írással csak akkor kezdtem el foglalkozni, amikor érettségi után a továbbtanuláson kellett gondolkodnom. Akkor a nyomtatott sajtó és a könyvkiadás felé fordultam, de regényírással 23 évesen kezdtem el csak foglalkozni. Az első nagy szerelmi csalódásom indított el ezen az úton, valahogy le kellett kötnöm a gondolataimat az örökös önmarcangolás és rágódás helyett. Ekkor született meg annak a regénynek a főhőse és a történet alapja, amelyen most dolgozom, és amelyből ízelítőt adtam a novelláskötetben is. Közel 15 évig csücsültem az ötleten, néha írtam egy-egy bekezdést, de nem foglalkoztam vele intenzíven. Aztán 4 éve egyszer csak berobbant a fejembe egy nagyobb lélegzetvételnyi részlet, és „kikényszerítette” belőlem, hogy leírjam. Munka mellett másfél hét alatt írtam meg az első kötet felét, többnyire útközben és éjszakánként. Az „Igazi vadmacska” egy kis előzménytörténet ehhez a regényemhez. 

Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet? 

A regényem első kötete már két éve készen van, már a második köteten dolgozom. A novellát tavaly augusztusban írtam, amikor lehetőséget kaptam, hogy megjelenjen egy novellám a Csillagtalan c. novelláskötetben. Hirtelen ötlet volt, hogy előzménytörténet legyen.

Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?

Eddig egy novellám jelent meg, „Igazi vadmacska” címmel. Alapvetően fantasy a zsánerem, de van olyan történetem, ami hétköznapi emberekről szól. Cselekmény- és párbeszédközpontúak a regényeim, a legjobb ötleteim kutyasétáltatás közben születnek. Számomra minden apróság ihletet adhat. Egy-egy utcán tapasztalt jelenet, vagy egy frappáns beszólás egy baráti beszélgetésben mind-mind nagyon jó alapot adhat. A telefonomban van egy jegyzet, amibe mindent felírok, különben hajlamos vagyok elfelejteni. Több kötetre való ötlet, szójáték és jelenet van már feljegyezve. 

Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?

Egy novelláskötetben fontos, hogy legyen egy fő vonala a történeteknek. A Csillagtalan esetében a romantika volt ez az alap, amire mindenki épített. (Nekem nem nagyon sikerült, mivel nem vagyok valami romantikus alkat, de igyekszem fejlődni e téren is.)

Szerintem fontos az egyén, mert mindenkinek saját stílusa van, ami színesebbé tesz egy antológiát. Azon írók számára, akik már publikáltak, ez egy jó lehetőség, hogy két megjelenő regény között is ébren tartsák az olvasóik figyelmét, kedveskedjenek nekik egy kis aprósággal. A kezdő íróknak, mint amilyen én is vagyok, pedig jó lehetőség, hogy megismerjenek és felkeltsem az érdeklődését néhány olvasónak, akik talán bizalmat szavaznak nekem, és kíváncsisággal fordulnak a majdan megjelenő önálló regényem felé is.

Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?

Mindenképpen olyan olvasóknak ajánlom, akik nyitottak és szeretik a sokszínű, olykor meghökkentő történeteket. Azoknak, akik nem csak a megszokott, már-már klisés romantikus mesék iránt érdeklődnek. 

A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?

Amikor felajánlották, hogy írhatok egy novellát az antológiába, csak annyit kaptam instrukciónak, hogy romantikus legyen és amennyire lehet, az ifjúság számára is fogyasztható, tehát tömény szexjelenetet ne tartalmazzon. Nem voltam biztos benne, hogy képes leszek ilyen történetet írni, mert alapvetően én felnőtteknek írok, felnőtt főhősökkel. Aztán jött egy kósza gondolat, hogy mi lenne, ha a főhősöm ifjúságából ragadnék ki egy részletet. Egy olyan jelenetet, ami meghatározó volt az életében. Így született meg az „Igazi vadmacska".

Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?

Az olvasás szeretetét a családomtól kaptam. Az első könyveimet édesanyám könyvtárából kaptam, pöttyös és csíkos könyveken nőttem fel. De imádtam Karl Mayt, Jules Verne-t, Alexandre Dumas-t és a magyar romantikusokat (pl. Jókai, Mikszáth). Válogatás nélkül faltam mindent. Később jöttek a krimik, édesanyám nagy Agatha Christie, Robin Cook és Lőrincz L. László rajongó. A nénikém pedig megismertetett Jeffrey Stone, valamint Vavyan Fable munkásságával, szerintem az érettségi tételek helyett is Meseanyó könyveit olvastam. Ő nagy hatással volt rám, van olyan bétaolvasóm, aki megemlítette, hogy érződik, hogy az ő regényein nevelkedtem. Felnőttkori olvasásaim közül nagy hatással volt rám Anne Rice, Sarah J. Maas, George R. R. Martin, Kathy Reichs, Laurell K. Hamilton és Pittacus Lore (a teljesség igénye nélkül). Tőlük bármikor szívesen olvasok, de nyitott vagyok az újdonságokra is. Jojo Moyes-től például még csak egy regényt olvastam, de az a szívemig hatolt és új kedvencek között tartom számon Fróna Zsófit is.

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

A főhősöm sok személyiségjegye „tőlem” származik. Igen, ez néha számomra is ijesztő… A novellában szereplő személyek közül csupán egyiküknek van „alapja”. Archernek egy régi, nagyon jó barátom szolgáltatott személyiséget. A regényem már más tészta, ott több szereplőt is egy általam jól ismert barát (régmúlt barát) ihletett meg. De Darius például, akinek fontos szerepet szánok a későbbiekben is, az agyam (szívem) szüleménye teljes mértékben. De az igazság az, hogy a hőseimnek saját, önálló életük van. Néha úgy érzem, én csak csatorna vagyok, az eszköz, aki megírja a történetüket, és ők léteznek valahol, egy másik univerzumban vagy időben. Nagyon kevés szabadidővel rendelkezem, amit írásra tudok fordítani, a készülő regényem 60%-a például BKV-n utazva, a mobilomba pötyögve született meg. Szerencsésnek tartom magam, amiért könnyen megy az írás, nem kell „erőlködnöm”. Az már egy másik történet, hogy mennyire sikerül jól megírnom, amit szeretnék…

Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?

Az életet nem szabad véresen komolyan venni. A legnagyobb sz*rban (bocsánat) is szükségünk van humorra, valamire, ami kizökkent. Azt szeretném elérni, hogy amikor egy olvasó a regényembe merül, egy másik világba csöppen, és annyira belefeledkezik, hogy elfelejt leszállni a villamosról. Ha ilyen megesne valakivel, nagyon boldog lennék. Ha lesz olyan olvasóm, aki hangosan elneveti magát, megfeledkezve önmagáról, az is határtalan örömmel töltene el. Sírásra nem vágyom, de egyik kedvenc bétaolvasómból sikerült ilyen érzelmeket is kiváltanom (ez nagyon meghatott engem, mert nem számítottam ilyesmire).

Azt szeretném, ha az olvasóm örömmel merülne el a világomban és velem tartana azon a hosszú úton, amelyet elterveztem. Teljes kikapcsolódást szeretnék az olvasóimnak adni. Remélem sikerül.

Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?

Szeretném, ha idén megjelenne az első regényem. Felkértem a Csillagtalan főszerkesztőjét, Ronnie W. A.-t, hogy dolgozzon a regényemen, és nagy örömömre elvállalta. Emellett felkértem egy tehetséges grafikust is, hogy dolgozzon velem, Rea Root művésznéven alkot. Február közepén szeretnénk elindítani egy közös blogot, amely a főhősömhöz kapcsolódik, és idővel beharangozóként is szolgál a megjelenő regényhez. Rea Root szolgáltatja hozzá a grafikákat és szeretném, ha a regényemben is megjelenne néhány munkája, a borítóról nem is beszélve. Úgy érzem, tehetséges és kreatív emberekkel dolgozom, és szerintem egy nagyon jó dolog fog ebből a közös munkából születni. Mindkettejükkel hosszútávú terveim vannak. (Na, most már ők is tudják… Lebuktam. Remélem, nem veszik fel a nyúlcipőt!)

Végezetül pedig szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani Pálffy Gergőnek, amiért felkarolt és esélyt adott a publikálásra a Csillagtalan-ban. Köszönöm.

Neked pedig, kedves Nikolett, köszönöm a lehetőséget, remélem lesz még alkalmam „beszélgetni” Veled.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy a Kate Moon's Diary oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó oldaláról tudjátok megrendelhető!

Írta: NiKy