„Mi volna, ha az emberek kimondanák, amit igazából éreznek?”
Vannak azok a történetek, amelyek olvasása után úgy érzed
többé nem vagy ura gondolataidnak, mert csapdába estél és meg is érdemled
büntetésedet. Ez a könyv, amit most értékelni kívánok ilyen hatással van rám és
tudom, hogy ez csak a kezdet. Hiszem, hogy minden regényt okkal veszek kézbe és
többnyire a megfelelő időben és ebben semmi spiritualitás nincsen, csupán nagyon
erős megérzéseimre hallgatok ilyen esetekben.
Max Porter szerző immáron második regényét olvastam, hiszen tavaly nagy kedvencet avattam első alkotása által. A bánat egy tollas állat című szerzeménye a gyász feldolgozásán alapszik, amely a maga groteszk módján végigvezeti az olvasó lelkét az öt különböző gyógyulási szinten. Azon lelkek, akik veszítettek már el fontos személyt az életükben és kicsit nyitottabbak a könyvek nyújtotta segítségre, hatalmas fejlődésen mehetnek keresztül és még viszonylag jól is szórakozhatnak közben. Számomra ilyen hatással volt akkor az író kötete és nagyon vártam, hogy újra olvashassak tőle.
Lanny című regénye 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a
Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Többnyire külön figyelmet fordítok a
borítóra, de ebben az esetben ettől eltekintek, mindenki nézzen rá és vonja le
a maga konzekvenciáját.
Már a cím is sokat sejtető, elvégre egy nevet takar. Ez a
név különleges, ahogy gazdája is, hiszen egy kisiskolás fiú birtokolja. Lanny
más, mint a többi gyermek, hiszen kíváncsi, rendkívül érdeklődő és énekével még
a legfagyottabb szíveket is felmelegíti. Örökmozgó természetével a falusi emberek
nem tudnak mit kezdeni, ahogy szülei is sokszor tanácstalanok. Egy nap egy idős
művész szárnyai alá veszi és segít kibontakoztatni azt a hatalmas belső
kincset, amit e gyermek birtokol.
Ez idő alatt is valahol az erdő mélyén, a hideg fakérgek
alatt, ahol a holt sem szívesen fekszik, egy árnyék várja az emberi szavakat.
Ennek a megfoghatatlan teremtménynek az élet és halál csupán egy apró játék,
és, hogy éppen melyik nyer, azt minden éjjel maga dönti el. Hosszú léte
folyamán mindig keres és kutat, de mások észre sem veszik, csak néha egy-egy
elsuttogott hangfoszlány meri kimondani a nevét. A halott Fogacsán Apó része a
természetnek és eggyé olvad a falubeliek életével, míg meg nem leli azt az
egyetlen apró, fényesen ragyogó lelket, kinek létezése gyönyörrel tölti el.
Vajon ki ez az árny és mi dolga van? Lanny, ez a tündéri gyermek, vajon képes
lesz-e valaha beilleszkedni egy lassan változó falu társadalmába, életébe? És
vajon mit képes kibírni az emberi elme, amikor a legnagyobb fájdalommal kell
szembesülnie? Erre és még számos más nagyon fontos kérdésre is megleli mindenki
a választ, mert az olvasó akaratlanul is keres, kutat és addig nem nyugszik,
míg válaszait meg nem kapja.
„Apró, elbizakodott villanások vagyunk egy fenséges,
grandiózus rendszerben.”
Szubjektíven csak annyit írhatok, hogy ennek a könyvnek
ismételten nagy ereje és elképesztően mély mondanivalója van. Többször úgy
éreztem, hogy nem elég csak nagyon figyelmesen olvasnom, mert ki kell nyitnom közben
a lelkem rozsdásodott kapuját és be kell fogadnom az író esszenciáját.
Határtalan fájdalommal, az el nem mondott szavakkal, a meg nem élt
pillanatokkal és egy óriási fekete mélyedéssel találkoztam. Ebben a sötétségbe
beledobtam minden keserűségemet, felesleges terhelő gondolataimat és
kiüresedtem. Ekkor Lanny megfogta a kezemet és elvezetett a fénybe, amitől
elsőre megvakultam, majd ismét egy tisztább látással felocsúdtam. Ez a könyv
ilyen hatással volt rám.
„Mindig az a legjobb, becsületesnek lenni.”
Karakterek szempontjából mindenkinek fontos a szerepe,
mondanivalója, akár csak egy lélegzete. Ami elsőre oda nem illőnek tűnik, az is
egy egésszé forrja össze magát a végére és nem marad semmi és senki, akiért ne
fájt volna a szívem.
Lanny, te különlegesebb voltál számomra, mint meg nem született
gyermekem, kinek gondolatát is féltve őrzöm lelkemben. A belső tisztaságod, a
folyton mozgó, állandó kérdéseket feltevő személyed betöltötte az űrt és
rendkívül hálás vagyok érte.
A szülők gyarlósága nagyon emberi volt, még akkor is, ha
helyenként izzó vassal ütöttem volna őket, de rájöttem én túl szigorú vagyok és
talán ezért nem is érthetem eme gondolatiságot, cselekedeteket.
„Eszembe jutott az anyám. Valaki azt mondta egyszer neki,
amikor még nagyon fiatal volt, hogy nem képes kiénekelni egyetlen tiszta hangot
se. Úgyhogy egész életében nem dalolt, nem fütyörészett soha. Én nem tudok
énekelni, mondogatta.
Nem sokkal azután, hogy meghalt, rájöttem, hogy ennek az a
nevetségesen ostoba vélemény volt az oka. Nem tud énekelni.”
És te, drága Flúgos Pete, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire
megkedvellek és bárhogyan is, de mindent megértettem. Különleges lélek vagy egy
hatalmas horizonton, és csak igazán az tud rád szeretettel tekinteni, akinek a
belső világa legalább olyan ragyogó. Soha ne aludjon ki benned a tűz, hiszen
ettől vagy egyedi és megismételhetetlen.
Események szempontjából egy perc nyugtom sem volt, minden
oldalon nagy figyelemmel haladtam előre és csak reménykedtem, hogy épségben
végig tudom olvasni a könyvet.
Nagyon egyedi a regény, többek között a narratív struktúrája
teszi azzá, de benne van a szerző minden lélegzete, gondolata, véleménye,
szívdobbanása. Nagy figyelmet igényel, de ettől is erős a hatása, hiszen
testestől és lelkestől a történettel lélegezik az olvasó és szem nem marad
szárazon.
A szerző párhuzamot von az élet és halál, az őrület és értelem,
az álom és valóság között. Felhívja a figyelmet, hogy csupán apró pillanatok
összessége az élet és csak az él igazán, aki meglátja életének fénylő
szilánkjait. Többször is visszatekint a múltba, majd újra a jelenbe, több
szemszögből megvizsgálva egy adott órát, percet. Minden perspektíva egy külön
látásmód, de összességében csak az olvasó értheti meg a valóságot. Kicsit
olyanokká válunk ez által, mint ha mi lennénk a mesélő, akinek akarva
akaratlanul is a báb szerepe jut, hogy ebből feleszmélve a végére kiüresedjen,
és csak bámuljon a semmibe.
„Ő abban hisz, hogy a lelkünk kiszökik, és ott járkál
körülöttünk egy darabig, és alaposan körülnéz. Ő azt hiszi, akkor láthatjuk
először, hogy is zajlanak a dolgok igazából, hogy mennyire közel vagyunk a
növényekhez, hogyan kapcsolódik egymáshoz minden, és végre fölfogjuk, de ez
csak egy másodpercig tart. Formákat és mintákat látunk, és ez hihetetlenül
gyönyörű, mint a világon a legeslegjobb alkotások, és minden egyszerre benne
van, a matematika, a tudományok, a zene, meg az érzések, az összes dolgok
egyben. És aztán csak szétoszlunk, és levegővé változunk.”
Összességében ismételten egy nagyon egyedi és rendkívül
sokrétű történetet olvashattam, amiért nem lehetek elég hálás.
Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek, mert vannak azok
a történeteket, amelyeket nem elég megérteni, be is kell tudni fogadni. A
lélegzetünk eggyé válik ilyenkor a szereplőkével, és amíg az utolsó lapot el
nem olvassuk, nem tudjuk, hogy hol kezdődik a valóság és mi az álom éppen.
Ettől is csodálatos olvasónak lenni, hiszen ahány könyvet kézbe veszel, annyi
utazásra váltasz jegyet.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jelenkor Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése