Anthony Burgess - Gépnarancs

 

“Rendben, fiúk, akkor most megmutatjuk neki, hogy mi is ismerjük a törvényt, de a törvény ismerete nem minden.”

Mi az emberi létezés meghatározó princípiuma? Az erőszak? A döntési szabadság? A folyamatos változásra és megújulásra való képesség? Hol húzódik a határvonal a társadalmi jó és rossz között? Lehet-e jó a szükséges rossz? Szolgál-e közösségi érdeket a “rosszak” bekényszerítése a “jók” táborába?

Anthony Burgess - Gépnarancs című novellája 1962-ben íródott és a megjelenését követő évtizedekben bevonult az angol irodalom halhatatlan klasszikusai közé. Több adaptáció is készült belőle, ezek közül talán a legismertebb Stanley Kubrick 1971-ben született igen megosztó filmfeldolgozása. Jelenlegi vizsgálódásunk alapját a Helikon Zsebkönyvek sorozat 2019-es kiadása képezi.

A történet főszereplője Alex, egy alig 15 éves tinédzser, aki fiatal kora ellenére bandavezérként éli törvényenkívüli éjszakáit egy fiktív nagyvárosban valahol a nem túl távoli jövőben. Szinte egymást követik a kisebb-nagyobb bűncselekmények, melyek állandó közös nevezője a brutális fizikai erőszak. Nehéz pontosan megítélni, hogy mekkora mértékben motíváció a könnyű élet és a pénzszerzés reménye illetve az unaloműzés vagy a célnélküli létezés tartalommal való kitöltése. A fényesen ívelő karrier azonban egy balul sikerült betörés alkalmával kettétörik és hősünknek választania kell: letölti embertelen körülmények között a rá kiszabott 14 éves szabadságvesztést vagy aláveti magát egy új kondícionáló eljárásnak, mely során két hét alatt törvénytisztelő állampolgárt faragnak belőle és utána szabadon bocsájtják.

“Nos, kezdik életbe léptetni ezeket az új elképzeléseket, és a parancs az parancs, noha őszintén meg kell mondjam, én nem értek vele egyet. Ezt hangsúlyozni kívánom. Én azt vallom, szemet szemért. Ha valaki megüti magát, maga visszaüt, nem igaz? Hát akkor miért ne ütne vissza az állam is maguknak, ártalmas és brutális hulligánoknak? Ám az új elképzelés nem ez. Az új elképzelés az, hogy a rosszat jóvá kell változtatni. Szerintem ez mélységesen igazságtalan. Hát nem?”

Nehéz pontosan meghatározni a novella műfaját. Lehet disztópikus science fiction, társadalomkritika, de akár bizonyos elemeit tekintve szatíra is. Az író kíváló munkát végzett azzal, hogy nem jelölte meg pontosan sem a helyszínt, sem az évszámot, csak elvétve találunk kapaszkodót arra nézve, hogy talán egy angol nagyvárosban járunk egy technológialiag fejlettebb jövőben (1962-hoz képest), ahol mindennapos már a globális tömegtájékoztatás és zajlik a világűr meghódítása. Mindezek azoban csak apró háttérinformációk, a novella cselekménye és üzenete pont ennek a meghatározatlanságnak köszönhetően kortalan és örökre szóló. Autentikusságát csak erősíti, hogy egy éretlen tini a narrátora, vagyis nem tompítja az élményeket, traumákat magasabb életkor érlelte bölcsesség vagy műveltség sem.

Fontos számomra vizsgálni az életrajzi hatásokat minden olyan mű esetében, amelyik valamilyen értelemben megelőzte korát. Sajnos itt is találunk tragikus kitekintést: a szerző terhes feleségét amerikai dezertőrök kegyetlenül bántalmazták egy áramkimaradás során, amely végül közvetve-közvetlenül születendő gyermekük elvesztéséhez vezetett. Nehéz nem észrevenni az író és a műben szereplő F. Alexander közötti párhuzamot, tekinthető ő egyfajta rezonőrnek is.

Érdekességként megemlítendő, hogy az író szándékosan három részre és azon belül hét fejezetre osztotta művét, mert a 21 mint életkor a felnőttéválást, a testi és lelki érettséget jelöli. Az amerikai kiadásban azonban a legutolsó fejezet kimaradt, mert azt túlzottan “optimistának”, a tengerentúli olvasóközösség ízlésévével ellentétetesnek tartotta a kiadó (a Kubrick-film is ennek szellemiségében készült).

A novella egyik legnagyobb vívmánya egyben legnagyobb hátránya is. Burgess nyelvészettel is foglalkozott és megalkotott írásában egy új utcanyelvet, ami leginkább a londoni cockney szleng és orosz szavak keveréke. A könyvhöz nem tartozik semmiféle szójegyzék, így az olvasónak magától kell kitalálnia az egyes szavak jelentését. Íme egy rövid részlet, csak kedvcsinálónak, hogy micsoda verbális armageddon vár ránk:

“Zsebünk tele volt gyéngyivel, úgyhogy zsozsó miatt nem kellett öszetolcsókolnunk egy vén kakadut valami átjáróban, hogy vígyeljük, mint úszik a vérében, mialatt mi négyeljük az osztanivalót, erószakoskodással se kellett frászt hoznunk valami ősz hajú sztáraja prícára egy boltban, hogy aztán röhögve eltépjünk a pénztár belével. De hát a pénz nem minden, ahogy mondani szokás.”

Számomra ez a stílus az első 50 oldalon meglehetősen zavaró volt, bár rendelkezek némi ismerettel, és ez hozzásegített a szöveg értelmezéséhez, így is akadt bőven olyan kifejezés, amit hosszú kutatómunkát igényelt tőlem.  Szerencsére nem minden szereplő ezt a “nyelvet” beszéli, de mivel a történet a narrátor szemszögéből van elmesélve, így a novella nagyrésze ezt az írányvonalat követi. Meg kell emelnem ugyanakkor kalapom a fordító előtt, hiszen embert próbáló feladat lehetett egyszerre átülteni magyar nyelvre és megőrizni a szöveg eredeti szellemiségét.

Megoldhatóak-e a szociális problémák a társadalmi kontroll növelésével? Kiprogramozható-e az emberből az erőszakra való hajlam? Életképes marad-e az erőszakmentes alany a modern társadalomban avagy lehet-e az erőszak egy szükségszerű túlélési mechanizmus?

Burgess írásában az ember Isten által gondozott gyümölcs (narancs), amely az ő szomját hivatott csillapítani. A modernizálódó világ pedig ezt a narancsot “elgépiesíti”, vagyis a saját képére formálja, eljellegteleníti.

Bár a novella bővelkedik szimbólumokban és szívemnek oly kedves iróniában, valamint az üzenete is örökérvényű, erőszakossága és a stílusa miatt nem tudom mindenkinek feltétel nélkül ajánlani, bármennyire is szeretném. Ha azonban sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, akkor úgy érzem, hogy egy meghatározó élménnyel gyarapodhatunk.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed kedves olvasó, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy