Vercors - Farkascsapda

 

„Egy gyermek a felnőttek pillantásán keresztül ismeri meg magát.”

Évek óta járom az antikváriumokat, könyvszekereket azzal a tudattal és szándékkal, hogy számomra még ismeretlen, a letűnt korokban élt szerzőkkel ismerkedjek meg és akár kedvencként üdvözölhessem alkotásaikat. Ez az érzés, amely elhatalmasodik rajtam, rendre egy olyan mély izgalommal párosul, amelyeknek keveredésétől szinte megmámorosodik a lelkem. Egy jó történet olyan számomra, mint egy kiváló édes bor. A lelkem feltöltekezik, és a magaslatokig szárnyal fogyasztása -olvasása- közben. Ez a kötet is egy ilyen kalandozásom során került hozzám, amely elsősorban az illusztrációk groteszksége és rejtélyesége miatt hívta fel magára a figyelmemet.

Vercors egy írói álnév, amely tulajdonképpen Jean Marcel Bruller (1902. február 26. - 1991. június 10.) francia írót és illusztrátort takar. A félig –apai ágon- magyar származású szerző 1938-ban vette fel ezt az álnevet, amely a délnyugat-franciaországi Vercors-hegységre, a francia ellenállás egyik legendás helyszínére utal. Róla itt tudhatsz meg többet. 

Farkascsapda című kisregénye 1982-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A kötet borítóját, mint fent említettem, cseppnyi groteszkítás jellemzi, amely szemlélőtől függően, többféleképpen értelmezhető. Ahány pillantás, annyi eltérő lelkű és nézetű magyarázatot kapunk arra, hogy éppen mit látunk az adott képen. Ez a különlegesség már megadja azt a kellő izgalmi állapotot, amelytől eltelve igazán érdekessé válik az olvasás élménye.

Ebben a történetben megismerkedünk egy fiatal lánnyal, aki Ancy-le-Franc környékén él egy erdészlakban édesapjával és szeretet nagynénjével. Ez az idilli hármas megfelel a leánynak, elvégre nyugodt természetéből adódóan nem kíváncsi a világ dolgaira. Életében a megszokások rabláncai kötik össze végtagjait, amelyet a szeretethiány bizonytalan béklyói súlyosbítanak.

Egy napon egy idegen kényszerül „vendégeskedni” náluk. Ezen idő alatt a két fiatal körül kialakul egy mélyülő, de még igen csak vékony fonálból szőtt háló, amely végül olyan eseményekhez vezet, amelyre igazán egyikük sincs felkészülve. Vajon ki ez az ismeretlen és mit keres az ő erdőjükben? És vajon mi az a titok, amelynek a súlyát már a leány is cipelni kényszerül, pedig semmit sem tud a múlt fellebbenő fátylán túl történtekről?

„-Előfordul, hogy az ember megfeledkezik bánatáról, de ez még nem jelenti azt, hogy kigyógyult. (…) A valóságban a bánat változik meg. Átalakul.”

Ez a történet visszavezet egészen a háború borzalmáig, a kollaboránsok pusztításáig és szinte megfojtja az olvasót. Néhol sokat sejtett, máskor csak apró, szinte leheletnyi információkból kell összerakni a kirakós darabkáit, de mindig erős nyomás alá helyezi az olvasó lelkét és nem ereszti.

„Tudja, a balsors az emberekből különböző reakciókat vált ki. Egyesek (…) nehéz helyzetben hősökké válnak, mások meg árulóvá, feljelentővé, szörnyeteggé, besúgóvá. Kétszeres bűnös az, aki tudja, mi vár áldozataira.”

Számomra már az első sortól kezdve megfogó volt a történet vezetése, a helyszín és karakterek ábrázolása. Nagyon régen olvastam utoljára ennyire mélyen szántó, mégis sejthető lezárású történetet.

A karakterek nincsenek túlbonyolítva és szinte senkit sem ismerünk meg igazán. A fő hangsúly inkább az eseményekre helyeződik, ami folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet és őszintén szólva végig izgultam a könyvet.

Összességében egy nagyon kellemes, mégis izgalmas olvasmányban volt részem, amely csak rövidségével tett cseppet morcossá, de ezen kívül faltam minden sorát.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a misztikumokat, érdeklődik a múlt fájdalmai iránt és szívesen vesz kézbe igazi kincseket.

Amennyiben elolvasnátok a könyvet a Libri weboldalának antikvár részén még meg tudjátok rendelni.

Írta: NiKy