Ákody Zsuzsa - Egy csúnya nő

 

„A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet,

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.”

Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből fakadó genetikai örökségünk, és hogy ki jön a világra eme külsőleg jól látható, és mások számára vonzó vonásokkal, senki sem tudja. Egy biztos, ahogy a történelem folyamán, úgy az 21. századra is jellemző az a társadalmi általános elvárás, hogy légy szép, szorgalmas, de ne túl okos. A nőket különösen meghatározza ez a vonásjegy, akár annak megléte vagy hiánya. Az előbbiből több előnyt kovácsolhat a fehérnép szülötte, természetesen a megfelelő pikantériák mellett, míg az utóbbi miatt kénytelen elviselni a gúnyos megjegyzéseket, és ha másképpen nem is, de eszével kitűnni széptársai köréből. A társadalom már csak ilyen, „kegyetlen és felszínes”. Ám a valódi érték iránti igény, csak igen szűk körökben dívik.

A mostani regény erről a témáról is szól és még számos nagyon fontos tematikát érint, ilyen pl. a melegek helyzete az országban, a világban, úgy általában a társadalomban, a szépség és intelligencia kérdése a nők esetében, a gyász feldolgozása, a szexualitás és identitás keresése, valamint a családon belüli őszinteség és hazugságok következménye. Ezek a témák önmagukban is nehezen emészthetőek, de együttesen szinte fullasztóan hatnak az olvasóra.

Ákody Zsuzsa immáron hatodik regényét tarthatja kezében az olvasó. Én először a Zazi című regénye kapcsán ismerkedtem meg az írónő munkájával, amelyet akkor nagyon megfogónak találtam és meg is fogadtam, hogy az összes fellelhető nyomtatott kiadványát megveszem és elolvasom. Ezt jelen esetben is nagy örömmel tettem, hiszen a szerző volt olyan kedves és meglepett egy tiszteletpéldánnyal, ezért szeretném kifejezni hálámat! Köszönöm szépen.

Az írónőre jellemző egy bizonyos lázadó felhang, amelyet már a fent említett Zazi című regényében is jól érzékelhettem. Fontos témákat boncolgat merészen, nem kímélve az olvasót a kényesebb részletektől sem. Ha többet szeretnél tudni a szerzőről, akkor érdemes követned honlapján vagy a blogján.

Egy csúnya nő című regénye 2021-ben jelent meg Pen-Dent Kiadó gondozásában. A borító kellemes meleg színvilágával és letisztult képével egy bizonyos nyugtató, ám annál érdekfeszítőbb érzést kölcsönöz az olvasónak. Bennem a nyugalom mellett, egy bizonyos izgalom is felszínre tört, ugyanis tapasztalatom révén már sejtettem, hogy ez csak egy látszólagos külcsín, amely megtévesztően hathat elsőre -, és milyen igazam lett.

Történetünk három személy körül forog. Minden karakter különleges, sokat megélt lélek, akiknek egy közös pontjuk van, ez pedig nem más, mint az egyoldalú szerelem.

Nola csonka család gyermekeként, Keszthelyen nő fel szeretett édesapja védelme alatt. A korán „árvaságra” jutó leány szorgalmas és nyitott személyiség, aki először tizenkét évesen kénytelen ráeszmélni „hiányosságaira”. Az első pofon után megváltozik az élete és tulajdonképpen a felnőtt létét is meghatározza.

Oszkár intézetben nevelkedett, mivel édesanyja „betegsége” nem tette lehetővé, hogy felnevelje gyermekét. A fiú korán megtanulja, hogy csak az eszével törhet ki a nyomorból és adhat meg magának és édesanyjának mindent, amit gyermekként nélkülöznie kellett. Ráadásul férfiként keresi az igazit, de egy fontos kikötésből nem engedve, csak olyan nő lehet élete párja, aki teljesen az ellentétje édesanyjának.

A szép Emma - Nola legjobb barátnője-, egyetemi tanárként dolgozik a mindennapokban, míg a munkájában kiegyensúlyozott és határozott, addig a magánéletéről ez kevésbé mondható el. Több sikertelen próbálkozás után úgy néz ki, végre megtalálta a megfelelő férfit, ám a problémák sokasodnak idővel és már nem érez erőt magában, hogy szakítson.

A három főszereplőnek különleges sors jutott, amely tele van fájdalommal, könnyekkel, különös párkapcsolatokkal, megélt vagy éppen meg nem élt érzelmekkel, testi és lelki fejlődésekkel. Sok lelki megrázkódtatás jut mindenkinek, egy család szétesése majd újraépülése pedig csak a jéghegy csúcsa. Vajon elérik –e szereplőink a boldogságot? És vajon tényleg csak nehézségek árán fejlődhetnek?

„Az emberekre nem jellemző, hogy a dolgok mélyére ássanak, amikor az ítéletüket alkotják, inkább csak a felszínt kapargatják, csakis azt figyelik, ami látható.”

A könyv több szemszögből olvasható, ám a két főszál a narrátor (író) – és Nola naplószerű sóvárgásai mentén húzódik meg. A jól eltérő – dőlt betűs- szöveg könnyen követhető, sokszor tökéletesen illeszkedik az aktuális eseményekhez. Ráadásul idősík tekintetében is két szálon futó, hiszen felsejlenek a múlt emlékei és a jelen történései. Minden szál egy vég felé fut, egy olyan végállomás felé, amely minden ember utolsó eseménye. Hogy ki hogyan halad végig ezen az ösvényen egyedi, de a vég mindig ugyanaz mindenkinek.

„(…) a temetőkben sem egyenlők az emberek. Van, akinek kicsi, van, akinek nagy, valakinek gondozott, másnak meg elhanyagolt a sírhantja… Holott mindegyikük egyformán halott.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a történet teljesen más, mint a fentebb említett Zazi című regény, hiszen ott is számos fontos kérdést boncolgatott a szerző, de nem éreztem ennyire töménynek a mondanivalót. Talán az is megkönnyítette az akkori olvasásomat, hogy nagyon kedveltem a főszereplőt, most viszont pont az ellenkezőjét véltem felfedezni magamban. Nola sokszor felidegesített, többször is jól megráztam volna, és nem egyszer úgy éreztem, hogy nála életképtelenebb embert nem hordott hátán a Föld. De egy idő után megnyugodtam. Tudom, hogy nem kedvelem a „szerencsétlenkedő” embereket, de egy bizonyos szinten tükröt tartanak elém. Emlékeztetnek arra, hogy én is halandó vagyok, és nem mindig tudok erős lenni. A gyengeség nem mindig hátrány, ámbár Nola esetében ezt nem merem határozottan állítani. Ugyanakkor bármelyikünk lehetne ő maga, hiszen nem mindenki születik előnyös külsővel. Hogy én hova sorolom magam lényegtelen, de abból a tekintetből mégis fontos, hogy ez meghatározta a karakterhez való viszonyomat. Az olvasó teremti meg a szereplőket, általuk lesz egy adott karakter élő igazán, hiszen a képzeletünk és belső érzéseink lehelnek életet a kötet szereplőibe, eseményeibe. Akkor felmerül bennem a kérdés, én miért nem tudok megkedvelni egy ennyire esendő, csetlő-botló leánykát? Nos, erre a kérdésre már tudom a választ.

Oszkár már sokkal jobban tetszett, kedveltem a róla szóló részeket. Tudtam, hogy nagyon nehéz sorsot húzott, felnőttként mégis helyén volt az esze és a szíve is. Igazán sajnáltam az édesanyja iránti vegyes érzései miatt és a végére nagyon fájt érte a szívem.

Emma bár bizonyos szinten ellentétje Nola-nak, mégis hasonlóképpen vélekedtem róla is, mint elején barátnőjéről. Valahogy túl vaknak gondoltam és nehezen viseltem, hogy nem látja a fától az erdőt. Végül úgy döntöttem vele könnyebben tudok azonosulni, hiszen csak a szerelem rózsaszín szemüvegétől nem látta a tényeket és ezt elfogadható indoknak véltem.

A mellékkarakterek viszont kiemelkedőek ebben a kötetben, ha lehet ilyet írni, talán az általuk megteremtett közeg és események hozták igazán lázba az olvasói lelkem. Kimondottan szerettem olvasni egy bizonyos meleg párról és igen, felvállalom, hogy örömmel töltött el létezésük és esendőségük.

„Miért is működne másként a homoszexuális, mint a heteroszexuális ember? A másságuk csupán a szexuális orientációra vonatkozik. A rokonaikkal, barátaikkal, vagy éppen a szállóvendégeikkel nem más a kapcsolatuk.”

Események szempontjából hullámzónak éreztem a kötetet, hiszen hol lassan folyó, máskor szinte zúduló érzést kölcsönzött a történet, ámbár ezek az érzelmek akkor változtak meg igazán, amikor a karakterek között is tovább bonyolódott az emberi kapcsolatok sokszor pókhálószerű viszonya.

Ami kimondottan érzékenyítőnek találtam, az a gyász feldolgozásáról olvasható pár mondat, amely valós, tehát hiteles forrásból merítkezik. Jó tudni, hogy miképpen történik a fenti fogalom feldolgozása, mert ezen szinte mindenki átesik akaratlanul is. Nézzétek csak!

„(…) a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, amelyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.”

A szerző párhuzamot állít az élet és halál, a szerelem és kiábrándultság, az őszinteség és hazugság, valamint a hetero és meleg identitás között. Ezek az egymásnak ellentétjeit képviselő fogalmak megosztóan hahattnak az olvasóra és igen nehezen fogadhatók be. Mégis azt kell, hogy írjam ettől is olyan különleges ez a regény, hiszen felöleli a mai világunk főbb problémáit, hibáit, vétkeit.

Összességében úgy gondolom, hogy újabb kedvenc regényre leltem, még attól függetlenül is, hogy a karakterek szempontjából nehezen illeszkedtem a történetbe.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a társadalmi problémákra, legyen az identitás, gyász, nemi vagy éppen faji kérdés. Egyszer érdemes mindenképpen kézbe venni és elgondolkodni üzenetén. És ez szöveg különösen igaz: „Mennyire ismerjük a másikat? A szerelmünket, a szüleinket, a gyerekünket? Az emberek nem is gondolják, mennyi mindent nem tudnak a másikról, egymásról, rólunk… Nem tudják, hogy csaljuk a férjünket, feleségünket, hogy irigyek vagyunk, nem kedveljük, ha becenéven szólítanak, hogy nem élvezzük az ismerőseink társaságát, hogy megkívánjuk felebarátunk férjét, feleségét. Kész fertő az életünk, mintha a bibliai Szodomában és Gomorában élnénk.” Ezért felmerül bennem a kérdés, hogy te mennyire ismered a párodat, a szüleidet vagy akár önmagadat? Amíg ezen elgondolkozol és nyitottabban állsz a fent említett kérdésekre, addig a világ is élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pen-Dent Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Kállay Kotász Zoltán - A messziről jött macska

 

„A jó gyógyító

mindig belehal kicsit

a gyógyításba.”

Az utóbbi években azt vettem észre, hogy megváltozott a költészet bizonyos szinten, bár ez nem feltétlenül a mondanivalóság terén történt, mégis a nagy hangzatos szavak és mondatok ideje kissé megkopott, míg az új irányzat egy könnyedebb, némiképpen szórakoztatóbb olvashatóságot eredményezett. Bár azt mindenképpen hozzá kell, hogy fűzzem, a légies hangvétel ne tévesszen meg senkit, hiszen a legtöbb esetben a háttérben meghúzódó szándékot nagyon is komolynak vélem.

A mostani szerzőnk eddig új arculatát mutatta meg számunkra, elvégre Kállay Kotász Zoltán költő számomra egyet jelent a hazai minőségi haiku költészetének egyik legfontosabb alappillérével, aki a kortárs világban is képes hozni a régi nagy mesterek szabadosságát, mégis modernebb csomagolást kölcsönöz verseinek.

A messziről jött macska 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Ahogy a cím és borító is jól mutatja, a csacska macskát, a legtöbbünk édes kis ravasz szőrmókját állította témájának középpontjába. Aki kevésbé ismeri eme nemes állatfajtát, annak is érdemes kézbe venni a könyvet, hiszen számos érdekességet fog megtudni általa.

Itt van mindjárt talán az egyik legérdekesebb, miszerint sokan azt gondolják, hogy egy szerető gazdi megmenti kis kedvencét a világtól, miközben titkon pont ellenkezőleg történik mindez.

„Kóbor jószágok

befogadója…Macskánk

embereket ment.”

A kis kedvenceink bizony huncut energiabombák, elvégre sose tudhatjuk, hogy pillanatnyilag merre járnak, és mivel foglalatoskodnak éppen. Természetesen a hédergés is fontos teendő a mindennapokban.

„Ablakba ugrik,

ágyra megy, alvás vagy

kaland? Egyremegy.”

Aztán azt is fontos tudni, hogy nagyon játékos is tud lenni, igaz, hogy éppen miben leli kedvét, talán csak ő maga tudja.

„Oly elégedett,

hogy szinte már lebeg.

Lepkét evett.”

A kis kedvencek még tanítónak sem utolsóak, elvégre talán az általuk okított tanok a legfontosabbak.

„Bizalomról

taníthat-e más, mint aki rád

bízta életét?”

Aztán személyes kedvencem a macskusz házitorna, amely felér egy igazi súlyzóval. Ettől lesz a gazdi teste, lelke edzett, az már persze más kérdés, hogy az izomlázat miképpen éljük meg.

„Vastag könyveket,

vastag macskákat felvenni,

letenni nehéz.”

Mint olvasható igen sok előnnyel jár a macskákkal való együttélés, a hátrányokat pedig nem is érdemes megemlíteni, hiszen törjön bármennyi borsot is az orrunk alá, ha rátekintünk és beindul a doromb házi szonáta mindent, ismétlem, mindent megbocsájtunk egy-kettőre. Nem igaz?

Ez a kötet humoros, kedves és nagyon játékos, jól körbe járva az adott témát, mely igazán szórakoztató is egyben.

Összességében jól éreztem magam és sokat kacarásztam olvasásom folyamán, és végül, de nem utolsó sorban érzem, hogy szeretnék egy saját cicát.

Ajánlom a haikuk szerelmeseinek és minden macska bolond „félőrültnek”, hiszen igazán csak az tudja eme verseléseket szeretni, aki maga is tapasztalt macska szolgáló, nem igaz? És egy kis játékos igazság: „Ember tervez, / macska végez. / ( Isten nevet.)”

Amennyiben kedvet kaptál a kötet olvasásához, csak annyit kell tenned, hogy a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy