Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek,
mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor
szerettél bele az írásba?
Könyvek között, olvasó gyerekként nőttem fel, amihez
valamiképpen az írás is mindig hozzá tartozott. Kisebb-nagyobb
megszakításokkal, de mindig írtam valamit, beszélő állatokról szóló
„regényeket”, verseket, naplót. Komolyabban az egyetem alatt kezdett
foglalkoztatni az írás, aztán az egyik tanáromnak köszönhetően bekerültem egy
nagyon inspiráló íróközösségbe, akik már akkor befogadtak, mikor még nem is
nagyon tudtam mit „felmutatni”. Igaz, évente csak négy napot töltünk együtt, de
egy-egy ilyen alkalom egész évre feltölt motivációval.
Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni az Anyacsalogató
Hadművelet című könyvedet, amely szokatlan módon, egy különleges helyen
játszódik, a Tündérfürt utca 12. szám alatt található lakatlan malomban. Ez a
hely hosszú évek óta üresen áll, de a köré font hiedelmek igazi élettel töltik
meg. Sokan úgy tartják, hogy az épületet tündérek lakják, akik a bátorságukat
összeszedő fiatalok kívánságait teljesítik. Egy szép őszi napon egy sárga
csizmás fiatal hölgyemény indul el a malom irányába, amely rögtön felkelti
Szilágyi Filkó figyelmét. Filkó és Kelemen nem messze laknak a fent említett
csodás épülettől és alig várják, hogy megismerhessék a titkokat. Berti
édesapjával kettesben költözik be a kissé romos állapotban lévő épületbe. Berti
és a két fiú hamarosan jó barátságot köt, és együtt kezdenek el nyomozni a
titokzatos tündérek után. Honnan jött az ötlet, hogy egy kislányt és két iker
fiút helyezel a könyved középpontjába? Kikről mintáztad Berti, Filkó és Kelemen
személyét? Többször úgy éreztem, hogy a történetedben szereplő személyek mintha
a valóságban is élnének. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és
bizony még a „különlegesebb” szereplők személyisége is nagyon élettel teli lett.
Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?
Csalódni fogsz – soha nem mintázok karaktereket létező
személyekről. :D Sőt, általában nem foglalkozom a karakterek személyiségével:
nem tervezem meg előre, milyenek lesznek, hogyan beszélnek, mit szeretnek. Ezek
valahogy maguktól alakulnak, mindig a történethez passzoló szereplők „kerülnek
az utamba”. Számomra az írás egy intuitív folyamat, tudatalatti működés, ezért
nagyon szenvedek, ha valamit muszáj megterveznem előre.
Utólag persze szoktam olyasmikkel szórakozni, hogy
elképzelem, vajon mi lehet Filkó kedvenc étele (spagetti), vagy hová utazna el
Berti legszívesebben (még sosem járt a tengerparton, szóval bárhová, ahol
tenger van).
Hogy honnan jött az ikrek és Berti ötlete? Először azt
hittem, Berti lesz a főszereplő, írni akartam egy kislányról, aki egy malomban
lakik – de Filkó betolakodott a képbe, és az egész történetet az ő szemszögéből
láttam, szóval szegény Berti a második helyre szorult. Az is egyértelmű volt
(bocsi, ha semmitmondó ez a válasz, de tényleg nincs semmiféle titok :D), hogy
Filkónak van egy ikertestvére. Egyszerűen nem tudtam őt egyedül elképzelni.
Talán kellett valaki mellé, aki a földön tartja, ha túlságosan elszállna a
fantáziája.
A történeted tulajdonképpen egy helyi babonából indul ki,
gondolok itt elsődlegesen arra a tényre, miszerint a malom kívánságokat
teljesít. Kislányként mennyire hittél a legendákban, babonákban? Ez felnőttként
változott –e?
Ó, velem aztán nagyon sok mindent el lehetett hitetni.
Rendszeresen idéztünk például szellemet a napköziben az iskolaudvaron, és
évekig próbáltam az elmémmel tárgyakat magamhoz vonzani (lusta vagyok :D), mint
a Bűbájos boszorkák egyik szereplője. Igaz, ezek nem babonák. :D Az például nem
érdekelt, ha egy fekete macska átment előttem az úton, azon viszont eléggé
kibuktam, mikor egyszer összetörtem egy tükröt – persze semmilyen balszerencse
nem ért utána.
Felnőttként nem különösebben foglalkoztatnak a babonák, de
ha hullócsillagot látok, mindig kívánok valamit.
Kicsit személyesebb kérdés következik. Ha te bukkannál rá
erre a bizonyos malomra, akkor milyen kívánságod lenne? Illetve hiszel-e a
kívánságok teljesülésében?
Mondjuk úgy, hogy abban hiszek, amiben Piri néni, és akkor
nem spoilerezem el a könyvet.
Érdekes, hogy nem jut eszembe egyetlen kívánság sem, pedig
az előző kérdésben írtam a hullócsillagokról. Most úgy érzem, nagyon rendben
van az életem. Amit szeretnék, az egy saját ház, de annak is eljön majd az
ideje. Ó, igen, és ha már idő: szeretném, ha annyi időm lenne, hogy minden
könyvet el tudjak olvasni, amit akarok.
A könyved bár humoros és könnyed, mégis elmondható róla,
hogy a háttérben komoly mondanivaló húzódik meg. Milyen üzenetet szerettél
volna átadni az ifjúságnak?
Úgy érzem, a mai világban sok szülő „fél” nevelni a
gyerekét, és igyekszik minden csalódástól védeni őt. Szerettem volna
ráébreszteni az olvasókat arra, hogy néha csalódnunk kell ahhoz, hogy fejlődni
tudjunk, és képesek legyünk értékelni azt, amink van. Illetve szerettem volna
azt az üzenetet közvetíteni, hogy a céljaink igenis megvalósíthatók – csak
ahhoz lehet, hogy tenni is kellene valamit, és nem csupán várni azt a bizonyos
sültgalambot.
Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak
lettek és érdemes volt külön is végiglapoznom a könyvet. Ki illusztrálta a
könyvedet? Volt-e beleszólásod az illusztrációk elkészítésébe?
Az Anyacsalogató Hadműveletet Betti, a sógornőm illusztrálta.
Azon kevesek közé tartozik, akiknek legelőször elküldök egy készülő történetet
– aztán mind az ezer következő verziót is. :D Önszorgalomból, saját
szórakoztatásunkra kezdte elkészíteni az illusztrációkat, a kiadó pedig
szerencsére áldását adta rájuk. A képek különlegessége, hogy kollázstechnikával
készültek, ami nem kimondottan gyakori a magyar gyerekkönyves piacon, mi
viszont mindenképp szerettük volna egyedivé tenni a regényt, és ez szerintem
sikerült is.
Természetesen volt beleszólásom, de nem igazán éltem ezzel a
lehetőséggel, szerintem Betti nagyon jól eltalálta az illusztrációkat. Nem
emlékszem, hogy bármibe belekötöttem volna.
Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok
mesét hallottál a családban?
Sok mesét hallottam, sokat olvastam gyerekkoromban, és azóta
is sokszor olvasok a saját szórakoztatásomra meséket, ifjúsági könyveket. Nem
hiszem, hogy ezt ki lehet nőni. Tanítóképzőt végeztem, így ott is végigkísértek
a gyerekkönyvek, a szakdolgozatomban is nagy szerepet kaptak – egyértelmű volt,
hogy szeretnék majd én is gyerekeknek írni.
A meseregényed a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg.
Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy
kicsit!
Több kiadót is felkerestem, volt, ahonnan választ sem
kaptam, máshol pozitív választ kaptam ugyan, de nem fértem bele az éves tervbe,
ráadásul jött a covid is. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően
keveredtem a Napkút Kiadóhoz, ugyanis a már említett alkotótáborban
megismerkedtem a szerkesztőjükkel, de körülbelül az utolsó napig le sem esett,
hogy ő hol dolgozik. (Egyébként pont a tábor után akartam hozzájuk beküldeni a
kéziratot. Véletlen?) Szóval a tábor után beküldtem a kéziratot, ami pozitív
elbírálásban részesült.
Szerettem a kiadóval dolgozni, mert mindenki barátságos és
segítőkész, jókat beszélgetünk, és az ezredik kérdésem/kérésem után sem
küldenek el melegebb éghajlatra. Különösen szuper, hogy fontos nekik, mik az én
elképzeléseim a saját könyvemről, így Az Anyacsalogató Hadművelet végül
pontosan olyan lett, amilyenre megálmodtuk Bettivel.
A fantáziád rendkívül gazdag, hiszen felépítettél egy
teljesen új világot. Honnan merítkeztél írás előtt? Milyen forrásokat
használsz, ha ötletre van szükséged? Esetleg van-e olyan író, akitől bármikor
szívesen olvasol és ha, igen kiről lenne szó és miért?
Nincs „kiemelt” ihletforrásom, egy kép, egy helyszín, egy
szó... bármi lehet. Általában megragad bennem egy gondolat, és addig a nyakamon
marad, míg nem állok neki foglalkozni vele. Akkor aztán a történet kibontja
önmagát.
Az, hogy éppen kitől szeretek olvasni, nagyon hangulatfüggő,
hiába szeretek egy írót, ha éppen nincs hozzá kedvem. A Harry Pottert bármikor
képes vagyok elolvasni, illetve Gion Nándort is nagyon szeretem, nagy hatással
van rám a műveinek a hangulata.
Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?
Szerintem mindkettőnek megvan a maga helye és ideje, nagyon
tudom értékelni a jó rajzfilmeket, a mai napig nagy kedvencem például a Mulán,
az Anasztázia és a Szilaj. De ha muszáj lenne választanom, akkor egyértelműen
mese.
Térjünk át egy kicsit az írói létre. Köztudott, hogy
régebben a meseíróknak nagyon nehéz volt érvényesülniük kis hazánkban. Viszont
az utóbbi években hazai viszonylatban nagyon sokat javult a gyerekirodalom
megítélése. Mit gondolsz, hogyan lehetne tovább emelni ezt a színvonalat?
Ez lehet, hogy nem tesz engem szimpatikussá, de úgy látom, a
gyerekkönyv írás is kezd olyanná válni, mint a foci meg a tanítás: „mindenki
ért hozzá”. Én kicsit szigorúbban szűrném a „gyerekemnek kitaláltam egy este,
tetszett neki, leírtam, adjuk ki” – könyveket. Illetve sokszor úgy érzem,
némelyik könyv hülyének nézi az olvasóját, túl egyszerűen vagy éppen túl
szájbarágósan fogalmaz. Sokkal több van a gyerekekben, mint azt sokan gondolnák
– bízzunk bennük egy kicsit jobban!
A gyerekek figyelme, a mai felgyorsult világnézet miatt igen
nehezen köthető le hosszabb ideig és pont ezért sok családban hamar elenyészik
vagy szinte egyáltalán nincs jelen a napi meseolvasás. Szerinted hogyan lehet
egy kisebb gyermek figyelmét lekötni egy adott történettel? Mennyire kell,
rövidíteni a meséket, illetve van- e még létjogosultsága egy hosszabb
történetnek is?
Jaj, nehogy rövidítsük a meséket! Vannak ezek a 3-5-7, nem
tudom hány perces esti mesék rohanó szülőknek – hát, ez halottnak a csók. A
meseolvasás, akár közös, akár egyéni, egy rituálé, egy elmélyülés, nem lehet
három perc alatt lezavarni. Hagyni kell a gyereket elmerülni a mesevilágban,
bevonódni érzelmileg a történetbe, hiszen ezáltal például remek megküzdési
stratégiákat tud elsajátítani, gazdagodik a fantáziája és az érzelmi
eszköztára. A rövidített mese szerintem olyan, mint az instant ételek – ehető,
de sosem lesz igazán tápláló és teljes értékű.
A figyelmet lekötni jó történetekkel lehet első sorban –
olyasmivel, amivel a gyerekek azonosulni tudnak, ami ismerős a saját életükből,
a legkisebbek például szívesen hallgatnak mesét a mindennapi tevékenységekről,
mert ez ismerős, el tudják képzelni az adott szituációt, megoldást tudnak benne
találni a saját problémáikra. Ezen kívül pedig: humor, izgalmas cselekmény,
pörgős párbeszédek – hát, körülbelül az, ami egy felnőttet is „odaragaszt” az
olvasófotelhez.
Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve
hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?
Június végén-július elején várható a legújabb könyvem (attól
függ, mikor végzünk a szerkesztéssel), Az időlátók balladája, ami a
középiskolás korosztálynak szól. Nagyon izgulok, milyen fogadtatásban lesz
része, és szurkolok, hogy az olvasók is legalább annyira szeressék, amennyire
én szerettem írni.
Úgy gondolom, mivel Pápán játszódik, mindenképp lesz itt egy
könyvbemutató a nyár folyamán, ehhez már kinéztem egy helyszínt, csak ők még
nem tudnak róla. :D Ennél konkrétabbat egyelőre nem tudok mondani, sok minden
függ a megjelenéstől.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel
a szerző Facebook, Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése