„Ugyan ki vagyok?”
Ez a kötet szerelem első látásra, ugyanis abban a
megtiszteltetésben van részem, hogy a Napkút Kiadó által recenzióként
választhattam és olvashattam el. Itt is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.
Visszatérve a borítóra, ha ránéztek láthatjátok, hogy egy
címadó külső borításról van szó, hiszen az „Éjszakai híd” látható rajta. A
sejtelmessége főleg abból fakad, ahogy a háttérben meghúzódó fények
megvilágítják a híd kontrasztját. A tompított színek teljesen visszatükrözik,
hogy egy mély és érzelmes elmerülésben lesz része az olvasónak. Nos, nem
tévedtem sokat, mikor a fenti előérzet megszületett bennem, ugyanis a költő
számos versében az életét, a társadalmat és bizonyos élethelyzeteket tár az
olvasó elé. Azt érdemes tudni, hogy nem egészen nekem szólnak ezek az
alkotások. Én jobban be tudom fogadni azon műveket, melyek letisztultak, akár
lírikusak, vagy csak a ritmusból kiindulva bekúsznak akaratlanul is a bőröm
alá. Ezek a versek inkább kötetlenebbek. Bár azért találtam olyan verset is,
amin sokat gondolkodtam és bizony a mai napig újra olvasom. Nézzétek csak:
„Nem tudom magam soha kibeszélni,
az élőszó sose volt kenyerem,
letepertek a fecsegők igéi,
most is hallgatom némán, mereven.”
Nagyon érdekes volt látni, hogyan vélekedik az alkotó az
emberi sorsokról. Például, mikor egy lélek ugyanazon a helyen éli le az életét,
ahol megszületett. Erről hoztam is egy részletet.
„Itt élsz, ez a látványod, ez a város,
agyad itt őrli naponként
a sivár sikátort, a darabos utcát,
az alvilág rozsdás lakatjait,
a járókelők szeme rebbenését.
Itt nézel, itt látsz, pupilládba
ez a tér evődik bele,
ez etet, ez kínál a zamat részleteivel.
A többit az elme, a lélek végzi el.
Tered a teret betölti, maradj
vagy menj, ez a hely örökre te vagy.”
Szintén érdeklődve szemléltem a természet és az emberi
társadalom letükrözött vizsgálatát. A költő különösen nagy gondot fordít a
mindennapi élet és az életcélok vizsgálatára. Erre ez a részlet a legjobb
bizonyíték:
rejtőzködik mélyen a föld alatt a
láthatatlanul, éberül
szunnyadozó ősbolyban a hangya.
Új időt érez, megfeszül,
a szárnyát hirtelen kitakarja,
röpülne már, de elvegyül,
húzza még a sokaság hatalma.
A földet ha végre kilyukasztja,
nyüzsögve, fúlva kiröpül
mélysége rácsai közül
a fényre, a szabad sugarakra,
hogy egy majd, egyes – egyedül
egy az egész világot uralja.”
Ahogy haladtam az olvasással úgy fedeztem fel egy bizonyos
morbid szemléletet. Kifordítani a világot nem könnyű, de megtalálni a helyünket
ebben az inverz világban még nehezebb. Sokszor megzavart ez a nézet, de
átgondolva nagyon jó érzés volt valami frissel találkozni. Erről ez a vers
részlet a legjobb bizonyosság. Nézzétek csak:
vitte vállon a búzamagot,
mint könnyű bábot, úgy cipelte
magasba, amit ő aratott.
Zsákokba szedte, meregette,
hozta vállon a búzamagot,
nagy, erős vállára emelte,
döngtek a szálkás deszkafokok.
Előbb föl, azután pedig le.
Vitte-hozta a búzamagot,
föl-föl és le, körbe, keringve
örvénylő malomba vetette.
S a búza szólt: – A példa vagyok,
hordozgat ide-oda, íme,
mag voltam, és most belehalok.
Őröl – ez az eszme a híve.
Én, a mag, őrlöm csontjaitok.”
Összességében úgy gondolom, nem kell, hogy minden vers
hozzám szóljon, ha már eléri, hogy visszatérjek hozzá, akkor megérte elolvasni.
Bár nem teljesen sikerült azonosulnom a költő nézeteivel, mégis érdekes
olvasási élményt hagyott bennem. Olyan versszerető olvasóknak ajánlom, akik
szeretnek kalandozni a tematikákban, szívesen elmélyülnek egy emberi lélek
meglátásaiban és mernek ebben a egyedi, kifordított világban lépdelni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó
oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése