Vámos Miklós - Visz a vonat

 

„Milyen könnyű szeretni azokat, akiket nem ismerünk.”

Visz a vonat, zötykölődünk. Néha úgy érezzük, hogy az elsuhanó táj képei, életünk éveivel mosódnak össze. Ebben a homályos, kissé kaotikus képzelgésben emlékek törnek felszínre, amelyekre már alig emlékezünk. Hosszú sorokba állnak össze képek, amelyekről nem mindről tudjuk, hogy a mi életünkből maradtak –e bennünk vagy csupán egy filmkocka vegyült el a képsorainkban. Az út, amelyre ráléptünk anno akaratlanul is végtelennek tetszett, pedig nagyon hamar elérünk a végére. Ki örömmel, tele emlékekkel, míg mások sok sírással, fáradalmakkal, fájdalmakkal. Minden út szakaszokra van felbontva és elágazásokkal színesített. Ezek azon életszakaszaink, ahol a döntéseink befolyásolják a jövőnket. Dönteni néha nehezebb, mint hinni Istenben, hiszen se ezt nem látjuk, se azt, de menni kell tovább és hinni a jóakaróban, hogy a döntésünk a legjobbakat hozza el számunkra. A vonatozás azért persze könnyebb egy fikarcnyit, hiszen ott nem mi irányítunk, csak az úticélt adtuk meg. Hogy eljutunk-e a végállomásra? Ki tudja? Talán igen és az is lehet, hogy nem. Ezt már más dönti el, de amit mi befolyásolhatunk az az, hogy hogyan töltjük az utazási időt.

A mostani olvasásom is egy hosszú utazás volt a számomra, ahol a szerző betekintést engedett olyan életekbe, amelyekre nem váltottam jegyet, mégis akaratlanul is „élvezője” lettem egy rövid időre. Hogy mit váltott ki nálam ez az élmény? Erről hamarosan mesélek.

Vámos Miklós (1950. január 29. Budapest) József Attila – díjas magyar író, kiadóigazgató, műsorvezető, dramaturg. Sokrétű szerzőként igen gazdag stílusú és szerkezetű könyveket álmodott meg a számunkra. Eddig 35 kötete jelent meg, amelyek közül a legismertebbek: Zeng azének, Anya csak egy van, Apák könyve. Hazánkban négy drámáját mutatták be, többek között a Világszezont. Róla többet közösségi média oldalán olvashatsz.

Vámos Miklós – Visz a vonat című kötete 2023 elején jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A könyv elsődlegesen rövid novellákat, ezen belül is elbeszéléseket tartalmaz, amelyek egy-egy életszakaszról, különleges lelkek találkozásáról vagy éppen a múlt rabláncától való megszabadulásról mesél. Minden történet hozzánk tesz egy picit és el is vesz, hiszen az olvasó emlékeiből akaratlanul is előtörnek az elfojtott vagy éppen meg nem élt érzések. Ki örömmel adózik emlékezése képei iránt, ki menekülne, míg mások csak beletörődötten tűrik, ahogy anno is tették.

„Mindenki azt veszíti el a korral, ami a legszebb rajta.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két fő részre osztható:

1. Visz a vonat
2. Sínek és utak

A Visz a vonat fejezet tulajdonképpen a kötet címe is egyben, ahol két kisebb történet olvasható. Az első egy ötvenes évei végét taposó férfi, kissé zord kedvű emlékeiből, míg a második egy húszas évei közepén járó fiatal lány vívódásaiból merítkezik. Eme különleges páros egy fülkében kénytelen végig zötykölődni az utat, ahol lopva, néhol kíváncsian merengenek el a másikról, életükről, jövőjükről egyaránt.

„De a férfié a kezdeményezés joga – kötelessége. Bármennyire is fellazultak az ezzel kapcsolatos szabályok és szokások […]”

A második – Sínek és utak – fő cím alatt négy mellékszálra tördeli az alapvetően kilenc lélektöredék emlékeit. Minden lélekeszencia a hazai életbe enged betekintést, hol keserédes, máskor határozottan morózus képeket festve szemeink elé, de mindenképpen jól mutatva a huszadik század végi magyarországi világot, közhangulatot. És ki hitte volna, hogy a vasút, mint központi hologram akaratlanul is újra és újra hidakat képez eme történetek között, hiszen olvashatunk anyai szeretetből kisfiúként kezelt férfiról, egy muzsikus élet apró pillanatairól, vagy éppen a katonaság kitörölhetetlen fegyelméről, amely az évek múltával sem halványult a leszerelt katonában. Vajon tényleg ennyit értünk anno? Néhány emlék, sok – sok elfeledni vélt kép és érzés? Erről sokat mesélni nem tudok, de eme írások mindinkább megfelelnek a válaszadásra.

„Bizonyos mértékig foglyok voltatok ti is, szabadságotokat korlátozta a katonaság fegyelme, bár azért más a börtön, és más a honvédség.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén bevallom, hogy számos könyvét megvettem már a szerzőnek egy – egy könyvszekeres portyázásom alkalmával – nyilván az ideje korán megjelent műveiből csemegézve -, mégis most először éreztem azt a hívó szót, hogy bizony kézbe is vegyem frissen beszerzett alkotását.

Először nehezen rázódtam bele, hiszen egy általam ismeretlen író stílusát kellett magaménak éreznem, de idővel ez az apró fennakadás eltűnt és már csak arra eszméltem fel, hogy hol mosolygok, hol morcosan fújtatok éppen. Minden történet adott és el is vett tőlem, ahogy egy tapasztalt szerzőtől el is várható, hiszen nem éltem még annyit, hogy ne tudjon újat mutatni, továbbá pedig a szüleim és nagyszüleim időszakából merítkezett főleg, így nehéz lett volna teljesen azonosulni vele.

Nem tagadom, hogy számomra a legkedvesebb írások a kötet elején találhatóak, ahol két társadalmilag teljesen eltérő és korban is egymástól igen távol eső személyek találkozásáról kaptam képet. Szerettem olvasni mind a két szemszögből, mert nagyon valós pillanatképeket kaptam, amelyek bennem is élményeket és érzelmek millió darabkáit keltették életre. Az emberi lélek olyan színes és sokrétű, kár, hogy sokan ezt nem értékelik és pont ezért eltékozolják magukat és azt, ami megadatik számukra.

A könyv második részében már inkább csak szomorkodtam, vagy rácsodálkoztam a pszichológia megbúvó, mégis részletes pillanatképeire, mikor egy anya nem tud továbblépni az idő teltével, vagy a múlt megrázó élményei visszavisznek arra a helyre, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk.

Ki hitte volna, hogy ennyire bele tudom majd élni magam a karakterek helyzetébe és pont ezért mikor elfogytak a lapok csak üres szemekkel néztem ki a sötét ablakon kifele, egy nyughatatlan város csendjében, ahol a forgalom zaja az este aláfestő zenéje.

„Kívánom szívből, hogy soha senkit ne kényszerítsenek bárminek a bevallására, abból semmi jó nem származik, még azoknak sem, akik vallatnak. Bárcsak végre rájönnének erre a világ valamennyi részén a pribékek, a kápók, a nyomozók, a hatóságok és a politikusok.”

Összességében úgy gondolom, hogy tartalmas és nagyon érdekes novellákat olvashattam. Kicsit olyan érzést hagyva bennem, hogy de jó volna felülni egy vonatra. Magam alá húzott lábakkal kézbe venni eme könyvet és az út egy szakaszán annyira belefeledkezni, hogy a végén a fülke ringatására aludjak el.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a szerző stílusát és szívesen vesz kézbe rövid életutakról mesélő történeteket. De azok is értékelni fogják az olvasottakat, akik most ismerkednek a szerzővel, hiszen itt vagyok erre élő példaként. Első könyv, de már tudom, hogy nem az utolsó, amit kézbe vettem. És ne feledjétek: „[…] aki időt nyer, életet nyer.”

Mindenki eldönti, hogy jegyet vált-e eme nem is olyan könnyű útra, de az biztos, hogy a végére senki sem lesz már a régi önmaga.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Athenaeum Kiadó weboldalára ellátogat.

Írta: NiKy