Ocean Vuong - Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

 

Hogy őszinte legyek nagyon megrázott ennek a könyvnek a tartalma. Nem is egészen azt kaptam, mint vártam borítója alapján, elvégre, ha ránézünk, egy cseppet giccses képet látunk. A színek és a formák egyaránt dominánsak, kicsit túlzsúfolt hatást keltenek. Amit talán csillagoknak szánt az alkotó egy esti égbolton, azok inkább hópelyhek benyomását keltik. Akár apró kiragadott mozzanatok a történetből. Feltételezem, hogy a zöld szín egy növény levelére utal. Erre lett fehér színnel a cím rányomtatva, beterítve majdnem az egész borítót és végül naranccsal az író neve. Fullasztó, tömény, mégis szemet gyönyörködtető, és mint olvasás után rájöttem, túlzó jellege ellenére hűen tükrözi a tartalmat. Ocean Vuong egy vietnámi származású író, aki nagyon fiatalon az Egyesült Államokba menekült családjával.

Tulajdonképpen róla, és a felmenőiről szól elsődlegesen a könyv a történelem színpadán. Természetesen sokkalta több mint egy egyszerű családtörténet. Az író levélben vallja meg múltját, édesanyja és nagyszülei életének apró pillanatait, melyek a kötet végére egy teljesen megrázó egésszé állnak össze. A könyvet három részre tudnám bontani.

Az első rész egy viszonylag könnyebben befogadható pillanatcsokor, mely magáról az alkotóról szól. Gyermekkorának pillanatai elevenednek meg a lapokról, különböző érzelmi viharok tombolnak, és a sok a szerzett, mély seb, melyek nem csak lelki, de testi hegeket is rejtenek. A második rész, már sokkalta nehezebben fogadható be. Az író feleleveníti családja múltját, bemutatva a háború okozta szörnyűségeket. Feltépve azon sebeket, amelyekre a nagy bölcsek csak az időt tudják gyógyírként javasolni. De bizony vannak olyan, mély sérülések, melyeket sem az idő, sem egy teljesen más világ nem tud eltüntetni. A begyógyult felszín alatt mérgezi a lelkünket, folyamatos gyötrődést okoz hordozójának és olykor a külvilágból érkező hétköznapi hangok is teljesen visszarántanak a múlt poklába. Mert, aki egyszer megjárta a vietnámi háború fortyogó poklát, soha nem lesz már régi önmaga. Akár harcolt, akár túlélője volt annak a borzalomnak, míg él viseli annak nyomait. A harmadik rész, pedig az anyasággal járó kihívásokat mutatja be több generáción keresztül. Szembe állítva a romokban heverő halott világot egy féltő anyai szív kitartó dobogásával. A vörös fátylon át is csak azt érzékeltem olvasásom folyamán, hogy anyának lenni ugyan felemelő érzés lehet, de ugyanakkor egy egész életen át tartó katonaság is egyben. Mely olyan mély hűséggel párosul, melyet nem lehet beazonosítani és igazán csak az értheti eme sorokat, akinek már megadatott ez az állapot.

Az egész könyvre jellemző az apró pillanatképek felelevenítése, sok titokról lerántódig az a bizonyos lepel és rengeteg fájdalommal kell szembenéznie olvasónak és szereplőnek egyaránt. A hangulata gyomorszorítóan szomorú és fájdalmas. Én is úgy írom ezeket a sorokat, hogy folynak a könnyeim. Egyáltalán nem bántam meg, hogy olvastam, de egy jó ideig nem fogom újra kézbe venni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Libri weboldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy