2021. október 14., csütörtök

Halmosi Sándor - Neretva

 

„Szörnyetegek vagyunk.
Vemhes vaddisznón ülünk és szelfizünk.
Fehér a fogunk.
Minden gyalázatunknak mi adunk nevet.”



Már nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, ugyanis a Gondolat Kiadónak köszönhetően egy pár hónappal ezelőtt volt szerencsém olvasni az alkotó Napszálkák című kötetét, amely a mostani verseskötet első része. Akkor nagyon megkedveltem a szerző stílusát, elgondolkodtató sorait és legfőképpen azt a mély emocionális töltetet, amelyet át kívánt adni olvasójának.

Tehát a fent említett várakozással rendeltem meg a könyvet és szaladtam is boltba, hogy kézbe vehessem minél előbb. Ráadásul már az első perctől „régi ismerősként” gondoltam a könyv borítójára és bizony beigazolódott a sejtésem, miután voltam olyan pimasz és hátralapoztam, hogy meglessem, hogy kinek a munkáját láthatom. Fábián István grafikái csodálatosak a maguk egyszerű, de nagyszerű elveként. Az illusztrációi mindig lényegre törőek, mégis bonyolultak. Aki szereti a képzőművészet eme ágát, feltétlenül tekintsen rá a művész úr munkáira. Ezt az alábbi linken megteheted.

Halmosi Sándor – Neretva című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg. A borítón egy komor színhatás látható, hiszen a feketén átsejlő szürke felírat és kövezet minta egy apró reménysugárként van jelen. Ráadásul ebben a szürkeségben egy emberi alak eltorzult sziluettjét véltem felfedezni, amely olvasásom folyamán visszaigazolódni látszott.

A költő könyve most is igen merész és gondolatébresztő sorokat rejt magában. A társadalmi és egyéni kritika tükröződik vissza a lapokról, amelyek eleven húsként égetik az olvasó lelkét. Erre nagyon jó példa ez a verse:

„Szelídülsz, összetörsz. Azt mondod,
ami van. A fényeket nem töröd,
a vizet nem mered. A közhangulat
hidegen hagy. Világvégi hangulattá
szelídül. Összetör.”

A kötet négy részre osztható, melyek a következők:



1. Szeretik a népek
2. Neretva
3. Agapé
4. A belső eszkimó

Mindegyik főcím nagyon beszédes és tulajdonképpen az egyes részek külön-külön is tökéletesen megállják a helyüket, mégis egységesen letaglózó és nagyon fájdalmas.

Szeretik a népek cím alatt olyan költeményeket találunk, melyek a világról és a világnak szólnak. Tulajdonképpen egy kritika egyes témakörökre lebontva, amelyek közül is ez számomra a legerősebb:

„Kirepültek ma is, idő van.
És sötét, kegyelmi állapot. Most kell igazán
vigyázni, most kell erősnek lenni – és maradni,
nem elszökni. Felseperni, kiszellőztetni a szebb
időket is látott körletet. Szabadon sírni, félni
Isten szabad ege alatt. Bízni a korrekt eljárásban.
Hinni az elszabadítóban, a világ helyett.
Elengedni az embert.
Várni hajnalig a denevéreket.”

A második rész Neretva névvel hirdeti magát, amely megegyezik a könyv címével is. Elsőre valószínű nem mond semmit az olvasónak, de aki kicsit is tájékozottabb vagy szemfülesebb rá fog jönni, hogy bizony ez a név nagyon is különleges. A Neretva folyó Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén található. Tulajdonképpen ennek elsőleges szimbóluma mellett egy bizonyos átívelést, átfolyást tapasztalhatunk, amely az összes verset összefogja, és egy egységgé teszi. Hangulatilag a megemelkedett, kissé harcias, valamint a megtört és reményvesztettség érzését köti össze. Erre két példa, nézzétek csak:

„Annyi év után annyi év jön.
És annyi böjt annyi tor okán.
A szénakazal belülről szúr.
Késő van. És mindig késő lesz.
Hiába futsz a lélekszekér után.”

És a második:

„Kell az életnek az élet, testnek a test,
s közé a nehezék.
Így találkozunk, világ a világ.
Így lesz ki az ötödik kerék.
És az idő így telik ki.”

Harmadik címként szintén egy jelentős nevet kapunk, amely meghatározza ennek a résznek a hangulatát. Az Agapé cím hétköznapibb értelemben nyolc fajta szeretetet jelent (erosz, philia, storgé, pragma, mania, ludus, philautia, és agapé). Mivel görög eredetű szóról beszélünk, ezért eme néphez társíthatóak a szó valódi jelentései, amelyek a szeretetet, vendégséget takarják. Innen is szeretnék két különlegességet megmutatni nektek.

„A szörnyűségnek mindig két vége van,
és egy emberi teste. Hiába kenjük ördögre,
Istenre. És hiába keverjük bele
az angyalokat. Minden, ami a létezést
karcolja, a mi ujjlenyomatunkat viseli.
Minden nyakon gallér.
Minden ing alatt dögcédula.”

És a második:

„Ha leveszed a falról, ott marad a helye.
Ha kitéped, sarja nő.
A megerőszakolt test erőszakos lesz,
és erőtlen. A lélek kidobott serpenyő.”

A belső eszkimó címmel olvashatjuk a költő utolsó verseit ebben a könyvben, amelyek tulajdonképpen egy belső vívódást, egyfajta elszámolást fejeznek ki. Nézzétek csak:

„Ahogy lepereg rólad a maradék szeretet.
Ameddig lepereg a fény is. A mozdulatok
maradnak. A kiszolgáltatott testhelyzetek.
Leejted a stigmát. Felszeded a szemetet.”

Mint látható egy igen határozott és rendkívül depresszív hangulatú verselésről van szó, mégis magával ragadó és rendkívül impozáns.

Szubjektív meglátásom szerint Halmosi Sándor eddigi -általam ismert- legerősebb alkotásait olvashattam, amelyeket elsősorban diszfória és másodsorban harcias hangulat jellemez.

És szeretném megmutatni a személyes kedvencemet is nektek:

„A hazugságok elérték
a kritikus tömeget.
Likvidátorok vagyunk.
Nem épül szarkofág.”


Összességében egy rendkívül fájdalmas, de annál megragadóbb könyvet olvashattam a költő tollából. Alig várom, hogy eme sorozat harmadik könyvét is kézbe vehessem és az is biztos, hogy ezek után keresni fogom az alkotó eddig megjelent műveit.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert aki szereti a költészetet, ebben a könyvben megtalálhatja mai világunk egyik fontos igazságát.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Gondolat Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése