Clara Dupont-Monod - Egy közülünk

 

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”

Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?

Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?

Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva (ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros, vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…

Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország), francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett. Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.

„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”

Kép: NiKy m.i.

Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal, barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja szét szeretetének magjait.

A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.

A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben, hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját árnyéka lesz.

A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával” cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem. Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família, mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.

És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az örök sötétséget.

„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele, hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni, hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.

Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn „érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.

„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők összeomolhatnak.”

Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése tekintetében.

Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének. 

Kép: NiKy m.i.

„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól, hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított kézzel élni (…).”

A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet. Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.

A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által hol külső szemlélőként, hol egy  aktuális karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda, hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet néznék csendesen.

Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett bele.”

Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé, érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz. Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó weboldalán megrendelheted.

Írta: NiKy