Diana Urban - Halálos játszmák

 

Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.

Diana Urban szerző számos regény megálmodójaként mindig arra törekszik, hogy történetei által az olvasók félelmeit vegye górcső alá, ezzel is megerősítve a hitet, hogy egy jó író bármit elérhet közönségénél. A többszörösen díjnyertes alkotó számtalan olyan történetet álmodott meg az utókor számára, amelyek a maguk kategóriájában kiemelkedőek és az emberi pszichózist kívánják – nem klasszikus formában – bemutatni. Amikor éppen nem a kitalált karaktereit kínozza, szabadúszóként videójátékok elbeszéléseinek írásával foglalkozik. Férjével és macskájával Bostonban él. Ha szívesen megismerkednél részletesebben is munkásságával, akkor úgy gondolom érdemes ellátogatnod a szerző honlapjára is.

Diana Urban - Halálos játszmák című könyve 2023 nyári újdonságainak egyike, amely kis hazánkban a 21. Század Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltok polcaira. A kötet igazán figyelemreméltó, hiszen – a most oly nagy divatnak örvendő stílusban -, élfestéssel készült, amely a maga domináns szín és formai választásával egy éke lehet polcunknak.

A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.

Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?

„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.

A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.

Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.

A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.

A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.

A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.

Amennyiben szeretnéd polcodon tudni a regényt, akkor nem kell mást tenned, mint a 21. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

K. F. Breene - A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol.

-Létezik olyan, hogy túl sok olvasás?

-Akkor túl sokat ábrándozol.

(…) –Hát az lehetséges.”

Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a szépirodalmi, illetve szórakoztató szférákban számtalan ízléses kiadvány látott már napvilágot. Sokunk számára a gyönyör egyedinek tűnő, hiszen számtalan formában elégíthetjük ki testünket és lelkünket egyaránt, ám az irodalmi közeg nagyon megosztóvá válik, amint a testiség képbe kerül. Azt gondolom, hogy minden kiadványt helyén kell kezelni és a maga kategóriájában megítélni, ámbár még így is fennállhat annak veszélye, hogy nem ránt be az adott felnőtteknek szóló mese. Számomra egyértelmű volt, hogy a mostani olvasmányom a szórakoztató irodalom kissé buja világába fog kalauzolni, az persze már más kérdés, hogyan is hatott rám.

K. F. Breene amerikai származású szerző, aki elsődlegesen túlfűtött fantasy történeteivel hódította meg az olvasók lelkét. Kis hazánkban a Démonkirály átka című tetralógiáját ismerhetik meg a paranormális romantika kedvelői. Ha érdekel az írónő munkássága, akkor látogass el honlapjára. 

K. F. Breene - A rózsák romjai című erotikus fantasy regénye 2022-ben jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában. Az elsőre gyönyörűnek tűnő borító bevallom őszintén számomra kissé kaotikussá vált, amikor felfedeztem, hogy a kép közepén egy haladó jóga póznak sem utolsó pozícióban lévő alakból egy fénypászma türemkedik kifelé. Őszintén szólva inkább röhejes, sem mint érzékiséget tükröző, de ízlések és pofonok, ahogy mondani szokás.

Történetünk erősen hajaz a már oly jól ismert, és sokunk által szeretett, Szépség és Szörnyeteg mesére, amely ugyan a felnőttek szórakoztatását vette céljául, mégis számos formában hozza, a már ismert mese elemeket. Vegyük mindjárt elsőként figyelembe, hogy a kötetben alakváltók kapják a főszerepet, ámbár az is igaz, hogy nem a szokványos módon. Kapunk egy hősnőt, aki szeret olvasni és a növények nagy rajongója, aztán ott a rettegett „szörnyeteg”, aki idővel „ledobja” formáját (ruháját) és megmutatkozni látszik emberi oldala is. Aztán szintén felfedezhető egy átokkal súlytott kastély és annak – kissé eldeformált – személyzete, egy városi bunkó, aki nem ismeri a nem szó valós jelentését, némi kitekintést kapunk egy igazi fő gonoszra is, akit csak Démonkirály néven ismerhetünk meg. Ezeken felül az elvárt humor és rejtélyesség is felüti a fejét, megfűszerezve egy nagy adag erotikus töltettel, oh és egy csipetnyi varázslattal egyetemben. Itt kérem szépen az orgia olyan, mint másnak az osztriga, csak úgy cuppantjuk befelé az ízeket, képeket, ámbár úgy vélem kissé túlcsordult a fűszerezés, ami a szexet illeti éppen.

Kép: NiKy m.i.

„Miért kérdezi valaki a véleményemet, ha aztán nem veszi figyelembe?

-Talán csak azt szeretné, ha megdicsérnéd és segítenél neki bekötni.

- Bah! (…) Ez történik, ha egy pasi olyan nőt vesz feleségül, aki túlságosan támogató hajlamú. A végén hülyét csinál magából.

- Legalább van valami foglalatossága. (…)”

Talán nem kellene pimaszkodnom, mert alapvetően tetszett, amit olvastam, mégis lenne pár megjegyzésem, amit nem tudok magamban tartani.

Először is mesélje már el nekem valaki, hogy miért kell egy történetet ilyen minősíthetetlen, ocsmány beszéddel teletűzdelni. Egy egész szappan elfogyna, ha minden karakter száját ki kellett volna mosnom és még lehet keveset is írtam. Azzal, hogy ugyan nem a fallosz szót használják a koronaékszerek megnevezése kapcsán, még nem azt jelenti, hogy le kell alacsonyodni a putriba. Számomra sokkal élvezetesebbek azok a regények, ahol – még ha elhangzik is némi obszcén mondat -, az nem fojtja el az érzékiséget az éppen izgatott olvasói lélekben.

Hasonló gondom támadt a szex minőségével egyaránt, ámbár a züllöttség mércéjét megértettem és elfogadtam, de a főszereplőnk tekintetében már egy idő után untam. Kissé olyan hatást keltett, minthogy a köz emberének nevezett társadalmi rétegben csak a trágárság járja, és halvány esélye sincs senkinek sem a kicsit kulturáltabb beszédhez, valamint a „bizsereg az alsó testrész” érzésének nem egyetemes következménye, hogy akárki nadrágjába bedugjuk a kezünket – remélem.

Kép: NiKy m.i.

„Könyvek sorakoztak a kicsiny helyiség polcain, mely nem volt sokkal nagyobb, mint egy felmagasztosult szekrény. De én nem bántam. Számomra ez volt a menedék. A tudás forrása. Egy kemény nap után, egy unalmas nap után, illetve lényegében bármilyen nap után idejöhettem és elmenekülhettem egy másik világba, élhettem egy másik életet.”

A fenti idézet volt az első olyan gondolat, amely lényegében megszeretette velem ezt a történetet. Igen, minden tiltakozásom ellenére, szép lassan azt vettem észre, hogy hol dühöngök a fent leírtakon, hol izgulok, vagy éppen hangosan felkacagok. Nagyon változónak éreztem az aktuális megítélésemet a kötet iránt szinte minden elolvasott oldal után, ámbár végig izgultam (nem mind a két értelmében) és nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen titkokról kapok éppen információt. Persze több kérdésemre nem leltem választ, de ezen könnyedén át tudtam lebegni, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.

Finley karakterét egyszerre kedveltem és utáltam, ez tagadhatatlan, ugyanis a könyvek és növények iránti elköteleződése nagyon tetszett, szinte rokonlélekként üdvözöltem, de amikor beindultak a nedvei, valahogy nem tudtam azonosulni vele. Vágyaim nekem is vannak természetesen, de ezt a fajta, szinte már állatias párosodás érzését nehezményeztem, szinte mocskosnak éreztem magam tőle. A felelőssége és karakán viselkedése mégis folyamatosan a pozitív megítélés irányába taszított, így igyekeztem elfogadni és főleg az értékeire koncentrálni.

Nyfain maga a tökéletes bunkó, bár a sok sérülése által ez nem is csoda, mégis egy érett, domináns hím, aki rendre megfelel a neki szánt szerepkörének, talán kicsit sokat szenved a múlt és jelen árnyai miatt, de ezen nagyon könnyen felül lehet kerekedni. Közte és Finley között szinte tapintható a feszültség minden téren és ettől is válnak olyan izgalmassá a szócsatáik jelenetei.

Cselekmény szempontjából az átok másképpen sújtja a királyságot, mint az eredeti mesében, de pont ezáltal válik igazán érdekessé. A betegség – amely az átok egyenes ági mellékterméke – csak súlyosbítja az amúgy sem könnyű életet, elvégre ki szeret démonokkal henteregni akarata ellenére!

Régen imádtam a komornyik, Lumiere karakterét, hiszen mókás kis fickónak tűnt, aki a maga nézeteivel tette színessé a komor kastély világát, most ugyanebben a szerepkörben tetszeleg Hadriel, aki nagyon jó humorral segíti a történet alakulását. Nélküle szerintem semmit nem érne ez a sztori sem, és pont ezért az egyik kedvencemként tartom számon.

Kép: NiKy m.i.

Kimondottan kedveltem, hogy a könyvek szeretete mellett a növények gondozásáról is kapunk némi betekintést, hiszen számomra is ez a két világ adja a megnyugvást többek között.

„A növényekkel való munkálkodás (…) mindig megnyugtatott valami különös módon, amit nemigen tudnék leírni. Élveztem a kifinomult gondosságot, amit igényelt. Azt is, ahogyan a növény tulajdonságai együtt változtak a környezetével.”

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó ez a kötet még a ponyva kategóriában is, mert bizony ezt máshova nem tudom sorolni sajnos. A fantasy elemek ugyan adottak és ez a csábító töltet is hozzátesz, de minden egyéb tekintetben csak a humor és a helyén kezelés terel a pozitív irány felé. Még számomra sem teljesen egyértelmű, hogy mit is várhatok a sorozat további részeitől, ámbár az is igaz, hogy hamarosan folytatni fogom a titkok felfedezését, mert kellően függővéggel záródott a mostani regény, természetesen nagyon morcos vagyok miatta.

Nem szoktam erotikus műfajú könyveket jószívvel ajánlani, és talán ez sem éppen annak fog látszani, mégis azt kell, hogy írjam, hogy „agyatlan” olvasásra tökéletes és ízlésektől függetlenül, a megfelelő hozzáállással egészen szórakoztatóvá is válhat minden erotika műfajt kedvelők számára.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz ebbe a kalandba, akkor az Álomgyár Kiadó weboldalán megtalálod a könyvet.

Írta: NiKy 

Atiq Rahimi - Türelemkő

 

„(…) sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Szomorú, de így van.”

A Közel - Keletről szóló történetekről mindig Az Ezeregyéjszaka meséi jutnak eszembe, pedig számos könyvet olvastam már, ami nem éppen a boldogságról szólt. Az élet ezeken a tájakon teljesen eltér a számomra megszokottaktól, hiszen, a kulturális különbözőségen kívül, számos olyan tényezővel kell szembesülnöm - ha eme népekről hallok, olvasok -, amelyek befogadhatatlanok számomra minden téren. A történelmük kaotikussága, a végeláthatatlan háborúk után maradt pusztulások és az emberi elkorcsosulások, valamint a vallás által félreértelmezett társadalmi nézetek szinte fojtogatóvá válnak az olyan „szabad”, biztonságban élők számára, mint amilyen jómagam is vagyok. Mégis úgy gondolom, hogy a sok negatívitás ellenére is vonz és szükségesnek érzem, hogy mélyebben beleássam magam ebbe a témakörbe.

Atiq Rahimi író, filmrendező. 1962-ben született Kabulban, egy magas rangú köztisztviselő gyermekeként, és a Lycée Esteqlal középiskolába járt. A szovjet inváziót követően Rahimi elmenekült Afganisztánból, egy évig Pakisztánban talált menedéket, majd 1985-ben, miután politikai menedékjogot kapott, Franciaországba költözött.

A Sorbonne-on folytatott tanulmányai befejeztével egy párizsi székhelyű produkciós céghez csatlakozott, ahol hét dokumentumfilmet készített a francia televízió számára, valamint számos reklámfilmet. Írással a kétezres évek környékén kezdett foglalkozni, amellyel egy új izgalmas világhoz nyitotta meg kapuit. Első, perzsa nyelven írt regénye számos díjjal gazdagodott. Jelenleg kétlaki életet él, hiszen hol Párizs macskaköves útjait járja, hol pedig Afganisztán pulzálásában keresi a lehetőségeit.

Atiq Rahimi – Türelemkő című kisregénye a negyedik könyve a szerzőnek és kis hazánkban 2010-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.

Valahol Afganisztán háborgó „gyomrában” egy füsttől és vértől szennyezett, haldokló városban fekszik egy férfi magatehetetlenül. A ház csendjét néhol gyermekei visongása, a külső világban zajló forrongások és felesége hangja töri meg. Egy sebesült lélek, akinek egy „eltévedt” golyó megpecsételte sorsát, hiszen az élet és halál peremére száműzte, akaratlanul is fültanúja lesz, ahogy a magára hagyott asszonya szépen lassan elmeséli féltve őrzött vágyait, titkait. Ezek az alkalmak először szorványosan törik meg a csendet, később egyre hosszabban, míg végül az igazság otromba talppal tiporja szét a hit legbiztosabbnak vélt mezsgyéjét. Vajon milyen titkokról hullik le a homály fátyla és mennyit ér egy megfélemlített asszony szava, ha a legkisebb hibáért is a halál ölelő karja várja a bűnbeesett lelkeket? És mit számít a múlt, ha a jelen vörös ködén át csak az infúzió cseppjei jelentik az életet? Az idő lassan folydogáló folyama egy letűnt időszak képeivel festi fel a díszleteket, amelyek hol fájdalmasan, hol félelemtől átitatva ragadják el a lelkeket.

„Néhány hangya járkál a légy hullája körül, a szőnyegen. Aztán rávetik magukat, és elviszik.”

Kép: NiKy m.i.

A történet akár egy színházdarab is lehetne, ahogy az olvasó előtt kibontakozik egy asszony tragikus sorsa. A két idősíkon mozgó kötet számos meghökkentő meglepetéssel szolgál, amelyek nézőponttól függetlenül, valószínűleg felháborítják, később pedig elborzasztják az olvasót. Ezeket természetesen az asszony vallomásaiból ismerhetjük meg, amelyek pont olyan lassan csordogálnak, ahogy az infúzió cseppjei eljutnak a férje szervezetébe. Élet és halál, hit és remény, fájdalom és megváltás, hazugság és őszinteség váltakozik a lapokon. Minden oldal nyomasztó hatással bír, rövid, tő mondataival, kesernyés szájízt hagyva a kíváncsi „szemlélődőben”.

„Féltem, féltem mindentől, tőled, az ágytól, a vértől. Ugyanakkor olyan félelem volt ez, amit szerettem. Ismered a félelemnek azt a fajtáját, amely nincs messze a vágytól, ellenkezőleg, izgat téged és szárnyakat ad, még akkor is, ha éget?”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy semmi újat nem olvashatok majd ebben az alig 143 oldalas kiadványban, hiszen a csapból is a nők eltorzítása, bántalmazása folyik, ha egy olyan országról kapunk információt, mint amilyen maga Afganisztán is. Természetesen lázong a lelkem, minden bántalmazott asszonyért, gyermekért, de a tehetetlenség fojtogatása alatt, csak a levegőm és a reményem fogy el, hiszen mit tehetnék egymagam ennyi szenvedő lélekért? Önsanyargatás, mondják sokan nekem, hogy olyan történetekről szóló könyveket veszek kézbe, amelyekről tudom előre, hogy fájni fognak. De, hogy értethetném meg bárkivel is, mennyire fontosnak tartom a széles látásmódot, a sokszínűséget, hogy jómagam is értékelni tudjam minden egyes nap, hogy hova születtem és hol élek. Amikor ilyen életekről olvasok – legyen igaz történet vagy éppen fikció –, mindig arra a konzekvenciára jutok, hogy az én gondjaim eltörpülnek mások fájdalma mellett és szerencsés vagyok.

Egy asszony fájdalmán át „láthattam” azt a majd 300 évvel lemaradt barbarizmust, ahogy egymással bántak az emberek. A nőket oly régóta tartják félelemben, és az önző birtoklás jogán elvesznek mindent, amit egy puha szépség adni képes. A nemek közötti egyenlőségről papolhatnék napestig, de semmi értelmét nem látom, hiszen nem itt kell leírnom ezeket, ellenben ezáltal mindenki sejtheti, milyen nézetekkel élek.

„Az életemben két mesterem volt, a nagynéném és az apád. A nagynénémtől azt tanultam meg, hogy kell élni a férfiakkal, az apádtól, pedig azt, hogy miért kell velük élni.”

Kép: NiKy m.i.

Olvastatta magát a kötet és hajtott az a kiapadhatatlan tudásvágy is, hogy milyen titkokra láthatok rá egy ilyen elfojtó környezetben. Megdöbbentem, ezt nem is tagadom bizonyos részeknél, de a végére őszintén szólva elfáradtam, hiszen itt nem volt remény.

Ellenben kifejezetten bosszantónak találom, hogy még most is azzal kellett szembesülnöm, hogy a trágárság felütötte fejét ebben a történetben is. A drámai felhang így is adott volt számomra, semmi szükségét nem éreztem erre az alacsony szintre való lesüllyedésre, miszerint csak az obszcén kifejezés adhat súlyt a keserűségnek, haragnak. Számomra ezek a könyvek elértéktelenednek egy idő után, mikor ezzel találkozom, és bár én magam is néha elengedek egy – egy nem kívánt szitkot, azt gondolom, hogy egy nő szájából nagyon lealacsonyító ez a fajta alantasság.

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó könyvet vehetettem kézbe. Talán írhatnám úgy is, hogy sokan unalmasnak fogják találni lassú áramlásáért, a sok keserű emlékért és a valóság fájdalmas ridegsége miatt, ugyanakkor szeretném megcáfolni a fent leírtakat, mert ez a tempó kimondottan jót tesz a megértésnek és a kötet hagyj időt mindenkinek a leülepedésre, feleszmélésre.

„Épp ezt nevezzük misztériumnak (…). Minden vég lehetséges, de tudni, hogy melyik a jó és a helyes… Ebben van a titok.”

Ajánlani jó szívvel nem fogom tőlem szokatlan módon, de csupán a gyötrelmes tartalma miatt, elvégre ezt jó érzéssel nem lehet olvasni. Természetesen mindenki eldönti maga, hogy bátor és szembenéz az élet sötét oldalának egy szegmensével, vagy inkább úgy érzi számára a napos, de információkban szűkebb oldalt választja, elvégre a szabad döntés ajándék, amelyet megbecsülni érdemes.

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe vennéd a könyvet, akkor látogass el a Libri weboldalára, hátha akad még egy szabad példány a számodra. 

Írta: NiKy