„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira
meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”
Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel
sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól
vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák
nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és
nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt
értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?
Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy
helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális
tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De
vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő
lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?
Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete
segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától
származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos
családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva
(ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros,
vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely
egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges
családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a
test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…
Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország),
francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin
újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető
riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett.
Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban
az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek
előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb
alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.
Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban
jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes
mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről
tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába
nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.
„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor
értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”
Kép: NiKy m.i.
Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két
szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal,
barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik
egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja
szét szeretetének magjait.
A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis
eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer
kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön
életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező
ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.
A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben,
hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem
fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott
törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely
elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is
és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját
árnyéka lesz.
A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával”
cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem.
Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen
elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família,
mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán
megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő
pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy
legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.
És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi
rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza
a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a
nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang
ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az
örök sötétséget.
„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele,
hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”
Kép: NiKy m.i.
Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg
olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud
megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a
váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni,
hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.
Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család
kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a
tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn
„érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen
nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak
egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.
„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki
boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők
összeomolhatnak.”
Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy
az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki
bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is
mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és
megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a
szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek
szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie
és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy
felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal
körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése
tekintetében.
Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban
lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely
sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a
romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált
a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének.
Kép: NiKy m.i.„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól,
hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a
veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított
kézzel élni (…).”
A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet.
Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani
véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek
naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy
pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.
A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által
hol külső szemlélőként, hol egy aktuális
karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda,
hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet
néznék csendesen.
Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind
külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas
valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is
találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás
meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb
megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.
Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha
megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az
elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én
hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő
nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak
az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé
sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett
bele.”
Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen
tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé,
érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz.
Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó
weboldalán megrendelheted.
Írta: NiKy