Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis
mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm,
akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt
ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is
magasan veri a plafont, hiába morgok éppen.
Tade Thompson – Molly Southbourne feltámadása című
kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában
jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind
elvadult színei, mind pedig a képi ábrázolás tekintetében. Ahogy az első rész
estében, úgy most a második kép is Faniszló Ádám munkáját dicséri. Egyébként
azt el kell ismernem, hogy kimondottan szeretem a kiadó borítómunkáit, mert
nagyon kifejezőek és jó színpalettával dolgoznak.
Ez a kötet már teljesen más alapokból indul ki, mint az
előző része. Itt egy apró eltéréssel ott folytatódik a regény, ahol az első
rész abbamaradt. Molly kilétét és múltját sok ködös folt tarkítja, amelyek
bizony felfedezésre várnak, ráadásul most már semmiben sem lehet biztos. A
segítség általában „jókor” érkezett eddig, de a fordulópont hamar bekövetkezik
életében. Ha nincs tisztában a múltjával, a jelene folyamatosan változó és a
jövő mindig a következő óra reményével telik, akkor vajon kiben bízhat? Vajon
mikor lesz vége ennek az őrületnek és káosznak? A múltat meg kell érteni,
ahhoz, hogy a jelen élhetővé váljon, de vajon lesz-e elég idő? És vajon a
kedvesség és szeretet milyen funkciókat tölt be?
„Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a
különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés,
amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz
ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható
izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, csalódást
okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként
távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő
vándorszínészekre.”
Nehéz egy 124 oldalas kisregényről úgy véleményt formálni,
hogy ne spoilerezzem el. Igazság szerint azt sem tudom pontosan, hogy mennyit
kellene elárulnom éppen, hiszen minden információ kulcsfontosságú.
Talán annyit megtehetek, hogy elmondom én, hogyan látom
jelen esetben a történet alakulását.
Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel
miszerint nem vagyok elégedett a cselekmény folytatásának tekintetében. A
kezdetleges káoszban én „otthonosan” mozogtam, mert a sok rejtélytől
függetlenül is jól tudtam követni az eseményeket és igen csak sokrétűnek
gondoltam a teljes zűrzavart.
Ez a benyomásom sajnos átredukálódott egy viszonylagos átláthatósággá, ahol számomra elment a történet valami enyhe „giccs” irányába, amitől ráz a hideg. Persze van benne még mindig eredetiség és sok válasszal adós maradt a sztori, ami felveti a kérdést lesz-e még egy része a sorozatnak? Nagyon remélem, hogy igen, hiszen túl kevés választ kaptam, de az biztos, hogy ezek után kevésbé lelkesen fogok a következő kötethez nyúlni.
„A magány súlyos teher, ami folyton próbál kétségbeesésbe
taszítani.”
Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki az előző részét
olvasta, de mégis senkinek, hiszen valószínű hasonlóan fog érezni, mint én is.
Elég nehéz befogadni alapvetően is ezt az őrületet és bár lehet nektek sikerül,
mégis készüljetek fel!
Ha a polcodon szeretnéd tudni, akkor az Agave Könyvek Kiadó
várja a rendelésedet.
Írta: NiKy
Én ezt már elengedtem az első rész után:)
VálaszTörlésKinga
Értem miért gondolod így, ugyanakkor nekem még mindig annyira egyedi, bár a kezdeti lelkesedésem lerombolódott. :S
Törlés