„Hullám
Légy, mint a tenger,
hibád, mint homok: próbáld
tisztára mosni.”
Már megszokhattam volna igazán, hogy bizonyos szerzők, -akiktől már volt szerencsém korábban olvasni- nem tudnak rosszat alkotni, vagy
csak nagyon ritkán. Gondolok itt elsődlegesen a stílusra, a mondanivalóság
különböző formáira és arra a bizonyos emocionális többletre, amelyek olvasáskor
előtőrnek bennem és nem eresztenek. Ilyen sokszínűséggel ritkábban találkozom,
mint szeretném, de ha eljön a pillanat, nagyon tudom becsülni, ahogy tettem
most is. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként
olvashattam a könyvet. Köszönöm.
Szöllősi Bernadett- Szív-garzon című verseskötete
2017-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A borítót szemlélve
először egy bizonyos gótikus irodalmi stílus érzése ötlött fel bennem, hiszen
az illusztráció tartalmazza azon stílusjegyeket, amelyek ezt engedték
feltételezni. Később persze ez a nézetem teljesen szertefoszlott, bár bizonyos
szinten nem tudok elvonatkoztatni tőle. A könyvben több illusztráció is
található, amelyeket a borítótervvel együtt László Maya munkájának
köszönhetünk. Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra nagyon impozáns a maga
stílusában és remek hangulatteremtő volt.
A versek és haikuk két részre bontják a kötetet. Míg első
szériában az előbbi, evidensen a másodikon az utóbbiak helyezkednek el.
A versek különböző formában mutatják be a megélt és meg
nem élt eseményeket, a különböző érzelmi hullámzásokat és egy bizonyos
üzenetet, amelyet a költőnő kíván átadni olvasójának. Ezekben az alkotásokban
benne van az szerző lelke, véleménye és minden gondolata, amit egy fiatal
művész megélt a létezése folyamán. Ez a kötet olyan, mint egy paletta, ezer
színnel és élménnyel kecsegtet, az ecset az olvasó kezében van és az üres
vászon az emberi lélek befogadására szolgál. Hiszen ha nyitottan állsz egy alkotóhoz,
akkor a tiszta felület hatalmas és bármit alkothatsz, de ez igaz az
ellentétjére is.
Én nyitottan és nagy kíváncsisággal fogadtam be ezen
alkotásokat és két verset szeretnék megmutatni a számotokra. Nézzétek csak!
„Lennél-e mondd, torkomban ragadt szó.
és írásjel minden mondatom végén?
Törött lelkem részei közt ragasztó,
vagy a legkedvesebb kávéscsészém?
Lennél-e árnyék, mi sosem hagy magamra,
Lágy szellő, mi hajammal játszik?
Vagy fénykép, amit kiteszek a falamra,
és vastag sál, ha a nyakam fázik?
Mondd, lennél-e a semmi és a minden,
az üresség itt bent, ha ég a hiányod?
Szegénységben a legnagyobb kincsem
és bokámban a fájás, ha a lépést elhibázom?
Lennél-e arcomat simító verőfény,
és a csípőmön pihenő porszem?
De ha csak az az egy vagy – ennyivel beérem –
kivel így kezdődik a mesém: Hol volt, hol nem…”
És a másik:
„De jó lenne néha szív nélkül,
nem lenne, mi megszakadni készül.
Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?
S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte?
De jó lenne néha gyereknek lenni,
fagylaltot nyalni és cukorkát enni.
Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,
fodros kis szoknyában reggelig pörögni.
De jó lenne néha felnőttnek lenni,
és mindig jó döntést hozni.
Érteni, hogy ami fáj, néha szükségszerű
és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.
De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,
- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.
Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit –
és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.”
A második rész már sokkalta könnyedebb érzéssekkel
olvasható, hiszen az apró versek, tehát haikuk, mindig egy finom érzést, vagy pillanatot
örökítenek meg. Akár érzelmi foszlányról van szó, akár másról annyi értelmet
nyer magának ahány olvasó. A saját lelkünk virágzásától függ, hogy miképpen is
látjuk ugyanazon verseket és lehet, hogy amíg nekem valami borús, az addig
számodra maga a fény.
Innen is hoztam két kedvencet.
„Legbátrabb a Hold,
mert van ám, hogy néha fél,
de sosem retteg.”
És egy másik:
„Látod, tehát van.
De néztél-e valaha
a tükör mögé?”
Összességében úgy gondolom, hogy ismételten kellemes, de
annál tartalmasabb élményeket és gondolatokat kaptam a szerzőtől, amelyeket nem
tudok elég hálásan megköszönni.
Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen egy kis
könyvben is rejtőzhetnek nagy csodák. És egy gondolat tőlem: a hiábavaló remény
is remény. A hiábavaló szerelem, még mindig szerelem. Amíg nem változol meg
ezek benned élnek!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az
Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy