Heinz Kahlau - Heinz Kahlau versei

„Minden problémát

mi sem

oldhatunk meg.

Minden problémát

a halál old meg csupán,

és az is csak

az egyénekét.

Az egyetlen tényleges remény,

mindenkié,

továbbra is ez:

Élni.”

Vajon kik vagyunk és hová tartunk életünk folyamán? Teszem fel immáron sokadszorra ezt a kérdést. De mily meglepő, most sem kapok egyértelmű feleletet. A természet mindig változik, főleg általunk, de, hogy ez pozitív lenne? Kétlem.

Az ember, az evolúció csodája és talán a legnagyobb tévedése is. Hiszen minden, amihez hozzáérünk, porrá válik.

Telnek az évek, évtizedek és századok, de mi nem változunk. A természet jól kibabrált velünk, elvégre mindent megad a számunkra, de nem becsüljük meg igazán. Az idő porszemei gyorsan peregnek, míg egyik percben még zsenge, alig megélt korunkban a világot is megváltanánk, a következő pillanatban már a kitaposott csizmánk lyukas talpát próbáljuk még kis időre befoltozni. Csak ez az egy mutatja útunk hosszúságát, mert amit egyébként itt hagyunk, eltűnik velünk együtt a sötétség alagútján át.

Heinz Kahlau (1931. február 6. Drewitz, Németország - 2012. április 6. Greifswald, Németország) német származású költő, fordító, író. Munkáscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja hitvallása tekintetében, - miszerint az olvasás butít – minden folyóiratot, amit csak fellelhető volt a családban elégetett, és rossz szemmel nézte gyermeke tanulási vágyát. Ezért a költő, miután 1945-ben befejezte az iskolát, segédmunkásként dolgozott különböző ágazatokban, de sosem szűnt meg abbéli vágya, hogy többre vigye annál, amit a család elvárt tőle. Így talán érthető, hogy később Bertolt Brecht egyik legtehetségesebb tanítványa lett a Berlini Művészeti Akadémián. Első verseskötete 1954-ben jelent meg, amely a "Remény él a Caiba ágaiban" ("Hoffnung lebt in den Zweigen der Caiba") címet kapta. Az alkotóról itt tudhatsz meg többet, de angol nyelvismeret szükséges hozzá.

Heinz Kahlau - Heinz Kahlau versei című kötete hazánkban 1978-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A versek Tandori Dezső kiváló fordításának és különleges érzékkel való válogatásának köszönhetően, egy rendkívül érdekes és sokrétű könyvet alkotnak. 

Kép: NiKy m.i.

A kiadványban szereplő alkotásokra egységesen jellemző egy bizonyos szabad, szinte légies stílus, amely bátran mesél a kor társadalmi problémáiról, a politikai „áldozat” vállalásról, vagy éppen az ember egyéni tévelygéseiről egyaránt.

Ezért elmondható, hogy a versek javában a diszkrecionálitás jegyében íródtak, ezért megállják a helyüket a mai kor tekintetében is. Egy-két költemény ugyan inkább politikai felhangú, de javarészt az ember és természet közti egyenlőtlen kapcsolatról, az egyén létezéséről vagy éppen az élet és halál párhuzamáról olvashatunk.

Három költeményt szeretnék kiemelni, amelyek a maguk tematikájában igazán egyedi világot alkotnak és elgondolkodtatják olvasójukat.

Az első vers megfoghatatlansága olyan, mint egy gyönyörű pillangó szárnysuhogása. Szinte alig érzékelhető, mégis a tudat és látvány kettőségével egy pillanatra úgy érezhetjük, hogy mindent kitöltően birtokoljuk az életet, benne az időnket és a végtelenséget.

„Vagyok: valaki csak úgy –

de néha

a korsók egyike,

melyekbe a sok könny hull

szemeidből, világ.

S vagyok olykor

a tüzek egyike, melyek

vágyakból lobbannak fel:

szíveidből, világ.

Máskor meg a szájak

egyike vagyok, melyekből

nevetésnek kell harsannia

az ostobaságaidra, világ.

Így érzem mindmegannyiszor,

hogy folynak bennem a könnyek,

hogy perzselnek a tüzek,

marnak a nevetések,

és hallgatagon ülök.

Túl sok könnytől kiszárítva,

túl sok tűzzel befagyasztva,

túl sok nevetéstől bohóc-szomorúan

itthagy az arcom.”

Kép: NiKy m.i.

A második vers, már sokkal személytelenebb, mégis akaratlanul is belesimulunk az említett személy testébe. Érezzük az el nem sírt könnyek súlyát és tudjuk, hogy soha nem szabadulunk ettől a tehertől sem. Az évek telhetnek, a szívek szabadabbá válhatnak, de aki megjárta a poklot, soha nem szabadulhat láncaitól.

Kép: NiKy m.i.

„És a fejében ott élt mindig

az ép, szép világ képe,

látomásként, akkor is, ha

világot szabdaló csaták közt

álmatlan aludt.

Csak amikor a kés

csorbán kihullt a kezéből,

és újra megragadta volna

a vakolókanalat,

akkor hullt szét,

ami a harcokon ép maradt,

benne is.”

A harmadik alkotás, pedig sokkal érzékenyebben érintett, mint azt elsőre gondoltam. Hiszen, aki vidékről költözik a városokba, lelkében mindig vidéki marad. Aki a város csendes zajából vágyódik el a vidéki élet nyugalmában, titkon mindig a forgatagot lesi. És aki egy apró hazát hagy el, soha nem fogja tudni kitölteni a nagy teret, mert lélekben mindig azok maradunk, ahova igazán húz a szívünk.

„Bár országméretűvé

formáljuk a városokat,

s az országokat városokká:

ez még nem jelenti,

hogy felszámoltuk a falut.

A falvak

hordozhatóak lettek.

Fejünkben hordjuk őket:

ki-ki a magáét.”

Kép: NiKy m.i.

Azt hiszem, hogy nagyon komfortosan éreztem magam, amikor ezeket a verseket „ízlelgettem”. Minden sort jól megrágtam, némelyeket „kiköptem” ugyan, de mégis jólakottá vált a lelkem és ezért nagyon hálás vagyok. Kortalan verseskötetnek gondolom, mert olyan eszmei képeket „láthattam”, amelyekről fogalmam sem lehetne, maximum a történelemkönyveim lapjairól emlékezvén, mégis bennem éledt újjá a láng, ami a végére egy igazi tűzviharrá vált.

Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a kötettel, mert sokszor órákig magához láncolt. Próbáltam megfejteni minden titkát, üzenetét, hogy másnap elégedetten kelhessek fel, hiszen most is általa kicsit „tapasztaltabb”, több lehettem.

Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek, és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szívesen bóklászik az élet rögös útjain. Van ideje és energiája önmagába tekinteni, rácsodálkozni a reggeli harmatra, egy virágos rét bódult illatfelhőjéből mélyet szippantani, vagy csupán elhiszi, hogy az életünk sokkal több, mint falak és munka. Az igazi élet a természetben kezdődik. És ez a pár sor igazán fontos, úgy gondolom:

 „Ha majd
az ember nevű isten
ura lesz eszközeinek,
csak akkor lesz majd játék neki,
hogy olyan városokat emeljen,
amelyek az ember arculatát mutatják:
élően, érthetően, tágasan.”

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor még jelenleg az Antikvárium.hu weboldalon fellelheted. 

Írta: NiKy