“Az intelligencia nem más, mint folyamatos,
egyéni alkalmazkodóképesség. Egyes intelligens fajok egyetlen nemzedéken belül
alkalmazkodnak, mások nemzedékek alatt, szaporodási és halálozási kiválasztódás
révén. Az intelligencia azonban sokat követel. Ha véletlenül vagy szándékosan
tévútra terelődik, az mértéktelen szaporodáshoz vagy pusztuláshoz vezethet.”
A technológia fejlődése, a globalizáció, a
történelmileg páratlan majd évszázados béke (legalábbis a világ nyugati
felében) korábban nem látott létbiztonságot és kiszámíthatóságot teremtett az
emberiség számára. Ez a töretlen progresszió azonban sajnos együtt jár a
természeti erőforrások korlátlan kihasználásával, illetve életterek
tönkretételével is, ez ma már aligha vitatott tény. Egyedül az maradt nyitott
kérdés, hogy mennyi idő alatt válik élhetetlenné a földi ökoszisztéma, illetve
hogy mit tehetünk a totális katasztrófa elhárítása érdekében. A sci fi irodalom
egyik kedvelt támája évtizedek óta az ökológiai apokalipszis és a felvázolt
forgatókönyvek sajnos napról napra egyre aktuálisabbá válnak.
Octavia E. Butler - A magvető példázata című
regénye 2021-ben jelent meg az Agave Könyvek gondozásában. Az értékelések
szerves részét szokta képezni a belső tartalom mellett a külcsín is, ami most
is hozza a kiadótól megszokott tisztes iparosmunka minőséget.
A mű
eredetileg 1993-ban íródott, de az elmúlt közel 30 évben egyre jobban
elveszítette fikció jellegét. Az akkor még távoli jövőnek tünő 2024-ben
játszódó történet színhelye a klímaváltozás által az összeomlás szélére
sodródott Egyesült Államok. A vízhiány, a tomboló tűzvészek, a fizetőeszköz
elértékelenedése pusztító spirálba taszítja a gazdaságot, csődöt mondanak az
állami ellátórendszerek és lassan darabjaira hullik a társadalom, ráadásul a
rabszolgaság intézménye is feltámad. Még
nem értük el a Mad Max filmek mélypontját azonban, vannak még a régi világ
értékrendje szerint működő fallal körülzárt közösségek, amelyek egyre
elkeseredettebb harcot vívnak az elembertelendett nincstelenek és bünözők
tömegeivel. A könyv gerincét lényegében az alig 18 éves narrátor Lauren és a
köré szerveződő túlélők kicsiny csoportjának megpróbáltatásai adják. A csapat a
déli államokból igyekszik északra a kanadai határ felé, ahol a hírek szerint
még tartja magát a civilizáció, és a vak remény elkeseredett emberek millióit
indítja útnak. A vadonban farkastörvények uralkodnak, rengeteg emberbőrbe bújt
sakál prédálja a szerencsétleneket, egy apró sérülés is elfertőződhet és
halálossá válhat orvosi ellátás híján.
“A szabadság veszélyes dolog, Cory, ám
értékes is. Nem szabad csak úgy eldobni vagy hagyni, hogy kiperegjen az ujjaink
közül. Nem bocsájthatjuk áruba kenyérért és egy tál lencséért.”
Mint a címből kiderülhetett, a könyvnek van
egy erősen vallásos oldala is, de nem a megszokott értelemben. A prédikátor
lánya Lauren ugyanis fiatal kora ellenére kidolgoz és papírra vet egy új
vallási eszmerendszert, a Földmag kultuszát, ami hite szerint újra egységbe
kovácsolhatja és megmentheti az emberiséget. Fontosnak tartottam megemlíteni
ezt az aspektust is, hiszen lehet, akinek ez elveheti a kedvét az olvasástól,
bár szerintem még éppen nem megy a történet rovására. Nem lehet nem észrevenni
az írónőnek az Egyesült Államok múltjában és jelenében egyaránt megbújó
rasszizmussal szembeni állásfoglalását sem.
A könyv igen nyomasztó jövőképet fest a
társadalom széthullásáról, a civilizációs értékek elvesztéséről és a valláson
kívül nem szolgál túl sok reménnyel, bár egy duológia első kötetéről van szó,
mégsem hiszem, hogy a második kötet túlcsordulna a derűs optimizmustól. Gyakran
futunk bele véres, barbár jelenetekbe, extrém példák a csecsemőket elhurcoló
elvadult kutyák és a tábortűz mellett emberi lábszárat sütögető tizenéves árva
gyerek. A történet szerves része az erőforrások megszerzésért kifejtett
kegyetlen erőszak, a főszereplők pedig pusztán hétköznapi emberek, akik
szerintem legtöbbször hitelesen és jellemüknek megfelelően viselkednek a
gyakran bekövetkező extrém helyzetekben, ezért könnyen azonosulhat velük az
olvasó.
Őszintén bevallom, hogy a kötet utolsó
negyede kicsit már megfeküdte a gyomromat, a főszereplőkkel együtt kissé
belefáradtam én is az egymást érő megpróbáltaásokba. Úgy gondolom, hogy a
Walking Dead sorozat kedvelői bátran tehetnek egy próbát vele, hiszen a díszlet
nagyon hasonló - igaz, hogy itt a zombik
helyett még élő, bár ugyanúgy lélek nélküli szörnyetegekkel kell felvenni a
harcot.Amikor már nem maradt bekebelezhető
természeti erőforrás, akkor a mindent felzabáló emberi intelligencia
önmaga ellen fordul.
A sci fi írók hajlamosak túllőni akár
optimista, akár pesszimista vonatkozásban is a jövőre vonatkozó
elképzeléseiket. A 2020-as évekre nem vált mindennapossá a repülő autó vagy az
űrutazás és a Füld sem vált lakhatatlanná pusztasággá, egyelőre.
Írta: Süni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése