Avi Loeb - Földönkívüli

 

“A földön kívüli élet keresését övező ellenállás egy része annak a konzervativizmusnak tudható be, amelyet sok tudós magáévá tesz, hogy minimalizálja a karrierje során elkövetett hibák számát. Ez a legkisebb ellenállás útja, és eredményes is, hiszen azok a tudósok, akik megtartják a konzervatív szemléletüket, több kitüntetést, díjat és anyagi támogatást kapnak. Sajnos ez a buborékhatást is erősíti, mert az anyagi támogatás miatt mind nagyobb kutatócsoportok jönnek létre, amelyek ugyanazt a konzervatív gondolatot visszhangozzák. Ez pedig hólabdahatást okozhat, vagyis a buborékokban felerősödik a konzervativizmus, ami az ifjú kutatókból kiöli a velük született kíváncsiságot, s a legnagyobb részük úgy érzi, hogy be kell állnia a sorba. A trend annyira elfajulhat, hogy önbeteljesítő jóslattá változtatja a tudományos konszenzust.”

2017 végén a hawaii obszervatórium felfedezett egy különös égitestet, amely a Naprendszerbe történő belépését követően rövid időre Nap körüli pályára állt, majd arról letérve(!) és gyorsuló(!) sebességgel távozott. A csillagközi látogató az ‘Oumuamua nevet kapta, ami magyarul annyi tesz, hogy “távoli hírhozó, aki elsőkét érkezik”. Természetesen a bejelentés nagy vihart kavart mind a csillagászat, mind a tömegmédia csatornáin és nem alakult ki egységes álláspont az objektum eredetét illetően. A legtöbb tudós aszteroidának vagy meteoritnak bélyegezte, kategorikusan és szemellenzősen tagadva az ennek ellentmondó bizonyítékokat. Kevés szakember jutott arra a feltételezésre és vette a bátorságot, hogy hangot is adjon annak az elképzelésének, hogy a jelenség esetleg a földönkívüli élet jele is lehetne.

Avi Loeb, a Harvard vezető csillagásza, ezen kivételek táborát erősíti és nézeteit a Földönkívüli című könyvében foglalja össze, amely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A kötet, a megszokott magas színvonalat képviseli a csomagolás tekintetében, a leírtak értelmezését számos belső illusztráció is segíti, melyek mind világosak is jól kivehetőek.

Nem tisztem megítélni vagy vitába szállni a szerző álláspontjával, hiszen nem rendelkezem az ehhez szükséges fizikai vagy matematikai tudás töredékével sem. Laikus vagyok, nem az én szavam fogja eldönteni, hogy az Oumuamua egy mesterséges földönkívüli objektum vagy “csupán” egy olyan aszteroida, mely megcáfolja minden eddig felállított elméletünket az aszteroidákat illetően. Véleményem attól persze még lehet, és bár általában szkeptikus vagyok az UFO-észlelésekkel kapcsolatosan, ebben az esetben hajlamos vagyok a szerzőnek igazat adni. Ebben nagy szerepet játszik a könyv élvezetes és világos stílusa, nem marad egyetlen felvetett szakkifejezés vagy tudományos elmélet sem magyarázat nélkül.

“A kísérleti bizonyítékok hiánya ellenére a fősodorbeli elméleti fizikusok vitathatatlannak és evidensnek tartják a szuperszimmetriát, az extra dimenziók elméletét, a húrelméletet, a Hawking-sugárzást és a multiverzumok elméletét. Hogy egy kiemelkedő fizikus egyik konferencián elhangzott szavait idézzem: “Ezeknek az elméleteknek igaznak kell lenniük akkor is, ha nem támasztják őket alá kísérleti eredmények, mert több ezer fizikus hisz bennük. Nehéz lenne elképzelni, hogy a matematikai tehetséggel rendelkező tudósoknak ilyen nagy csoportja tévedne.”

Ahogy az eddig kiemelt idézetek azt sugallhatták, a csillagközi utazó eredetének boncolgatása mellett a szerző foglalkozik egy sor másik, talán sokkal égetőbb kérdéssel is: fel vagyunk-e egyáltalán készülve arra, hogy elfogadjuk a földönkívüli élet létezésének tényét? Hajlandóak vagyunk-e túllépni az anyagi érdekek előtérbe helyezésén és erőforrásainkat a csillagközi űrre összpontosítani, mint az egységes emberi faj és nem egymással versengő országok? A szerző velünk megosztott tapasztalatai meglehetősen negatívak, olyan érzésünk van, mintha a tudósok mind bezárkóztak volna elefántcsonttornyaikba és nem a társadalom szolgálatát vagy haladását tekintenék elsődleges céljuknak, hanem a tudományos előremenetelt. Tekinthető a könyv tehát egyfajta vitairatnak is, amely igyekszik felrázni a szakmai közösséget, hogy merjenek kockázatot vállalni, elhagyni a kitaposott ösvényt, mert az időablak a következő nagy szűrő megakadályozására egyre jobban szűkül. A következő kihalási eseményt ugyanis nemcsak egy környezeti katasztrófa okozhatja, hanem az is, hogy kritikusan alábecsüljük vagy elutasítjuk annak esélyét, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az emberiségnek több évszázadig tartott például a geocentrikus világkép elvetése is, de nem biztos, hogy a következő újraértékelésig újabb több száz év áll még rendelkezésünkre.

“A lakható bolygók bőségét tekintve az elbizakodottság netovábbja lenne azt feltételezni, hogy egyedülállóak vagyunk. Szerintem ez az ifjúság hübrisze. Amikor a lányaim kicsik voltak, különlegesnek képzelték magukat. Miután viszont más gyerekekkel is találkoztak, más nézőpontból tekintettek a valóságra. Érettebbé váltak. “

Elcsépelt közhely, de tényleg nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek a könyv elolvasását, nem hiszem, hogy sokan lennének, akiket ne foglalkoztatna az örök kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világűrben.

A szerző többek között egyetemi oktató is, aminek köszönhetően a stílus rendkívül tiszta és érthető, laikusoknak sem kell félniük a rájuk leselkedő féloldalas egyenletektől. Véleményem szerint a cél egyértelműen a minél szélesebb körű tájékoztatás és figyelemfelkeltés (is) volt. Elgondolkodtató volt számomra az olvasottak ismeretében az is, hogy vajon csak a piaci verseny eredménye-e az, hogy a könyvet nem egy elsősorban tudományos munkákkal foglalkozó kiadó adta ki itthon.

Angolul tudó olvasóknak kiegészítésképpen ajánlom Lex Fridman-nek a szerzővel készített interjúját, amely megtekinthető a legnépszerűbb közösségi videómegosztón. (Ezt itt megnézhetitek)

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy