„Te kihíváskereső vagy, én pedig maga a kihívás.”
Nem először fordul elő idén velem, hogy nagyon vegyes
érzésekkel fejezek be egy adott történetet. A mostani olvasási élményem is
erről tanúskodik, de erről picit később írok. A könyvet egy számomra fontos
lista miatt vettem meg anno, de mind a fülszöveg, mind pedig a borító
megtetszett és úgy voltam vele, hogy a kellemeset a hasznossal alapon fogom
elolvasni a történetet.
Haniko Sakka – Édes tini élet kötete egy fiataloknak szóló,
vidám írás, amit elsődlegesen a sport és a szokásos rivalizálás központizál.
Fülszöveg alapján Rietta és Klodett –ikertestvérek lévén-
nem is különbözhetnének jobban egymástól. A két lány teljesen ellentétje a
másiknak, de ettől függetlenül remek párost alkotnak, főleg ha a másik
bosszantásáról van szó. Rietta egy tehetséges, középiskolás focista, akinek
ambiciózus álma van. Nagy életváltozás előtt állnak, mivel az édesapa új munkát
kap. Az új élet hoz számára egy igazán kedvező lehetőséget, hiszen az
iskolájának igazgatója szívesen a lánycsapat kapitányi címét neki ajándékozná,
de ahogy várni lehet, a kezdeti nehézségek, nem igazán tüntetik fel jó színben
Ria bemutatkozását. Nem egy könnyű személyiség, sőt meglehetősen csípős nyelvű
és harcias teremtés, aminek persze számos előnye is van. Többek között az, hogy
már az első napon összetűzésbe keveredik Devonnal, aki a suli egyik kedvelt
„sztárja” és természetesen a sikeres fiúcsapat irányítója. A szokásos sármos és
éles eszű jellemzőkkel megáldott srác meg sem próbálja tagadni, hogy egy
cseppet sem örül az új jövevénynek, bár azt tagadhatatlan, hogy Ria érkezésével
Sir Walton Gimi élete felborulni látszik.
Szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban, hogy bár egy
tipikus középiskolás történet – tehát bizony bőven tele van klisékkel- mégis ad
némi egyediséget, hiszen a sport hangsúlyozásával elveszi ennek a „lerágott
csont” érzetnek az élét.
A karakterekkel némiképpen meggyűlt a bajom, elsődlegesen
Rietta és Devon „cicaharcából” kiindulva. A leányka még egészen be is lopta magát
a szívembe, de a sráccal már nem tudtam mit kezdeni. Persze a többi szereplő
sem volt különösebben kidolgozva, de talán általuk „fogyaszthatóbbá” vált
számomra a kötet olvasása.
Ami külön felbosszantott, az a megfelelő szerkesztés hiánya
volt. Persze tisztában vagyok vele, hogy valaki átnézte, de borzalmasan
tagolatlan volt a szöveg. Az apró betű engem személy szerint nem zavart, de az
is biztos, hogy lesznek olyan olvasók, akiknek ez is nehezíti majd a kötet
olvashatóságát.
Én nem vagyok focirajongó, de ettől függetlenül az utóbbi 10
évben jó pár meccset volt szerencsém végignézni. Ezért a regényben leírtak valahogy
életidegennek tűntek. A pályán mintha megállt volna az idő és úgy éreztem, hogy
nem is fiatalok játszanának, hanem idős emberek. Elnézést a kifejezésért, de
nagyjából így tudom kifejezni, hogy milyen érzésem volt ezen részek
olvasásakor.
Természetesen nem csak negatív élményem volt olvasásom
közben. Az írónő stílusa, bár kiforratlan még, de olvasmányos. Kimondottan jó
humora van és mind ezek miatt, más jellegű történetet nagyon szívesen olvasnék
tőle.
Összességében elmondhatom, hogy egy érdekes, de nem
felhőtlen olvasási élményben volt részem.
Ajánlom a könyvet fiatalabb korosztálynak és olyan olvasni
szerető lelkeknek, akik nyitottak a jó humorra és szeretik a sportokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése