"Humor nélkül nem lehet élni. Akit sok megpróbáltatás ér az életben, előbb-utóbb megtanul nevetni rajtuk, mert csak így lehet átvészelni a viszontagságokat anélkül, hogy becsavarodnánk." - Interjú Tarja Kauppinen írónővel

 

Fotó: Szabó Tamás

Mindig nagyon izgatott és boldog leszek, ha olyan személlyel készíthetek interjút, aki valamilyen formában jelen van a hétköznapi életemben. Ez az ismeretség ugyan nem személyes, de a virtuális „élet” is nagyon fontos a számomra, így bizony napi szinten olvashatom Tarja Kauppinen írónő posztjait. Beszélgetésünk fő témája természetesen a nem olyan régen megjelent: A nép igazsága című regénye, de számos más érdekességről is kérdeztem az írónőt. Kezdjünk is hozzá!

Először is köszönöm szépen, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A nép igazsága című regényed?

1987-ben születtem, életem során több mindennel is foglalkoztam hobbi vagy hivatás szintjén, ami ezek közül az írói karrierem szempontjából releváns, az a lótartás, a terepfutás, az erkölcs és a vallások, valamint a pedagógia. Ezek életemnek azon elemei, melyek valamilyen formában A nép igazságában is megjelennek.

A regényt 2016 nyarától 2018 júniusáig írtam. A helyszínt és annak népességét akkori és korábbi lakóhelyeim ihlették, mert életem során elég durva környékeken volt szerencsém lakni. A szerencsét nem ironikusan mondom, valóban sokat tanultam és gazdagodtam ezen élmények által. A 2016-17-es és az azt megelőző évek életem legnehezebb időszaka volt, tele veszélyesebbnél veszélyesebb lakhelyekkel, költözésekkel, egzisztenciális és egészségügyi problémákkal. Mondhatjuk, hogy ezek ihlették A nép igazságát: az az erkölcsi fertő, amit magam körül láttam – akkoriban egész közelről -, valamint a mindennapos küzdelem, amit akkortájt vívnom kellett a környezetemmel, olyannyira, hogy azt az egészségem is megsínylette.

A regény szatíra és fantasy keveréke. Hogyan választottál stílust és miért döntöttél végül e kettőség mellett?

Szatírának indult, de ha megnézzük a legtöbb szatírát, igazak rájuk a spekulatív fikció ismérvei is, hiszen például az 1984, az Állatfarm, a Szép új világ vagy a Harc a szalamandrákkal is tartalmaz fiktív elemeket, sőt, némelyikük még kitalált fajokat is. A nép igazsága ugyanígy keletkezett: a fantasy panelek társadalomkritikai célt szolgálnak.

Ahogy olvastam a történetet, többször úgy éreztem, hogy erős társadalomkritikával van dolgom. Mennyire állja meg a helyét ez a gondolatom? Illetve némiképpen politikai célzatot is éreztem olvasásom folyamán. Van-e alapja ennek a gondolatmentemnek?

Helytálló észrevétel. Szándékosan nem adtam pontos magyarázatot, hogy mindenki a maga olvasata szerint értelmezhesse a XX. századi kelet-európai történelem egyes elemeire tett utalásokat. Ugyanakkor regényem az első betűtől az utolsóig fiktív, a hasonlóság bármilyen valós eseménnyel, rezsimmel, terrorral, autokráciával vagy ideológiával csupán a véletlen műve.

Mennyi ideig tartott az írás folyamata és milyen forrásokból merítkeztél?

Az írás folyamata két évig tartott, és a napjainkra jellemző erkölcsi hanyatlás volt a fő ihletforrásom.

A könyv a Twister Media [bekezdés] pályázatán díjazott alkotás. Mesélj, kérlek erről egy kicsit! Hogyan történik egy ilyen pályázatra való jelentkezés? És az eredményhirdetés után milyen folyamaton mentél keresztül a történeteddel együtt, hogy végül a nyomdából az olvasók kezébe kerülhetett a kötet?

Beküldtem a kéziratot a megadott időszakban, szinopszissal együtt. A szöveg a zsűri részéről, melynek tagja volt többek között a JAK korábbi elnöke, Gaborják Ádám, majdani szerkesztőm is, egybehangzóan pozitív elbírálásban részesült. A szerkesztést Ádámmal a 2019-es év során végeztük, majd a szöveg az illusztrátorhoz, a legjobb magyar képregény díjával is kitüntetett Németh Gyulához került, aki a borítón kívül a kötet belső illusztrációit is készítette az instrukcióim és saját elképzelései alapján. A regény végül 2020 szeptemberében jelent meg, és két könyvbemutatója volt: egy Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok eseménysorozat részeként, egy pedig online, mivel Budapesten a covid miatt nem lehetett élő könyvbemutatót tartani. A fővárosban is tervezek író-olvasó találkozót, amint a járványhelyzet lehetővé teszi, valamint több vidéki nagyváros könyvtárába is kaptam már meghívást, melyeket az első adandó alkalommal meg is valósítunk.

A borító számomra képregényes érzést tükrözött. Hogyan esett erre a választás? Hiszen a téma súlyosságához képest kissé könnyedebb, bár sajátos stílust képvisel.

Mivel a szöveg több irányzat elemeit is magán viseli, fogas kérdés volt, hogy hová pozicionáljuk a külső megjelenése által. Nyelvezetét és üzenetét tekintve a szépirodalomban is megállja a helyét, így szerkesztőm ezt az irányt javasolta, ugyanakkor utalni kellett a humorra és a fantasyre is. Azért döntöttünk végül e képregényes stílus mellett, mert alighanem a képregény, vagy az azzal rokon illusztrált regény, animációs film rejti magában a legjobb művészi lehetőségeket a szépirodalmi tartalom, az esztétikus nyelvi forma és a kalandos, fantasztikus történet ötvözésére.

Számomra a két legjobb és legizgalmasabb karaktered Leiden és Globberina volt. Ki volt a kedvenc szereplőd? Kivel tudtál igazán azonosulni és kivel a legkevésbé?

Mivel minden karakter finoman szólva is esendő, mindannyiukhoz ambivalens érzések fűznek, amint az olvasók többségét is. Leiden sokaknak kedvence, mert tisztaszívű, ártatlan, jó szándékú legényként minden tökéletlensége ellenére is nagyon szerethető figura. Az én szívemhez Rafinesse áll a legközelebb, mert gyarlóságai mellett számos pozitív tulajdonsága is van: intelligens, talpraesett, jó humorú, megnyerő személyiség, aki kiválóan kommunikál, tud és mer küzdeni a céljaiért, ugyanakkor azt is látja, hogy kihez hogyan kell viszonyulnia, szociális készségei kiemelkedőek. Nagyon megszerettem őt, ami persze nem jelenti azt, hogy szemet hunyhatunk a gazembersége felett, de valójában mind ilyenek vagyunk, van pozitív és negatív oldalunk is, ha nem is olyan élesen, mint ahogy az a regényben megjelenik. De hát a szatíra, a karikatúra lényege épp az, hogy ne csak a szépet és a jót mutassa meg, hanem rávilágítson a csillogó felszín alatt lapuló, kijózanító valóságra is.

Hogy kivel tudok leginkább azonosulni? Kézenfekvő lenne a válasz, hogy Tarjával, és igen, őbelé került a legtöbb belőlem. Ugyanakkor néha Leidennek érzem magam, és van, hogy Rafinesse-nek kell lennem. Semmiképp sem állíthatjuk, hogy Tarja egy az egyben én volnék, ugyanakkor a regény világában egyértelműen az ő nézőpontja áll legközelebb az enyémhez.

Havasfelföld egy elképesztően zord, alantas és finoman szólva is szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Az ott élők pedig – mint várni lehetett- a leggaládabbak. Honnan jött az ötlet és miért ezt a helyszínt és társadalmi réteget választottad?

Havasfelföld a társadalom elé tartott görbe tükör. Ott van például Leiden, a jószívű, de nem túl leleményes kispolgár, aki fárasztó, alantas munkával tölti az egész életét, de nem jut egyről a kettőre, mert nincs az a nő, aki megmaradna egy ugyan kedves és érzékeny, viszont rövid eszű és vagyontalan férfi mellett. Alighanem azért is kedvelik olyan sokan Leident, mert ő képviseli a legszélesebb társadalmi réteget. De ott van például a csinos és magasan kvalifikált Doranna is, aki előnyös külseje és karriersikerei miatt az önteltség bűnébe esik, Rafinesse, a minden hájjal megkent politikus, vagy Tarja, akinek szíve csakis az igazságért dobog, s ez a csőlátás, még ha nemes szándékból fakad is, sebezhetővé teszi.

A humor rendkívül szórakoztatóvá tette a történetedet. Mennyire volt tudatos ez a néhol gúnyos hangvétel? Volt szándékod esetleg a történet komolyságát oldani a vicces elemekkel? Ugyanakkor, ami vicces, nem feltétlen csak szórakoztató.

Humor nélkül nem lehet élni. Akit sok megpróbáltatás ér az életben, előbb-utóbb megtanul nevetni rajtuk, mert csak így lehet átvészelni a viszontagságokat anélkül, hogy becsavarodnánk. Amit még kifejlesztenek a hányattatások, az az önkritika. Aki nem tud nevetni a környezete jelenségein, bízvást meg fog keseredni, aki pedig nem tud nevetni önmagán, nem ismeri fel és be saját hibáit, gyengeségeit, annak önképe ugyanúgy torzulni fog, mint a szereplők közül többeké. Jól látod, a humor célja valóban a mondanivaló komolyságának oldása.

Térjünk kicsit át a személyes életedre, ha megended! Köztudottan nagy sportrajongó vagy. Az évek folyamán többször láttalak versenyeken, megmértetéseken. Most, hogy lassan másfél éve tombol a Covid vírus, ezek az események korlátozottan vagy szinte teljesen elmaradnak. Hogyan éled meg ezt az időszakot? És milyen hatással van ez az írói tevékenységedre?

Sportrajongó, ez a jó kifejezés. Az egyik kedvenc katolikus szentem, Avilai Szent Teréz írja A belső várkastély című művében, hogy minél többet fejlődik az ember, annál kevesebbnek érzi magát – ezt teljesen aláírom. Bár hobbifutóhoz képest szép eredményeket értem el, egyre inkább rádöbbenek arra, hogy mennyire semmi vagyok, hogy mennyire semmi az ember. A legfontosabb, amit megtanultam a sportból, az alázat. A mindennapi életben ritkán szembesülünk a korlátainkkal, azzal, hogy kész, nem vagyok képes többre, ha megfeszülök, akkor sem – a futás azonban megtanított fejet hajtani a természet ereje és a saját korlátaim előtt. Elmondhatatlanul ajánlom mindenkinek, hogy sportoljon, és tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor koppansz a saját teljesítőképességed határán. Egy hegycsúcsra felérve, vagy egy célba beesve nem azt szoktam érezni, hogy „sikerült, megcsináltam, hű, de jó vagyok”, hanem inkább leborulok lélekben a természet, a szint, a táv és az erőfeszítés előtt, melyek újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy porszemnél is kevesebbek vagyunk. Érhet el valaki hatalmas sikereket, halmozhat fel óriási vagyont, 60-70 km után meg fogja tanulni, hol lakik a magyarok Istene. De ha nem sportol rendszeresen, akkor akár már 10-15 km után is.

A gyakorlati részére visszatérve: amióta nincsenek versenyek, maradnak az instant körök és a virtuális futások. Ezek nyilván kevésbé motiválóak, mint egy tömegrendezvény, edzésnek és kikapcsolódásnak azonban tökéletesek. A világ zaja blokkolja az elmémet, úgyhogy szükségem van arra, hogy hetente legalább egy párszor kimenjek futni az erdőbe, mert csak ilyenkor tudok gondolkodni, fejben alkotni.

Finn hangzású név szerepel a borítón, ez az eredeti neved vagy választott írói álneved?

Álnév a Tarja Kauppinen, mert a valódi nevem olyan hosszú és kacifántos, hogy nem alkalmas írói névnek. Eredetileg azt is szerettem volna, hogy ne tudják az olvasók, hogy Tarja Kauppinen magyar, de ezt már rég elengedtem. Mindenesetre ragaszkodnom az álnévhez, mert megvéd, segít elválasztani a magánéletemet a karrieremtől.

Nagy könyvrajongó hírében állsz a moly.hu oldalon. Milyen történeteket olvasol szívesen és honnan inspirálódsz?

Klasszikusok, szakrális irodalom, szakirodalom, néha líra. Mikszáth és Krúdy világával, nyelvezetével nem tudok betelni, Esterházy Péter a magyar posztmodern legnagyobbja, Krasznahorkai szövegeiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, drMáriás szatíráinak a világirodalmi piedesztálon volna a helyük, ezen kívül rendszeresen tanulmányozom a Bibliát, szentek életét a világ minden tájáról, foglalkoztat a kereszténység mellett a buddhizmus, zoroasztrizmus, taoizmus is, a szociográfiákat és történelmi témájú szakkönyveket pedig azért forgatom, mert érdekelnek. Az olvasással célom a lelki fejlődés és az ismeretszerzés, a szórakozás nekem nem elég. Persze az sem hátrány, ha egy szöveg értelmezésébe nem őszülök bele, de semmi esetre sem a habkönnyű regényeket keresem.

Hogyan fogadták a családtagok, barátok, ismerősök, hogy könyved jelent meg?

Az írás a magánügyem, igyekszem különválasztani a karrieremet a magánéletemtől. Mindig zavarba jövök attól is, ha egy idegen felismer az utcán, és rám köszön, hogy szia, Tarja. Persze ez nagyon hízelgő, és méltányolom is, csak nehéz megszokni.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a könyvedről? Illetve, ha akadt negatív véleményezés, hogyan fogadtad?

A többség imádja, a kisebbség elég jónak tartja, és persze elkerülhetetlenül akadt pár visszafogottabb véleményezés is. Ezek senkinek sem esnek jól, annyit tehet az ember, hogy napirendre tér fölötte, ehhez a pszichoterápián tanult spirálgyakorlatot (ez egyfajta meditáció) szoktam segítségül hívni, valamint arra gondolok ilyenkor, hogy a legnagyobbak és a legjobbak sem érintenek meg mindenkit. A könyvem minőségéhez immár nem fér kétség, és hálás vagyok azért, hogy akik kevésbé kerültek egy hullámhosszra vele, azok is korrektül véleményezték. Ugyanakkor elsöprő többségben vannak a kedvelői, fogadtatása kiemelkedően pozitív. Szakmai körökben is elismerő kritikákat kapott.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg kipróbálnád magad más irodalmi témakörben is?

Aki követi az olvasmányaimat, annak aligha mondok újdonságot azzal, hogy a fő profilom a szépirodalom. Korábban több szépirodalmi novellám is jelent már meg antológiákban, többek között a 100 szóban Budapest kötetekben, ahol óriási a verseny, több ezer alkotás érkezik mindig, ezért különösen nagy eredménynek tartom, hogy négy évben is bekerülhettem a kötetekbe. Szépirodalmat még mindenképpen olvashattok majd tőlem, de tervezem folytatni ezt a crossover vonalat is a szép- és a zsánerirodalom között, amit A nép igazsága képvisel.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és az Instagram oldalait, hiszen további érdekességeket olvashattok!

A nép igazsága című kötetet, pedig a Twister Media Kiadó oldalán be tudod szerezni!

Írta: NiKy

Tarja Kauppinen - A nép igazsága

 

„Ami népszerű, tetszetős és közkedvelt, korántsem biztos, hogy egyúttal üdvös is.”

Oh, te jó ég! Ezzel a gondolattal hagytam abba a mostani könyv olvasását és bizony ezt az értékelést már tízszer átírtam. Elsődlegesen azért, mert mindig eszembe jutott még egy – egy információ „morzsa”, amit úgy éreztem hozzá kellett, hogy írjak ehhez az értékelésemhez. De először is szeretném megköszönni a könyvet, mely utazókönyvként került hozzám. Hálás vagyok azért, hogy olvashattam és sok értékes gondolattal gyarapodhattam. Köszönöm!

Tarja Kauppinen írónőt a moly. hu oldalról „ismerem”. Lassan három éve is megvan, hogy aktívan olvasom könyves véleményezéseit, követem lelkesen sport tevékenységeit és immáron közel egy éve „társam” egy zsűriben is. Most biztos felvetül a gondolat a kedves olvasó fejében, hogy ilyen lelkes követőként biztos elfogult ömlengésben lesz része véleményezésem folyamán, de ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Nem vagyok híve az elfogultságnak és bizony nagyon ügyesen szét tudom választani a magán és blogger véleményalkotást. Mégis fontosnak éreztem leírni ezeket a sorokat, megmutatva, hogy magas elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, elvégre volt már tapasztalatom afelől, hogy milyen „munkákat” add ki a kezei közül az alkotó.

Az első, amivel mindig is foglalkozni szoktam, az a borító. Hogy őszinte legyek, nagyon tetszik a külső kép. Egy igazi „bad girl” látható képregényes stílusban megrajzolva. A kontúrok élesek, a színhasználat erős, ellenben megtévesztő, mert első benyomásra habkönnyű szórakozást sugallhat.  

Fülszöveg alapján: Havasfelföld ​a fertő és a métely világa, mely alantas, szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Csak a legmegátalkodottabbak, leggaládabbak maradhatnak életben itt, s Leiden –egyik hősünk- nem tartozik közéjük, így hát bizony menteni kényszerül az irháját. Bár ne tenné… Szegény legényke a frontra kerülve egykettőre ráeszmél, hogy mindennél van rosszabb. És bizony a könyörtelen valóság gyakran felülmúlja a legmerészebb képzeletet is, valamint, hogy a sors a héroszok szerepét sem mindig a legrátermettebbekre osztja….

Elsődlegesen a karakterekről szeretnék pár mondatot írni, ugyanis Leiden és Globberina „Úrnő” volt számomra a két legjobban kidolgozott és szerethető szereplő. Az érem két oldalán állnak mind korban, mind pedig személyiségileg. Míg az egyik a pusztítás és káoszért rajong, addig a másik bár kalandokról álmodik, mégsem ettől lesz boldog. Mindkét szereplő egyénisége változó, fejlődésre képes. Rendkívül erős személyiségjegyeket hordoznak magukon és mégis bizonyos szinten „esendőek”. Természetesen sok más karakter is színesíti ezt az amúgy sem egyszerű történetet, de nekem rájuk esett a választásom, mert valahogy általuk csöppentem bele igazán a történet mélyébe, és sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik valójában. Minden szereplő, beleértve a fentebb kiemelteket is árnyaltak, hiszen mindenki bűnös, de mégis áldozat is egyben. Hiszen a saját képükre csak egy ideig lehet formálni a világot, de mivel semmi és senki sem állandó, így felülmúlni önmagukat kegyetlen nehéz és bizony szinte lehetetlen is.

Ami az eseményeket illeti, egyszerűen nem találom a szavakat. Az, hogy minden oldalon történik valami, hogy egy perc nyugta sincs se az olvasónak, se a szereplőknek az egy dolog, de, hogy még hasfájást is okozzon az írónő az több a soknál. Annyit nevettem, sőt sokszor már fulladoztam, és csak reméltem nyerek némi időt, hogy levegőhöz juthassak. Ráadásul senki és semmi nem az, aminek látszik. Bizony mindennek keresni kell a valóságalapját és többször is vissza-visszatértem egy korábbi fejezethez, hogy vajon jól gondoltam-e.

A történet egyértelműen szatíra a javából, mely fel lett pezsdítve számos fantasy elemmel. Elvégre ez a kettősség adja igazán a regény pikkantériáját. Arról már csak felszínesen merek írni, hogy milyen mélyen érinti a mai társadalomra is oly jellemző problémákat. Ilyen például az elnyomás, a diktatórikus eszme, a tömeg elvárásai stb. 

Három idézetet szeretnék megosztani veletek:

 „Hová fajult a világ, hová tűnt az erkölcs, az erény, miben is volna értelme reménykedni?”

A második:

„Kit érdekelnek a háborús bűnök egy kockahas viszonylatában?”

És a harmadik:

„Azt ígérte mindenkinek, amit azok hallani szerettek volna, a nép meg falta a szavait.”

Úgy gondolom, nem szorul magyarázatra, hogy miért is ezekre esett a választásom. Kérlek, gondold át őket! Köszönöm.

Külön ki szeretném emelni a regény nyelvezetét, mert bizony nem egyszerű. Rendkívül igényes, szinte nyelvújító kifejezésekkel tarkított. Kimondottan hangulatregénynek gondolom, mert kell hozzá egy bizony tiszta gondolkodás és nyitottság, ugyanakkor az első pár oldal után berántja az olvasót és nem is ereszti, amíg az utolsó sort el nem olvasta.

Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló könyv, tele ízes és izgalmas szófordulattal, energiával, mely felpezsdíti az olvasói lelket. Az írónő stílusa és sajátos véleménye a világról egyöntetűen megmutatkozik a lapokról és igen, bőven azt kaptam, amit elvártam ettől a regénytől, sőt, még annál is többet.

Nagyon szerettem olvasni a kötetet, rendkívül izgalmas volt egy új oldaláról megismerni az alkotót és a legfontosabb, hogy maradandót alkotott a számomra. Anno sok tiltott könyv volt a felmenőim polcain, és ha akkor létezett volna ez a regény, biztos, hogy ott lett volna. Hogy csak egyet említsek a polc többi lakói közül hasonló témában: George Orwell - 1984 alkotása.

Összességében elmondhatom, hogy ideim évem egyik legjobb és legértékesebb olvasmányában volt részem. Mind nézetében, mind nyelvezetében megküzdöttem vele, mégis döntetlen lett, hisz elfogadtam, megértettem és megszerettem. Kell ennél több?

Ajánlom nemtől, kortól függetlenül, hiszen ez a történet maga a kifacsart élet, mely csak rajtuk áll, hogy szárnyra kél-e! Számomra hatalmas kedvenc.

Amennyiben felketettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

"a halak (csillagjegye) olyan, mint a tenger – bárkivé képesek válni bármikor. Talán emiatt kicsit veszélyes fickó vagyok."- Interjú Martin Kay íróval

 

Az idei évem egyik meghatározó élményét Martin Kay író sorozatának köszönhetem, hiszen az általa megálmodott Eastern eddig megjelent két kötete az év elején, illetve pár hete hatalmas örömöt és néhány vidám, izgalmakkal teli órát okozott. Ezért úgy gondoltam ti is szívesen megismernétek a könyvek háttértörténetét, kialakulásukat és ezen kívül még sok más érdekességről kérdeztem az írót! Kezdjünk is bele!

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan indultál el az írói pálya rögös útján?

Köszönöm a lehetőséget! Gyermekkorom óta holdkóros vagyok. Üveges szemmel, ébren álmodom, így aztán néha kulcs nélkül indulok el a kertvégi kapuhoz, tárca nélkül a boltba. Állandóan történeteken jár az eszem, és szeretném bevonni a környezetemet is az élménybe.

Eleinte az általános iskolai osztályomban járt kézről-kézre a munkám – szigorúan óra közben. Később sok kudarcból kellett felállnom, amíg megmásztam a szamárlétrát, és sikerült olyan színvonalú munkát letennem az asztalra, amely egy kiadónak is megfelelhet. Mint minden hobbit, ezt is tudatosan érdemes művelni, hogy eredménye legyen.

Tudtommal, az Eastern első kötete a Twister Média Kiadó pályázatának megnyerésével indult el. Hogyan zajlott ennek a folyamata és milyen volt a közös munka a kiadóval?

Egészen véletlenül értesültem a lehetőségről, kevéssel a beadási határidő előtt. Úgy döntöttem, nem fogom túlizgulni a dolgot, ezért szinte a semmiből jött, amikor kiderült, hogy felvettek a shortlistre. Ezek után már nagyobb izgalmak közt követtem a pályázat alakulását J

Mivel a történetem magyar szemmel kissé nehezen bekategorizálható, alighanem a kiadó szerkesztője is mást várt, amikor a részlet alapján bizalmat szavazott nekem. Persze utólag azt hiszem, mind elégedettek lehetünk, hogy sikerült az Eastern hóbortos zsánersalátájával becsusszanom a megjelenések közé, hiszen most fogyott el a könyv második nyomása is.   

Beszéljünk kicsit a világ felépítésről. Hogyan született meg ez a két idősíkon játszódó történet? Ez volt az eredeti terved, hogy ennyire bonyolult, több műfajt felölelő alkotást hozol létre kezdetektől fogva vagy írás közben alakul ki?

A regénykoncepcióm alapmotívuma az volt, hogy egy bosszútörténetet fogok írni. Ha pedig bosszú, akkor szolgáltatni kell egy jó indítékot, amely a múltban keresendő. Ennek okán azt a megoldást választottam, hogy először lejegyeztem kronológiai sorrendben a múlt eseményeit, majd ezek tudatában álltam a jelen kalandjainak kibontásához.

Ebből az olvasó a regény közben annyit vesz észre, hogy a kellő dramaturgiai pillanatban jön egy retrospektív jelenetsor, méghozzá oly módon, hogy segítsen megérteni a jelen eseményeit.

Példának okáért az első ilyen visszatekintés a diktátor tárgyalójában időrendi szempontból az egyik legkésőbbi esemény a múltban lezajlottak közül, mégis ennek kellett először következnie, hogy megérthessük, miért tért vissza a hős az országba.

A kevertműfajú témára reagálva: Ezért is szoktam amolyan „light novel”-ként hivatkozni a műre. Mivel itthon korántsem közkeletű eme megjelölés, legalább a közönségem könnyebben elfogadja, hogy nem tartom tiszteletben a zsánerek határvonalait:

Életkor szerinti besorolását tekintve Young - vagy New Adult is lehetne, mégis hiányoznak a regényből az előbbiek kötelező tartalmi elemei. Egy olyan kaland, amely nagyon sokat foglalkozik a hősei érzelmi világával. Van itt lovagregénybe illő családtörténet egy poszt-apokaliptikus kilátástalanságot tükröző világban, egy kis diktatúra, egy kis kocsmai western bunyó… aztán jön a gépsárkány, meg a hidegháborús rakéta, s mindez egyetlen célnak van alárendelve: a hőseim kapcsolatának és az ő nem mindennapi kalandjuknak!  

A karaktereid nemtől függetlenül lelkileg sérültek és bonyolultak. Melyik szereplő a kedvenced? Kivel tudtál igazán azonosulni? És kit volt a legnehezebb megírnod?

Azt szoktam mondani, mindahány karakter én vagyok, olyan arányban, amekkora játékidőt kapnak. Mivel mind belőlem táplálkoznak, könnyű őket ösztönből írnom. A lelkük mélyére látok, tudom, hogy mit fognak felelni. Egyszer egy könyvben azt olvastam; a halak (csillagjegye) olyan, mint a tenger – bárkivé képesek válni bármikor.

Talán emiatt kicsit veszélyes fickó vagyok J

Megírni amúgy mindig azt a legkönnyebb, amiben tapasztaltak vagyunk; a hétköznapibb eseményeket, és amikor két férfi beszélget.

Azt hiszem, az izgalmas, ajtócsapkodásban gazdag kapcsolatoknak, interakcióknak fontos előfeltétele, hogy a szereplőknek elég lelki málha nyomja a vállukat. Yuko egyértelműen a történet drámai középpontja. Az érzelmei irányítják, amely nem csak gyengédségre, de gyakorta gonoszságra, önzésre sarkallja.

Imádom minden egyes rezdülését!

A karaktereid összességében nagyon életszerűeknek találtam. Van-e élő személy az életedben, akiről mintáztad valamelyik szereplődet?

Úgy gondolom, csak úgy alkothat az író hiteles karaktereket, ha kellő számú emberrel akadt már dolga, és közben sikerült is megértenie a viselkedésük mozgatórugóit. Yuko karaktere magán viseli a korai kapcsolataim dinamikáját, amelyen nosztalgikus mosolyra késztet.

Az Eastern mindahány kötete szerepeltet egy-egy olyan karaktert, akit valós ismerősöm inspirált. Példának okáért az első rész lokális főgonosza, a Kákabélű egy nagyon jószívű barátom lenyomata, aki mindig adott a sült krumplijából. Imád zabálni, mégis cérnavékony. Szeret ízesen káromkodva beszélni, az apjának pedig vágóhídja van; szinte adja magát, hogy bizarr történetek hősévé váljon a fejemben!

Kicsit Manga-szerű a könyved formátuma, ebből arra következtetek, hogy szereted a japán képregényeket, illetve erősen érződik a western iránti érdeklődésed. Amennyiben így van, kik a kedvenc alkotóid és mely műveket olvasod vagy nézed szívesen?

Az Eastern első kézirata egy olyan időszakomban született, amikor valósággal faltam az animéket. Már az első letöltött filmem után (Ghost in the Shell) nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezek a rajzolt történetek gyakorta erősen felnőtt témájúak. Legnagyobb klasszikusként a Neon Genesis Evangeliont tartom számon. Egy olyan sorozat, amely az emberi lélek legmélyebb bugyraiig hatol. Igazi mestermű.

A western inkább a tematika miatt van jelen a történetben, hovatovább az egyik kedvenc westernem a Párbaly – mármint én azt a filmet westernnek tartom (többek között).

Mint fent említettem a történeted egyszerre western, fantasy, kaland és sorolhatnám. Valamint a keleti kultúra nagy szerepet kapott az események és a karaktereid sorsának alakulásában. Honnan jött az ötlet, hogy ennyi mindent összemixelj, illetve mennyire nehéz írás közben minden részletre figyelned? Okozott-e gondot az írás folyamán, hogy esetleg túlgondoltál vagy nem illet bele egy-egy fordulat?

Mivel azt szerettem volna, hogy a regényem beilljen egy animének, az egész zsáner mix magától értetődő volt. A mangák animék jellemzően bátran fognak bele több műfaj vegyítésébe. Mindezt azonban olyan formába kellett öntenem, amely az egyszeri olvasó számára előképzettség nélkül is működik.

Van, amikor ráébredek, hogy egy jelenet kíméletlenül félrement. Ilyenkor nem félek vágni J

Talán megáll a túlgondolás vádja, ha azt veszem; a regény több szinten élvezhető. Példának okáért elhintek apró kis nyomokat, mint egy krimiben, amelyekből előre kikövetkeztethető az első kötet végén látható csavar. Vannak, akik elemző módon olvasnak, és összerakják a talányt. Vannak, akiket meg fog lepni a leleplezés. 

Számomra az egyik legkedveltebb karakterem Yuko. Az első könyv olvasása után úgy éreztem túl nagy fába vágtad a fejszédet, hiszen egy nőnemű tinédzsert illetve fiatal felnőttet hitelesen megírni nehéz. A mostani kötetben viszont már azt éreztem, hogy teljesen megváltozott a kezdeti bizonytalanság. Hogyan vélekedsz erről?

Sokan ítélik meg Yukót (és Vajkot) a könyv első kötete nyomán, de be kell látni, hogy ez csak a történet első harmada. Itt még a szereplők bemutatása a cél, de mivel egymás számára is ismeretlenek, a képmutatás, a bizalmatlanság látszólag torzítja a személyiségüket. Persze belátom, hogy így nem fog mindenki eljutni a végére, amikor minden részlet helyére kerül a hőseim lelkével kapcsolatban, de másként nem adhatnám meg a kellő karakterívet a számukra.

Például az elejtett utalások dacára nem gondolhattad még az első rész folyamán, ami a második kötet végére világossá válik; hogy Yuko mennyire önös módon tekint a bosszújára.

Mindazonáltal Yuko egy „felnagyított” személyiség. Nem arra törekedtem, hogy hétköznapi értelemben reálisan mutassam be, hanem, hogy a regény világában érdekes legyen és működjön! Ha azt vesszük, Louis de Funès sem úgy viselkedik a híres szerepeiben, mint egy hétköznapi ember tenné, mégis átélhetőek a motivációi.

Még Yuko karakterénél maradva, cseppet megdöbbentem a vele történtekkel kapcsolatban. Mennyire volt szándékos ez a „durva” él, hogy a leányzó végül ilyen vad lett? Lesz-e ennek még következménye a továbbiakban?

A második könyv végére gondolsz, ahol végigvezetem, hogyan vált gyermekként gyilkossá? Ahogy mondani szokás, mindent el kell kezdeni valahogy. Egy alig húszéves vadorzó törvényszerű, hogy igen fiatalon lépett a bűn útjára.

A vele történtekben és az első gyilkosságában az a fontos, hogy a személyisége elérje a mélységeit. Maga is haramiává válik, és csak a bosszú élteti. Életben maradt, mégis pokol számára a lét. Minden félelmét erőszakká gyúrja, így nem kerülhet közel senkihez. Vajk változást hoz ebben, mert hosszú idő után az első ember, aki nem félelemmel tekint rá, és (saját érdekei nyomán) törődni kezd vele. Ezt a lány képtelen visszautasítani az évek magánya után. Újabb íven indul el a karaktere. Először maga előtt is tagad, majd kicsírázik benne egy önző vágy, amely idővel valódi vonzalommá és törődéssel érhet – mindezt azonban beárnyékolja egy hazugság.

A történetben megtalálható egy bizonyos szerelmi háromszög. Mennyire tartasz attól, hogy az olvasók esetleg már neheztelnek erre a bizonyos „elcsépelt” érzelmi felállásra?

Szerencsére csak olyan témákon vagyok hajlandó aggódni, amelyeket én is lényegesnek érzek. A szerelmi háromszög lehet elcsépelt, azonban számomra nem az, mivel nem fogyasztok sok romantikát. Ennek megvan az az előnye, hogy kevésbé fogok máshol látott sémákhoz nyúlni, hanem véletlenszerűen sikerülhet valami újat alkotni a témában J

Már az értékelésemben is említettem, hogy rendkívül tetszenek a rajzok, melyek mindkét könyvedet ékesítik. Ki készítette és milyen volt a közös munka? Úgy láttad vissza a lapokon a karaktereket, ahogyan azt te elképzelted?

Az illusztrációkat Megyeri „Naka” Manó készítette. Már évekkel a könyv végleges szerkesztése előtt kinéztem magamnak az úriembert, mert habár többen is szépen rajzolnak hazánkban, láttam, hogy ő sokféle stílusban otthon érzi magát – nekem pedig erre volt szükségem! Olyan manga illusztrációkat akartam, amelyek sajátos metszetét képezik a nyugati képregény ábrázolásnak, így minden olvasó el tudja majd fogadni.

Én az a „mikro-menedzselős” fajta megbízó vagyok. Minden karakterről vázlatot vésettem, tucatnyi fényképpel készültem az arcvonásaik tisztázása folytán.

A közös munka egy művésszel mindig tartogat kihívásokat. Azért nem azt mondom, hogy „két művész közt”, mert megbízóként ilyenkor átvedlek céges megrendelővé, és ezzel az attitűddel próbálom szegény rabszolgámat arra sarkallni, hogy teljesítsük a határidőket J

Hány részre tervezed a sorozatot? Esetleg, ha az olvasók igénylik, több részt is írnál-e az eredeti elképzelés helyett?

Yuko és Vajk számára ez még csak az első nagy kaland, amely három köteten át ível. Ennyivel nincs letudva a teljes karakterívük és a világ sorsa sem. Így, ha igény van rá, nem kell töprengenem rajta, miként folytassam a történetüket.

Hogyan fogadta az olvasóközönség a második kötetet? Milyen visszajelzések érkeztek vissza hozzád?

Egyelőre még jobbára az örömöt és az előrendeléseket látom. Mindegyik kötet más valamilyen szempontból. A Titkok Útvesztője mélyebben koncentrálhat a hősök érzelmi életére azok után, hogy ez első részben megismertük őket. Természetesen aggódtam miatta, hogy így kevesebb idő jut a történet eseményeire, de meglepőmód az eddigi olvasóim ennek éppen az ellenkezőjéről számoltak be: jobban lekötötte őket a mű!

Mikor várható a következő rész? Illetve milyen terveid vannak a következő időszakra?

Az Eastern harmadik kötete két év múlva ősszel biztosan megjelenik. Ha ennél hamarabb sikerül, az inkább legyen egy váratlan meglepetés J

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

Titkok útvesztője című kötetet, pedig megvásárolhatjátok az Twister Media Kiadó weboldalán!

Írta: NiKy

Martin Kay - Titkok útvesztője

 

„Soha ne bízz másban, csak aki a bőröd alatt lakik!”

Már sokszor kifejtettem, hogy mennyire vonzódom az egyedi témájú könyvekhez. Legyen az fantasy, western, vagy bármely más kategória, ha valami megfog benne, hűséges olvasója és követője leszek. Így jártam ezzel a sorozattal is. Az első kötetet nagyon megkedveltem, mert egy teljesen új, egyedi világképet adott a számomra. És mivel függővéges volt (nem morogtam érte kicsit sem) nagyon vártam, hogy mikor jelenik meg a második része. És most végre megkaptam, amire vágytam. Ezért először is szeretném megköszönni a Twister Média Kiadónak és a Szerzőnek, hogy előolvasóként kézbe vehettem a kötetet.

Azt hiszem nem is én lennék, ha nem a könyv külső és belső rajzait venném először szemlére. Még mindig azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek. Rendkívül szépen, mégis kicsit groteszk módon ábrázolja a történéseket. Az arcvonások szinte életre kelnek és ezernyi érzést fednek fel. Úgy gondolom, hogy már ezért megérte kézbe venni a művet.

A mostani regény ott folytatódik, ahol az előző résznek vége szakadt, illetve majdnem. Yuko és Vajk róják a szokásos köreiket, ami az egymáshoz való viszonyuk kibogozását illeti. Míg az előbbi szenved az el nem mondottaktól, addig az utóbbi lezáratlan múltja elől menekül, és nehezen nyit az új felé. Mindkét karakterről elmondhatom, hogy a szívem csücskei. Yuko fiatalsága ellenére sok keserűséget és fájdalmat cipel a vállán. Az új érzések és lehetőségek megbillentik az eddigi felfogását és csak nehezen tudja megérteni, merre is vezet az az ösvény, amire rálépett, mikor megengedte magának a luxust, hogy önmagán kívül más is fontos lehet. Vajk pedig egy sokat megélt harcosként, saját „vérző” lelke darabkáit próbálja egyben tartani, még azon az áron is, hogy kívülről nem több mint egy fatuskó. A két szereplő adja ennek a regénynek is a színét és illatát. Ha róluk olvastam számos érzés és gondolat járta át lelkemet és bár nagyon drukkolok egy bizonyos esemény miatt, mégis úgy érzem ennek még koránt sem lesz „boldog” vége.

A kötetnek van még egy főszereplője, aki sokszor csak a múlt fátylának fellebbenésekor látható, mégis meghatározó szerepe van a történésekben. Az ő érzései és személye, bár nem titok, számomra nehezen érthető. Nem tudok vele azonosulni, ugyanakkor mindig elfog egy erős kíváncsiság, hogy jobban rá lássak a vele történtekre, érzésekre. Sok kérdésem van és messze se kaptam kielégítő válaszokat.

Ebben a kötetben is akad ellenség dögivel, akiket már jó ismerősként köszöntöttem, de akadtak olyanok is, akikről még semmit sem tudtam. A „régi” karakterek is szépen fejlődtek a regényben, hiszen a múlt többször felelevenítésre kerül és ez által fontos részletekre bukkanhat a figyelmes olvasó.

Az események pörögnek, az idősík változó, ahogy az időjárás is. Az egyik pillanatban a jelenben izgulhatunk hőseinkért, a következőben már foghatjuk a fejünket és a múlt árnyaival küzdhetünk, akár akarjuk, akár nem.

Az írót kritizálni merészeltem az első kötet olvasása után, hogy jó női karaktert tudni kell írni. Nos, most nagy boldogan kijelenthetem, hogy ez a megszólásom tovaszállt. Rengeteget fejlődött az alkotó legnagyobb örömömre. Minden korban és minden női típusban érzem a változást. A kötet egyik különlegesége lett a személyiségfejlődések kiemelkedése. De sorolhatnék mást is. Most sokkalta több jutott az emberi érzelmekre, mégis egyensúlyban tartva az izgalmakkal és a harcokkal. Külön díjazom, hogy a kedvenceim sérülnek és véreznek. Senki ne nézzen rám furán, de fontosnak tartom, hogy emberiek maradjanak. Mert akik „elterülnek” a földön, azok előbb-utóbb felállnak. És akkor mutatkozik meg, a tapasztalás általi fejlődés. Nagyon örültem, hogy ezt olvashattam. Ami pedig a történések alakulását illeti, már meg sem lepődöm. Nem sűrűn szoktam ilyesmit írni, de talán most mégis kivételt tehetek.  

Kedves Író Úr!

Mikor óhajtod folytatni, vagy akár lezárni ezt a történetet? Ugye tudod, hogy nagyon morcos vagyok? Hogy lehet így –megint- „befejezni” egy részt? Értem én, hogy kell a függővég, de, és ez a lényeg, a hozzám hasonló olvasók kikészülnek ilyenkor. Remélem, hogy már íródik, és nem kell fenyegetőznöm elzárással, szobafogsággal és ehhez hasonlókkal!

Üdvözlettel, egy morcos, de hűséges olvasód

A viccet félretéve legalább olyan jó volt ez a történet, mint az előző. És meg merem kockáztatni, hogy sokkalta többet kaptam, mint vártam. Számomra új kedvenc könyvet avattam.

Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül. De ne feledjétek! Csak nyugodt körülmények között kezdjetek bele az olvasásba, mert garantálom, hogy nem teszitek le a könyvet egyhamar!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Martin Kay - Eastern

 

Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási tematikámat tekintve, a western, mint műfaj ez idáig kimaradt nálam.

Hogy emiatt, vagy mert nem volt kedvem az olvasáshoz egy jó ideig váratott magára, mire úgy döntöttem ideje felfedeznem, mit is rejt ez a egyedi borítójú könyv. És ha már a külsőségeket említem, meg kell, hogy mondjam, nagyon örülök, hogy egy ilyen munka, magyar kézből került ki. Igen is szuper szakemberekkel rendelkezik kicsiny országunk is, és ezt rendkívül szeretem. Ugyanis semmi csicsa, "egyszerű, de nagyszerű" mivoltával, valamint a történethez kapcsolódva díszíti a könyvet.

Ami a belső világot illeti, meglepődtem és bár összességében kellemes olvasmányként könyvelem el, akadtak problémáim olvasás közben. Kezdeném a világ felfedezésével, a kevert világképpel, melyek társadalmak katyvasza, mégis befogadhatóként tálalva. Helyszínként kicsiny országunk hegyes-dombos, illetve egy képzelt térségben helyezkedik el, de egy olyan társadalmi réteggel, maffiával, uralkodókkal, törvényen belül-és kívülállókkal valamint a főhősökkel megtekerve, mely elsőre kicsit furán hatott, de végül is az egyediség dicséretes és nem vétek. Az alaptörténet nagyon szépen átgondolt, izgalmas és idegesítő részek váltják egymást, hol téptem a hajam, hol elégedetten bólogattam. Hogy maradjak a pozitív töltetnél, egy nagyon izgalmas, igen csak részletgazdag eseményekkel dúsított történetet kaptam.

A karaktterek egytől egyig érdekesek, fejlődésre képesek. Senki sem ártatlan, minden egyéniség cipeli a maga kis puttonyát, mely tele van fájdalommal, haraggal, vesztességgel és halállal. Ölsz vagy halsz felfogás az alap élet tézis és ezt árnyékoltan tükrözi minden személy, mely fellelhető eme történetben.

Yuko és Vajk kezdeti kényszere szépen lassan, egy mélyebb, de vékony jégen mozgó érzelmi cunamivá érik, ami a legtöbb esetben örömmel töltene el, de itt kezdődtek a problémáim. Női karkatert tudni kell írni, és bár tudom néhol túl sokként hatunk a "köz hím" népére, szeretném kiemelni, hogy egy félig kamasz, félig felnőtt lány érzelmi ábrázolásának túl dramatizálása, valamint annak kigúnyolása nem éppen felemelő egy női olvasó szemében. Azt megértem, hogy Yuko múltja több mint nehéz, valamint azt is, hogy a vele történtek, ebben az ingatag és veszélyes világban nehezen összefésülhetőek egy kezdődő románccal, mégis úgy gondolom a kevesebb néha több.

Ennyi butaságot, mely ennek a leánykának a száján kijött rég olvastam, és nem humoros, hanem szánalmas képet festett róla. Vajk reagálása érthető és teljesen életszagú, még ha nem is ez lenne a lényege.

Nagyon érződik, hogy az írónak melyik karakter az erőssége, és melynél kellene még kicsit csiszolnia. Ezt azért hánytorgatom fel, mert nagyon élményromboló, mikor a fárasztó hisztiken kell átrágnom magam, majd hirtelen váltva, egy mélyérzelmi lavinán. Bár ez így elsőre visszatükrözi egy sérült lélek próbálkozásait a fényfelé, velem sajnos nem feledtette a kiábrándultság érzetét, hogy végre jól szórakozom, erre ki kell, hogy zökkenjek.

 Ezektől függetlenül a vége elég megkapó, hogy olvasóként folytatni akarjam. Az utolsó pár illusztráció pedig, bár sejthető volt a történet alakulása folyamán, mégis meglepett.

Elég sok kérdésre nem kaptam választ, bár ezen nincs is mit csodálkozni elvégre egy első kötetről írom most az értékelésemet. A fő kérdésem csak az lenne, hol a folytatás? Ha nincs kész, az baj, nagyon nagy baj...nem örülök, és ha én nem vagyok boldog, az nagyon nagy lavinát indíthat el....

De ha komolyra fordítom a mondanivalómat, ez egy jó könyv. Nem hibátlan, de egy első könyves írótól messze túlteljesített érzést ad számomra, mivel többnyire nem szoktam pozitív véleményt kialakítani.

A kötetben több rajz is segíti a mélyülést eme világban, erős, határozott kontúrok kísérik útjukon a karaktereket, hűen követve az adott eseményeket. Nagyon tetszenek. Összességében ez egy szórakoztató olvasmány volt és várom a következőrészét.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Twister Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy