Oldalak

Oldalak

2022. április 20., szerda

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása

„Mégis, mi a divat, ha nem időszakosan változó pozőrködés? Ami most réginek számít, hamarosan újdonság lesz, és a mai újdonságok is elöregednek majd.”





Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm, akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is magasan veri a plafont, hiába morgok éppen.

Tade Thompson – Molly ​Southbourne feltámadása című kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind elvadult színei, mind pedig a képi ábrázolás tekintetében. Ahogy az első rész estében, úgy most a második kép is Faniszló Ádám munkáját dicséri. Egyébként azt el kell ismernem, hogy kimondottan szeretem a kiadó borítómunkáit, mert nagyon kifejezőek és jó színpalettával dolgoznak.

Ez a kötet már teljesen más alapokból indul ki, mint az előző része. Itt egy apró eltéréssel ott folytatódik a regény, ahol az első rész abbamaradt. Molly kilétét és múltját sok ködös folt tarkítja, amelyek bizony felfedezésre várnak, ráadásul most már semmiben sem lehet biztos. A segítség általában „jókor” érkezett eddig, de a fordulópont hamar bekövetkezik életében. Ha nincs tisztában a múltjával, a jelene folyamatosan változó és a jövő mindig a következő óra reményével telik, akkor vajon kiben bízhat? Vajon mikor lesz vége ennek az őrületnek és káosznak? A múltat meg kell érteni, ahhoz, hogy a jelen élhetővé váljon, de vajon lesz-e elég idő? És vajon a kedvesség és szeretet milyen funkciókat tölt be?

„Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés, amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, csalódást okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő vándorszínészekre.”

Nehéz egy 124 oldalas kisregényről úgy véleményt formálni, hogy ne spoilerezzem el. Igazság szerint azt sem tudom pontosan, hogy mennyit kellene elárulnom éppen, hiszen minden információ kulcsfontosságú.

Talán annyit megtehetek, hogy elmondom én, hogyan látom jelen esetben a történet alakulását.

Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel miszerint nem vagyok elégedett a cselekmény folytatásának tekintetében. A kezdetleges káoszban én „otthonosan” mozogtam, mert a sok rejtélytől függetlenül is jól tudtam követni az eseményeket és igen csak sokrétűnek gondoltam a teljes zűrzavart.

Ez a benyomásom sajnos átredukálódott egy viszonylagos átláthatósággá, ahol számomra elment a történet valami enyhe „giccs” irányába, amitől ráz a hideg. Persze van benne még mindig eredetiség és sok válasszal adós maradt a sztori, ami felveti a kérdést lesz-e még egy része a sorozatnak? Nagyon remélem, hogy igen, hiszen túl kevés választ kaptam, de az biztos, hogy ezek után kevésbé lelkesen fogok a következő kötethez nyúlni.

„A magány súlyos teher, ami folyton próbál kétségbeesésbe taszítani.”

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, aki az előző részét olvasta, de mégis senkinek, hiszen valószínű hasonlóan fog érezni, mint én is. Elég nehéz befogadni alapvetően is ezt az őrületet és bár lehet nektek sikerül, mégis készüljetek fel!

Ha a polcodon szeretnéd tudni, akkor az Agave Könyvek Kiadó várja a rendelésedet. 

Írta: NiKy

2 megjegyzés:

  1. Én ezt már elengedtem az első rész után:)
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem miért gondolod így, ugyanakkor nekem még mindig annyira egyedi, bár a kezdeti lelkesedésem lerombolódott. :S

      Törlés