Pataki Eszter – Pataki Krisztina - 512 méter

 

„Amíg meg nem tapasztalod, csupán a képzelet játéka az egész.”

Napok óta gondolkodom ezen a regényen, hiszen mind témakörében, mind pedig a történetben használt „szleng” és szövegkörnyezet rátelepedett a lelkemre. De mielőtt ezt bővebben kifejteném, szeretném megköszönni a szerzőpárosnak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!

Ráadásul ismételten egy közös olvasást tartottunk kedves barátommal, aki a Könyv-történet blogján írt a kötetről. Jó szívvel ajánlom, olvassátok el!

Szerintem nem újdonság, hogy mennyire szeretem a hazai szerzők könyveit, különösen akkor, ha ifjúkorát meghazudtolva ragad tollat egy-egy merész álmot megvalósítva, az éppen szárba szökkenő történet megálmodója. Ebbe a kategóriába sorolom a mostani regény íróit is. Igen, jól olvastátok, hiszen jelen esetben egy testvérpár alkotását vehettem kézbe. Pataki Eszter és Pataki Krisztina nem kis fába vágta írói pennáját, ugyanis a témakörök elég nehezek önmagukban is, nemhogy így együttesen csokorba szedve. Olvashatunk drog használatról, függőségről, bántalmazásról, családi drámákról és a gyász feldolgozásáról is egyaránt. Természetesen ezen tematikák csak a jéghegy csúcsai, hiszen sokkalta többet kapunk a regény által.

Az 512 méter című könyv 2022 nyarának egyik újdonságaként kerül a polcokra a Talentum House Kiadó gondozásának köszönhetően. A kötet borítótervét – és a belső illusztrációit Forró Kinga munkájának köszönhetjük. E tekintetben külön is érdemes végiglapozni a kiadványt, hiszen nagyon kellemes élményben lesz része a kíváncsi olvasónak.

De vajon miről is szól ez a regény?

Történetünk középpontjában két csonka család áll.

Anna tizenhét éves, nagy könyv – és természetrajongó. Míg az előbbi megnyugtatja és kirángatja a zord hétköznapokból, addig az utóbbi heves érzelmeket hoz felszínre benne, hiszen szerinte a környezetszennyezés nem játék. És milyen igaza van. Nővérével és író édesapjával egy festői környezetben él, távol a város zajától. Egyik kedvenc helye a vízpart, ahol a hullámok „áriája” megnyugtatja háborgó lelkét. A család a felszínes kommunikáció híve, pedig minden tagjának megvan a maga fájdalma, sérelme. De amíg Anna a „béke” hídja a családtagok között, addig minden marad a régiben.

Gergő tizenhat éves és egy igazi lázadó lélek. Hajdani élsportolóként tudja, hogy mindennek súlyos ára van, amelyet meg kell fizetni. Hogy ez éppen miképpen történik, már nem is érdekes. A jegyei egyre rosszabbak, a „bandával” eltöltött idő egyre hosszabb, de nincs mit tenni, hiszen ki akar egy olyan családhoz hazamenni, ahol csak a múlt fájdalmai csapódnak az ember arcába valahányszor rá kell néznie édesanyára vagy testvérére. Ráadásul „ő” is ott van, aki miatt minden felborult… Ha teheti, a vízparton lődörög és titkon beles minden „normálisnak” hitt idegen család életébe. Hiszen a kíváncsiság nem bűn vagy mégis?

Ennek a két fiatalnak egy nehezebb nap után összeakad a tekintete. Csupán egy pillantás volt az egész, mégis meghatározta a jövőt. Ahogy a napok telnek, úgy lesz egyre nagyobb igényük egymás társaságára, de vajon hogyan is fognak megismerkedni, mikor a tó két ellenkező partján élnek? Vajon miért vágynak egymás társaságára és végül képesek lesznek-e legyőzni a múltjukat és a köztük húzódó 512 métert?

„Az ember sokszor önkéntelenül cselekszik, ám elég egy apróság, ami kizökkenti a megszokásból, és ezek a máskor jelentéktelennek tűnő dolgok rögtön mélyebb értelmet nyernek.”

Ez a történet sok szálon futó, de alapvetően két szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Az egyik oldalról Anna gondolataival találkozunk, míg a következő fejezetben már Gergő háborgó lelkével küzdünk a kegyetlen valóság ellen. Az egyik szereplő teljes ellentéte a másiknak, mégis vonzzák egymást és pont ezért, egy igazi kis szerelmi kaland keveredik ki a szürke hétköznapokból. Mert a szerelem könnyűvé tesz, mint egy pillangót, ráadásul az akadályok is sokkal könnyebbnek tűnnek. De vajon mennyire elegendő két mély érzésű lélek ragaszkodása ahhoz, hogy a múltban történtek ne törjék össze a pilleszárnyon lebbenő érzelmi szépséget?

„Azt hiszem, ez a felnőtté válás egyik fontos lépcsőfoka: szembenézni a valósággal, még ha fájdalmas is. A valóság szigorú tanító, de a mosolya őszinte, míg az önámítás egy negédesen mosolygó, gyönyörű nő, aki belül romlott, és ártóak a szándékai.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy „hurrá” egy újabb klisés történetet fogok olvasni, ahol minden fiatal fájdalmas múlttal küzd, de majd együtt megoldják, amit eddig nem tudtak megoldani. De végül, szép lassan beláttam, hogy szó sincs erről, bár tény, hogy a fent említett kissékből akadt jószerivel, mégsem egy szokványos történetet vettem kézbe.

Számomra nagyon fontosak a karakteri ábrázolások és a jellemfejlődések is egyaránt. Sokszor azért vagyok bosszús, mert valamelyik fent említett nincs éppen kidolgozva, vagy éppen teljesen el van hanyagolva. Kérem szépen, itt mind a két esetben elégedett lehettem, hiszen még a mellékszereplők is alapos ismertetést kaptak, a jellemfejlődésről már nem is beszélve. Nagyon tetszett Anna és Gergő lassú „násztánca”, tulajdonképpen egy természetesnek mondható folyamat indult el a két fiatal között, ami még számomra is kedvező képet festett és nagyon örültem a bonyodalmak ellenére is.

Anna karaktere kicsit közelebb áll a lelkemhez, hiszen nagy könyvrajongó – akárcsak én –, és a környezettudatos életszemléletével kimondottan komfortos érzést kaptam.

Gergő már nehezebb léleknek bizonyult az állandó dacos és konok nézetei miatt, ráadásul többször önzőnek éreztem cselekedetei okán. Természetesen a végére őt is elfogadtam és szívesen láttam az eseményeket az ő szemszögén keresztül is.

A mellékkarakterek fontossága kiemelkedik a regény által, ugyanis mindenkinek megvan a maga szerepe és „kötelessége”. Egyetlen egy felesleges személyt sem tudnék felsorolni, minden úgy volt jó és kerek egész.

Események tekintetében hullámzónak éreztem a könyvet, hiszen sok lelki drámát kell túlélnünk és megértenünk egyaránt, ugyanakkor, ha ezen átlendültünk, akkor pedig már csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy éppen hol tartunk.

„Talán klisésen hangzik, de azt kívánnám, hogy ne legyen szenvedés a Földön. Sírni tudnék, ha csak ránézek egy fásult, szomorú arcra az utcán. Jó lenne, ha az emberek nem szenvednének a betegségektől, a szerelemtől, a csalódástól, az elmúlástól, a magánytól, a testi fájdalomtól, a megalázottságtól, a fáradtságtól, a gyásztól, a szegénységtől, a munkától.”

Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon éppen aktuálisan melyik szerző tollából merítkezve háborgok éppen? Hogy kinek a gondolatait, álmait ismerhetem meg? Izgalmas kérdések ezek számomra, hiszen egy szerzőpáros esetében egyáltalán nem egyételmű, hogy éppen kinek a gondolatait olvasom. Persze elsődlegesen azért érdekel, mert sokat elmondana az adott lélekről is, hiszen az egyikük lágy, mint egy meleg nyári szellő, míg a másikuk valószínűleg maga a tomboló vihar. És bár ez nem határozta meg a véleményemet, de mégis jó volt elmerülni ezekben a gondolatiságokban.

Valóban kellemes olvasásban volt részem, egyetlen egy tekintetben volt csak kellemetlen élményem. Miért kellett ennyire obszcénra írni? Elhiszem, hogy a mai tinédzserek bizonyos társadalmi rétege ilyen trágár módon fejezi ki magát, de nem ez az átlag. Többször előfordult, hogy értetlenül álltam az aktuális helyzetben használt minősíthetetlen csúnya beszéd felett, amely teljesen felesleges volt éppen. Nem vagyok álszent, pontosan tudom, hogy sok valóságalapja van, de számomra akkor is sok volt, főleg, hogy ifjúsági kötetről van szó.

Ettől függetlenül jól szórakoztam, elgondolkodtam és néha fájt a lelkem nekem is. A könyv súlyos, nagyon mai témákat boncolgat egy szerethető történeten keresztül. Érdemes kézbe venni és legalább egyszer elolvasni.

Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek. Legyél forrongó lelkű fiatal, még éppen tűzben égő felnőtt, vagy a nyugalmas hétköznapokat élő idősebb olvasó, ebben a könyvben megtalálod a magad üzenetét és hidd el, hogy megérinti majd lelkedet. Ez a mondat pedig nagyon igaz: „Mindig könnyebb másvalakit hibáztatni az életkörülményeinkért.” Amíg ezen elgondolkodsz, addig hidd el, hogy a világ is színesebb és élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Book24 weboldalra ellátogatnod.

Írta: NiKy

Kállay Kotász Zoltán - Térzene

 

„Vén bükkfa, egyre

Csak vastagítja törzsét –

Ölelhetővé.”

Minden évben van egy elhatározásom, hogy éppen aktuálisan mely területről próbálok minél több szerzőtől olvasni. Ez idén a versek és haikuk témakörére esett, ráadásul a moly.hu-n egy éves kihívás is segített ebben az elhatározásomban, miszerint minden héten legalább egy verseskötetet kell kézbe venni. Mint olvasható a feladat igencsak egyszerűnek tűnik, pedig koránt sem az. Az ember élete folyamatosan változik, így nehéz előre megjósolni, hogy vajon ténylegesen képesek leszünk-e elolvasni egy-egy könyvet akárcsak ebben a tematikában. Jelentem én eddig sikeresen vettem az akadályokat, pedig voltak időszakok, amikor nagyon nehezen ment. A mostani elhatározásomat több költő is segíti akaratlanul is, hiszen rendre meglepnek egy-egy újabb kötetükkel. A mostani verseskötetet például Kállay Kotász Zoltán szerzőnek köszönhetem, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm szépen!

A fent említett alkotó már „jóbarátként” üdvözölt a lapokon, hiszen nagy kedvenceim egyike egy régebben olvasott, a Társasutazás ​ Közép-Mámor földjére című könyvének köszönhetően, amely akkor annyira megfogó volt számomra, hogy azóta is ajánlom boldog-boldogtalannak egyaránt. Így itt is megragadom az alkalmat és jószívvel ajánlom, mert ténylegesen elrepít messzi tájakra és bizony egy édes rabságba esik az olvasó lelke. Egyébként ezt az érzést a mostani kiadványnál is érezni véltem, hiszen több napig vissza-visszatértem egy–egy művéhez.

Térzene című könyve 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítóképen rögtön egy párhuzam fedezhető fel, amely elsődlegesen a maradandó és mulandóság üzenetét hordozza, ráadásul az egész kötetre jellemző ez az érzés.

A legtöbb haiku kötet az évszakok felbontásával játszik, amikor a szerzők ennek mentén választják szét alkotásaikat. A mostani esetben is felfedezhető ez az tagoltság, mégis nem egy évre osztható fel csupán, hanem némi manírral élve, újra kezdődik, tehát egy ismétlődésnek lehetünk a tanúi. De nézzük is, hogyan fest ez a valóságban:

A Tavasz az újrakezdés ígéretével ébreszti fel a természetet, hiszen a növények java ilyenkor kezd éledezni, a téli álomból pedig az állatok is magukhoz térnek, hogy megkezdhessék az aktuális évüket.

„Szilánkok

Folynak össze

Sima tükörré.”

A következő természetesen a Nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, hiszen csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„Kétszáz éves

Tölgyek bámulják a kék

Pillangó röptét.”

Az Ősz már a csendesedés időszakát ígéri, de senki sem hallgat rá. Ugyan, hogy is tehetné bárki, mikor fel kell készülni a hidegre. A legtöbben lakást építenek és élelmet gyűjtenek, hiszen a megfelelő felkészültség nagyon fontos. De ilyenkor már új ruhába bújnak a fák, a zöld után következik a sárga és a barna, kinek mi tetszik éppen. De egy biztos, ez az időszak mind látványban, mind illatok terén örök emlékeket idéz.

„Lomb a lomb felé

Hajol – összedugják bölcs

Fejüket a fák.”

A Tél idősíkja már az elmúlásra és az elengedésre bíztatja „barátait”, hiszen lassan vége az évnek és az új kezdethez a múlttól való elszakadás elengedhetetlen. A hideg nappalok csendes fehér köpenyt húznak a tájra, de azért itt is fellelhető a szorgalmas „árnyékok” munkássága. De ettől még a nyugalomé a főszerep és az a legszebb emlékek meleg ölelésébe való bevackolódásé.

„Páracseppekbe

Bújt ezernyi csillag –

Napfény felszippantja.”

Nini és újra itt a Tavasz, amely ismét ébresztőt fúj a maga madárseregével. Halihó, ébresztő, kezdődik a munka! És valóban, megint élettel telik meg a táj és mindenki kidörgöli szeméből az téli álmok maradványát.

„Csíra-izgalmak-

Felvételi időszak

A faiskolában.”

És utolsó időszakként ismét itt a Nyár, hogy az előző hónapok szorgos munkáinak gyümölcsét mindenki learathassa.

„Kövek fürdetik

A napsugarak lábát –

Reszket a levegő.”

Ebben a kötetben számos apró pillanat csodás „játéka” fedezhető fel, amely elsődlegesen a természetbe csábítja olvasóját. Sokkal kellemesebb például egy hűs patak mellett olvasni és akár, aki kíváncsi és szerencsésebb, az a maga szemével is felfedezheti a leírtakat.

Ebben a könyvben ismét megleltem a magam nyugalmát és ettől igazán felengedtem. A nehezebb időszakban is gyógyír a fáradt léleknek és többször is érdemesnek véltem kézbe venni.

Összességében ismételten kellemes élményben volt részem, amiért igazán hálás vagyok.

Ajánlom a költészet szerelmeseinek, de főként a haikuk világa iránt nyitott lelkeknek. Ez a könyv egy apró kincse az irodalomnak, amelyre érdemes vigyázni, mert ezek a kicsinyke kis „csodák” egy egész napot csodálatossá tehetnek, ha megfelelő szemlélettel olvassuk őket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy