Robert B Bednar - Álmodj és én létezem

 „Egy nemzet nyelvében meg van írva annak a múltja, jelene és a jövője…”

 

 

Évek óta küzdök egy „rossz” szokásommal, miszerint ne azzal foglalkozzak, hogy vajon magánemberként milyen lehet az aktuális olvasmányom szerzője, hanem csak és kizárólag a könyvet értékeljem adott szempontok szerint. Hosszú ideig sikerült csak az adott kötetre koncentrálnom, de a mostani esetben előbb „ismertem” meg az alkotót bizonyos formában, mint hogy kézbe vettem volna könyvét. Ezért automatikusan is hatalmas elvárásaim lettek az kiadvánnyal kapcsolatban, amely sok nehézséget okozott végül olvasásom folyamán. Mivel az őszinte véleményezés híve vagyok, ezért erről – is – írok később bővebben. De először szeretném megköszönni a szerzőnek és a kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt! Köszönöm szépen!

Robert B Bednar magyar származású író, aki jelenleg Ausztráliában él családjával. 2006-tól Sydney egyik legnevesebb társas – és versenytánc iskolájának technikai igazgatójaként tevékenykedik. Eme sokrétű személyiség egy igen érdekes és izgalmas világot álmodott meg leendő olvasóinak. Az Álmodj és én létezem sokkalta több egy átlagos sci-fi műfajban játszódó történetnél, hiszen a jövő képlékenységét felhasználva egy olyan magot ültet el az olvasóban, amely talán elindítja a jövő nemzedékének rögös, de annál nagyobb felfedezésekre elszánt útján, ahol a mesterséges intelligencia egy új mérföldköve lesz az emberiségnek. Jelen esetben az első regényt vettem kézbe, amely 2021-ben jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Ha kíváncsi vagy a szerző egyéb munkájára vagy csak érdekel pár érdekes újdonság, akkor kövesd őt honlapján is vagy a közösségmédia felületein.

Hogy miről is szól ez a történet?

2012

Thomas Redford Junior egy név, amely bár elsőre nem sokat árul el, de a jövőben a legfontosabb lesz az emberiség számára. Egy lélek, amely a testi örömök ragacsos hálójában találja magát. Egy férfi, aki a női bájakat nem veti meg, de mégis sokkalta több, mint egy hétköznapi szoknyapecér. Intelligencia tekintetében, amikor kell, helyén van az esze és nem egyszer az illegális játékok veszélyes világában teszi tétre életét.

1984

Dr. Remcsik professzor egy lángelme, aki a kutatásainak él, az őrületig hajszolja magát és alanyait. A fejlődés áldozatokkal jár, ezt jól tudja ő maga is, mégis vajon meddig mehet el? Hol van a határ?

2046

Michael Lindgren egy zseni, aki a világ legokosabb embereinek egyikeként, mert nagyot álmodni. Ennek az álomnak egy új tudat lett az eredménye, amely a legcsodálatosabb és egyben legfélelmetesebb fejlesztése az emberiségnek.

2048

Eviana Gonzales McKenzie különleges katona, aki nő létére azon kevesek egyike, aki a speciális kiképzőtáborban a jövő katonáinak egyike lehet, de előtte még megmérettetik tudásban és erőben. Az élet sosem bánt vele kesztyűs kézzel, és most is csak saját magára számíthat összezárva a mindenre elszánt farkasokkal, akarom írni férfiakkal, ahol a barátság luxus és akár az életedbe is kerülhet.

Ennek a négy személynek sem térben, sem időben nem lenne szabad tudniuk egymásról, mégis van egy közös pontjuk. Ez a pont nem más, mint egy program, amely sikeres működésével alapjaiban változtatja meg a tudomány több ágát és segítségével a jövő határtalanná növi ki magát.

Duxorg "életre" kell és sokkalta több lesz, mint egy mesterséges intelligencia. De ahogy várható ennek a hatalmas tudásnak a birtoklásával sok veszélyes ellenséget is „felébreszt”, akiknek egy a lényeg: mielőbb elpusztítani azt, aki ennek az egész projektnek. a kulcsfigurája. Vajon kiről lehet szó és sikerül-e megvalósítani a terveket? Vajon milyen sors vár az emberiségre ezek után és ki lesz a győztes?

„A terrorista csoportok öngyilkos merénylői mindig megtalálják a lehetőséget arra, hogy keresztülvigyék szent dzsihádjukat, és ott támadjanak, ahol az általuk hitetlennek nevezett, amúgy egyszerű, békességet szerető emberek csoportosulnak.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva először nagyon megkavarodtam, hogy ki kicsoda és milyen szerepet tölt be az adott történetben. Az első százötven oldal ugyanis egy adathalom. Nevek, események váltakoznak, ráadásul idősíkokon is ugrálunk fejezettenként. A könyv felénél már viszonylag letisztultabbá válik a karakterek névlistája és az események átláthatósága, de addig az olvasónak nagyon kell figyelnie és nem elegendő csak befogadni a történteket, hanem egy egész kusza hálózatot kell vezetni, hogy a végén egy egységben látható legyen az alapszerkezete a regénynek.

A sci-fi egy olyan műfaj, amely mindig is érdekelt, de elenyésző alkalommal nyúltam eddig könyvei felé. Ugyanakkor a tudomány és az emberiség jövőjéről alkotott tézisek nagyon érdekelnek. Amikor megtudtam, hogy a szerző egy még általam kevésbé ismert témakörben írt könyvet, rögtön tudtam, hogy akarok egy példányt, amely hamarosan a polcomon is csücsült várva, hogy foglalkozni kezdjek vele. Bár sok idő eltelt azóta, de az érdeklődésem egy cseppet sem csitult, sőt tulajdonképpen a kritikám elején leírt „problémával” szembesültem. A kimaradt időben figyelni kezdtem az alkotót és többször is volt szerencsém pár szót váltani vele, amely akaratlanul is igen magasra helyezte az elvárásaim mércéjét. Túl magasra.

A történet karakterek szempontjából sűrű és bizonyos szinten sok is. Ennyi személyt felvonultatni nem túl szerencsés elsőre, bár azt mindenképpen el kell ismernem, hogy szükségszerűnek gondolom így utólag visszagondolva. A mellékszereplők elenyésző számban fordulnak elő, ámbár fontosak minden tekintetben.

Thomas Redford Junior személye számomra irritáló volt egész végig. Semmilyen formában nem tudtam azonosulni vele. A gondolatait sokszor csak az elemi ösztönök hajtották, megspékelve a trágárság legszínesebb szófordulataival. Bármennyire is kulcsfontosságú szerepet szánt neki az író, egyszerűen nem tudtam pozitívabb szemlélettel tekinteni rá és rendkívül feldühített.

Dr. Remcsik professzor egy zakkant tudós, aki páratlan felfedezésével egy kegyetlen kísérleti időszakot hátrahagyva végül a gátlástalanságig jut el, de neki köszönhetően érdekelni kezdet a történet és bármennyire elleneztem több tettét, mégis úgy érzem, hogy meg is értettem részben.

„[…] rendszeresen jártak az újszülött osztály babaszobájába „feltöltődni”, vagy éppenséggel lenyugodni. Csak az tudja megérteni azt a leírhatatlanul gyönyörű energiájú neszes csendet -ami a világon csak egy helyen, a „csecsemőtároló szobában” létezett-, aki már átélte azt.”

Michael Lindgren személyéről túl sok mindent nem tudtam meg, de amit igen, imádtam. Ő az a karakter, aki számomra fénypontja az egész történetnek. Minden cselekedete és gondolatisága egy különleges elme ragyogása volt számomra, akiről remélem, még többet olvashatok a következő kötetben.

Eviana Gonzales McKenzie nő létére kemény utat járt be és sokszor csak éberségének köszönhette sikerét. A viselkedése ellenben nagyon alsó szintű volt számomra. Nem a durvasága miatt lett a szememben negatív karakter, hanem a felsőbbrendűsége mögött lévő üresség miatt. A teljesítményben kiválóság nem egyenlő azzal, ahogy lereagált helyzeteket és csak szánni tudom érte. Tudom, hogy az esendőség által a hibázás benne van a pakliban, mégis úgy érzem, hogy sok volt arroganciája.

És ott a mindenség legkülönlegesebb „személye”, Duxorg, aki humorával, éleslátásával felhevítette a lelkemet. Imádtam róla olvasni és nagyon érdekel a továbbiakban is „sorsa”.

„Az emberi szervezet csodákra képes.”

Kép: NiKy m.i.

Események szempontjából egy perc nyugta sincs az olvasónak. Minden fejezet egy újabb mérföldkő az emberiség jövőjének tekintetében. A legjobb és egyben legérdekesebb résznek, a kórházban eltöltött időszakot találtam. Sokat foglalkozok az emberi aggyal jó magam is és rendkívül érdekesnek találtam pont ezért az itt történteket.

„Az emberi agy akaratlanul is küzd mindenféle zuhanás ellen. Ez be van építve az idegrendszerünkbe, mint egy alap védelmi rendszer, így, ha csak meg is botlasz az utcán, a kezed már kapaszkodó után kap anélkül, hogy te arra tudatosan utasítást adtál volna.”

Ha csak ezeket venném figyelembe, akkor egy rossz szavam sem lehetne és rögtön a kedvenceim polcára tenném a könyvet. De egyszerűen ezt nem tehetem, ugyanis a történet kuszasága ellenére két véglet között mozog. Az emberi alpáriság és egy fejlett, felsőbb szint, amelyek közé a szerző próbált hidat verni, sajnos nem sok sikerrel. A szexualitás fontos és ösztönből fakadó tevékenység, mégsem gondolom azt, hogy remek kiegészítője ennek a történetnek. Különösen egy bizonyos hölgyemény tekintetében éreztem teljesen lealacsonyítónak és kimondottan zavart olvasás közben. Egy jelenet pedig elképesztően feldühített, amelyről azt gondolom felesleges volt és nélküle vagy egy másik megoldással élvezhetőbb maradt volna a regény.  

A másik gondom pedig a szöveg kezelésének hiánya. Tele van elütésekkel, betű és ékezet elhagyásokkal. Nagyon zavarónak találtam. Ha már egy igényes történetet adunk ki, akkor erre miért nem lehet erre jobban odafigyelni?

A történet több idősíkon zajlik és sok szereplővel színesített, bár megvoltak a maga kezdő hibái és érződött a „minden kezdet nehéz” feeling, mégis olvastatta magát. Az író stílusát kedvelem és látok benne potenciált, ezért mindenképpen olvasni szeretnék még tőle. Hiszem, hogy az első próbálkozások nem könnyűek és kisebb odafigyeléssel, kiváló könyvek kerülnek ki kezei alól. A regény folytatása pedig már mellettem van, így hamarosan arról is hozom a kritikámat.

Összességében érdekesnek találtam, bár a fent leírtak tekintetében nem tagadom, hogy csalódott vagyok. Remélem a folytatás, már mentes lesz ezektől a negatív tényezőktől és végre tényleg átadhatom magam a felhőtlen szórakozásnak.

Ajánlom a könyvet a sci-fi szerelmeseinek és minden olyan nyitott léleknek, akit érdekel a mesterséges intelligencia témaköre. Izgalmakban nem lesz hiány és ki tudja, hogy éppen milyen új ötletekre inspirál. Egyet viszont senki se felejtsen el: „Közhely, de az elveszített egészségedért nem tudnak eleget fizetni.” Ezt mindig tartsátok szem előtt!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy