"Az élet értelme a szeretet" - Interjú Tillmann Pentele szerzővel

 

Kép: Tóth Csilla Ilona

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Az első publikációm az Aposztróf Kiadó Szó-Kincs 2013 antológiában jelent meg. Ez hozta meg számomra a kedvet, hogy ne csak a fióknak írjak. Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott az írás, de csupán önnön szórakozásból, innentől viszont már buzgón kerestem az irodalmi pályázatokat, hátha sikerül beválogatást nyernem másutt is. Eleinte nyelvi játékokból inspirálódva alkottam rövid groteszk versikéket, melyek zöme a Kis Lant folyóirat több számában meg is jelent, majd egy-kettő A Hetedik folyóiratban. Kevésbé groteszk, de még mindig ilyen rövid hangvételű verseimet párszor a Cédrus Művészeti Alapítvány is közléssel jutalmazta, így megjelenhettek a nyomtatott Napút folyóiratban, majd a később létrejött Napút Online felületén. Ugyanitt az évről évre kiírt tematikus haiku pályázaton is rendszeresen beneveztem, és ha az emlékezetem nem csal, csupán egyetlen egyszer nem sikerült beválogatást nyernem. Nem szokásom dicsekedni, de most kivételt teszek: a legutóbbi pályázaton viszont, mint Kiemelt-pályázó oklevélben is részesültem.

Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?

Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:

„hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

A költői létből kitekintve, magánemberként is jellemző rád ez a stílus?

Egyáltalán nem félek attól, hogy félreértenek. Nincs abban semmi. Ezek a saját magam átélt pillanatnyi benyomások, és kész. Egyébként e haiku megírásának körülményére pont nem emlékszem, de nem feltétlen kell itt szó szerint vérszopó denevérekre gondolni, melyek a buliból hazatartó fiatalság vámpírjai. Valószínűleg a cikázást látva leltem bennük egy valamikori részeg önmagamra. Már én is mosolygok rajta, de nem gondolnám, hogy viccnek szántam. Ami viszont tagadhatatlan, igen, magánemberként is jellemző rám a humoros sztorizás. Nem feltétlen törekszem mulattatni, csak egyszerűen hajlamos vagyok úgy mesélni, hogy közben torztükörből, esetleg fejen állva tekintek vissza a történtekre. 

Kép: NiKy

Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?

Nem nagyon kellett szövögetni, beletekeredett az magától, és utólag sem gondoltam, hogy ildomos volna elzárni a publikum elől, ha egyértelműen a kéményseprő voltomra utalnak. Soha nem akartam másnak láttatni magam, mint aki vagyok. Ami pedig e lassan eltűnő mesterséget illeti, úgy érzem, méltán megérdemli, hogy ebben a versformában is születhessenek róla költemények. Sajnos mára elveszítette megbecsültségét. Akárhogy is van, én büszkeséggel gondolok vissza e szakmában eltöltött közel tíz évre.

A költészetedben fel-felütik fejüket az pajzán eszmei kitekintések is. Gondolok itt például eme soraidra:

„pongyolád alá

suhant a fantáziám

pitypang-pihéje”

Tudatos „flörtölésről” lenne szó, vagy kis pikkantériának szántad az ehhez hasonló verseidet? Esetleg van egy konkrét vagy képzeletbeli címzettje ezeknek a rímeknek?

Rég nincs bennem effajta kamaszos kíváncsiság, hogy én szoknyák alá nézzek. Egyébként egy gyógynövényes könyvet lapozgatva figyeltem fel a gyermekláncfű másik nevére. Gondolatban kettészeltem azt, s e kapott két szóból kiindulva alkottam. Hogy lehetett volna-e belőle kevésbé sikamlóst összehozni, nem tudom, ám eszem ágában sem volt ezt félrehajítani. Volt, aki azt tanácsolta, hogy kerüljem az erotikus témát a haikuírás során, mert nem jellemző a műfajra. Igaza van, tényleg nem elterjedt, ugyanakkor elvétve bár, de fellelhető még a klasszikus japán szerzők alkotásai között is. Hagyományt ide vagy oda, az olvasóim továbbra is számíthatnak tőlem ilyen és hasonló anomáliákra, viszont nem ez lesz az fő célom. A kérdésedre pedig visszakanyarodva hozzáteszem, hogy minden egyes haikum elsődleges címzettje a párom. Nélküle nem tudnék ennyi érzelemdús és színes alkotást létrehozni. Ezért is van az, hogy az Éhes sziromsugarak című kötetemet neki ajánlottam: „Babarózsának”.

Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

Erre a kérdésre csak annyit tudok válaszolni, hogy én eleve szabadgondolkodású vagyok, és szabadon írok. El sem tudom képzelni másképp.

Kép: NiKy

Számodra kik a haiku műfaj nagy alkotói? Kiktől inspirálódtál az évek alatt vagy van-e olyan nagy alkotó, akinek a stílusa közel áll hozzád és miért? 

A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.

A hétköznapi életedben a munka mellett mikor jut időd az írásra? Van-e olyan időszaka egy napnak, amikor csak az alkotásra tudsz koncentrálni? Honnan merítesz iheletet és van-e olyan tevékenység az életedben, amely mélyíti ezt a tevékenységedet? 

Egy kis notesz mindig van nálam, ha valami eszembe jut. Meg esett már, hogy séta közben raktam össze fejben egy-egy háromsorost, amit most haikuként olvashat tőlem a nagyra becsült olvasó. A legtöbb viszont este (vagy közvetlen munka után) már otthon, a fürdőkádban ellazulva születik. Persze, a hosszabb terjedelmű művek esetében csak skiccek íródnak itt a habok között. Az asztali gépnél kap minden végleges formát. A hagyományos haiku tematikája mindig a természethez kötött, a szabadban végzett munka pedig könnyen lehet e pillanatnyi benyomások paradicsoma.

Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz? 

Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.

Kép: NiKy m.i.

Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka? 

Kállay Kotász Zoltánnal az ismeretségünk 2016-ra nyúlik vissza. A Napút Online irodalmi portál főszerkesztője volt akkoriban, én pedig a náluk kiírt Kortárs irodalmi alkotások pályázatára küldtem be verseket. Az eredményhirdetést követően levélben megosztotta velem, hogy ugyan beválogatást nyertem a verseimmel, de hozzáteszi, volt köztük olyan, amely mellett igen sokat kellett érvelnie. Én ezt megköszönve, ellátott jótanácsokkal. Írta, hogy kíváncsi a többi szerzeményeimre is. Amint van, csak küldjem, én meg küldtem. A levélváltásaink így egyre sűrűbbek lettek. Időt, energiát nem sajnálva mentorál engem. 2017-ben találkoztunk először személyesen a Cédrus Művészeti Alapítvány tematikus Haiku pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Itt is csak bíztatott, nehogy abbahagyjam az írást. Elsősorban neki köszönhetően ‒ gondolom, ösztönzőleg ‒ sorra jelentek meg a verseim a Napút Online felületén pályázaton kívül is. Nem sokra rá valamikor megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már saját köteten… Egy éven belül meg is jelent az első önálló kötetem Eleven viadukt címmel az ő Műpártolók Egyesülete támogatásával a Napkút Kiadónál. 2020-ban eljött a Napúttól, és alapította a Dr. Kotász Könyvkiadót. Felvetette a második kötet ötletét, én meg örömmel belementem. A közös munka? Szerintem már nem kérdés: baráti.

A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük? 

Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában? 

Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában.  Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…

Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy