Revíziómat egy bibliai méretű főbűn
bevallásával fogom kezdeni: a közelmúltig nem olvastam az írótól semmit és nem
is igazán érdekelt Márai. Persze rengeteget hallottam róla, Márai így, Márai úgy,
hiszen volt ő szamizdat irodalom és az átkosban a kultúrális ellenállás
szimbóluma is többek között. Annyira emlegette mindenki egy időben a
környezetemben különböző platformokon, hogy teljesen érdeklődését vesztettem
iránta, megcsömörlöttem anélkül, hogy egyetlen írását is olvastam volna. A vezeklést
nemrégiben az Eszter hagyatékával kezdtem, irodalmi zarándokutam következő
stációja pedig egyik talán legismertebb
munkája lett.
Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek című alkotása
a Helikon Zsebkönyvek sorozatban jelent meg 2020-ban, sokadik újrakiadásban.
Megszokottan ízléses, funkcionális külső, semmi tolakodás, nem alakul ki
bennünk hamis tévképzet vagy várakozás a tartalmat illetően.
“S mikor a barát éjjel hazaérkezett Bécsből
és a világból, dohány-és kölnivízszagúan, kissé csapzottan és
kamaszos-nagyvilágiasan, halkan beszéltek, sokáig, mint a cinkosok, mintha
Konrád varázsló lenne, aki otthon ül, az emberek és tünemények értelmén töri
fejét, míg famulusa a világban jár és gyűjti az emberi élet titkos híreit.
Konrád legszívesebben angol könyveket olvasott, az emberek együttélésének
történetéről, a társadalmi fejlődésről. A testőr fia csak lovakról és
utazásokról olvasott szívesen. S mert szerették egymást, mindegyik
megbocsátotta a másiknak az eredendő bűnt: Konrád a barátnak a vagyont, a
testőr Konrádnak a szegénységet.”
A kissé hosszúra nyúlt idézet plasztikusan
visszaadja a két főbb szereplő, Konrád és Henrik merően eltérő személyiségét és
ezzel némileg ellentmondóan mély barátságát. Eleinte úgy érezhetjük, hogy az
utóbbi a fontosabb karakter, hiszen ő egyben a narrátor is, de mire végzünk az
olvasással rájövünk, hogy mindketten elengedhetetlen szereplői ennek az emberi
drámának. Dráma? Vagy egyszerűen az élet? Ott van minden a lapokon, ami elngedhetetlen
összetevő: barátság, szerelem, árulás és elmúlás.
A stílus rendkívül élvezetes, még akkor is,
ha a mű egy jobbára egyetlen hosszúra nyúlt monológ, de egy nagyon érdekes és
fájdalmas életet ismerünk meg a tábornok elbeszélésben. Életképek elevenednek
fel az Osztrák-Magyar Monarchia életéből, egy távoli és letűnt időszakból,
amelynek szereplői azonban nagyon is sok mindenben hasonlítanak ránk, így
könnyen tudunk azonosulni velük. A korszakok és a díszletek változnak, az ember
azonban örök.
Külön ki kell emelnem, hogy az író milyen
magabiztosan formálja meg a halál árnyékában élő aggastyánokat, mindezt úgy,
hogy a mű kiadásakor mindössze 42 éves volt. Valahogy árad a lapokról ez a
határtalan élettapasztalat és bölcsesség, lenyűgöző természeti képekkel
keretezve. Úgy éreztem, hogy nincs egyetlen felesleges szó sem, minden feszes,
minden ki van mérve, akárcsak a főszereplő katonatisztek élete. Szívszorító a
mindent átható elidegenedés és elmagányosodás, ami az író életének ismeretében
nem teljesen meglepő sajnos.
“Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet
embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy. Ez a legnagyobb csapás,
mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél
fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet elviselni,
csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a
világnak jelentünk.”
Nagyon erős sorok ezek, szerintem a mű fő
üzenete, ami nagyon rezonál a buddhista filozófiával: a bennünk tomboló szenvedélyek
szítják a személyes poklunk tüzét, de ugyanakkor ezek tesznek minket emberré
is. Próbálhatjuk csillapítani a lángok hevét úgy, hogy nem harcolunk a sorsunk
ellen, de a szenvedély csak akkor szűnik meg teljesen, amikor életünk szikrája
kialszik…amikor a gyertyák csonkig égtek.
Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, mert ezt a művet kézbe kell venni! Ezért kérlek kedves olvasó, hogy velem
ellentétben ne vétkezz és olvasd el ezt a könyvet!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a
Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy