Joe Hart - Obscura

 

“Úgy tartja a mondás, hogy aki nem tanul a történelemből, az arra ítéltetik, hogy újra átélje. Szerintem ez baromság. Az emberiség sosem tanult a múltból, ahhoz túlságosan haragtartó. Az erőszak és a gyűlölet az emlékezés miatt létezik a mai napig. Ezért törnek ki a háborúk. Ez a világ legördögibb köre.”

A mostani értékelésem tárgya Joe Hart - Obscura című regénye, amely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. Ami a könyvek külső “tálalását” illeti véleményem szerint eddig is eléggé el voltunk kényeztetve a kiadó részéről, de ez a mostani borító nálam minden eddiginél magasabbra helyezte a lécet, lehetne akár egy esetleges filmfeldolgozás moziplakátja is. Emellett az Agave által kiadott sci-fi-k kisebb-nagyobb kivételekkel szinte mindig beváltották a hozzájuk fűzött előzetes várakozásaimat, úgyhogy az előjelek rendkívül bíztatóan alakultak.

De nézzük is, hogy mirő szól a mostani kötet:

Történetünk főhőse dr. Gillian Ryan, aki magánéleti megpróbáltatásai mellett egy új, az Alzheimer-kórhoz hasonlatos memóriakárosodással járó betegséggel folytat mindennapos harcot. Amikor férje után kislánya is az árulkodó tüneteket kezdi produkálni, végső elkeseredésében elfogadja a NASA kétséges ajánlatát: vegyen részt az ENSZ-űrállomásra induló expedícióban, melynek célja a legénység körében terjedő emlékezetkiesések eredetének vizsgálata, cserébe pedig korlátlan támogatást kap kutatásainak finanszírozására. Vajon elvállalja a felkérést? Erre és még számos más kérdésre megleled a választ, cask vedd kézbe a könyvet.

Szubjektív véleményem szerint a regény első 80-100 oldala nagyon dinamikus és olvasmányos, egymást követik az események, feszes a tempó. Sajnos amint hőseink a világűrbe emelkednek, azzal párhuzamosan elkezd zuhanni a színvonal is. A történet átcsap egy teljesen hétköznapi thrillerbe, ahol ezúttal egy űrbéli állomáson lesz összezárva a heroina a kegyetlen gyilkossal egy teszemazt magányos ház helyett az utca végén. A kötet feléhez érve pedig már előre tisztában voltam a rám leselkedő további “fordulatokkal”, olyan kiszámíthatóvá válik a forgatókönyv, mint egy kedd esti B-kategóriás film esetében valamelyik kereskedelmi csatornán. Nagy kár érte, pedig nagyon érdekesen indul, de sajnos maga az író előadásmódja és törtenetszövése miatt nem marad semmi meglepetés (na jó, talán az epilógust leszámítva) az olvasó számára, őszintén szólva az utolsó száz oldalt már csak le akartam tudni.

Nem segíti az élvezhetőséget az sem, hogy a szerző meglehetősen nagyvonalúan bánik a technikai háttérrel, rengeteg a következetlenség illetve logikátlanság a könyvben felvonultatott csúcstechnológia történetbe ágyazása körül. Nehéz lenne ezt jobban részletezni spoilerezés nélkül, de például a szupertitkos-szuperfontos űrállomáson nagyjából olyan szigorú biztonsági protokollok vannak érvényben, mint a Tisza-parti nyári cserkésztáborban. Vagy említhetném azt is, hogy a rendelkezésre álló fiktív technológia magát az egész űrutazást teszi számomra értelmetlenné. Kicsit magammal is ellent mondva, lehet hitelesebb lett volna a történet abban a bizonyos utca végén álló magányos házban. Persze a végén jön az elmaradhatatlan “sós-kútba-tették-onnan-is-kivették” finálé, aminek keretében hősnőnk Bruce Willis-t megszégyenítő körülmények között száll szembe mindennel és mindenkivel.

A karakterek átlagosak, se nem jók, se nem rosszak: van itt érző szívű óriástól kezdve a karrierista, de odabent azért mégis emberi parancsnokon át a háborús pszichózisban szenvedő veterán katonáig bezárólag minden. Pont sablonosságuk miatt nem tudtam igazán egyikükkel sem azonosulni vagy együtt izgulni, mert akárcsak a rossz filmeknél, itt is pontosan előre sejtjük, hogy ki lesz csak a veszteséglistát gyarapító statiszta és kinek lesz esetleg számottevőbb szerepe is a történetben.

Nyugodt szívvel csak a kiszámíthatóan sablonos thrillerek kedvelőinek tudnám ajánlani, kíváló kiegészítő lehet mondjuk strandoláshoz a Blikk helyett, de a hozzám hasonló kérgesszívű sci-fi rajongók jobban teszik, ha stabilabb kvazárok felé veszik az irányt.

Amennyiben mégis elerülnél a könyvben, megteheted, ha az Agave Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Mira Grant - Feed – Etetés

 

„A világot, amelyben élünk, magunk teremtettük.

Hölgyeim és uraim, most miénk a megtiszteltetés, hogy megegyük, amit főztünk.”

(MICHAEL MASON)

Ezt a regényt utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm.

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire nehéz már olyan témában újdonságra lelni, ami az elmúlt évtized egyik legfelkapottabb ihletforrása volt az alkotóknak. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen a horror alapjainak egyike a sokak által oly kedvelt zombik világa. Ha csak azt nézem, hogy hányan buktak eddig bele ebbe a finoman szólva sem ízléses témakörbe, akkor már sejthetitek, hogy mennyire féltem ettől a kötettől. Eltekintve a fent leírtakat mégis meglepően alakult az olvasási élményem.

„Mindenkinek az életében van egy vízválasztó; az a pillanat, amikor az emberre rátör a felismerés, hogy olyan döntés elött áll, ami kihatással lesz az egész jövőjére, minden további tevékenységére, és ha rossz döntést hoz, nem biztos, hogy helyre tudja hozni. És néha az állítólagos rossz döntés az, ami lehetővé teszi, hogy emelt fővel, méltósággal várjuk a végét; annak megnyugtató tudatában, hogy a helyes utat választottuk.”

A borító önmagamában már ad egy bizonyos sejtetést, elvégre egy véres felírat látható a képen. Semmi csicsa, csak pont annyi, ami megalapozza az olvasni vágyók hangulatát. Mivel a kevesebb néha több alapon készítették el, így ez pozitív hatással volt rám is.

Nézzük is, hogy miről szól a regény fülszöveg alapján:

„Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

Ezt a blogbejegyzést láthatjuk első mondatként a könyv hátulján, mely bizony egy kétségbeejtő, de annál fontosabb üzenetet rejt magában.

2014-ben minden megváltozott, ugyanis az emberiség feltalálta annak az ellenszerét, amit akkori világunk egyik legnagyobb pusztítójaként tartottunk számon. Ez pedig nem más, mint a rák. Csakhogy, mint minden sikeres eredménynek, ennek a hatalmas áttörésnek is meg volt a hátránya, amely egy új valamit teremtett. Ez az ismeretlen elterjedt a világban és megállíthatatlanná vált. A fertőzés olyan méreteket öltött, hogy mutációkat okozott az élő gazdatestben és végül elvégezte dolgát. A vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombik irányíthatatlanná váltak, mint személy megszűntek létezni. Csak egy dolog élteti őket, a zabálás minden mennyiségben. Hogy mit és kit, az teljesen mindegy. Több mint húsz évvel a Feltámadás után egy testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé, hogy felfedezzék a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Bloggerként nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

„A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint tőkét kovácsolni mások fájdalmából.”

Szubjektív véleményem, hogy a történet több mint jó, sőt felemelő, pedig egy percig sem éreztem azt, hogy nevetni vágyom, inkább ellenkezőleg. A hangulat adott, hiszen a könyv a nyomasztó környezet megismerése mellett számos torokszorító és akciódús eseményt tol le az olvasó torkán, akár akarja akár nem.

„Milyen csodálatos egy olyan világban élni, ahol a „jó hír” nem feltétlenül jelenti azt, hogy „pozitív információ!”

A karakterek ugyan felszínesen vannak felépítve, viszont a vészhelyzet miatt folyamatosan fejlődnek. Nem éreztem szükségét vagy hiányát annak, hogy nem ismerem meg a belső világukat, hiszen sokkalta fontosabbak volt a háttérben meghúzódó politikai és életben maradási játszmák.

Ez a könyv ráadásul egy sorozat első része, ami azt jelenti, hogy azon kérdéseimre, amelyekre most nem leltem választ, a későbbiekben még megkaphatom. Mindenképpen szeretném folytatni, de sajnos úgy tudom, hogy a magyar kiadás jelenleg leállt, így kénytelen leszek más nyelven beszerezni a következő részeket.

Összességében elmondhatom, hogy egy izgalmas és nagyon tanulságos regényt olvashattam egy nem is annyira elképzelhetetlen jövőről.

Ajánlom a horror és akció szerelmeseinek, mert bizony itt egy percig sem fog unatkozni senki sem.

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, megteheted, ha a Lazi Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Berg Judit - Sári és a mókusok

 

Berg Judit nevét úgy gondolom, hogy nem kell bemutatnom senkinek, hiszen számos mesekönyvet és ifjúsági regényt köszönhetünk neki. Gyermekkönyvek szempontjából két sorozatot követek nagy lelkesen, az egyik Maszat kalandjai, a másik pedig Sári történetei. Mindkettőről együttesen elmondható, hogy nagyon kedvesek és szórakoztatóak.

A mostani értékelésem a fent említett utóbbi sorozat harmadik kötete, mely a Sári és a mókusok címmel jelent meg idén nyáron a Pagony Kiadó gondozásában.

Ahogy már megszokhattuk két történetet foglal magába ez a kis könyvecske. Az első a címadó mese, melyben Sári és barátai kirándulni mennek az erdőbe. Mindenféle állattal találkoznak, melyek igazán aranyosak, ilyen pl.: a gyík, sokféle madár, sőt még egy mókust is látnak. Így jut eszükbe, hogy milyen izgalmas is lehet egyik fáról a másikra ugrálni. Szerintetek is mókás lehet?

A második mese pedig Pötyi baba és Puszi róka összeveszését meséli el, ami sajnos igen komolynak tűnik, hiszen még játszani sem hajlandóak egymással. De szerencsére Sárinak eszébe jut egy fontos történet egy kismókusról és pár képzeletbeli barátjáról, ami még a legkeményebb szíveket is megolvasztja. Vajon a két duzzogót érdekli a mese?

Ez a kis mesekönyv is kedves lett a szívemnek, hiszen Agócs Írisz aranyos rajzai még szórakoztatóbbá tették az olvasását.

Ajánlom az ifjabb mesekedvelőknek, hiszen feltölti szeretettel a szíveket és még szórakoztató is egyben.

Ha te is elmerülnél Sári kalandjaiban, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Julien Hervieux - Viharka, a sötétség ura

„ (…) senki sem teljesen jó vagy velejéig gonosz.”

Már megszokhattam volna azt a hihetetlen lelkesedést, mely felszínre tör bennem, amikor kissé gótikus rajzolatú mesékkel találkozom. Az utóbbi pár évben legnagyobb örömömre egyre több ilyen típusú mese és ifjúsági regény látott napvilágot, amitől az én szívem bizony nagyokat dobbant. Azok számára, akiknek esetleg ismeretlen a stílus, melegen ajánlom Tim Burton filmjeit szíves figyelmükbe. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, de előtte szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm.

Julien Hervieux - Viharka, a sötétség ura című ifjúsági regénye idén nyáron jelent meg a kiadónál. A történet főhőse, Viharka, aki a sötétség uralkodóinak egyik leszármazottja.  Minden nemzedékben a trónörökös sorsát előre eldöntötték, hiszen a hagyomány erős akarata szerint meg vagyon írva a végzete. Ha nagykorúvá válik, el kell majd rabolnia egy hercegnőt, hogy legyőztessék a lovaggal szemben, aki végül megmenti a leánykát. De amíg el nem érkezik az a bizonyos kor, hogy a nagy pillanatban megtörténhessen ez a „kötelesség”, addig a kis uraságnak leckéket kell vennie gonoszságból, csakhogy pokolian untatják a tanórák. Egy komor napon remek ötlete támad: nem vár tovább, hanem elejét veszi a dolgoknak és azon nyomban elrabolja a hercegkisasszonyt! Vajon sikerül Viharka terve? És mit szól ehhez a hercegnő és a birodalmak népe?

Őszintén szólva kétszer is elolvastam egymás után, mert elsőre a nevetéstől nem sikerült megfelelően átélnem a történteket. És ezzel el is árultam, hogy bizony humorban gazdag a kötet.

Karakterek szempontjából rendkívül színesek és szagosak, ahogy mondani szoktam, elvégre mindenki egy külön egyéniség, amit a beszélő nevek csak tovább színesítenek. És két kedvenc szereplőt is találtam. Az első Lucerna, a kobold, aki bölcsességével mindig mosolyt csalt az arcomra, a másik pedig Viharka édesanyja, aki „kedves” irányításának még a legkomorabb uralkodók is engedelmeskednek.

„A mi világunkban lovagok, varázslók, sárkányok élnek… de ami ennél is fontosabb: létezik jó, és létezik rossz. És egyik sem létezhet a másik nélkül. Vagyis jó csak akkor van, ha van rossz is.”

Az események pörögnek, egyik oldalon sem unatkoztam, sőt sokszor kapkodtam a fejem, hogy te jó ég, ebből mi lesz!

És külön ki kell, hogy emeljem a legkedvesebb teremtményt, szívem csücskét: Parázst, a sárkányt.

Összességében elmondhatom, hogy egy friss és egyedi történetet olvashattam, ami nem csak humoros, de egyben rendkívül szórakoztató is.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert ebben a meseregényben minden olvasni szerető lélek meg fogja találni a maga kedvencét.

Amennyiben te is elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

"Állandó keresés jellemző rám, a kifejezés formáinak a legszabadabb kutatása. Mindig egy belső keresés dönti el, éppen melyik műfajnál kötök ki, hogy az adott elképzelésem milyen formát kér." - Interjú Tamás Dénes íróval

 

Fotó: Vetró Barnabás

Szeretem azon könyveket, melyek képesek kimozdítani a komfortzónámból, pedig nagyon széles témakörben olvasok. A költészet világa még mindig olyan számomra, mint egy lakatlan sziget, felfedezésre vár. Számos kötettel a hátam mögött is úgy érzem, hogy tud meglepetést okozni ez az irodalmi műfaj. Ezt az emocionális újdonságot tapasztaltam Tamás Dénes – Rémegyszerű versek könyve kapcsán is. Versekről, társadalomról és természetesen a könyvről is szó esik. Tartsatok velünk!

Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, mutatkozz be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogyan is lettél vers és irodalom szerető alkotó?

Én is köszönöm az érdeklődést. Mindig megtisztelő, ha valaki értő figyelemmel és kíváncsisággal közelít ahhoz, amit létrehozok. A bemutatkozás pedig sohasem magától értetődő dolog. A személyiségünk különböző héjai, mint rózsa szirmai borulnak körénk, amelynek középpontjában, ahogy Rilke mondja A költő sírfelirata című versében, nincs senki. De az egyszerűség kedvéért most erdélyi írónak nevezem magam, aki mellesleg egyetemi tanár is. Alkotóvá pedig úgy gondolom elsősorban az olvasás tett. Szenvedélyes olvasó voltam és vagyok ma is, aki számára egy könyvvel való találkozás a legmagasabbrendű élmények közé tartozik. Másrészt az önkifejezési vágy tesz valakit íróvá, ami viszonylag korán jelentkezett bennem, aztán elhalkult, más pályára (filozófia, kritika, esszé) terelődött, ahhoz, hogy már érett felnőtt koromban találjon rám az irodalom, annak számos műfajában.

Rémegyszerű versek olvasom a címet és elfog egy érzés, hogy tulajdonképpen egy szójátékkal van dolgom. Miért ezt a címet választottad, van-e a szavaknak külön-külön jelentősége?

Valóban szójátékkal van dolgunk, amiben a kifejezés mindkét részén egyenrangúan van a hangsúly. Az egyszerűség a versek formájára utal, amelyek valóban nem túl bonyolultak, hiszen bennük a nyelvi összetettség helyett a gondolati tartalom, annak kizökkentő jellege a fontos. Míg a rémesség ezt a tartalmat jellemzi, az egzisztenciális súlyt, kitettséget, az emberi élet szép tragikusságát – hogy magam is egy rémegyszerű kifejezéssel éljek. 

A kötet olvasása közben többször úgy éreztem, hogy tulajdonképpen egy naplót tartok a kezeimben. Verseidből árad –az adott témát tekintve- egy bizonyos kiáltás a világ felé. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Nagyon örvendek, hogy felfigyeltél a kötet ezen aspektusára. Valóban van egy folyamatjellege a könyvnek, hiszen tulajdonképpen egy kapcsolati válság közepette íródott, és annak feldolgozását szolgálta. Régi gondolatom, hogy akkor tudjuk leginkább feldolgozni traumáinkat, válságainkat, ha azokat a világ tágabb horizontjához mérjük. Ez nem jelenti azt, hogy van a világnak egy nyugtató rendje, amit ha felismerünk, eltűnnek aggodalmaink, hanem arról van szó, hogy ha a világ nagyobb részeként tekintünk történéseinkre, már maga a részvétel gondolata, érzete is nyugtató, felemelő. Ehhez az érzéshez, felismeréshez azonban el kell jutni, számomra ezt szolgálták ezek a versek.

És még a fenti kérdésemre visszatekintve egy erős társadalomkritikát érzek a verseid hátterében meghúzódni. Gondolok itt elsősorban a Nevelés illetve A jó és a rossz című költeményeidre. Mit gondolsz, ezek a versek mennyire adják át az üzenetedet az olvasóid felé?

A társadalom maga már egy konkrét képződmény. Én általánosabbnak vélem ezeket a verseimet, ugyanis az emberi létállapotról szólnak, annak különböző aspektusairól. A rossz eredetének kutatása mindig is lenyűgözte az embereket, ugyanis sokáig az emberi létrenden kívülinek gondolták. Hogy mi magunk vezetjük be a rosszat életünkbe, és hogy a rossz jelenléte nélkül nincs is emberi élet – erre az összefüggésre akartam felhívni az olvasók figyelmét ezekkel a versekkel.

Több versedben is felfedezhető egy bizonyos harmadik személy, akit különböző életérzéseken és helyezeteken keresztül szólítasz meg. Esetleg megtudhatunk kicsit többet arról, hogy kinek a részére és milyen időszakodban születtek meg ezek az alkotásaid?

Fentebb már jeleztem, egy kapcsolati válság áll a kötet hátterében. Nincs mit köntörfalazzak: házasságom összeomlása. Érdekes, de ez hozta ki belőlem ezeket a verseket is. Odáig prózát írtam, amely hosszú, bonyolult mondatokat kér tőlünk. Na már most ebben az időszakban, a zaklatottságom miatt is, már nem tudtam ilyen hosszú mondatokat írni, nagyobb konstrukciókat létrehozni. De az önkifejezési vágy ott volt bennem, meg akartam érteni, mi történik velem. És így születtek meg bennem ezek a gondolati képződmények, amelyek azonban erős érzelmekhez kötődtek többnyire.

A verseskötetedben nem találtam egyetlen olyan szerzeményt sem, ahol alkalmaztad volna a hagyományos verselési szabályokat. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy egy bizonyos rendezett rendetlenség található az alkotások között. Milyen tematika szerint választottad ki a verseket és hány év munkájából merítkeztél?

Maga a kötet anyaga két-három év alatt született meg, az elején spontánul íródtak a versek, aztán észrevettem, hogy van itt egy tematikus azonosság, onnan pedig tudatosan kerestem a verseket, próbáltam létrehozni a kötet ívét. A rendezett rendetlenség megfogalmazás is találó. Hiszen van néhány nagy téma a kötetben, körülbelül öt-hat. Ezekhez pedig több vers is kapcsolódik, amelyeket szétszórtam a kötetben, de úgy hogy közben a gondolati tartalom fokozódjon, kierősödjön a versek révén. Úgy gondoltam, ha már a versek rémegyszerűek, maga a kompozíció legyen bonyolultabb.

Hogyan született meg a borító? Hiszen egy egyedi művészi képet láthatunk a külső fedőlapon!

A kötetben illusztrációk vannak, amelyeket Láng Orsolya költő, illusztrátor készített. Ő teljesen szabad kezet kapott a kötet képi anyagának a létrehozásában, és élt is vele, egy teljesen önálló, szuverén képi világot hozott létre, ami nem is illusztrálja, hanem kiegészíti a kötet verseit. A rajzok mellett fotók is találhatók a kötetből, amiket Orsi a Fortepan anyagából emelt át, és kombinált a figuratív rajzokkal. A borítón található képi anyag is így készült.

Íróként jellemző rád egy bizonyos sokszínűség, hiszen az esszé mellett a repertoárodban megtalálható a novella és a verseskötet is. Ennyire sokrétű alkotóként mit gondolsz melyik stílus áll a legközelebb a kreatív lelkedhez és miért? Hogyan tudod szétválasztani ezeket a különböző műfajokat? Illetve, hogy döntöd el, hogy éppen miben alkotnál?

Állandó keresés jellemző rám, a kifejezés formáinak a legszabadabb kutatása. Mindig egy belső keresés dönti el, éppen melyik műfajnál kötök ki, hogy az adott elképzelésem milyen formát kér. És nem kell szétválasszam a műfajokat, inkább korszakaim vannak, amelynek során teljesen egy  műfaj dominál. 

Kis kutatómunkának köszönhetően megtudtam, hogy a csíkszeredai Sapientia EMTE kommunikáció szakának tanáraként is tevékenykedsz. Ezért úgy gondolom, hogy az írás egyfajta meditáció is lehet a számodra, ahol kiélheted az eltérő műfajokban kreativitásodat és esetleg újabb kihívásokat teljesíthetsz. Mennyire van alapja ennek a felvetésnek?

Valóban az írás elégé le van választva az egyetemi munkámról. Időben is próbálom elkülöníteni a dolgokat. Míg tanévközben inkább az egyetemi munkám van előtérben, a vakációim az irodalomé. Így kerülöm el, hogy ne zsúfoljam tele a napjaimat, ne keletkezzen egy káosz bennem. Idáig működött ez a leosztás.

Térjünk rá kicsit a mai világhelyzetre. Egy ennyire sokrétű alkotót, mint amilyen te is vagy, hogy érintett meg a világjárvány időszaka? Mennyire befolyásolt az írásban? Inspirált, vagy inkább letaglózott?

Az író mindig karanténban él. Az íráshoz láncoltság leválaszt valamennyire a világról. Ezért úgy gondolom, hogy az írókat, leszámítva természetesen a személyes tragédiákat, különösen nem viselte meg ez az időszak. Hisz bizonyos értelemben több lett az idő, amit írásra lehetett fordítani. Ugyanakkor egy ilyen helyzetnek van egy alattomos pszichés hatása is, mintha egy üvegbúra alá került volna az ember, amit mindenképpen oldani kell. A jó emberi viszonyok, értelmes emberi tettek, ahogy más helyzetekben is, segítségünkre tudnak lenni. Érdekes módon engem inkább optimizmussal töltött el a járvány időszaka. A felmerülő problémák, konfliktusok ellenére bebizonyosodott, hogy tudunk közösségként cselekedni, viszonyulni. Hogy tudunk áldozatokat hozni egymásért. Ez egy olyan jövő fenyegetettségében, s most a klimakatasztrófára gondolok, amely úgy néz ki, kérni fogja a hasonló viszonyulást, mindenképpen biztató. A kérdés csak az, hogy mikortól tudunk reálisnak elfogadni egy fenyegetettséget.

Eddigi írói pályafutásod alapján mit gondolsz, hogy elsődlegesen hol helyezkedsz el az alkotói szín palettán? Inkább költőnek vagy írónak tartod magadat? És elsősorban milyen olvasói rétegnek szánod könyveidet?

Sokáig esszéírónak és kritikusnak tartottam magamat. Később prózaírónak. Manapság költőnek. De azt hiszem mindig az önkifejezés fontos számomra, a műfaj csak utána következik. Magam is kíváncsi vagyok, hová tud fejlődni még ez az egész. Én teszem a dolgom. Az olvasóim pedig, úgy gondolom, művelt és érzékeny lények. Akik maguk is nyitottan, kíváncsian állnak életük rejtélye, súlya előtt. Csak remélni tudom, hogy szövegeim közelebb viszik önmagukhoz őket. Nem megkönnyíteni, inkább megnehezíteni szeretném a dolgukat, mert onnan kapnak értelmet és szépséget a dolgok.

Milyen következő műfajban olvashatunk tőled legközelebb? Illetve milyen jövőbeli terveid vannak?

Ahogy már utaltam rá, most a versek korszakában időzöm. Van egy elkezdett regényem is, de az most félre van téve. Azonban most nem rémegyszerű verseket, hanem komplexebb versképződményeket próbálok írni, és ennek a lehetőségét keresem minden versben. A témámat pedig az állatvilágból vettem. Úgy gondolom, ma egy olyan korszakba élünk, ahol nagyon sokat tudunk tanulni az állatoktól. Azt is, hogy kik, mik vagyunk, de azt is, hogy mi a dolgunk itt a földön. Krízishelyzetben vagyunk. Az állati létezés pedig provokálja az emberi létezést – így gondolom. Persze nem válaszokat, hanem pályákat, viszonyulásmódokat keresek, amelyeket a versek nyelvén tudok a legjobban elmondani.

További sok sikert kívánok az írónak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!

Rémegyszerű versek című könyvét pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Tade Thompson - Molly Southbourne ezer halála

 

„A halál is lehet szabadulás (…)”

Hiszek a szerelem első látásra szlogenben, mert rendszeresen tapasztalom akkor, amikor meglátok egy olyan könyv borítóját, amit onnantól nem tudok kiverni a fejemből. Ez történt ezzel a kötettel kapcsolatosan is, melyet most értékelni fogok. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam a külső képről is, hiszen nagyon sejtelmes és a maga groteszk valójában ejtette rabul mind a figyelmemet, mind pedig a szívemet is.

Tade Thompson író nevével ugyan most találkozom először, de pont ezért rendkívül nagy örömömre szolgált, hogy máris egy ilyen ígéretes kisregényt olvashattam a szerző tollából.

Molly Southbourne ezer halála című regénye az Agave Kiadó 2021-es nyári újdonságaként került a boltokba, mely bár méretét tekintve nem egy terjedelmes alkotás, mégis küllemével hamar felhívja magára az olvasók figyelmét. 

Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól a történet:

Adott egy különleges család, ahol a minden napi élet nem a szokványos mederben folyik, hiszen a két szülő és egy szem gyermekük számára a hétköznapi családi eseményeket harcok, gyilkosságok és más, az életben maradáshoz szükséges leckék színesítik. Főhősnőnk, Molly Southbourne amióta csak él rendszeresen végignézi a saját halálát. Az élete szigorú szabályokhoz kötött, melyeket a felnőttek keményen betartatnak vele, persze ahogy várható ennek is komoly oka van, hiszen akárhányszor csak egy csepp vére hullik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló hozzá, mégis a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Az évek múltával pedig rájön arra is, hogy nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon miért olyan különleges Ő, hogy ilyen életet kell éljen? És lesz-e valaha is egy nyugodt időszaka, mikor átlagos lányként viselkedhet? Ezekre és még számos más kérdésre választ lelhetsz, ha elolvasod a könyvet.

„Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.”

Szubjektív meglátásom szerint a történet egyedi és kellően gyomorforgató. Nem vagyok egy félős személy, de még én is kellemesen megborzongtam egy – egy oldal olvasásakor.

Karakterek szempontjából nincsenek magasságok vagy mélységek, de folyamatos változás és fejlődés tapasztalható, mely egy síkon mozog a történet alakulásával, ezt pedig nagyon szeretem.

Események szempontjából izgalmas, letehetetlen kategória, a szó valós jelentésében. Hiába lett volna dolgom, addig olvastam, míg el nem fogytak a lapok. Mivel ez egy sorozat első része, így maradtak megválaszolatlan kérdések bennem, amikre merem remélni a következő kötetben már választ kapok.

Nagyon érdekes a szülői szabályok rendszere, nézzétek csak:

„Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!

Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!”

Mint látható nem egy szokványos házirend és elég szigorú ahhoz, hogy az olvasó odafigyeljen rá és elgondolkozzon rajta.

Összességében elmondhatom, hogy egy új kedvenc kötetre leltem. Mivel ez egy sorozatindító regény volt, így izgatottan várom a következő rész megjelenését.

Ajánlom azon olvasni szerető lelkeknek, akik nem ijednek meg az árnyékuktól, szeretik a misztikumokat és élvezik a borzongás adta mámort.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy