2021. szeptember 6., hétfő

Danielle Steel - Utazás

 




Ezt a könyvet nemrég a fiamtól kaptam ajándékba. Egyik nap elment dolgozni, hazafelé meglátott egy antikváriumot, és rögtön rám gondolt. Így került a kezeim közé Danielle Steel - Utazás című könyve. Bár régebben olvastam az írónőtől, és akkor beskatulyáztam a romantikusok közé, de azóta több művével is találkoztam, ami ezt megcáfolta. Ez az egyik.

A borító a zöld és az arany szín változataiban pompázik. Mondhatnám rá, hogy egy picit giccses, de igazából az összhatás számomra az egyszerűség mementője. És ez a kettőség kiegyensúlyozza egymást. Nem tökéletes, mert nem az, de teljes mértékben megfelel az elvárásaimnak. Attól függetlenül is, hogy szeretem, ha a külcsín visszaadja a történet lényegét, esetleg elvontan, de utal rá. Ugyan, ez itt nincs meg, mégis az egyszerűség mögött megbújik az elegancia is. Azt hiszem, nem sűrűn mondom ezt, de nekem tetszik.

A fülszöveg alapján egy igen érdekes könyvnek néztem elébe. Legalábbis, ami az írói ígéretet illeti. A külvilág felé tökéletes házasság hátterét a zárt ajtók mögötti valóságot bemutató történetre számítottam. Ezt meg is kaptam, ezzel a részével nem is volt gondom, mert amit a fülszövegben olvashattam, ugyanazt kaptam a történetben is.

Főhősnőnk, Maddy egy országos tv társaság esti hírolvasója. Nem elég, hogy okos, szép, hanem emellett szinte minden férfi a kegyeiért verseng. A férje, Jack által lehet a felső tízezer tagja. Maddyről és a megpróbáltatásairól szól ez a történet. Mert ugyan ez mind szépnek és jónak látszik egy kívülálló szemében, ám a kedves férj sem épp mindig kedves. Ráadásul, azt se hagyjuk ki a számításból, hogy Jack nemcsak jóképű, illedelmes, humoros férfi, hanem egyben egy hataloméhes, irányításmániás ember is.

A könyv teljesen végig vezet Maddy múltján, hogy ki volt ő, ki lett és a jelenlegi helyzetig megtett utat is megismerhetjük. Ugyanakkor ez nem mondható el a férjéről. Néhol olyan érzésem támadt, hogy Jack csak azért negatív szereplő, mert kell a történetbe egy gonosz, aki elől a szépséges királykisasszony a hős lovag, és hű társa segítségével megmenekül. Egy mese mai köntösbe bújtatva. Ez rendben is van, csak az nem tetszett, hogy az írónő mindehhez a családon belüli erőszak, azon belül is a házaságon belüli erőszak témájához nyúlt. Maga a pszichológiai háttér szépen kidolgozott, viszont a szereplők tetteit, gondolatait néhány helyen erőtlennek, esetlennek, hiteltelennek éreztem. Értem én Maddyt, hogy a mélyszegénységből a férje emelte fel a gazdagságig, kupálta ki képernyőképesre, ennek ellenére nem gondolnám, hogy ez ekkora ragaszkodást, lojalitást váltana ki, mint ebben a történetben a főhősből. Átéltem én is a terrornak azon formáját, amit az írónő megjelenít, így tudom, hogy a bántalmazó előszeretettel használja a lelki terror legkülönfélébb vállfajait, mégsem éreztem hitelesnek Maddy reakcióit. Túl sokáig nem hozott döntést, holott mellette voltak olyan személyek, akik mindenben támogatták, segítették.

A másik problémám a történettel, hogy az egész úgymond a gazdagok világában játszódik, ahol Maddy saját keresettel, igazából már vagyonnal rendelkezett. Ha mindent számításba veszek, a segítőtársakat, az anyagiakat, akkor azt mondom, hogy ez így ebben a formában nem igazán állja meg a helyét. Persze, értem, hogy az írónő ezzel a könyvével szeretett volna rámutatni, hogy a családon belüli erőszak nemcsak a szegények, hanem a társadalom minden rétegében fellelhető. Ugyanakkor az valahogy feledésbe merült, hogy egy ilyen anyagi helyzetben lévő nőnek, több lehetősége van, mint akinek semmilye sincs, nincs hová menni, kihez fordulnia. A történet folyamán volt egy-két ilyen kitekintés, de ezek megmaradtak mellékszálaknak.

A karaktereknél úgy gondolom, hogy a szerző annyira koncentrál, hogy a főhőst megkedveljem, értsem a tetteit, indokait, hogy a többi szereplőre már nem maradt ideje. És ez sajnálatos, mert annyi, de annyi érdekes személy tűnt fel a történetben. Teszem azt, Jackről sem tudunk meg semmit, azon kívül, hogy ő a bántalmazó. Pedig érdekelt volna az ő múltja is. Hol vannak a szülei, vannak testvérei? Miért és miből gondolta, hogy egy emberi lényt tárgynak tekinthet, és úgy is viselkedhet vele? Ilyen személyiségjegyekkel született, aztán amit a neveltetése megerősített benne, vagy esetleg lentről küzdötte fel magát, és ez váltotta ki benne ezt a nem természetes reakciót? Annyi, de annyi kérdés, amire nem kaptam választ, csak be lett mutatva, hogy ő a bántalmazó, a gonosz, akit utálni kell. Holott úgy gondolom, azért egy picit árnyaltabb a kép. Nem minden csak fekete és csak fehér.

Aztán ott van a másik férfi a történetben, akinek a hős szerepe jutott. Ugyan nála már volt némi háttérinformáció, de valahogy mégsem értettem meg, hogy lehet ilyen hamar egy segítő jobb kézből egy elsöprő szerelem. Egy olyan szerelem, mely eleinte csendes, lassú, majd idővel átvált valami megmentési kényszerré, ami a végén mindent, és ha kell mindenkit feláldozok csak vele lehessek érzés zárja le.

A végére hagytam a pszichológust, aki miután megismeri Maddyt, úgyszintén előtőr a mindenáron megmenteni vágy. Az ő karakterét sem éreztem teljesen hitelesnek, mintha csak kellett volna valaki, aki a mi kis virágszálunk lelkét teszi rendbe. De semmi mögöttes tartalom, egy papírfigura, aki csak van, mert a téma megköveteli, hogy azért valami szakmaiság is legyen benne.

Ambivalens érzéseim vannak ezzel a történettel szemben. Egyfelől értékelem, hogy a szerző egyáltalán foglalkozik egy ilyen a mai napig tabu témával. A lelki folyamatok is hitelesen lettek megírva, és felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a társadalom egy szűk körét érinti, hanem minden rétegben ott van a jelenség. Másfelől pedig, nem éreztem azt, hogy Maddyn kívül bármely más karakter bármilyen mélységet kapott volna. Csak skatulyákat kaptunk, mint a segítők, a hitetlenkedők, az elutasítók, és a hősszerelmes. Bár nem tisztem eldönteni, hogy ez a történet milyen indíttatásból került megírásra, és igazából azt sem tudom, hogy mennyire kell komolyan venni. Épp ezért az mondanám, hogy egy olvasásnak megfelelt, de ennyi és nem több. Nem volt rossz, de nem is sorolnám a többször olvasós kategóriába. Ez legfeljebb egy tündérmese a mai világba integrálva.

Amennyibe elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: Emilly Palton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése