Max Porter - Lanny

 

„Mi volna, ha az emberek kimondanák, amit igazából éreznek?”

Vannak azok a történetek, amelyek olvasása után úgy érzed többé nem vagy ura gondolataidnak, mert csapdába estél és meg is érdemled büntetésedet. Ez a könyv, amit most értékelni kívánok ilyen hatással van rám és tudom, hogy ez csak a kezdet. Hiszem, hogy minden regényt okkal veszek kézbe és többnyire a megfelelő időben és ebben semmi spiritualitás nincsen, csupán nagyon erős megérzéseimre hallgatok ilyen esetekben.

Max Porter szerző immáron második regényét olvastam, hiszen tavaly nagy kedvencet avattam első alkotása által. A ​bánat egy tollas állat című szerzeménye a gyász feldolgozásán alapszik, amely a maga groteszk módján végigvezeti az olvasó lelkét az öt különböző gyógyulási szinten. Azon lelkek, akik veszítettek már el fontos személyt az életükben és kicsit nyitottabbak a könyvek nyújtotta segítségre, hatalmas fejlődésen mehetnek keresztül és még viszonylag jól is szórakozhatnak közben. Számomra ilyen hatással volt akkor az író kötete és nagyon vártam, hogy újra olvashassak tőle.

Lanny című regénye 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Többnyire külön figyelmet fordítok a borítóra, de ebben az esetben ettől eltekintek, mindenki nézzen rá és vonja le a maga konzekvenciáját.

Már a cím is sokat sejtető, elvégre egy nevet takar. Ez a név különleges, ahogy gazdája is, hiszen egy kisiskolás fiú birtokolja. Lanny más, mint a többi gyermek, hiszen kíváncsi, rendkívül érdeklődő és énekével még a legfagyottabb szíveket is felmelegíti. Örökmozgó természetével a falusi emberek nem tudnak mit kezdeni, ahogy szülei is sokszor tanácstalanok. Egy nap egy idős művész szárnyai alá veszi és segít kibontakoztatni azt a hatalmas belső kincset, amit e gyermek birtokol.

Ez idő alatt is valahol az erdő mélyén, a hideg fakérgek alatt, ahol a holt sem szívesen fekszik, egy árnyék várja az emberi szavakat. Ennek a megfoghatatlan teremtménynek az élet és halál csupán egy apró játék, és, hogy éppen melyik nyer, azt minden éjjel maga dönti el. Hosszú léte folyamán mindig keres és kutat, de mások észre sem veszik, csak néha egy-egy elsuttogott hangfoszlány meri kimondani a nevét. A halott Fogacsán Apó része a természetnek és eggyé olvad a falubeliek életével, míg meg nem leli azt az egyetlen apró, fényesen ragyogó lelket, kinek létezése gyönyörrel tölti el. Vajon ki ez az árny és mi dolga van? Lanny, ez a tündéri gyermek, vajon képes lesz-e valaha beilleszkedni egy lassan változó falu társadalmába, életébe? És vajon mit képes kibírni az emberi elme, amikor a legnagyobb fájdalommal kell szembesülnie? Erre és még számos más nagyon fontos kérdésre is megleli mindenki a választ, mert az olvasó akaratlanul is keres, kutat és addig nem nyugszik, míg válaszait meg nem kapja.

„Apró, elbizakodott villanások vagyunk egy fenséges, grandiózus rendszerben.”

Szubjektíven csak annyit írhatok, hogy ennek a könyvnek ismételten nagy ereje és elképesztően mély mondanivalója van. Többször úgy éreztem, hogy nem elég csak nagyon figyelmesen olvasnom, mert ki kell nyitnom közben a lelkem rozsdásodott kapuját és be kell fogadnom az író esszenciáját. Határtalan fájdalommal, az el nem mondott szavakkal, a meg nem élt pillanatokkal és egy óriási fekete mélyedéssel találkoztam. Ebben a sötétségbe beledobtam minden keserűségemet, felesleges terhelő gondolataimat és kiüresedtem. Ekkor Lanny megfogta a kezemet és elvezetett a fénybe, amitől elsőre megvakultam, majd ismét egy tisztább látással felocsúdtam. Ez a könyv ilyen hatással volt rám.

„Mindig az a legjobb, becsületesnek lenni.”

Karakterek szempontjából mindenkinek fontos a szerepe, mondanivalója, akár csak egy lélegzete. Ami elsőre oda nem illőnek tűnik, az is egy egésszé forrja össze magát a végére és nem marad semmi és senki, akiért ne fájt volna a szívem.

Lanny, te különlegesebb voltál számomra, mint meg nem született gyermekem, kinek gondolatát is féltve őrzöm lelkemben. A belső tisztaságod, a folyton mozgó, állandó kérdéseket feltevő személyed betöltötte az űrt és rendkívül hálás vagyok érte.

A szülők gyarlósága nagyon emberi volt, még akkor is, ha helyenként izzó vassal ütöttem volna őket, de rájöttem én túl szigorú vagyok és talán ezért nem is érthetem eme gondolatiságot, cselekedeteket.  

„Eszembe jutott az anyám. Valaki azt mondta egyszer neki, amikor még nagyon fiatal volt, hogy nem képes kiénekelni egyetlen tiszta hangot se. Úgyhogy egész életében nem dalolt, nem fütyörészett soha. Én nem tudok énekelni, mondogatta.

Nem sokkal azután, hogy meghalt, rájöttem, hogy ennek az a nevetségesen ostoba vélemény volt az oka. Nem tud énekelni.”

És te, drága Flúgos Pete, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvellek és bárhogyan is, de mindent megértettem. Különleges lélek vagy egy hatalmas horizonton, és csak igazán az tud rád szeretettel tekinteni, akinek a belső világa legalább olyan ragyogó. Soha ne aludjon ki benned a tűz, hiszen ettől vagy egyedi és megismételhetetlen.

Események szempontjából egy perc nyugtom sem volt, minden oldalon nagy figyelemmel haladtam előre és csak reménykedtem, hogy épségben végig tudom olvasni a könyvet.

Nagyon egyedi a regény, többek között a narratív struktúrája teszi azzá, de benne van a szerző minden lélegzete, gondolata, véleménye, szívdobbanása. Nagy figyelmet igényel, de ettől is erős a hatása, hiszen testestől és lelkestől a történettel lélegezik az olvasó és szem nem marad szárazon.

A szerző párhuzamot von az élet és halál, az őrület és értelem, az álom és valóság között. Felhívja a figyelmet, hogy csupán apró pillanatok összessége az élet és csak az él igazán, aki meglátja életének fénylő szilánkjait. Többször is visszatekint a múltba, majd újra a jelenbe, több szemszögből megvizsgálva egy adott órát, percet. Minden perspektíva egy külön látásmód, de összességében csak az olvasó értheti meg a valóságot. Kicsit olyanokká válunk ez által, mint ha mi lennénk a mesélő, akinek akarva akaratlanul is a báb szerepe jut, hogy ebből feleszmélve a végére kiüresedjen, és csak bámuljon a semmibe.

„Ő abban hisz, hogy a lelkünk kiszökik, és ott járkál körülöttünk egy darabig, és alaposan körülnéz. Ő azt hiszi, akkor láthatjuk először, hogy is zajlanak a dolgok igazából, hogy mennyire közel vagyunk a növényekhez, hogyan kapcsolódik egymáshoz minden, és végre fölfogjuk, de ez csak egy másodpercig tart. Formákat és mintákat látunk, és ez hihetetlenül gyönyörű, mint a világon a legeslegjobb alkotások, és minden egyszerre benne van, a matematika, a tudományok, a zene, meg az érzések, az összes dolgok egyben. És aztán csak szétoszlunk, és levegővé változunk.”

Összességében ismételten egy nagyon egyedi és rendkívül sokrétű történetet olvashattam, amiért nem lehetek elég hálás.

Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek, mert vannak azok a történeteket, amelyeket nem elég megérteni, be is kell tudni fogadni. A lélegzetünk eggyé válik ilyenkor a szereplőkével, és amíg az utolsó lapot el nem olvassuk, nem tudjuk, hogy hol kezdődik a valóság és mi az álom éppen. Ettől is csodálatos olvasónak lenni, hiszen ahány könyvet kézbe veszel, annyi utazásra váltasz jegyet.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jelenkor Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy